Kaukázusi Krétakör a Vígben

Azt szeretném elmesélni, miért tanulságos Zsótér Krétaköre a Vígben annak is, aki alapvetõen nem osztja a rendezõ "másság" -központú szemléletét.
...

Miről is szól a Kaukázusi Krétakört? Van egy asszony, aki az elűzött kormányzóné gyerekét érdekei ellenére szívjóságból befogadja. Vállalja, hogy elveszíti katonának álló szívszerelmét, s mikor a visszatért kormányzóné kéri a gyerekét, a jóságos bíró azért ítéli neki, a nevelő-anyának, mert a "föld legyen azé, aki megműveli". Ne az örökség véletlene számítson. A szeretet ugyanis nem érzelem, hanem munka.



A színpadképtől hápogunk: egy nézőtér a színpadon! A neonzöld és narancsszín széksorokban, zárt égkék mozi-térben ülnek a szereplők. Természetesen ez kiválóan szolgálja az elidegenítést, hiszen a színészek pont úgy nézők, mint mi - Lehetne persze üres térben is játszani, annyira erős a szöveg és a játszók maguk annyira koncentráltak - a fő, hogy ez az avangard neopop díszlet nem üti agyon az előadást.
A vászon maga az igazi nézőtér és a vetítőfülkében is megjelennek néha fejek: a sorokban kislányok és kisfiúk egyenruhás kara jelesista színházra emlékeztető kínaias atonális dalban énekel el fontos (sajnos érthetetlen) részlet-párbeszédeket. A fő narrátor Venczel Vera (olyan szép, mint tinikoromban, amikor az Egri csillagokban láttam és gyűjtöttem a képeit -akkor még nem tudtam, hogy Dobó kapitány egyenes ági ősöm lesz.) Elmeséli, hogyan tör ki a polgárháború, ami miatt majd egy haldoklóhoz (Hegedűs D. Géza, néha látom a hegyen kocogni, ahol lakunk, persze Zsótérnál meztelenre kell vetkőznie, a közönség hallhatóan hápog) kell ál-házasságba menekülnie Básti Julinak (a főszereplő Grusénak), aki bármennyire igyekszik szikár és konok lenni, mégis könnyet csal a szemembe. (Véletlenül látom, a mellettem ülő férfinak csorognak a könnyei a szemüvege alól.). Meghatóan totyog vénasszonyos bundákban és kendőkben Harkányi Endre (kormányzónéként, sógornőként stb.) A főszereplő szintűen sok szerepet alakító fiatal színész (Sarádi Zoltán) kicsit Zsótérra emlékeztet : fiatalabb és férfiasabb önkép, alterego. Börcsök Erika hatásosan alakít azzal, hogy végig színjózan utcai hangon adja Acdak bírót. Akinek beszélő neve van: héberül, arabul és arámiul annyit jelent: Igazságtevő. (Ő dönt a bibliai példa alapján a mellett az asszony mellett, aki nem akar fájdalmat okozni a gyereknek - az anya rántja magához, de Básti-Grusénak ítélik, aki felnevelte.)

Viszont az előadás három órás. Este tíz után a közönség azon töri a fejét, hogy miért is utálta mindig Brechtet és az idealista kommunizmust és gyér tapssal elbocsátja a lelküket kitévő színész-nagyságokat meg a szegény kisgyerekeket...

Természetesen elgondolkodtató, hogy késő estig színpadon látunk vagy hatvan gyereket az Opera gyerekkara, jó, a szüleik ezt teszik velük: De nem visszaélés-e ez, nem árthat a neon, a taps, a késő esti fáradtság ezeknek a gyerekeknek? De igen, árthat. És hogyan drukkoljak a nevelőanya Básti-Grusénak a rémisztő traveszti-banya "igazi anya" Harkányival szemben), ha közben cinkosa vagyok a kisgyerekeket színpadra hajtó rendezőnek (szülőknek)?

