Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel


Hogyan jutottak el a Mûvészetek Völgyébe, mi célja van ittlétüknek?

Grunwalsky: Én elõször vagyok itt, körülbelül húsz perce. Azért jöttem, mert egy beszélgetésen veszünk részt.
Jancsó: Én nem elõször vagyok itt természetesen. Azért vagyok itt, mert meghívtak. Engem mindig meghívnak, akkor is itt voltam, amikor elõször rendezték meg a fesztivált. Persze akkor még csak Kapolcson voltak programok....




Pulán sétálunk, és a nagy melegtől megszomjazva a Bárka Színház kerthelyisége felé vesszük az irányt. A kertben ücsörgünk ásványvízzel a kezünkben, amikor hirtelen ismerős arcokra leszünk figyelmesek. Jancsó Miklós és Grunwalsky Ferenc, az elválaszthatatlan alkotópáros beszélget a szomszédos asztalnál. Láthatóan nagyon jól érzik magukat az árnyékos kertben.



Hogyan jutottak el a Művészetek Völgyébe, mi célja van ittlétüknek?

Grunwalsky: Én először vagyok itt, körülbelül húsz perce. Azért jöttem, mert egy beszélgetésen veszünk részt.
Jancsó: Én nem először vagyok itt természetesen. Azért vagyok itt, mert meghívtak. Engem mindig meghívnak, akkor is itt voltam, amikor először rendezték meg a fesztivált. Persze akkor még csak Kapolcson voltak programok. Tizenöt évvel ezelőtt amatőr mozgóképpel csináltam anyagokat, egy ún. home-videót csináltam belőle. Már akkor is nagyon jópofa volt minden, persze most is jópofa, csak kicsit mintha túlnőtte volna magát, mintha ennyi hely már szűk lenne neki. Mindenesetre marha nagy a hangulat, olyasmi, mint a pesti Diáksziget. Egyrészt diák- és ifjúsági rendezvények ezek és nagyon jó dolog, ha ennyi fiatalt láthatok. Másfelől pedig elgondolkodtató, hogy mi lesz a fiatalokkal.


Mennyire fontos az ifjúság tanulmányozása, az új "diáktrendek" elméleti követése?

Grunwalsky: Furcsa helyzetben vagyok. Két hete megkértek arra, hogy írjak egy cikket arról, hogyan alakulnak a szórakozási formák, milyen irányban változnak. Arról szerettem volna írni, hogy milyen ritkán találkozom fiatalokkal színházban, és az az érzésem, hogy nem találják a helyüket a moziban sem. A koncertek hallgatóságával is gondok vannak, hiszen folyamatosan csökken a közönség. Viszont rengeteg fesztivál van. Fesztivál fesztivál hátán, és úgy gondoltam, hogy ez egy új forma, és jó dolog. Amikor már épp megírtam volna a cikket, megjelent egy másik írás arról, hogy a világ legszörnyűbb problémája, hogy a fiatalok fesztiválokra járnak, hogy minden rendezvényt fesztiválnak hívnak. Ezt olvasva gondoltam, hogy inkább nem szólok hozzá, hiszen az egész változási folyamatot akkor látjuk majd egészében, ha eltelt néhány évtized. Mindenesetre, amikor majd elkezd zuhogni az eső - mert Miki esküszik arra, hogy perceken belül esni fog -, akkor derül ki igazán, hogy milyen összetartó, illetve spontán ereje van az együttlétnek. Hogy ki hova menekül, ki mit tesz. Tehát akkor tudjuk majd meg, hogy milyen a fesztivál alaphangulata.
Jancsó:Eső esetén vajon mit csinál a tömeg, vagyis mit tesz, ha gáz van, mert az eső csak szimbolikus lehet ebben az esetben. Valóban erről van szó. Nekem is vannak unokáim, akik egész más körülmények között nőttek fel, mint amiben Grunwalsky vagy én felnőttem. A régi Bonbon volt a művészet és a költészet. Ők használták a 'súly alatt nő a pálma' analógiát a mi életünkre. A pálma tényleg úgy indul el az életben, hogy miután magját elvetik, súlyokat raknak a földre. Valahogy mi is így kezdtük annak idején. Feri tehát azt bogozza, hogy más nincs is, csak fesztivál. Ezt mindenhol megfigyelhetjük. A fiatalok bandákban járnak moziba is. Persze igazából mi is bandákban éltünk fiatalkorunkban. Az igazi kérdés az, hogy ezeknek a bandáknak van-e valamilyen távlati elképzelésük.


A most következő színpadi vita miről szól majd?

Jancsó: Bérczes László kérdez majd minket, úgyhogy nem tudom, mi lesz a program.


A 34. Filmszemlén mutatták be a Kelj fel komám, ne aludjál című filmet. Milyen volt a fogadtatás?

