Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés alapos gyanújával az elmúlt héten a rendõrség õrizetbe vette Berkecz Máriát, a Millenáris Parkot üzemeltetõ Millenáris Kht. korábbi vezetõjét

2002-10-10 23:40 m1

+1



Mv.: - Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanújával az elmúlt héten a rendőrség őrizetbe vette Berkecz Máriát, a Millenáris Parkot üzemeltető Millenáris Kht. korábbi vezetőjét. Másnap elengedték, mert az ügyészség nem látta okát annak hogy elrendelje az előzetes letartóztatását. A gyanút megalapozó vizsgálatot egyébként a kormányváltás után kinevezett utód, Mizsei Zsuzsanna rendelte el. Róla annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy annak idején mint kereszténydemokrata politikus tett szert országos ismertségre.

R: - A Millenáris Parkban az élet 2001 májusában kezdődött, amikor átadták a játszóteret, a szabadtéri színpadot és a teátrumot. December 17-én pedig megnyílt az Álmok álmodói kiállítás. És aki erre is jegyet váltott, a belépő mellé kapott egy karórát is. Ezt nemcsak emléknek és használati tárgynak szánták, hanem támogatásával az illető legközelebb féláron kaphatott belépőjegyet. Igaz, ez a tény később feljelentés tárgyát képezte, de ne vágjunk ennyire a dolgok elébe. A Millenáris Közhasznú Társaság körüli bonyodalmak a kormányváltással kezdődtek. Ez év májusában még az Orbán-kabinet alatt felmentették az ügyvezető igazgatót, Berkecz Máriát. Távozását pénzügyi bonyodalmakkal hozták kapcsolatba. Igaz akkor olyan hírek is keringtek, hogy a Medgyessy-kormány meg akarja szüntetni a Millenáris Parkot. Ám két napi zárva tartás után az intézmény újra kinyitott. Bemutatták az új ügyvezető igazgatót, Mizsei Zsuzsannát, aki már akkor pénzügyi visszásságokat sejtetett. Ezt a kormányszóvivő is megerősítette.

Archív: Gál J. Zoltán kormányszóvivő: - Először is a park kapott összesen tizenöt milliárd forintot az előző kormánytól, de ez sem volt elég, mert a választási vereség után még újabb tőke juttatást kívánt az Orbán-kormány a Millenáris Parkhoz eljuttatni. Ezt követően egy zűrzavaros, meglehetősen bonyolult cégháló fonta körül a parkot és intézményeit. Végül pedig előállt azt a helyzet, hogy a Millenáris Kht. előző ügyvezető-igazgatóját a Miniszterelnöki Hivatal korábbi államtitkára május 18-án felmentette. Ő kapott harminckettő millió forint végkielégítést és egy autót, de nem rendelkeztek arról, hogy ki lesz az az ember aki ezt követően szerződik az alvállalkozókkal, ki lesz az aki biztosítja a kiállítás nyitvatartását.

R: - Aztán következett a vizsgálat. Ezt egy könyvvizsgáló magáncég, a Perfect Audit végezte. Ezután tett feljelentést a Miniszterelnöki Hivatal, valamint Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató Berkecz Mária ellen.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - A Kht., és ezt szeretném hangsúlyozni, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, nem a mi feladatunk a nyomozás, mi észleltünk jelenségeket, megállapítottunk tényeket, ezekből a tényekből arra következtettünk, hogy az elődeink gazdálkodása minimum pazarló, de feltehetően hanyag volt. Minden magyar állampolgárnak kötelessége lett volna megtenni azt amit a Kht. gazdálkodásával kapcsolatban én mint a Kht. mostani felelős vezetője megtettem.

R: - De pontosan kérem hogy néhány példát mondjon már nekem, hogy mindenki értse.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Ha visszatérünk a sajtóban sokat emlegetett órák kérdésére, az erre fordított összeg harmincötezer gyermek egy éven keresztül való napi egyszeri meleg étellel történő ellátására lett volna elég.

R: - Hogy pontosítsunk, ugye arról az óráról van szó, amit a belépőjegy mellé kaptak a látogatók, és ezzel az órával hogyha legközelebb mentek, akkor, és felmutatták, akkor kedvezményt kaptak a belépődíjhoz. Vagy féláron vehették meg a belépődíjat.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Ezt a kedvezményt más uton is lehet biztosítani a látogatóknak, hiszen ma már nem osztunk órákat, és mégis aki egyszer belépőjegyet váltott, az a következő alkalommal ugyanilyen kedvezményt igénybevéve látogathatja a kiállítást, hiszen a kiállítás oly, olyan mennyiségű információt tartalmaz, amit egy látogatással gyakorlatilag lehetetlen feldolgozni.

