Szüreti fényben

Konrád György


Borról borozva, ételekrõl étkezés közben, mert minden bor és minden vacsora egyéniség, akárcsak a készítõje, lehet róla beszélni. Értelmes, gondos borásznak jó a bora, gyönge felfogásúnak, hanyagnak - milyen is? A szomszéd szerint meg lehet inni - egyszer, mert olyan guggolós, hogy az óvatos ember az ablaka alatt guggolva halad el, nehogy meglássa a fejét a kínálós kedvû szomszéd, a sanyarú lõre elõállítója.

Szüreti fényben

Konrád György


Borról borozva, ételekről étkezés közben, mert minden bor és minden vacsora egyéniség, akárcsak a készítője, lehet róla beszélni. Értelmes, gondos borásznak jó a bora, gyönge felfogásúnak, hanyagnak - milyen is? A szomszéd szerint meg lehet inni - egyszer, mert olyan guggolós, hogy az óvatos ember az ablaka alatt guggolva halad el, nehogy meglássa a fejét a kínálós kedvű szomszéd, a sanyarú lőre előállítója.

De itt a többségnek iható a bora, és ért is valamennyire ahhoz a folyamathoz, amelynek során a szőlő pohárba kerül, nem csoda: megtanulták gyerekkorukban a régi öregektől, így mondják, és ahogy halad az idő, jött is hozzá valami tudás, és elment egy-két rossz szokás. A mű az emberről beszél, akár az irodalomban. Ezért hogy a mértékletes, de a hozzáértés iskolájába járó borivó megjegyzi a nevezetes, kiemelkedő borászok nevét, mert kedvelt itala tud lenni nemcsak tömegáru, hanem valaki, akivel ismerkedünk.

Az első korty után kis szünetet tartva, befelé figyelve, elgondolkodva, aztán folytatva addig, amíg még érezzük az ízét. Egy fokon túl már nem az élvezet húz, hanem a mámor aranyhídján át a részegség homályállapota, a kiszabadulás a csősz okosság hatalma alól.



A szerző a "birtokon"


Itt akinek földje van, annak szőleje is van, meg a szomszédnak is, és a szomszéd szomszédjának is. Érthető, hogy a Szent György-hegyen a György-napi körjárat és táncmulatság előtt borversenyt is tartanak, amelyen sok bronz-, számos ezüst- és néhány aranydíjat osztanak a rendezők, a borlovagrend tisztjei. Nemcsak a bírálóbizottság, de az ítélethirdetés hallgatósága is így tartja ezt igazságosnak.

Ivó napján pedig, amely a nőnap férfi párjaként van számon tartva, hogy a hímnem is megkapja a magáét, a faluház előtt asztalok várják a vendéget, és minden asztalon egy kancsó meg valami harapnivaló pogácsa, és itt is, ott is élvezet és összehasonlítás végett köszönettel elfogadhat egy pohárkányit. De miért éppen Ivó napját választották férfinapként? Mire a nők így felelnek: hát mert ivók azok, mind. Amíg meg nem betegszenek.

De közeledett már billegve felém egy idős méhész huncut mosollyal, és azt mondta: "Egy kissé mámoros vagyok." Hosszan fogtuk egymás kezét. Méz és bor, ennyi kell az egészséghez, a vízivás és az orvoshoz járás az öreg méhésznek nem volt szokása. Aztán hirtelen elment.

Könnyebben és természetesen juthatunk itt hozzá az esti borszükséglethez, vacsora után kinek mennyi kell. Kedvesünknek egy kis pohárkányi elég ahhoz, hogy kipiruljon az arca, csillogjon a szeme, és együgyű tréfáinkon jót nevessen, vagy ha az ebéd mellé vett magához néhány kortyot, akkor a délutáni sétán föl a kápolnához, a szokottnál is gyengédebb varázs alatt ismerje el oldalunkon, letekintve a hegyről a tóra, hogy ennél nehéz szebbet találni.

Mert mindig kecses és meglepő, mert a zöld szín pazar változatsokasága kényezteti a szemünket, mert a szőlősorok hullámzó barázdáit szívesen tapogatja a körülpásztázó tekintet. Ha már ősz fele járunk, akkor a szüret fanyar illatához meggyőzően járul hozzá a legjobb tavalyi bor. Errefelé a kései szüretelésű, száraz szürkebarátot ajánlanám, sietősen hozzátéve, hogy eszemben sincs megbántani a mindenütt jelenvaló rizlinget, ezt a megbízható kezdetét az asztali társalgásnak és az átvezetést a kerti asztal mellett netán a pincepörkölthöz, ami köztudottan vörösbor hozzátételével készül.

De itt beleütközünk egy fogas kérdésbe. Vidékünkön, a tanúhegyek lába körül kitunő fehérborok teremnek, de a vörösbor igazában másutt honos, Villány, Szekszárd és Eger környékén. A kialudt hajdani tűzhányók oldalán, a nappali meleget este visszalehelő bazalt talajon, amelybe furcsa, hideg barlangok nyílnak, és amelyből forróságban is hűvös forrásvíz csordogál, minden jel szerint jól érzik magukat a fehérbornak való fajták, és eddigi tapasztalataim szerint csalódást keltőbbek voltak a vörös próbálkozások.