Grunwalsky :(nevet) Óriási siker. (már komolyan) Az utóbbi fél évben a magyar filmek között az egyik legnézettebb film.


Hogyan működik az önök alkotópárosa?

Grunwalsky: Körülbelül harminc éve csináljuk együtt a dolgainkat, akkor még asszisztens voltam Miki oldalán. 1963 óta vagyunk elválaszthatatlanok.
Jancsó: Azt már nehezebb lenne megfogalmazni, hogy munkakapcsolatból lett a barátság vagy fordítva. Ezt valószínűleg minden táncdalénekes meg tudná válaszolni, de én nem. Egyáltalán arról sem tudnék mit mondani, hogy mi a barátság. Azt hiszem, valahogy együtt alakult.


Scherer Péterrel és Mucsi Zoltánnal nagyon sokat dolgoznak együtt. Hogyan választanak színészeket?

Jancsó: Nem válogattuk a szereplőket. Úgy írjuk meg a filmeket, hogy nem kell választanunk. Rájuk szabjuk a szerepeket. Nagyon jól tudunk velük dolgozni, ezért is csináljuk.


A forgatásokon mennyire tartják magukat az előre megírt forgatókönyvhöz? Mennyi az improvizáció a jelenetek felvételénél?

Jancsó: Borzalmasan mély kérdés ez és borzalmasan szakmai. Elmesélek ehhez kapcsolódóan egy történetet. Az Utolsó vacsora című film egy furcsa helyszínen játszódott. A budai hegyoldalban van egy nagyon nagy elhagyatott épület. Azelőtt szakszervezeti üdülő volt. Mivel nem tudták senkinek eladni, illetve sokszor adták el sok mindenkinek, sok tulajdonosa volt, de üresen hagyták. A film nagy részét ott forgattuk. Fantasztikus hely. Bérczes László, a Bárka Színházból írni szeretett volna a Hajónaplóba a forgatásról. Megkérdezte Scherer Pétert, hogy ma mit vesznek fel. Scherer nem tudott válaszolni, ezért Bérczes megkérdezte, hol van a forgatókönyv. Scherer körbenézett, és látott a földön néhány papírdarabot, amin az én kézírásom volt. Bérczes kérdezte, hogy mik azok a lapok, én pedig azt feleltem, hogy ez volt a mai dialógus. Esténként vagy reggelenként írtuk, átbeszéltük, alakítottuk.
Grunwalsky: Tehát a forgatókönyv úgy készül, hogy megírjuk és aztán amikor a forgatásra kerülünk, folyton újraírjuk. Attól függően, hogy mire van szükség, a gondolatokon kívül bármit átírunk. Nem ragaszkodunk az eredetihez, csak ahhoz, hogy a film miről szól. Folyamatában alakul ki minden. Forgatás közben már arról beszélgetünk, hogyan csináljuk meg a következő jelenetet, esetleg ha utólag jut eszünkbe valami, tudjuk, hogy nem késő korrigálni. A forgatás megkezdése előtt két-három hónappal, éjjel-nappal különböző variációkat dolgozunk ki. Ami végül a vászonra kerül, az is egy variáció. Ez egy ilyen technika. Olyan, mintha a színházban az egyik legutolsó próbát vettük volna fel. Két előadás sosem ugyanolyan, a főpróbán például még nem lehet tudni, hogy milyen lesz a bemutató.


Mi a következő ötlet?

Jancsó: Szabó István nem akárki, nagyon jelentős személy a filmszakmában, de teljesen más körön fut, mint mi. Ha Szabó István ihletet kap, akkor bármiről forgathat, hiszen producerei vannak, és egyáltalán lehetőséget kap (persze nem Magyarországon). Nemrég egy kisebb baráti társaságban beszélgettünk, és valaki megkérdezte tőle: István, mi lesz a következő film? Azt válaszolta, ha majd a bemutatón ott állok a kijáratban és jöttök kifelé, akkor majd meg tudom neked mondani, hogy mi volt a következő filmem.
Grunwalsky:Érdekes az is, hogy életem során még soha nem láttam olyat, hogy egy író találkozó után, egy festő találkozó után valaki megkérdezett volna egy költőt vagy egy festőt, hogy mi lesz a következő vers vagy a következő festmény. Ez valahogy a filmesekre ráragadt. Borzasztó nehéz összehozni egy filmet, úgyhogy sajnos nem lehet előre tervezni.
Jancsó : Sosem szerettem arról beszélni, hogy hogyan készül a film, vagy hogy mi az elképzelés. Az elképzelés vagy lejön a vászonról vagy nem. Feri érzékeny kamerája mindig a helyszínhez és a színészhez idomul, mi ebből igyekszünk kihozni valamit. Egyszerűbb az élet, ha mindenre van keret, de kevés pénzből is kell tudni jót adni. Ez a mi művészetünk.




Peszeki Kata, Németh Szilvia