Megjelent a SPIRITUSZ gyermekszínházi folyóirat legújabb száma

Magyarországon az úgynevezett felnõtt színházi élet mellett évtizedek óta létezik egy másik, amely azonban a szakma és a nagyközönség számára is szinte teljesen láthatatlan, ismeretlen. Ez a gyermek- és ifjúsági elõadásokkal, az azokat létrehozó társulatokkal, a mûködtetõ intézményekkel, a milliós nagyságrendû nézõsereggel, a létrehozókkal, alkotókkal kapcsolatos színházi élet.

Az erre a területre jellemző gondok mellett évtizedek óta nincs, soha nem is volt szakmai lap, mely a színházakban, művelődési intézményekben, egyéb helyszíneken látható előadásokat figyelemmel kísérte volna.
A Spiritusz, mint felnőtteknek szóló gyermek- és ifjúsági színházi szakmai folyóirat igyekszik nyomon követni az eseményeket, kritikáival, egyéb írásaival az óriási szakadékot - mely jelenleg a 'felnőttszínházi' és a gyerekelőadások megítélése, kezelése között létezik - igyekszik mérsékelni.

SPIRITUSZ gyermekszínházi folyóirat
II. évfolyam 3-4. szám














TARTALOM:

SZÍNHÁZ ÉS REFLEXIÓ
Zoltán Katalin: Királyfiak a Jókai téren
Játszótársunk, Laci (Laci királyfi - Márkuszínház)
Ember vagy, fiam! (Mirkó királyfi - Térszínház)


Szabó Virág: Kalandok nyomán
(Harisnyás Pippi - Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)


Makai Dóra: Miből lesz az embergyerek?
(Pinokkió - Petőfi Sándor Színház, Veszprém)


Szabó Virág: Színpadi játszótér - Játszótéri színpad
(Oroszlánkirályfi - Jászai Mari Színház, Tatabánya)


Szilágyi Katalin: Titokzatos átváltozások
(A táltos csikó - MéG Színház)


Szabó Virág: Szülinapi buli Miskolcon
(Bors néni - Miskolci Nemzeti Színház)


Oszvald György: Csecsemőszínház
(Norvég vendégjáték a Kolibri Fészekben)


Gabnai Katalin: Tíz évtől fölfelé - mindenkinek
(Az úrhatnám polgár - Új Színház)


PORTRÉ(VÁZLATOK)
Mesékkel a lélek útjain
(Beszélgetés Écsi Gyöngyivel)

Merre tart a Holdbeli csónakos?
(Beszélgetés Valló Péterrel)


'A Márkuszínház egy bábszínház'
(Ismerkedés a kéttagú együttessel)


Gyermekmegőrzés helyett családi mesebirodalom
(Beszélgetés Beke Katával)


Ars poetica és táltosutazás
(Beszélgetés Zanotta Veronikával)


Ládafia - láda fia
(Beszélgetés Néder Norberttel)


Még színház...
(Beszélgetés Bassola Richárddal)


FIGYELŐ

Grósz Enikő: XII. Nemzetközi Kolibri Fesztivál
(Beszámoló a fesztiválzáró megbeszéléséről)

Csák György: A kategória

Oszvald György: Eufória Fesztivál

SZEMLE

Horváth Péter: Hófehérke gondjai

Antall István: Menekülés a stílustól
(Lengyel László mesebeli egyenlőség-eszménye)

Lengyel László mesebeli egyenlőség-eszménye

Vinczellér Alíz: Színházi lapok

MESE FELNŐTTEKNEK


Karinthy Frigyes: A farkas és a bárány



További információ: