Márkus László

Kovári Orsolya


Játékösztöne, csillapíthatatlan színházszenvedélye gyermekkorától halála pillanatáig
a bûvös deszkákhoz kötötte. A színpad jelentette számára az otthont, szerepeiben
talált önmagára. Imádott élni. Az életet pedig maga a játék testesítette meg.
A világon semmi nem létezett számára, ami a színházon kívül történt, de mindenben
naprakész volt, ami arról szólt. Valósággal hajszolta a sikert, a szeretetet, a megmutatkozás
lehetoségét, és senki sem lubickolt nála boldogabban az annyira vágyott
népszerûségben. Egész életében csupán egyetlen dolgot akart: játszani, játszani, játszani...

Márkus László

Kovári Orsolya


Játékösztöne, csillapíthatatlan színházszenvedélye gyermekkorától halála pillanatáig
a bűvös deszkákhoz kötötte. A színpad jelentette számára az otthont, szerepeiben
talált önmagára. Imádott élni. Az életet pedig maga a játék testesítette meg.
A világon semmi nem létezett számára, ami a színházon kívül történt, de mindenben
naprakész volt, ami arról szólt. Valósággal hajszolta a sikert, a szeretetet, a megmutatkozás ehetoségét, és senki sem lubickolt nála boldogabban az annyira vágyott
népszerűségben. Egész életében csupán egyetlen dolgot akart: játszani, játszani, játszani...



Neve hallatán az avatott színházrajongónak akár három személy is eszébe juthat. Egyrészt az Operaház és a Nemzeti egykori igazgatója, a rendezés, a díszletek és jelmezek tervezésének mestere, a kitűnő dráma- és újságíró, színházi kritikus. Másrészt egy, az élők sorából fiatalon távozott színész, Zala Márk, akit ugyan eredetileg Márkus Lászlónak hívtak, de elődje iránti tiszteletből nevet változtatott. Leggyakrabban azonban ezen emlékezo sorok alanyára, a Madách Színház közel 17 esztendeje elhunyt ragyogó komédiására gondolunk.

Egy színészre, aki hivatásának tökéletes példánya volt. Reggeltől estig színész.



Szent Péter esernyoje - Psota Irénnel és Törocsik Marival


Az ifjú Márkust már egészen fiatalon is csak a színház kötötte le, nagyon rossz tanuló volt. Szegeden - ahol édesapja élt a szülők válása után - beiratkozott Lehotay Árpád színiiskolájába. Két évvel később Pest következett és a főiskola, ahol kitűnő mesterek kezébe került. Tanította többek között Gellért Endre, Nádasdy Kálmán, Rátkai Márton, Somlay Artúr és névrokona, a már említett Márkus László. Vizsgaszerepe Jourdain úr lett volna, Moliere Úrhatnám polgárában. Néhány nappal az előadás előtt azonban kitoloncolták, és egy Békés megyei kis településre, Okányba irányították, ahonnan Major Tamás - a darab rendezője - hozatta haza. A feleséget alakító Psota Irén partnere a Nemzeti egyik tagja, Vándor József lett. Márkus helyett. Sohasem játszhatta el többé a szerepet.

A főiskola után hat évet töltött Debrecenben, a Téri Árpád vezette Csokonai Színház kitunő társulatában. Hotti Éva (Téri felesége) javaslatára szerződtették, aki még Szegedről ismerte az ígéretes tehetségnek tűnő fiút. Az akkoriban virágzó színház remek lehetőségeket tartogatott a pályakezdő színésznek. Ott volt Vámos, Mensáros, Latinovits, Zenthe, Solti Bertalan, Görbe János, Soós Imre, gyermekkora egyik kedvenc filmsztárja, Simor Erzsi, az első sikerek és a változatos szerepek. Sok és sokféle, melyek kitűnő" iskolának" bizonyultak.

A kertész kutyája Ricardo márkija, a Soós Imre hatalmas sikerét hozó Rómeó és Júlia Benvoliója, a Sok hűhó semmiért Galagonyája, az Ármány és szerelem Von Kalb udvarnagya, a Két úr szolgája Truffaldinója, a Csárdáskirályno Bóni grófja, a Marica grófnő Zsupánja és élete egyik legnagyobb élménye, a Téri rendezte Hamlet Claudiusa. A címszerepet Mensáros, Gertrúdot Simor Erzsi, Opheliát Örkényi Éva játszotta.