R: - Tehát mostantól már nem adnak órát?

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Nincsenek óráink már.

R: - Ez mióta van?

Mizsei Zsuzsanna ügyvzető igazgató, Millenáris Kht: - Amióta elfogyott, tehát nyílván nem rendelt a Kht. ebből a véleményünk szerint méregdrága, és minőségében egyszerűen gagyi órából többet.

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Én azt se vártam, hogy egy kormányváltás engem ennyire érintsen, mert azt gondoltam hogyha jön az ÁSZ, vagy bármilyen ellenőrző szerv, azt, minden kérdésére válaszolni tudok. Korábban is ellenőriztek minket, a könyvvizsgáló, az APEH helyszíni ellenőrzéseket tartott, húsz millió, százötven millió ÁFA-t visszautalt az APEH, tehát egy rendes müködésű intézmény volt a Kht. Egyébként a vád amikor behívtak, tehát az volt az idézés oka, hogy az órákkal hűtlen kezelést csináltunk volna. Na most ez azért nagyon érdekes, mert a mai napig osztják az órákat. Ezzel megcáfolva hogy ez abszolut nem hűtlen kezelés, hanem egy marketing eszköz. Jól bevált marketing eszköz. És hogyha engem azzal vádolnak hogy a jegy bevétel nem fedezi a költségeket, akkor holnap az összes múzeumigazgatót, színházigazgatót, könyvtárigazgatót, könyvkiadót be kéne vinni előzetesbe vagy fogdába, vagy nem tudom hova, mert az ő bevételük sem fedezi a kiadásokat. Ők is kapnak állami támogatást. Bizonyára ők is el tudnak számolni vele.

R: - A Millenáris Kht. gazdasági átvilágítását tehát a Perfect Audit nevű magán könyvelő cég végezte el. Ez lapértesülések szerint egy MSZP közeli cég. Tulajdonosa pedig a kormányfő közeli barátja, és állítólag tanácsadója.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Amikor döntöttem, kizárólag szakmai referenciák alapján tettem ezt, nem néztem cégbírósági, anyakönyvi kivonatokat, és azt gondolom, hogy a Perfect-nek szakmai körökben nagyon jó híre van, és megalapozta a szakmai tekintélyét a tevékenységével. Számomra ez volt a fontos. Később amikor bizonyos körök elkezdték ezt a kérdést feszegetni, utána néztem, és információim szerint egyébként a tulajdonosi körben, kör már nem, nem az amit ők feltüntettek.

R: - Berkecz Máriát október 1-én vette őrizetbe a rendőrség.

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Az ügyvéd úrral egyeztetett időpontban, október 1-én nyolc óra harminckor megjelentünk, ügyvéd úr is, én is, ahogy ez normális, és akkor kezdődött el a kihallgatásom.

R: - Ez a kihallgatás hány óráig tartott?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Kettő óráig tartott.

R: - És utána elengedték?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Nem, akkor derült ki már négy előre elkészített határozatból, hogy elrendelték a házkutatást, az őrizetbe vételt, és a lakás illetve a bankszámlámnak a zárolását. Egyébként nagyon érdekes országban élünk, itt mindenki, minden jó elnyeri a végső büntetését, csak azt gondoltam hogy a XX. században talán, értve Magyarország eddigi történetét, ez normális vagy elfogadható, de hogy a XXI. században jönnek ilyen rossz beidegződések is előjönnek, ezt, ezt úgy nem, nem gondoltam volna korábban.

Garamvölgyi László kommunikációs igazgató, ORFK: - A büntető eljárásnak az is feladata, hogy a gazdasági jellegű bűncselekménynél, e tárgykörbe tartozik a különösen nagy vagyoni hátrányt, vagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés is, biztosítsa a kárértéknek a megtérülését, vagy ennek lehetőségét. Ezért biztosítási intézkedéseket hoztunk, amelynek az a lényege, hogy egy későbbi zár alá vételnek a lehetőségét teremtettük meg azáltal hogy, hogy hoztunk arról határozatot a nyomozás során, mely szerint az ingatlanát és a számláját majd később a végrehajtó zárolhatja.

