Kétszáztíz éve született Déryné

Kétszáztíz éve, 1793. december 24-én született Déryné Széppataki Róza, az elsõ magyar operaénekesnõ, a vándorszínészet korának legnépszerûbb színésznõje.

Déryné Széppataki Róza még életében legenda lett. Magyarországon bizonyosan kevesen vannak, akik ne ismernék az õt ábrázoló porcelánszobrocskát, amely nevezetes szerepében, Treitschke: Alpesi rózsa címû dalmûvének fõszerepében ábrázolja, amint kissé elõre hajolva, gitárral a kezében énekel.

Jászberényben jött világra Schenbach Róza néven. Apja gyógyszerészként dolgozott, s emiatt gyermekkorában a helybeliek Patyikás Rózsinak hívták. Tiszta, csengő hangjára hamar felfigyelt a környezete. Először templomi körmenetekben való éneklésre kérték fel, s az itteni sikerek hatására érlelődött meg a vörös hajú, kis termetű, igénytelen külsejű gyermeklányban a gondolat, hogy boldogulását a színpadon keresse. Anyja eleinte hallani sem akart erről, ám kitartó ostrom hatására ráállt, hogy szerencsét próbálni Pestre utazzanak. Biztos volt benne, hogy a színigazgatók nem beteges külsejű, szeplős lányokat keresnek.

Schenbachné számítása nem vált be. Pacha, a német karmester, aki maga sem sokat várt az apró termetű, rekedtes beszédű lánytól, elámult, amikor Róza a Varázsfuvola egyik áriáját megszólaltatta. A vékonyka lány erős hangon, kristálytisztán énekelt mindent, az alsó c-től a felső f-ig, noha ez a szokatlan terjedelem csak erős fizikumú nők ritka adottsága. Így került Schenbach Róza Vida János Pesten szereplő színtársulatához. Német családi nevét tükörfordítással Széppatakira magyarosította, majd amikor 1813-ban feleségül ment színésztársához, Déry Istvánhoz, felvette a Déryné nevet is.

A német nyelvű színjátszással szembeni harc ebben az időben volt a leghevesebb. A Dérynével kibővült magyar társulat egyszerre műsorára tűzhetett olyan darabokat is, amelyeket addig énekesnő hiányában kénytelenek voltak félretenni, s ez azért volt nagy szó, mert a német színjátszók főként a dalt használták csalogatónak a magyar teátristákkal szemben. Széppataki Róza bebizonyította, hogy magyarsága nem csak névleges, a nyelvért a legkitartóbban harcolók között szinte hitvallóvá vált. Férje, a közepes tehetségű Déry István számára azonban nem a nemzet szolgálata volt az elsőrendű feladat. Arra akarta rávenni a feleségét, hogy vonuljanak el Vida János vidéki birtokára tiszttartónak.

Déryné ellenállt, s különvált férjétől. 1815-ben került Miskolcra kocsiszíni előadásokra , s énekbetéteivel négy évig tartotta társulatában a lelket. Gyakran megtörtént, hogy a közönség soraiból felkiabáltak a színpadra: Déryné énekeljen, s akkor ő, megszakítva a prózai előadást , dalra fakadt. Miskolc után Pozsony következett, majd diadalok sorozata Sopronban, Szombathelyen, Kőszegen, Győrben, Zalaegerszegen, Egerben. Szinte nem volt olyan helye az országnak, ahol fel ne lépett volna, s ahol megjelent, lázba hozta még a legközönyösebbeket is, hatalmas megmozdulást keltve a magyar nyelv iránt.

Mai szemmel is csodálatraméltó, hogy törékeny fizikuma ellenére hogyan bírta a gyakori utazásokkal járó nem csekély fáradalmakat. Egészségével azonban nem volt semmi gond, hangja meg csak fényesedett, erősödött. 1823-ban Kolozsvárra került, ahol megszervezte az operatársulatot, és sikerre vitte a magyar nyelvű operaéneklést. A Sevillai borbély előadásán valósággal tombolt a közönség. Ezután, ha a színház pénzügyi gondokkal küszködött, csak Rossini vígoperáját kellett műsorra tűzni, és a kiapadt kasszába dőlt a pénz.

Kolozsvár után Kassa következett, 1837-ben pedig a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. A társulatban ő kapta a legmagasabb gázsit, - úgy érezte, nem érdemtelenül. A pusmogás azonban megindult: az intrikusok szerint Dérynét túlbecsülik, nem kőszínházba való, igazi területe a kóborlás. Népszerűsége valóban csökkent, keveset volt a színpadon, megalázó helyzetek egész sorát kellett elviselnie, a közönség pedig szó nélkül tűrte, hogy egykori szeme fényét lehetetlenné tegyék. Elkedvetlenedve vidékre vonult. Kassán, Kolozsváron, Debrecenben újra nagy sikereket aratott, szeretet vette körül, dédelgették.

Az évek múlásával Déryné hangja megfakult, nem tudta már lenyűgözni a közönséget, a kritikusok modorosnak találták. Ő viszont még sokáig nem akarta feladni. 1843-ban Debrecenben, a Norma előadásán kifütyülték, az újságok vicceket gyártottak róla, feltéve neki a kérdést: a színpadon akar kimúlni? 1852-ben kibékült a férjével, akivel utána tíz évig élt békétlenségben Diósgyőrött, majd ez követően haláláig Miskolcon élő nővérénél húzta meg magát. Utoljára 1868-ban lépett színpadra, Egressy Ákos jutalomjátékán. Élete végén papírra vetette memoárját, amely máig a legfontosabb és legátfogóbb forrásmunkája a magyar színjátszás hőskorának. 1872. szeptember 29-én halt meg Miskolcon.

forrás: Observer