Rendezõi koncepció

Weöres Sándor Theomachiájának Bárka Színházi bemutatójáról
- Balázs Zoltán írása -

Weöres Sándor drámáiban nagyrészt költõként, lírikusként nyilatkozik meg. Vagyis nem "színpadi szerzõ", nem a színház elvárásaihoz alkalmazkodik, nem követ elméleteket, drámai modelleket, hanem belsõ invenciójára, képzeletére, látomásaira hallgat és a színpadi hatásnál fontosabb számára a nyelvi megformálás igénye. A mûfajok " a dráma és a líra " az õ mûhelyében nem kizárják, hanem föltételezik egymást: lírájának drámai vonásai, drámáinak lírai jellemzõi vannak. Költészetének alapvonása tragikus, a hiány állandó megélése, drámáinak ösztönzõje a teljesség utáni vágy, a boldogság keresése.

Ahány Weöres színmű, annyiféle. A Theomachiát, amelynek címét így lehetne magyarra fordítani: "Az istenek harca", s amely a görög mitológiából meríti témáját, szerzője előbb drámai költeménynek, később oratórium-drámának nevezte. Ugyan műkedvelő műegyetemisták a Szkénében 1972-ben eljátszották már, valójában - a cselekmény hiánya és a terjedelmes dialógusok miatt - inkább mikrofon előtt, rádiójátékként, mint színpadon adható elő. Tehát minden adottsága megvan ahhoz, hogy a "játszhatatlan művek" kategóriájába sorolják a színházi szakemberek.

Fiatal rendezőként azonban azt gondolom, hogy Weöres Sándor ezen drámája, mely témáját, stílusát és nyelvhasználatát tekintve görögebb a görög drámáknál, és magyarabb a magyar népmesék nyelvénél is, olyan dramaturgiai, színpadtechnikai, vizuális és akusztikus problémákat vet fel, ami a legmodernebb, legkorszerűbb színházi gondolkodást is próbára teszi.

Ezt a próbát szeretném kiállni, amikor arra vállalkozom, hogy a Bárka Színház vívótermében, tizenegy nagyon különböző habitusú és gondolkodású színésszel együtt egy oratórikus szertartásjáték egységes, közös nyelvét kutassam Weöres tizenkettes magyar alaxandrinusain keresztül, melynek alapja a szerző infantilis, gyermeki, szinte absztrakt lírája. Egyik fontos társam ebben a munkafolyamatban Sáry László zeneszerző, aki már többször nyúlt ihletért Weöres gyermekverseihez; a Theomachia azonban egy egészen újszerű és merész zenei szerkesztést igényel, így szándékaink szerint egy olyan színpadi előadás születik, amely az oratórium, a mise és az opera abszolút zeneiségét képviseli, akárcsak egy Palesztrina – mise, vagy egy Händel-oratórium. Ezért a Theomachia monológjai és dialógusai librettóként funkcionálnak egy olyan sajátságosan gazdag szövésű szöveg-zenében, amilyen elképzeléseink szerint a bemutatandó előadás lehet.

A misztériumjátékokhoz hasonlóan Weöres drámájában is három szinten játszódik a történet: a sorsistennők, a Moirák kifürkészhetetlen kozmoszában, a vérfertőző istenek és istennők mozdulatlan univerzumában és az emberek (a kúrészek) változásra kész világában. Párhuzamos, jelen idejű történések, mégsem függetlenek a múlt terhétől és a jövő átkától: Kronost - a világmindenség jelenlegi korlátolt -korlátlan urát - legyőzi majd ivadéka, az új nemzedék. Új isten - új vallás !

Akárcsak a görög drámákban, a sors tagadása és az attól való félelem, menekülés egyre közelebb űzi a főhőst saját sorstalansága felé. A Theomachiában Kronost, " a nagy tenyésztő, élet-ültető-t", akárcsak Oidipust, megállíthatatlan vágy űzi az átok megakadályozására, ezért minden gyermekét felfalja. A magyar nyelv pontos kifejezésével élve: önmagát eszi.

Természetesen a végzet nagy összeesküvés elmélete nem működne hús-vér kitervelők és végrehajtók szorgos ármánykodása nélkül. Weöres Sándornak, aki pontosan követi a görög tragédiák jelenet - kar - jelenet - kar beosztását, erre is van gondja Okeanos (bölcsességnek kör-pántja), Rhea (Kronosnak nője, mennyek istenasszonya) és Gaia, a Földanya személyében. Az istenek, - pontosabban a két isten - Kronos, és a megváltóként várt, majd az emberek közé menekített és nevelt Zeusz harca valójában az anyaistennő Gaia és a testvérek - Okeanos és Rhea - harca a diktátorként gyűlölt fiúval és testvérrel, Kronosszal szemben .Modern kori szituáció aktuális szereplőkkel : Mao, Sztálin, Castro, Hitler - Rettegett diktátorok sötét és korlátolt korszakát idézi a Theomachia Kronos-kultusza, ahol az ember- és gyermekáldozat a záloga a pillanatnyi valóságnak. A kúrészek, mint "kőgörgetők", az emberiség értelmetlen szisziphoszi harcát hivatottak teljesíteni egy olyan korcs politeista kozmoszban, ahol az állati, hüllő-létből való szabadulást "az átok", a megváltó megszületése, az értelem megszerzése jelenti- Zeusz, Jézus, Buddha, Mohamed - várva várt próféták, várva várt vallások. ISTENDARABKÁK.

A mitológia szerint a Káosz időtlen, anarchikus, végtelen világképéhez képest "minden mozdulásnak összessége" Kronos, a mozdulatlan idő, melyet Zeusz "demokratikus rendje" tesz kronometrábilissá, azzal, hogy felruházza az embereket a halandóság tudatával. Ahogy Prométheusz a tüzet, úgy Zeusz az értelmet hozza a kőgörgető kúrészek véges életébe.

Weöres Sándor mindenféle színpadi konvenciónak fittyet hányva ( hármas egység stb.) zabolátlanul csapong tér és idő kibogozhatatlan dimenzióiban, akár egy "rossz" kisgyerek, aki nem akar a felnőttek játékszabályai szerint játszani.

Óriás szellem a törpe - tudat világában.
Nem véletlen, hogy amikor Pécsett harmadszori próbálkozás után sem merik bemutatni egyik legkülönösebb drámáját, A kétfejű fenevad-at, csalódottságának ad hangot és elhallgatással fenyegeti a naturalista, realista színjátszáshoz szokott magyar színházi életet.

Drámái, különösen a Theomachia, túlmutatnak a nálunk meghonosodott "beleélős" színjátszás belterjes színészi és rendezői eszközein. Ezért a Theomachia oratórikus, látszólag statikus tematikájú szerkesztését csak gazdag fantáziával és új, merész tartalmi és formai elemek felhasználásával lehet színpadra állítani.

A magyar színháznak nagyon nagy adóssága van azokkal a költőivel szemben, akik új és igazi ajánlatot tettek a színház számára. Ezért tartom fontosnak, hogy hivatásos színház végre felvállalja és bemutassa Weöres Theomachia című drámáját, egy olyan korban, amikor az isten(ek) a legnagyobb hiánycikk.

A Bárka Színház színészeivel arra teszünk kísérletet, hogy Weöres Sándor láthatatlan színházát láthatóvá tegyük.


Tisztelettel



Balázs Zoltán