"Amikor vége volt az előadásnak - és éreztem, hogy jól sikerült -, jöttek a kollégák gratulálni. Nem igaz! Az egyszerűen nem igaz, hogy ilyenkor mit érez az ember. Sírtam a boldogságtól!" - mesélte évtizedekkel később.

1957-ben az új évadot már a Madách Színházban kezdte. Téri lett az igazgató, és Mensárossal együtt magával vitte Debrecenből. Hirtelen ott találta magát a korabeli magyar színészet nagyágyúi között. Egyik első szerepében, Gorkij: Nyaralók című művének Szuszlovjaként már Tolnayval, Greguss-sal, Gábor Miklóssal és Ádám Ottóval dolgozott együtt. De ott volt Pártos Géza, Vámos László, Lá-zár Mária, Simor Erzsi, Dajka Margit, Tímár József, Uray Tivadar, Psota Irén, Zenthe Ferenc, Pécsi Sándor és az imádott Kiss Manyi. Haláláig a színház kötelékében maradt, számos ajánlatot visszautasítva.



Jelenet a Kurázsi mamából



A bolond lány - Csurös Karolával


A Madáchban eltöltött évtizedekről pályatársaival, barátaival beszélgettem.

"Ha azt kérdezné valaki, hogy Márkus Laci művészember volt vagy nagyszerű mesterember - a Molnár Ferenc: Egy, kettő, háromjában nyújtottak alapján azt mondanám: zseni - meséli Psota Irén. - Zseni, káprázatos stílus- és fantasztikus ritmusérzékkel. Egy hatalmas, imádnivaló gyermek, akinek egyetlen és mindent betöltő szerelme a játék és az, hogy lejátsszon mindenkit. (Az édesanyján kívül - akiért rajongott - csak a színház volt fontos számára.) Rapszodikus alkat volt, és ha nem azt a szerepet kapta, amit ő akart, akkor ott nem termett fű a másik számára. Ha pedig valami nem úgy működött, ahogy kellett volna, kő kövön nem maradt. De el kell ismerni, jogosan dühöngött. Utóbb mindenben igazat adtunk neki.

Gyakran mondták rá, hogy ő a ťnoi PsotaŤ. Azt hiszem, ez mindent elárul. Ha jóban voltunk, nagyszerű partner és tüneményes, mókás barát volt, akivel félelmetesen nagyokat lehetett nevetni, játszani. Ha nem, arról inkább ne beszéljünk. A színpad azonban szent volt számára, természetesen arra ez nem vonatkozott.

Amikor díjat kaptam, vagy ellenkezőleg, rossz passzban voltam valamiért - egy ideig nem bizonyultam alkalmas játszótársnak.

Ami a legfontosabb, minden kapcsolatban eléd tartanak egy tükröt, és te abban vagy jól érzed magad, vagy nem. Ő olyat tartott elém, amiben én valósággal lubickoltam, humoros és fantasztikus voltam. Nagyon szeretném, ha ma volna egy ilyen tükröm..."

"Főiskolásként találkoztam vele először - emlékszik Csűrös Karola. - A fekete szem éjszakája című Rigó Jancsi-film presszójelenetében egy kávét kellett bevinnem bájosan mosolyogva, a pultnál pedig ott állt Laci, mint pletykaéhes újságíró, és egész álló nap tömte magába a minyonokat. Ez még a dundi korszakában volt. Azt hittem, belehal, annyi süteményt megevett.

A Madáchban A bolond lányban kaptam az első komolyabb szerepemet. A feleségét alakítottam. Késobb rengeteget játszottunk együtt. Emlékszem, állandóan rohantam a Trabanttal, megálltam a háza előtt, és mentünk próbára.

A férjemmel (Horváth Ádámmal) is nagyon jó kapcsolatban volt. Sokat dolgoztak együtt. Ádám rengeteg tévéjátékban rendezte. Mindketten Ikrek, így közösen ünnepeltük a születésnapjukat.

Ha valami nagyon tetszett neki a tévében, felhívott: ťKarcsi! Kapcsold be gyorsan!Ť És amíg ment a műsor vagy a tévéjáték, visítozva nevettünk. Előfordult, hogy egy órán keresztül.

A karácsony! Ez volt az ő hatalmas ünnepe, egy külön szertartás. Már hónapokkal előtte készült, édesanyjával becsomagolta az ajándékokat és mindenkihez személyesen elvitte. Amíg Kiss Manyi élt, közösen csinálták. Óvatosan kipuhatolták, ki mit szeretne, megvan-e neki a dolog, amire gondoltak. Nagyszerű barát volt. Sokat kaptam tole. Segített, odafigyelt a munkámra.

