Egy kozmopolita szépség


Cannes-i találkozás Monica Belluccival

Ha filmez, az ideális fotómodellt látják benne, ha modellt áll, a kameraérzékenységét dicsérik. A harmincnégy esztendõs Monica Bellucci a maga vénuszi szépségével már nem az, aki volt, és még nem az, aki lenni szeretne. Ám ez a köztes állapot cseppet sem teszi elkeseredetté, nincs is rá oka.

A PREMIER magazin szeptemberi számából.
A Malénával és a Farkasok szerződésével megnyíltak előtte Hollywood kapui. Az amerikai film-Mekkáé, amely hajdanán nemigen tudott mit kezdeni a bővérű olasz szépségekkel. Talán csak Sophia Loren kivétel ez alól. Úgy tűnt, Hollywoodnak a bombázó kell belőle, akinek puszta megjelenésétől felizzanak a férfivágyak. Ám Monica éppoly népszerű és "elfogadott" a nők körében, egyszerűen azért, mert intelligens, van humora és józan önértékelése. Cannes, a filmfesztivál immár második otthona, amely egy botrányos filmben és szerepben az imázsváltás reményével kecsegtette. A Visszafordíthatatlan megerőszakolt nője úgy érzi, ezzel a filmmel vált igazán nagykorúvá a moziban. Olasz filmes családja körében sikerült találkozót kérnünk a francia honos, világjáró színésznőtől.

- Nem hiszem, hogy volt része valaha olyan sztárolásban, mint éppen az idei filmfesztiválon, ahol a ceremónia háziasszonya volt, díjakat adott át, saját filmet is képviselt (Mátrix - Újratöltve). Mivel magyarázza a személyét övező nagyfokú érdeklődést?

- Ha azt felelem, hogy elismeréssel, akkor az nagyon, de nagyon nagyképűen hangzik. Nem hiszem ugyanis, hogy oly sokat tettem volna le eddig a nemzetközi film "asztalára". Sokkal inkább megelőlegezett bizalomnak, biztatásnak érzem. Nem titok, mennyire szeretem Franciaországot, a francia filmet, Cannes-t.

- Mit szeret benne?

- Mindent, a nyelvet, az embereket, a franciáknak és azon belül is a francia filmszakmának az eltökéltségét egyfajta identitás megőrzésére. Végső soron erről szól ez a fesztivál, hogy itt, Európa közepén találkozót ad egymásnak a világ filmművészete, filmipara, hogy ehhez a találkozáshoz minden körülmény adott: a táj, az infrastruktúra, a gondolatiság.

- Soha nem tartott attól, hogy úgymond "megkövezik" ezért a franciaimádatért hazájában, Itáliában ?

- Miért tartottam volna? Ez csak gazdagítja az olasz identitásomat, aminél mellesleg fontosabbnak tartom, hogy Európát élem meg nagy hazámnak, miközben a kíváncsiságom, a lehetőségeim, az érdeklődésem éppúgy vonz másfelé is.

- Például Amerikába, Hollywoodba?

- Például. De oda is magammal viszem az európai kultúrámat, ami nem mondom, hogy több, jobb vagy szebb, mint az ottani. Mindenesetre más.

- Messziről indult ennek a világutazásnak a megtételére - nem csak földrajzi értelemben. Jól gondolom?

- Ahogy vesszük. Szülővárosomban, Peruggiában maradva nem sok lehetőségem lett volna. Igaz, nagyon szeretem a festészetet és a szobrászatot, amit szívesen tanultam volna, ha fikarcnyi tehetségem is van hozzá.

- Helyette, ha jól tudom, jogot hallgatott.

- Három év után abbahagytam, mert összeegyeztethetetlennek tűnt időben, energiában a modellkedéssel.

- Mit keresett és mit talált meg mo-dellként - a szakmai sikerek és az anyagi biztonság mellett?

- Röviden fogalmazva: önmagamat. Önmagam korlátait. Tudja, amikor az ember tizenkilenc éves, egy dolog foglalkoztatja szenvedélyesen: a függetlenség megszerzése.

- És a modellszakmában rátalált erre a függetlenségre?

- Egy biztos, olyan függőséget választottam, amiben maximálisan kibontakoztathattam bizonyos képességeimet. Jobban mondva kipróbálhattam, mit tudok kihozni az arcomból, a testemből. Kívülről, a külsőségek felől indultam el befelé. Egyszerre kemény, fárasztó, érdekes, szép iskola volt ez a filmezéshez, hiszen a kameraközeli állapottal, létezéssel kezdődik a filmszínészi munka.

- Zavarja, ha ma is úgy tekintenek önre, mint fotómodellből lett színésznőre, sőt, mint mozisztárra, aki a szépségéből él?

- Álszemérem volna letagadni az adottságainkat. Éppúgy együtt kell élnünk az úgynevezett pozitív adottságainkkal, mint a negatívokkal. Ma már képes vagyok szeretni a hibáimat is. Mindenki abból él, amije van. Inkább az a nagy kérdés, hogy ki mire használja az adottságait. Én élni szeretnék velük, nem visszaélni. Régebben bosszantott, ma már csak mosolygok azon, hogy mindössze három évig voltam hivatásos fotómodell, és idestova tíz éve filmezem, de sokan még mindig a színészkedő modellt látják bennem.