R: - Mennyi ideig volt előzetesben?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Hát hála istennek huszonnégy óráig. Mert hát abszolut minden alapot nélkülözött ez az eljárás. Tehát hogyha holnap a szomszédomat följelenti valaki, akkor ugyanezt az eljárást kapja, ha ugyanígy müködnek ezek a szervek akik ebben részt vettek. Nincs egy független szakértői vélemény még. Semmi sem indokolta ezt az eljárást. Tehát számomra teljesen érthetetlen hogy kirángatnak pizsamába, elszakítanak a gyerekemtől, nem tudom hogy mivel, vagy mi indokolja, mi teszi szükségessé ezt az eljárást.

R: - Milyen volt ez a huszonnégy óra az előzetesben?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Hát rossz asszociációt keltett az emberben, mert gyakorlatilag huszonnégy óra alatt háromszor pucérra vetkőztettek, éjjel nem hagytak aludni, háromszor-négyszer rám gyújtották a villanyt. Semmi sem indokolta ezt az eljárást. Bilincsbe vezettek le az ügyvéddel történő beszélgetésre, amit hogy is hívnak? várjon, beszélő, tehát az ügyvéddel történő beszélőre bilincsbe vezettek le. Érthetetlen. Tehát nem tudom hogy mi volt a cél. Tehát azonkívül hogy talán megfélemlítés, vagy ez a normális, nem tudom.

Garamvölgyi László kommunikációs igazgató, ORFK: - Akit őrizetbe vesznek, és a fogdába befogadják, a rendőrség szolgálati szabályzata és a fogda szabályzata pontosan megfogalmazza hogy hogyan kell végezni. Mind a két jogszabály ismeri a ruházat átvizsgálást és a motozást is. Sőt, a ruházat átvizsgálással kötelezően írja elő a ruházat átvizsgálást, és hozzáteszi mind a két norma, hogy indokolt esetben a motozást is el lehet végezni. A kettő között az a különbség, hogy míg értelemszerűen a ruházat átvizsgálás az a ruházatra irányul, a motozás pediglen ruhátlan átvizsgálást jelent, akár még a testüregek vizsgálatát is beleértve. Hozzáteszi ez a jogszabály azt is természetesen, hogy nem lehet szeméremsértő és megalázó.

R: - Mindennel el tud számolni?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Természetesen. Természetesen. Tehát egy nyílvánosan lebonyolított közbeszerzési eljárás alapján létrejövő szerződések, ajánlat, szerződés, teljesítés igazolás, számla, minden rendben van.

R: - Valahol olvastam, hogy tulajdonképpen a Millenáris Kht. körüli bonyodalom egy ürügy.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Mire?

R: - Hát úgy értem, hogy, hogy megint boszorkány üldözés folyik.

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - Ezt azoktól kell megkérdezni, hogy ezt mivel támasztják alá, akik ezt terjesztik.

R: - Ön jól érzi magát a munkahelyén, és most már minden jól megy?

Mizsei Zsuzsanna ügyvezető igazgató, Millenáris Kht: - A Millenáris Kht-nél nagyon komoly tudású, és nagyon-nagyon felkészült szakemberek dolgoznak, akikkel az elmúlt hónapokban elkészítettük a park, park müködésének hosszútávú koncepcióját. Szakmai kihívás az hogy ezt a parkot az előző kormány szándékával ellentétben tovább müködtessük, olyan kulturális programokat tervezünk, amelyek teljes egészében egyértelművé teszik, hogy ez a park politikamentes, ez a park a kultúra centruma, ez a park az Európai Unióhoz való csatlakozás rendezvényeinek színtere lehet.

R: - Nagyon rossz érzés hogy itt a volt munkahelyén beszélgetünk? Nem volt jó ötlet tőlem?

Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató: - Nem, az élet nekem nagyon sok szakmai kihívást adott, és sok szép szakmai dolog van amit megcsináltam, meg külföldön tanulhattam, de a legnagyobb kihívás ez volt, és ez édesgyerekem ma is, tehát büszke vagyok hogy megcsinálhattuk, megcsinálhattam, a csapat tagja lehettem. Úgyhogy nem rossz érzés, egy kicsit fájó, de édesgyerekem, és tulajdonképpen büszke vagyok rá.

Mv.: - A történethez tartozik még, hogy több civil szervezet tiltakozott a Berkecz Mária ellen alkalmazott rendőri módszerek miatt. Az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom például a következőképpen fogalmaz a közleményében: Botrányosnak tartjuk, és a leghatározottabban tiltakozunk a női méltóságot ért durva és alávaló támadásért, amelynek egyetlen célja a politikai megfélemlítés volt. Ehhez csatlakozott, ehhez a szöveghez például a Magyar Piarista Diákszövetség, az Összefogás a Magyar Családokért Egyesült, A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Asszonyok Ezredvégi Szövetsége is.