Szent magyar állatok

Koltai Tamás
Móricz Zsigmond: Úri muri
(Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)



"Csikós csárda", jelzi kifelé fordított betûkkel a felirat a hátsó színpadra nézõ bejáraton. Ami Móricznál álmos étterem, a zalaegerszegi elõadásban modern vendéglátóegység. Vagy annak jelzése. Vereckei Rita nem épített be minden szegletet, e mai kocsma a puszta színpadon áll, farostlemez lengõajtókkal, a hortobágyi híddal mint dekorációval, az ivópult (egykor: söntés) elé állított, nyerget formázó, magas bárszékekkel. A rendezõ Bagó Bertalan kiemeli az Úri murit a két világháború közti bugris-csökött Magyarország történelmi realizmusából, és mai kommersz környezetbe helyezi. A közönséget kis népi zenekar fogadja az elõtérben, a folyamatosan játszó zenészek kezdéskor a nézõtéren átvágva vonulnak a színpadra mint szerzõdéses mûsorszolgáltatók. Késõbb egy vagy két hegedûs visszajön rövid idõre, attól függõen, hogy egy vagy két légy hangi imitációját látják-e el (utóbbira akkor kerül sor, amikor a röptükben párzó "légymadarakról" esik szó). A bárszékek nyergében ülõ három férfiú fejmozgással követi a legyek röptét.

Mozdulataikat a zene és a csöndek ritmusára koreografálják. Korsó söröket isznak. A korsók üresek. Egyszerre isznak, egységes gesztussal, az asztaloknál ülőkhöz hasonlóan. A pincér üres korsókra cseréli az üres korsókat. Lekenczey Muki hírhedett húsztojásos rántottája is üres tányér, a jelenet szereplői a semmit markolják, és tömik a szájukba.

Bagó stilizációt vezet be a naturalizmus helyett. Ezáltal távolságot teremt a múzeumi darabtól, és megpróbálja mai drámaként érvényesíteni. Elkerülhetetlen, hogy belenyúljon a szövegbe is. A változtatások néhány radikálisan kortárs szófordulat kivételével nem mennek túl azon a mértéken, amely ma már minden "klasszikus szövegnek" kijár. A karakterekből ismert mai típusok lettek. Gáspár Sándor Csörgheö Csulija minden jel szerint a legsikeresebb vállalkozó a környéken, a "maffia light" módszerével érvényesíti üzleti érdekeit, például könnyedén átveri az S. Kovács Krisztián játszotta, aktatáskájával idegesen rohangáló Kismérnököt. Gáspár panyókára vetett zakójával, fölényesen zsebre vágott kezével kerüli a Csuli jellemzésére sablonosan kisajátított parlagi kedélyességet vagy a zsíros, csikorgó agyú, moslékközeli tanyasi dúvadat. Ahogy a sárdagasztó vagy szikes-poros Hortobágy-képet fölváltotta a pusztaországból kivakaródzott konzumvidék, a helyi figurák is ennek megfelelően módosultak. Farkas Ignác levitézlett ezredes Zsellyei Balogh Ábele a zsigereiben hordja, bár legföljebb fölmenőitől hallhatta a katonatiszti múltat; mozdulataiban lappang a törzsökös snájdigság. Kiss Ernő (Borbíró), Kató Balázs (Gosztonyi Bandi), Vankó Dániel (Parragh) és Kricsár Kamill (Kudora) az egykori dzsentris gesztusokat váltják át egy mai üzleti érdekszövetkezet haveri összetartozására. Zalányi Gyula az irodalmi vigéc Lekenczey Muki szerepében most valami vegetáriánus lexikon kiadójának üzletkötőjeként élesztgeti magában a narodnyik szimpátiát. A móriczi társaság gond nélkül megtalálja közegét a mai világban.