Az is nyilván része a Zsótér-színháznak, hogy a fiúk női ruhában járnak, a nők pedig férfiakat játszanak. De mi ennek a jelentése ebben az esetben? Arról a vitatott közhelyről is szólni akar, hogy akár két férfi is felnevelhet egy gyereket, s talán jobb lesz neki, mint a saját anyja mellett, ha az valamiért - túl gazdag, túl szegény- nem működik? Hogy a házasság és a szerelem nem a gyermek-nemzésről, a vérszerinti utódok felneveléséről szól? Vagy többről is szó lehet?


Persze, ha az elvont szöveg és a színpadkép elvontsága meglódítja képzeletünket, elfelejtkezhetünk a konkrét gyerekről és konkrét vitatkozó anyákról: a munka gyümölcsének birtoklásáról prédikál Brecht.

Csakhogy a század eleje óta itt történt egy s más: épp a többek közt Brecht által is inspirált szociális mozgalmak hatására nagyon sok fejlett országban intézményesen törekszünk a kirekesztette és szegények befogadására: van olyan ország Nyugaton, ahol a napi betevő, a fedél a fő fölött valóban állami feladatként feltétel nélkül mindenkinek kijár.

A pénz pedig egyszerűen csak rövidítés: én ennyi munkaórát dolgoztam, te annyit, én ennyire keresett árút nyújtok, te annyira... És ezt számok papíron összemérik. Nincs mód a kiiktatására, tehát a gyorstalpaló dogma, hogy igenis a cipészeké legyen minden cipő s a többiek járjanak mezítláb... Vagy hogy a cipész mindenkinek ingyen adjon cipőt s cserébe ingyen kapjon tejet és kenyeret a farmertől, nem tud működni. Vagy hogy ugyanolya gazdag legyen mindenki, átértelmezve, akkor aki húsz éve színházat rendez, mint Zsótér, adjon az első jelentkező amatőr társulatnak díszletre a Vígben e célra kapott millióiból?

A mai világban tehát nem tudom értelmezni a brechti szimbolika szociális aspektusát. Hagyjuk ezt a szintet másra. Épp ezért (is) helyezi a fogyasztói társadalom szimbolikus helyszínére, a moziba a darabot Zsótér, hogy emlékeztessen arra, hogy történnek kísérletek a szociális problémák oldására.


De az anyaság-felfogás is változik koronként. Ma már az sem biztos, hogy bűn, ha valaki (akár fundamentalista konzervatív, akár pszichológiai alapon, vagy csak mert a többséghez tartozik) a hagyomány mellett dönt és azt a vágyát valósítja meg, hogy betartja a hagyományos szerepnormákat.

Az eredeti bibliai képben az igazi anyától el akarják orozni gyermekét, s ezért engedi el a rángatáskor /ott kettévágás merül föl, mert a történelem épp az anyai kegyetlenség csökkenésében halad előre, ha hullámzik is közben/ ( ami miatt fölismeri a bíró a jó anyát benne). Itt fordítva: a nem-igazi anya engedi el csupa szeretetből.

Az nem merül föl, hogy a nevelőanyánál "jobb helyen" lenne a gyermek. Brecht Igazságos Acdak Bírója fel is veti, hogy talán épp mert szereted, te Nevelőanya Gruse, azért engedd a gazdag Kormányzónéhoz vissza a gyermeket, hisz jobb sora lesz nála…De Gruse magasabb etikai érvet talál: a hatalom és a gazdagság megnyomorít, mások eltiprása olyan teher, amit nem kíván ennek a gyereknek. És ez szépnek és igaznak hatna. Csak mivel az elnyomás probléma háttérbe szorult (részben történelmi okok miatt, mivel látszólag sok millió elnyomott ma már a fejlett világban nem éhezik), ez az érv másodlagossá válik. A másik mondanivaló, hogy a nem-vérszerinti családban is jó a gyereknek, felerősödik, ezt viszont a groteszk férfi-nő szerepcserék teszik kérdésessé Zsótérnál. És épp ez adja az előadás fő erősségét: hogy mer ez ügyben túlnőni a közhelyeken.


