Mádi Szabó Gábor

IN MEMORIAM
(1922-2003)

Az idõs nemzedék újabb kiválósága hagyott itt bennünket. Változatos, gazdag pályával ajándékozta meg a sors; egyszer összeszámolta, hogy ötvenöt év alatt száztizenhét fõszerepet alakított. (Ez alkalomból közölte azt is, hogy a legtöbbször Jean Gabint szinkronizálta.) A kezdetek 1942-re nyúlnak vissza, amikor Pünkösti Andor, a Madách hõsi korszakának spiritus rectora mint mûkedvelõ színészt felfedezte. Aztán jött a háború s vele valamelyes ellenállói múlt, majd egy ritka változatosságú és változatos okokra visszavezethetõ vándorlás színházról színházra. A Nemzeti, az Ifjúsági, a Petõfi, Szolnok, a József Attila Színház, Pécs, a Katona József Színház voltak a fõbb állomások, és természetesen a Vígszínház, ahol két periódusban és pályáján a legtovább mûködött; ez a színház vállalta végül halottjának is.


Emblematikus szerepe volt a Bánk bán Peturja, A Sasfiók Flambeau-ja, a Lear címszerepe, a Hosszú út az éjszakába James Tyrone-ja. Nagyon büszke volt rá, amikor már nyugdíjazása után a Vígszínház fiataljai meghívták a Dühöngő ifjúság Redfern ezredes-szerepére, mondván: az egyetlen olyan öreg színész, aki biztos, hogy nem rontja el az előadást. És örült az új színházi Homburg hercege Kottwitz ezredesének, különösen, hogy Székely Gábor invitálta. Molnár Gál Péter szerint
"belső méreteit, retorikájának lendületét kölcsönveszi az előadás".

A Hazatérésben (Bregyán Péterrel) - Koncz Zsuzsa felvétele

Hetvenöt éves korára, 1997-ben születésnapi ajándékként jött az utolsó szerep: Max Pinter Hazatérésében (József Attila, Aluljáró). Két kritikust idézünk, akik fogékonyak voltak a búcsú hangulatára, a végső konzekvenciák levonásának indokoltságára. Koltai Tamás "telitalálatnak" nevezte az alakítást, s megállapította: "A fizikai és mentális készenlét magától értetődő természetességét nem említeném, ha korosztálya általános jellemzője volna magyar színpadon"; Stuber Andrea pedig a művész egyik legfőbb jellegzetességét, az orgánumot emeli ki: "Ilyen súlyos, erőteljes, mélybarna hang ma már nincs is. Na jó, talán mutatóban akad még néhány. Egyszer majd elmennek, s akkor elszegényedik a fülünk."

Záróakkordnak álljon itt mégis egy civil, de illetékes megnyilatkozás a feleségtől: "Akkor remekelt igazán, ha tiszta embert kellett játszania."

Elment ő is, aki - ha nem is mindig időben, de - minden lehető kitüntetést megkapott; ám a Nemzet színészei között valamilyen okból nem jutott neki hely.

SZ. J.