Aktuális hírösszefoglaló

Katona József Színház

bemutató: 2003. január 11. szombat
Dosztojevszkij:Az idióta
(A félkegyelmű)

Makai Imre fordítását színpadra alkalmazta: Ungár Júlia és Tiwald György

Lev Nyikolajevics: Miskin herceg Fekete Ernő
Nasztaszja Filippovna: Fullajtár Andrea
Parfjon Szemjonovics Rogozsin: Nagy Ervin
Jepancsin tábornok: Ujlaki Dénes
Jepancsin tábornokné: Bodnár Erika
Alekszandra: Szamosi Zsófia m.v.
Adelaida: Szantner Anna e.h.
Aglaja: Rezes Judit
Ivolgin tábornok: Haumann Péter
Gavrila Ardalionovics Ivolgin, a fia: Kocsis Gergely
Varja, a lánya: Kiss Eszter
Lebegyev: Bezerédi Zoltán
Afanaszij Ivanovics Tockij: Tóth Zoltán
Ippolit: Mészáros Béla e.h.
Ferdiscsenko: Fenyő Iván e.h.
Jevgenyij Pavlovics Radomszkij: Rajkai Zoltán
Keller: Szabó Győző


Díszlet: Zeke Edit m.v.
Jelmez: Füzér Anni m.v.
Zeneszerző: Horváth Károly m.v.
Fény: Bányai Tamás m.v.
Asszisztens: Bakos Éva
Rendező: Máté Gábor


Jegyek válthatók a Katona József Színház pénztárában (Budapest, V. Petőfi S u. 6. Tel.: 3183725) és a színház közönségszervezésén (Budapest, V. Kossuth l. u. 3. Tel.: 2665200, 3174061)


Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének új színpadi változatát mutatja be januárban a Katona József Színház, Az idióta címmel. Az átdolgozást a Katona dramaturgjai, Ungár Júlia és Tiwald György végezték a rendezővel, Máté Gáborral. A korábbi színpadi változatok elsősorban a regény szerelmi szálát emelték ki, ez az adaptáció szándéka szerint nagyobb és bonyolultabb háttér előtt mozgatja a főszereplőket, összetettebb viszonyrendszert alkalmaz. Nagyobb jelentőséget kapnak benne a korábbi átdolgozásokban kisebb jelentőséggel bíró, vagy teljesen kihagyott alakok: például Lebegyev, Ivolgin, Ippolit, és Ferdiscsenko.
Az előadás mellőzi a realista színpadképet, egyetlen színházi térbe helyezi a művet.

„Dosztojevszkij A félkegyelműt 1867/68-ban, Genfben írta.
Ebben az időben életének cselekvőbb fele, az élményekben kiterjeszkedő emberi- és az orosz nép megváltását célzó publicisztikai pálya, már mögötte volt. Tisztán látta sajátmagát, célját és művészi hivatottságát. Ezért nem véletlen, hogy első nagy regényét – amelyben már szintézis van – első külföldi útjáról való hazatérése után írta meg. Második szintetikus regénye meg éppen külföldi tartózkodása alatt készült.
Ez a második regény, amelynek a kissé szerencsétlen Félkegyelmű címet adta, a Bűn és bűnhődés után egy újabb, merészebb lépés Dosztojevszkij eszméinek művészi kifejezésében. Raszkolnyikovban a vezeklővé tisztult orosz nihilistát mutatja be. (…) A félkegyelmű ezzel ellentétben tele van itatva orosz levegővel. Elsősorban maga a hős, Miskin herceg, másnak, mint orosznak el sem képzelhető. Ez a „félkegyelmű” herceg nem a valóságos életből kivágott alak, hanem a legfőbb Dosztojevszkij-eszme testté, egyéniséggé való válása. Komponált, felsőbbrendű lény. Olyan, amilyen az életben soha sem fordult elő, de amely mégis lelki és testi összetételének legapróbb részletében is az orosz életnek szigorúan kirajzolt rezultánsa. Miskin herceg eszmény, szimbólum és egyben determinált anyag, hús-vér- és legfőképpen ideg-ember. E tekintetben, a modern regényirodalomban egészen páratlanul áll. (…) Nincs itt madárének, kék kerteknek és holdas éjszakáknak elszórakoztató háttere, itt minden az emberért megy, belőle indul ki, s rá esik vissza. S ebből a tompa, suta vajúdásból merítette föl Dosztojevszkij Miskin herceg alakját, az eljövendő léleknek egyelőre még beteg, öntudatlan hordozóját. Látta maga előtt a vergődő orosz Eszményt és ezt valósággá, emberré akarta képzelni.”
(Kuncz Aladár: Dosztojevszkij miszticizmusa)


„Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni” - írta erről a művéről Dosztojevszkij. A szelíd Miskin herceg mellett emlékezetes alakok sokasága sóvárog és küzd a maga módján a boldogságért e feledhetetlen regény lapjain. Az idő sokszorosan igazolta Babits Mihály jóslatát: „az a minden emberi szenvedéssel együtt szenvedő mélységesen keresztényi érzés, mely e művészetben kifejezést talál, aligha lesz valaha a múlté, míg az emberi kultúra élni fog”.
(Bálint György)

“Krisztust mindig az evangéliumi legendák alapján festik a művészek, de én másképpen festeném le: egyedül ábrázolnám – hiszen néha magára hagyták a tanítványai. Csak egy kisgyermeket hagynék ott vele. A kisgyermek mellette játszik: talán mond is neki valamit a maga gyermeknyelvén, Krisztus meg hallgatja, de aztán eltűnődik; keze önkéntelenül, önfeledten rajta marad a kisgyermek szőke fejecskéjén. Krisztus a messzeségbe, a látóhatárra néz; tekintetében egy gondolat pihen, olyan nagy, akár az egész világ; arca szomorú. A kisgyermek elhallgat, Krisztus térdére könyököl, kis kezével alátámasztja orcáját, felemeli fejecskéjét és tűnődve, ahogy a gyermekek néha el szoktak tűnődni, figyelmesen néz rá. A nap lemenőben van…”

(Részlet Nasztaszja Filippovna Aglaja Ivanovnához írt 3. leveléből. Dosztojevszkij: A félkegyelmű, III. rész.)


„Dosztojevszkij Az idióta főhőse, Miskin herceg alakjában a krisztusi magatartást akarta ábrázolni emberi körülmények között, ’egy igazán szép és tökéletes embert’, aki belső szépsége miatt egyszerre hat fenségesnek és komikusnak a relatív erkölcsi világban, akárcsak Don Quijote. (…) Miskin előkelő, de elszegényedett nemesi származék, együgyű is, csodálatra méltó is, mindent tud, pedig nem ismeri ki magát a tények között, lényét kiönti a világba, mégis érintetlen marad attól, mert több is, kevesebb is nála. Megveti a világi dolgokat, helyesebben érzéketlen a test, az individuális érdekek iránt. A közlési kényszer, mely benne él, nem töprengéseinek következménye elsősorban, hanem egy tudatállapot megnyilatkozása, egy végső ismereté, tényeken és értelmen túl. A tisztaság jelképeként jön a megrontott Oroszországba, bár a végén el is tűnik onnan, mint aki bevégezte küldetését, megmutatta magát, otthagyva szellemisége emlékét az embereknek. Jelenléte ugyanis fényt hozott a homályba, választási lehetőséget az embernek jó és rossz között.”

(Török Endre: Orosz irodalom a XIX. században, Gondolat, 1970, 175. old.)


Bemutatók a Katonában >>