Illyés Róbert (Szakhmáry Zoltán), Gáspár Sándor (Csörgheö Csuli) és Egri Kati (Rhédey Eszter)
Pezzetta Umberto felvétele


A mintagazdaságról kevesebb szó esik. Szakhmáry Zoltán itt egyszerűen attól különc, hogy az üzletnél jobban érdekli a munkája. Ilyés Róbert nyugodt, erős alkata önmagában is elég ahhoz, hogy hozza a fajsúlyos, minőségi embert; amit ehhez hozzátesz, az egyfajta életidegen naivitás, még inkább bizonytalanság, elsősorban a nőkkel szemben. Több alkalommal is csak utánaszól a feleségének, de Rozikának és a gazdaság "nődolgozóinak" is - amikor azok már látótávolságon kívül vannak. Ilyés a szelíd munkamániákus öngyötrő típusát játssza, aki mindenkihez óvatosan közeledik, mindenkire gyanakszik, és ezért törvényszerű, hogy magára marad. Meghatározó traumatikus élménye a házasság. Egri Kati Rhédey Esztere súlyos hendikep lehet a férjének; miután a darab nem hozza tényleges drámai helyzetbe, a színésznő finoman ábrázolt külsőségekből épít föl egy föltehetően frigid, klimakterikus nőt, akinek arisztokrata családi múltja kibékíthetetlen ellentétben van az életmódjával. Pusztai látogatása, a napszemüveggel-kendővel takart sápadt arc, a pipiskedő járás a homokon - a puha anyaggal kibélelt csillámporos talaj díszlettervezői lelemény -, két, menet közben kitört cipősarokkal súlyosbítva megadja a karakter alapját. A kissé komikusan exponált házassági viszony groteszk vígjátékká fejlődik az aláírási jelenetben. Ez eleve mulatságosan kezdődik. A házaspár kiskorú gyermekei állandóan fölkéredzkednek apjuk ölébe, zavarják a beszélgetést; az anya és az apa időnként elküldik őket, hogy nézegessék a télikertszerű lakrész "izé"-nek nevezett szobadekorációját. Az ügyvéd (Gábor László) burleszkfigura, úgy tüsténkedik az aláírandó papírokkal, ahogy a mai kölcsönügyleteknél szokás. A nézőknek ismerős lehet a jelenet: a feleség a tulajdonos, az ő aláírására van szükség. A pohár bor, amelynek majd rá kell ömlenie az iratokra, ezúttal valódi; a stilizációs rendszer itt megbomlik, egy pillanatra visszanyeri hadállását a realizmus. Az előre elkészített ital, mint a csehovi pisztoly, "elsül", és betetőzi a helyzetkomikumot.

A csugariak (György János, Derecskei Zsolt, Szakály Aurél) leképezik az idénymunkások átlagos etnikai vetületét; a szót is, a pillangókést is úgy forgatják, ahogyan bármely natúrszereplő tenné. Fenyegetésük - hogy ha nem fizetik ki őket, átmennek a Dunántúlra -, a gazdaságföldrajzi viszonyok ismeretére vall. Triójukat egy pillanatra megérinti az abszurd humor: ebédjüket úgy "költik el", hogy fölolvassák az újságból a menüt, majd szieszta címén az arcukra terítik az oldalakat.

A Rozikát játszó Meisitz Fáni a dolgok természete szerint távolról sem "summáslány", hanem a gazdaság ifjú nődolgozója, köldöknél összecsomózott blúzban, tornacipőben. Nem kell az ártatlant adva romlottan mórikálnia magát, ahogy azt Móricz elképzelte, amikor a szerepet írta; maximum annyi, hogy nem hord bugyit, így könnyebben leguggolhat pisilni a fóliasátor mellett. Ez a mai Szabó Rozika részint családilag hátrányos helyzetű, mert az apja gyilkosságba keveredett, az anyja elkurvult, és ettől ő is megbélyegzetté vált, részint betegsége miatt évismétléses lett volna az iskolában, azt meg szégyellte volna, így inkább kimaradt. Mit csinál ilyenkor a gyámügy, dohoghatnánk, ha nem látnánk, hogy Meisitz Fáni Rozikájának megvan a magához való esze, rendes lány, csak megtanulta úgy fölmérni a férfiakat, hogy melyikük vinné el innen. Szakhmáry azonban nem ez a kategória, az Ilyés Róbert játszotta bátortalan férfiasság primer módon hat a lányra, így különösebb kacérság nélkül bújik ki a ruhájából a vizeslajtra kapaszkodva.