Amikor a Szellemidézésben Zsuzsit játszottam, és nem tudott ott maradni a bemutatón, megnézte a fopróbát, majd küldött egy sürgönyt: ťEl vagyok ragadtatva! Laci.Ť Útközben még feladta. Tudta, hogy fontos nekem. Másnap volt a premier.



Jelenet egy 1955-ös, debreceni eloadásból



Black Comedy - Psota Irénnel


Ma ugyanazt a szerepet játszom Molnár: Egy, kettő, három című darabjában - Kuno kisasszonyt -, amelyet akkor, amikor ő alakította Norrisont. Előadás közben gyakran fülembe csengenek a szavai, hangsúlyai. Még ennyi év után is.

Olyan szerepelni vágyás lakozott benne, hogy néha azt éreztem, legszívesebben kiállna az Oktogonra. Imádott a középpontban lenni, valósággal áradt belőle a játékszenvedély.

Emlékszem, amikor beléptem a Black Comedy Carol szerepébe, azt mondta, hogy addig nem kezdi el az előadást, amíg nem látja a Film, Színház, Muzsika kritikusát a nézőtéren. Lelkes Éva pedig intett, jelezve, hogy itt van. Pontosan megjegyezte, ki mit írt, és tudta, mikor melyik kritikus ül a nézőtéren. A színházba beérve első útja a pénztárhoz vezetett, ahol végigpásztázta a protokollt. Előadás előtt pedig kikukucskált a függönyön és hangosan sorolta, hogy kiket lát. Más kollégák - Gábor Miklós, Tolnay Klárika - tudni sem akartak róla. Őket borzasztóan zavarta, Lacit viszont kifejezetten feldobta.

Azt is imádta, ha nagy színészek voltak körülötte. Jól érezte magát közöttük, adott a véleményükre. Nem félt, nem utálkozott, felvillanyozta a feladat, hogy óriásit bizonyíthat.

Mindent magába szívott, ami színházról és filmrol szólt. Nemcsak itthon, szerte a világon. Már januárban tudta, hogy augusztus 20-án este milyen előadást fog megnézni Londonban.

Imádott színházba, moziba járni, gyűjtötte a filmeket és a musicallemezeket. Olyan volt, mint egy két lábon járó filmlexikon. Mit mikor ki, hol rendezett, kik játszanak benne. Mindent tudott. Fiktív szereposztásokat készített magának és ha valakire megharagudott, kihúzta a listáról.

Amikor hosszú betegeskedés után visszatérhetett a színpadra, ragyogott a boldogságtól. A Játék a kastélyban Turaiját játszotta. Előadás után felmentünk hozzá az öltözőbe, és ő ott zokogott az örömtol, hogy újra színpadon lehet. A szomszéd öltözőben pedig Zenthe Feri zokogott, akinek ez volt az első premierje a felesége nélkül. Egy vígjáték után! Ha a közönség látta volna...

Valahányszor elmegyek a háza előtt, mindig felnézek. Ha látom, vagy a nevét hallom valahol, rögtön az jut eszembe, hogy fel fog hívni: ťKarcsi! Kapcsold be a tévét gyorsan!Ť"

"Gyárfás Miklós Egérútját játszottam a József Attila Színházban - idézi fel emlékeit Almási Éva. - Laci előadás után feljött és gratulált. Soha nem felejtem el: ťNe félj az öregségtől, jó humorod vanŤ - mondta. Persze én már korábban is ismertem. Mondanom sem kell, mit jelentett nekem egy híres, szakmája és a közönség által elismert színésztől ezt hallani. Akkora biztonság, olyan önbizalom, ami pótolhatatlan egy pályakezdő színésznő számára. Ezért a mai napig hálás vagyok neki.

Mindig előttem van a vidámsága, és az, hogy mindenből képes volt viccet csinálni. Egészen más hangulatban mentem be a színházba, ha vele játszottam. Még a betegségét is olyan humorral fogta fel és élte át, mint egy gyermek. Csak a gyerekek képesek így tudomásul venni ekkora csapásokat. Szinte elhessegette a halált. A színpadon semmi sem látszott rajta, még a legkritikusabb időszakokban is tökéletesen képes volt kibújni a bőrébol. Minden este ugyanazt a boldogságot láttam az arcán előadás előtt. Úgy tűnt, mintha itt nem érhetné el a halál.