- Talán nem véletlenül, a legtöbb szerepe alapján.

- Látja, pontosan ezért szeretem a francia mozit, szeretek fiatal alkotókkal filmezni, akik a téma- és stílusválasztásaikkal mernek kockáztatni. Lényegében nekik, a francia filmeseknek köszönhetem, hogy kiemeltek a dekoratív szépség szerepköréből.

- Mindamellett ezeknek a francia szerzői filmeknek köszönhetően aligha figyeltek volna fel Monica Belluccira külföldön.

- Mégis ezek a filmek, mint A lakás vagy a Dobermann vezettek el odáig, hogy találkoztam Giuseppe Tornatoréval és megszületett a Maléna.

- Egyszóval Tornatorénak óriási érdeme van abban, hogy a Malénával új olasz filmcsillag született.

- Tornatore az én szerencsecsillagom. Évekig álmodoztam arról, hogy vele forgassak, és lám valóra vált ez az álom.

- Rajta kívül kik azok az olasz rendezők, akikkel szívesen dolgozna?

- Az élők közül Roberto Benigni. A halottak névsora ennél azért hosszabb: Fellini, Rossellini, De Sica, Visconti.

- És hozzá a magyarázat?

- A magyarázatom inkább érzelmi, mintsem "értelmi". Ők az én kultúrám. Az ő kameráik előtt az olasz nők egyszerre voltak szépek és csúnyák, harsányak és nagyon nőiesek, szenvedők és szenvedélyesek.

- Sokan mondják, ön visszaidéz valamit a Loren-, Cardinale-, Lollobrigida-féle mediterrán szépségideálból. Erről mi a véleménye?

- Megtisztelő a hasonlat, és lélekben úgy érzem, hogy közéjük tartozom. Hiszek egyfajta érzelmi-női folytonosságban, ami végigível korokon, nemzeteken. Egy szó, mint száz: gyönyörű örökség az övék, amit nem szeretnék "megcsalni".



- Értsem úgy, hogy nem szeretne az alakításaival, a választásaival csalódást okozni a nézőknek?

- Igen. Habár egy színész, sokszor egy rendező sem tudhatja, mi kell a nézőknek. Amikor teszem azt a Visszafordíthatatlant elvállaltam, tisztában voltam azzal, hogy nem Hófehérke szerepére szerződtem le. Azzal is számoltam, hogy a választásom sokakban megrökönyödést, ellenérzést kelt. De a lehető legjobbkor jött ez a film Gaspar Noéval. Belülről már megérett bennem a szándék, hogy összetörjem a rólam élő, részben igaz, részben hamis képet a nőről, akit csodálnak, akinek minden olyan sima és rendezett az életében. Hogy kitörjek a szép nő skatulyájából.




- És mit gondol, sikerült, megérte?.

- Nekem, Noénak mindenképpen. Soha nem éreztem ilyen totális szabadságot egy forgatáson.

- Egy színész szabadsága, és ebbe a másik oldal képviselői, a közönség, a rajongók ritkán gondolnak bele, eléggé behatárolt, nem?

- Ahogy vesszük. Korlátok minden mesterségben vannak, a szabadságom abban áll, hogy milyen mértékben vagyok képes elfogadni ezeket a korlátokat. A színészetben azt tartom csodálatosnak, hogy inkább szórakozás, örömforrás, mint munka számomra.

- És mi jelenti benne a legnagyobb örömet?

- Azok a nagyon intenzív, szinte mágikus pillanatok, amikor sikerül eltalálni egy figura igazságát. Ilyenkor úgy érzem, több méterrel a valóság felett lebegek.

- Ám előbb-utóbb a földre ér.

- Na és? Tele vagyok energiával, optimizmussal. Úgy alakult, hogy mostanában alig marad időm két forgatás között. Rengeteg ajánlatot kapok, amire nehéz nemet mondani.

- A köztes állapotot mivel tölti a legszívesebben?

- Inkább azt mondanám, kivel, kikkel. A családommal, a barátaimmal, kedvenc zeneszerzőimmel, Verdivel és Beethovennel.

- Nyilvánvalóan az is hajtja egyik forgatástól a másikig, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

- Nemcsak erről van szó, de persze erről is. Az időt nem lehet megállítani, és amit ma kínál nekem a sors, azt nem halaszthatom el másnapra.

- Legutóbb Mel Gibsonnak mondott igent Mária Magdolna szerepére. Elárulható, milyen lesz az ő felfogásában ez a krisztusi történet?

- Annyi bizonyos, hogy nem szokványos. Én csak egy vagyok a film számos szereplője közül, akik elmesélik Krisztus életének utolsó tizenkét óráját.

- Gibson köztudottan hívő katolikus. Ön hogyan áll a hittel?

- Az én hitem a remény, hogy holnap mindig egy új, csodálatos napra ébredek!

Szentgyörgyi Rita