Az előadás első része fölvezetés az úri muri-jelenethez. Ez a megszokott tanyasi szérű helyett szobabelsőben játszódik. Mondhatnám, hogy vadászház- vagy vendégházfélében, ha Vereckei Rita a színpadon szétszórt bútorokkal nem teremtene itt is inkább általános enteriőrstilizációt, melyen hol a mulatság hullámzik át, hol az intim jelenetek zajlanak benne. Mintha Wyspiański Menyegzőjének groteszk magyar változatát látnánk. A kanmuri résztvevői az "Élet, élet, betyár élet..." gyakori ismétléseit ugyanarra a koreográfiájára járják. Inkább lődörögnek, mintsem táncolnak, az "élet" szónál megállnak, az első szótagra mind a kétszer rároggyantanak zsebre vágott kézzel, úgy mennek tovább. A további soroknál hasonlóképpen. Ez a hányaveti, lezser csoportmozgás egyfajta ironizált rítus. Szüneteiben lezajlik a Szakhmáry-Rozika szakítás. A lány a szekrényben talált fehér, menyasszonyiruha-szerű alkalmi ruhába öltözik be, ezzel és a miatta öngyilkossá lett fiú történetével kelti föl a saját, bezárt világából kilépni képtelen férfi féltékenységét. Ettől kezdve Bagó rendezése rendkívül szellemesen fokozza a stilizált rítust a végkifejletig. Ilyés Szakhmáryja prédaként dobja a "kanoknak" a lányt, akit úgy táncoltatnak-csókolnak végig, mint Shakespeare-nél Cressidát a görög vezérek. A gunyoros rituálét a népies viseletben előállított lánycsapat stilizáltan orgiasztikus megtáncoltatása és "a nagy kanról" szóló jelentések abszurdba hajló közjátékai állítják ritmikai rendbe. Tragikomikus, ahogy Ilyés Szakhmáryján Eszter betoppanásakor eluralkodik a Rozikával szembeni durva maszkulin erőszak. A fölfokozott muri egy pontján, miután a társaság a nézőtér felé hagyta el a színpadot, váratlanul "magyaros jelmezben" tér vissza; sebtében fölkapott bocskaik, attilák, díszmagyarok, tiszti zubbonyok - az "úri Magyarország" naftalinból elővett rekvizitumai. "Magyarok vagyunk... szent magyar állatok", rikoltja Ilyés Róbert Szakhmáryja a korábban exponált pisztollyal hadonászva, mielőtt főbe lövi magát. A fölgyújtott tanyát a háttérben föllógatott dekorációs ikonosztáz képeit összekötő zsinórok elégése jelzi. Az epilógusban a szereplők - Esztert is beleértve - rövid monológokban foglalják össze közömbös viszonyukat az öngyilkoshoz, akinek a holttestét az öreg Mákos bácsi (Andics Tibor) úgy próbálja kivonszolni az elsötétülő színpadon, akár valami elesett Shakespeare-hősét a csatatérről.

Több mint meglepő az a könnyed mozdulat, amellyel Bagó Bertalan átmenti Ady és Móricz sárba ragadt Bugac-Magyarországának kritikáját az uniós csatlakozás "magyar menyegzőjébe". Ez a szarkasztikus, szellemes előadás igazi, jó - úri - muri.


Móricz Zsigmond: Úri muri
(Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)


Díszlet-jelmez: Vereckei Rita.
Rendezőasszisztens: Pénzes Csaba.
Rendező: Bagó Bertalan.
Szereplők: Ilyés Róbert, Egri Kati, Meisitz Fáni, Gáspár Sándor m. v., Farkas Ignác, Kiss Ernő, Zalányi Gyula, Kató Balázs, Vankó Dániel, Kricsár Kamill, S. Kovács Krisztián, Mihály Péter, Gábor László, Andics Tibor, Prezenszki Attila, György János, Derecskei Zsolt, Szakály Aurél, Ecsedi Erzsébet, Szél Szabina, Bíró Mariann.