Maximalista volt, de minden esetben a színház, az előadás érdekében. Nem bírta elviselni a pontatlanságot, a tehetségtelenséget, az ügyetlenséget, a tehetetlenséget. Irritálta a dilettantizmus. Ha úriembert játszott, akinek frissen vasalt ingben kellett megjelennie, valóban őrjöngött egy gyűrött, hiányos gombú ing láttán. Ilyenkor igazán hisztis tudott lenni.

Azt, hogy magánemberként, belül milyen volt, nem tudom. Egy határon túl nagyon kevés embert engedett közel magához. Azt hiszem, az édesanyja állt a legközelebb hozzá.



A Hamletben Simor Erzsivel



A Cseresznyéskertben Tolnay Klárival


Kapcsolataiban komolyan lefektette a játékszabályokat, és ha ezeket az ember betartotta - márpedig betartotta, hiszen erről szól a barátság -, akkor végtelenül figyelmes, fantasztikus gesztusai voltak."

"Mindig melegség tölti el a szívemet, ha rá gondolok - emlékszik régi barátnéja, Komlós Juci tündéri mosollyal az arcán. - Drága kis ember volt. Hogy is mondjam? Csupa nagy betuvel: SZÍNÉSZ. A legkisebb feladatait is halálosan komolyan vette, bár számára ezek nem is minősültek feladatnak. Ez töltötte ki az életét. Már gyermekkorában is díszleteket tervezett, szereposztásokat készített különböző darabokhoz. Egyszer - ez nagyon jellemző volt rá - mesejátékot próbáltunk a rádióban, és ő megvárt az épület előtt, majd reszketve megkérdezte: ťJuliskám! Mondd meg nekem, de őszintén! Milyen voltam mint vadmalac?Ť

Képes volt az utca közepén eljátszani jeleneteket egy-egy drámai szerepéből. Meg akarta mutatni, hogyan készül, mit szólok hozzá. Teljesen átlényegült. Az emberábrázolás minden apró mozzanata a kisujjában volt. Az izgatta leginkább, hogy mindig más legyen. Egyszerűen imádott hősöket játszani.

Soha nem felejtem el, amikor Michael Caine ugyanazt a szerepet játszotta filmen, amit ő a Madách Színházban, képes volt elmenni Londonba és felkeresni. Sajnos, a darab címére már nem emlékszem.

Ha valaki feltűnt egy szerepben, kimagaslót alakított, attól kezdve lelkesen ment és nézte.

Imádott utazni, de külföldön is mindenhol a színházat kereste. Megismerkedett a színészekkel, előadás után bemutatkozott nekik. Nehezen kísértem el színházba, mert állandóan véleményezett mindent. Természetesen hangosan. Szerette, ha felismerték.

A magánéletét viszont nagyon diszkréten kezelte. Beállítottságáról mindenféle pletykák keringtek. Ezek nagy része meg sem közelítette az igazságot. Én nagyon odafigyeltem rá, a legbensőbb titkainkat is elmondtuk egymásnak. Ha valakit szeretett, közvetlen, nyílt, kifejezetten kitárulkozó típus volt. Hogy is lehetne pontosan megfogalmazni? Nemtelen. A szerelem, a társ valahogy kimaradt az életéből.

Olyan dolgokat művelt! Emlékszem, jöttek a szomszédok: ťTessék kijönni, mert Márkus művész úr itt van és úgy látjuk, be van csípve!Ť Tudni kell, hogy soha nem ivott egyetlen kortyot sem. Kinéztem, ott állt az utca közepén és kiabált: ťJuliskám! Gyere! Megmutatom, hogy hajlik meg a Honthy Hanna.Ť Mindenki azt hitte, hogy részeg, pedig csak játszott.

Számára az idő, mint olyan, nem számított. Ha úgy érezte, beszélni akar velem, felhívott hajnali háromkor, négykor... ťÚgy félek! Beszélgess velem!Ť - mondta. Nagyon hiányzik, ő is, Manyika is!

Hihetetlen ember volt. Imádott élni, olvasni, öltözködni, nevettetni...

A betegsége idején még többet komédiázott, hogy ne vegyünk észre rajta semmit. Rettenetes volt úgy látni őt. Bementem hozzá a kórházba. Mondták, hogy ne maradjak sokáig, mert fárasztja. Amint meglátott, felkelt és döbbenetes komédiázásba kezdett. Még akkor is szórakoztatni akart, amikor már csont és bőr volt. Ezt nem lehet elmondani. A szívem szakadt meg. Örülni próbált..."