Ferenczinek és Freud-nak igaza volt, "félrefordításról", nyelvzavarról van szó, a szülő-gyermek viszony sérüléséről, amikor az azonos nemű szülő - és helyettesítője - iránt ivari vágyat ("szexet") érez (és él ki) valaki. Nem azt mondom, hogy tilos vagy rossz - azt mondom, hogy a gyermek-nemzés férfi és női szerepének, feladatának elkerülése ugyan az adott ember számára terápiailag elkerülhetetlen lehet, mégis félreértés, nyelvi zavar. Azért akar valaki férfiakat túlzó módon, akár erotikusan érinteni, mert az apjával rossz volt a viszonya. (A szex ilyenkor csak egy intenzív drog, ami eltakarja az apa és a férfiak elleni haragot.)

Ám a korszakunk hagyomány-ellenes beállítódása így normává teszi a gyermek-nem-vállalást. Helyette örök kamaszok ivari (szex) szinten keresnek kapcsolati harmóniát, holott ez lehetetlen. Csak a kölcsönös érzelmi munka tesz érett szeretővé, nem a vágy. Az azonos-ivarú vágy ( a "nemi" "szexuális" szó helyett az angol gender-hez hasonlóan nekünk is két szót kellene használnunk) - lévén, hogy nemzés-képtelen működés, egyszerűen "nyelvzavar"-nak is leírható. Az apahiánytól szenvedő férfiak pótapákat keresnek s ezt éretlen szinten szexualizálják, hogy elrejtsék az elhagyó-visszaélő apa elleni haragjukat, irigységüket és fájdalmukat egy intenzív (s a titok által még erősebb) érzelemmel. Pedig ha hajlandóak lennének dolgozni az érzelmeiken, kialakíthatnának szex-mentes érett férfi-kapcsolatokat és a férfi-érintés-hiányt, amit apjuk hagyott rájuk egy homofób kultúrában, meggyógyíthatnák. Hiszen csak a hagyomány kegyetlen kényszerei ellen érdemes küzdeni. A gyerekeknek igenis hasznos és nyugis, ha van apjuk és anyjuk is, és azok az önző vágy-központú kultúrában csakazértis önzetlenek és szeretet-központúak maradnak.

Egyes megszületni vágyó gyermekek nem születnek meg, ha hagyományos felfogást elhagyjuk és a szex leválik a gyermek-nemzésről, panaszolják a hagyományhívők. Olyan, mintha otthagynák őket az úton. Ahogy Gruse nem hagyta ott.


Én úgy látom, hogy a gonosz-mohó-gazdag-ellenes brechti attitűd másodrangúvá válása (amit épp az egyenlősítő fogyasztói társadalom szimóluma, a neonszínű moziszékek láttatnak) teszi lehetővé Zsótérnak (és bárki posztmodern-nak), hogy az igazi anyát szerep-zavara által befeketítve "igazat adjon" a nevelőanya Grusénak.

Természetesen nem állítom, hogy Zsótér is szándékosan azt sugallja, hogy a gyermeknemzés és az anyaság "burzsuj csökevény". Azért jó az előadás, mert láttatni engedi kételyeit az azonos-ivarú (magyarul homoszexuális) erotika ügyében. Mi a helyzet a gyerekekkel, kérdezi ez az előadás. És mi a helyzet az öregekkel? A "nemi szerepzavarosok" és "apahiányosok" elnézést a kifejezésért - két fő kérdése: csak két felnőtt férfi szexualizálhatja a kapcsolatát. De gyakran probléma e kapcsolatokban, ha valamelyik résztvevő vonzerejét aránytalan fiatalsága adja - vagy a másik vagy mindkettő annyira megöregszik, hogy a kapcsolat erotikus szinten kiürül.
És Zsótér Brechtje attól nem üres színháztörténeti úttévesztés, hogy képes rá és meri ezt a zavarba ejtő kérdést vizuálisan rámontírozni az eredeti krétakörre.

Képileg azt mondja, túl az igazságon és az értelmezésen: Minden csak Vetítés, Projekció (mozi). A férfiasan konokra és birtoklósra formált Anyafigura csak a férfias nő által játszott Korrupt Bíró - a kollektív tudattalan Bálványa - által győzhet. Az Öreg női bundás Travesztit mégis sok-sok Gyerek veszi körbe, lám-lám, mégiscsak ő a Természet-anya.

Több tapsot érdemelne ez az őszintén átgondolt és dübörgően átgyötrődött előadás.

Kozma György