Ebben a percben azonban egy helybeli vörössel próbálkozva, előítéletemet feladom. Egyenes, mondja kedvesünk elismerően, ítéletéhez csatlakozom, könnyed és vidor vörösbor. No ugye, mondja az önérzetes borász. Tény, hogy a pápai háztartás húsvéti borszükségletét hegyünkről fedezték tudós szerzetesek, és az is tény, hogy kétezer évvel ezelőtt a nyugalmazott pannóniai legionáriusok itt kaptak telket szolgálataik jutalmául, és azon szőlőt termeltek. Tény, amelynek tudományos megerősítését borospincék előtti padon kerengő elbeszélésekből nyerheti el a vendég.

A földközi-tengeri, zsidó-keresztény kultúrkörben a bor az ősi mámorforrás. Nem szabályozatlanul; van, ahol előírták a keverést, és büntették a könnyen részegítő tiszta és keveretlen borivást. Közép-Európa egy bölcs osztrák újságírónő szerint ott van, ahol barokk templomok vannak, és spriccert szokás inni. Ami nyáron és előrehaladott korban, amikor az ember nem siet fantazmagorikus célok felé, tapasztalt ismerőseim szerint ajánlható, mert fokozatosabb.

Abban meg lehet bízni, hogy vidékünkön az asztalra tett kancsó bor szőlőskertből ered. Nem egyszer hallottam szégyenkezve - alföldi eredet lévén - azt a sommás megállapítást az Alföldről, hogy ott olyan okos emberek laknak, akik szőlő nélkül, vízből és porokból is tudnak bort csinálni. Mindenesetre ezt a választott tájat külföldi látogatói Provence-hoz és Toscanához hasonlítják, akárcsak a falun a meghosszabbított nyári szünidőre megtelepült művészek, akik között mint konspiratív titok terjed az a szent meggyőződés, hogy idejövet isten lábát fogtuk meg, de ezt elhallgatjuk, nehogy boldog-boldogtalan idecsődüljön.

Védett terület, hála istennek, érzéketlen nyereséghajhászok tervei itt nem tudnak megvalósulni, csak olyan szerényebb beruházóké, akik fokról fokra gyarapítják ingatlanaikat. Egy bő évtized alatt sokat csinosodtak a környékbeli falvak, jött a sok vidéki, így nevezik itt a budapestieket, bécsieket, berlinieket, párizsiakat, mindenkit, aki nem idevaló, a téli hónapokban azonban kevés ablak világol.

De most még, nyár vége felé, tegyük azt, amivel estéinket szokás szerint eltöltjük, látogassuk egymást, népes asztalok körül, fel-alá kocsikázva inkább csak a tó északi partján, a Tapolcai- és a Káli-medencében netalán, a parttól beljebb haladva, a turistaözön elől elhúzódó régi falvacskákban. Hullámzó, kanyargó belső utakon jussunk el Makk Károly birtokára. Esterházy mondja így. Az bizony, birtok, ha nem is óriási, de a hajdani nyári-barokk kanonokház terasza előtt hosszan dombosodik a borpince, amelyben Makk Károly, berettyóújfalui földim évtizedekkel ezelőtt is művészi eseményeknek adott volna szívesen helyet.

Ma már nem kell hozzá nagyon sok, elég hozzá meghívni barátokat, most éppen apát és fiát, Jovánovics Györgyöt és Tamást. Legokosabb átadni a dolgok intézését Hanna asszony biztos kezébe. Barátaim szobrait méltassák nálam illetékesebbek, én sokat bólogattam, miközben néztem őket.

Keleti császárfő volt az apa indulása, amit gipszformációk követtek - laikus benyomásom szerint -, városi és természeti tájak felülnézetben, hófehéren vagy színesen. A fiú gondos számítással kötözött és kifeszített vékony horgászzsinegein a pincevégi ablakon át beszűrődő napfény beteljesíti a rárótt optikai feladatot.



Haumann Péter a házigazdával, Makk Károllyal - Fotó: Körtvélyes Éva


Aztán, meglepetéseket kerülendő, bográcsban főtt pincepörkölt következik és borok sorozata. Továbbá Haumann Péter feledhetetlen borostás arca. Szemvillogás és magas torokhangok, Dosztojevszkij-szerepeket osztanék rá, ha lennének olyanok. A nagy komédiások merik kimutatni a gyarlóságukat, lenyűgözően parádéznak velük. Van vagy száz vendég, lehet, hogy kétszer annyi, jól vannak, szédülten rohangáló unokáimat beleértve. Isten áldja meg Karcsit minden születésnapján, az Oroszlán jegyében. Kérjük, szíveskedjen részesíteni bennünket fenséges bőgésében még száz-egynéhányszor. Mulassál jól, kedves művész úr, hogy mi is veled mulathassunk.