*



Komlós Jucival a Zebegényiek címu film forgatása közben


Mottó: "Mindent tudott a színházról - Ő maga volt a színház."
Vámos László

Horváth Ádám: "Imádott jó hangulatban dolgozni. Akkor volt igazán elemében, ha a csapat szerette, amit csinál, szerette őt. Igazi profi volt. Ha filmeztünk, Laci jelenléte aranyat ért. A kamera előtt ugyanis véresen komolyan dolgozott, de a gyilkosan hosszú átállási szünetekben sziporkázott, mesélt, szóval tartott mindenkit, örömmé tette az együttlétet."

Keleti Éva: "Élvezted a színházi premierekre való bevonulásaidat is. Az utolsó pillanatban érkeztél, lehetőleg a sor közepére kértél jegyet, hogy felállíthass mindenkit, és az egész nézőtértől bocsánatot kérhess késésedért, jellegzetes kézmozdulatoddal. Ha már aznap este nem szerepeltél, legalább ennyi legyen neked is a sikerből.

Nálunk töltötted azt a karácsony estét is, amikor a rádió bemondta, hogy Domján Edit meghalt. Te csak ültél magadba roskadva és kerested a hibát, miért nem figyeltél Editre. Sírtál, mert tudtál igaz könnyekkel sírni. Így sírtam én is akkor, amikor az első kórházi tartózkodásodkor meglátogattalak. Pipaszár lábaiddal jöttél elém, és azt mondtad: ťNincs fotózás, a sminkes nem jött el.Ť"

Körmendi János: "Márkus László a közéletben, a magánéletében és legbensőbb fantáziavilágában is színész volt. A vallása is színész, temploma a színház..."

Mint együtt megöregedett házaspár, pontosan tudtuk egymásról, mire gondol a másik, mi villant át az agyán. Egy jellemzo apróság: a Black Comedy előadása közepette odasúgta nekem: ťNézz le az első sorra, középen.Ť Lelestem, láttam egy felkötött karú embert. Visszasúgtam: ťLátom, mi van vele?Ť

Így felelt - ťHogy fog ez tapsolni?!Ť"

Szirtes Tamás: "Fantasztikus ritmusérzékkel áldotta meg a sors, ami a Molnár-darabok elengedhetetlen kelléke. Persze nem kevésbé fontos az elegancia. Laci valódi úriember volt a magánéletben is. A pizsamát is úgy tudta viselni, mint a szmokingot. És a lelke is elegáns volt. Kellő távolságtartással viselkedett a kollégákkal, ami színházban nem szokás. A sok együttlét bizalmassá teszi az embereket. Laci körül volt egy bűvös kör, amit nagyon kevesen léphettek át."

*

Márkus László: "Gyerekkoromban a háború alatt megfogadtam, ha színész lehetek - akkor nekem az életem sikerült -, akkor én csak ezzel akarok foglalkozni. Ez sikerült, úgy érzem, ez egész embert követel. Én így is élek. Ez sok lemondást is, de sokkal több örömöt is ad az embernek.

Nincs titkom. Megtanulom a szerepet, aztán eljátszom. Hiszek a rám váró feladatban. Még a legreménytelenebbnek tűnő munkában is találok valami érdekeset, egy pontot, ahol megvethetem a lábam, egy ötletet, egy mozdulatot, egy szót, ami megindítja a fantáziámat. Darvas Lili mondta egyszer Vitray Tamásnak: ťAz ember szinte észrevétlenül gurul bele az adott figurába.Ť

Szerintem humor nélkül nincs színház. A humorérzék nélküli színész lehet jó szakszervezeti tag, megbecsült állampolgár, esetleg még tehetséges is: de nem igazi színész! Ha a színész megmaratja szerepeit a humor savával, már olyan tulajdonságok birtokába jut, amelyeket külön észre sem venne.

Nagyon sokat kaptam az emberektől. Néha lelkifurdalást érzek, hogy nem viszonzom elég szeretettel a népszerűséget. Aztán megvigasztalom magam. Hiszen estéről estére, betegen is, fáradtan is az emberek örömét szolgálom. Mit tehetnék ennél többet?"

*

Részletek a Fábri Magda szerkesztésében, a Budapest Print Kiadó gondozásában karácsonyra megjelenő Márkus című kötetből.