Bobby Watson avagy Kirándulásra konzervet

Ionesco: A különóra; A kopasz énekesnõ

Stuber Andrea


- Schiller Kata felvétele -

Vajon mi folyhat ott a párizsi Quartier Latinben, az Huchette Színházban, ahol negyvenhat éve játsszák szakadatlan a két Ionesco-egyfelvonásost? Milyen lehet? (Nem tudom. 1995-ben, a tizenháromezer-ötszázadik elõadás környékén meg akartam nézni, de nem kaptam rá jegyet.) Vajon a kezdetek óta változott-e annyit a produkció, amennyit minden bizonnyal a közönség reagálása?

Ionesco: A különóra; A kopasz énekesnő

Stuber Andrea


Vajon mi folyhat ott a párizsi Quartier Latinben, az Huchette Színházban, ahol negyvenhat éve játsszák szakadatlan a két Ionesco-egyfelvonásost? Milyen lehet? (Nem tudom. 1995-ben, a tizenháromezer-ötszázadik előadás környékén meg akartam nézni, de nem kaptam rá jegyet.) Vajon a kezdetek óta változott-e annyit a produkció, amennyit minden bizonnyal a közönség reagálása?

Eleinte nyilván polgárpukkadni jártak oda a nézők, felcsigázva attól, hogy A kopasz énekesnő a bemutatón hangos botrányt keltett. Végighallgatta a premierközönség a mű se füle, se farka szövegét, majd - mondhatni - autentikus módon felháborodott, és a címadó tar dizőzt követelte, akiről szó sem esik a darabban. (Viszont a cikkünk címébe tolakodó Bobby Watsonból emlegetnek hatot-nyolcat az egyfelvonásos szereplői.) Voltaképp a nem létező hajánál fogva rángatta ide a kopasz énekesnőt a szerző, hiszen a románul írt eredeti változatnak még Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul volt a címe, s csak a francia verzióhoz született a La Cantatrice chauve.

Egy darabig feltehetően a kíváncsiság hajtotta a publikumot az Huchette utcai kisszínházba. Amióta pedig a hivatásos magyarázók kanonizálták a művet, és felvették a drámatörténetbe - az abszurd alosztályba, egyszerre előzmény, közmény és utózmány státusba -, azóta feltehetőleg a modernek iránti lelkes vagy illedelmes érdeklődésből járnak az emberek A kopasz énekesnőre és A különórára. Mostanra pedig egy magára valamit adó kultúrturista éppúgy köteles megtekinteni Párizsban a Ionesco-előadásokat (vagy legalább megpróbálni), mint a Musée d' Orsayt.

Nálunk persze másképp van. A magyarországi Ionesco-játszásból, valamint a többi, nemzetközi abszurdőr hazai interpretációjából kimaradtak a fokozatok. (Ezen a ponton nyithatnék egy alfejezetet a sajátjainkról, Karinthy Frigyestől kezdve Déry Tiboron és Örkényen át egészen Tasnádi Istvánig, de nem teszem.) Történelmi okokból nem került színpadra Ionesco azokban az években, amikor az újdonság erejével hathatott, megdöbbenthetett vagy előrelendíthetett volna. Hozzánk akkor jutott el, amikor már jószerével sem elcsodálkozni, sem felháborodni nem lehetett rajta. Az abszurd drámát messze lehagyták az élet abszurditásai. Ezzel egyidejűleg Ionesco művei némiképp kommercializálódtak. Valljuk be, hogy A különóra ma nem tűnik többnek elnyújtott, morbid kabarétréfánál, s A kopasz énekesnő sem látszik másnak, mint egy kissé megfáradt szellemességű blődlinek. Enyhén konzervatív ízlésű közönségnek is eladható e két darab, csöppet bizarr vígjátékként egy mulattató estén.

Minderre való tekintettel kifejezetten frappáns ötlet Mácsai Páltól, hogy a Madách Kamara műsorára tűzte a két egyfelvonásost. Egyrészt van némi missziójellege a vállalkozásnak - ismeretterjesztés; szemelvény a drámatörténet egy korszakából -, másrészt ez alkalomból talán képes lesz jól szórakozni a még mindig idejáró régi közönség. Harmadrészt szakmai hozamának is kell lennie a bemutatónak, hiszen a Madách Kamara Ascher Tamást nyerte meg rendezőnek. (Ascher - színészek százainak legmélyebb sajnálatára - nem szokott kimozdulni kaposvári, illetve Katona József színházbeli bázisáról. Ott is inkább a vele egyívású színészekkel dolgozik, mint a fiatalokkal.) Az Ascherrel való munkából bizonyára profitálhat a Madách Kamara még formálódó társulata, akkor is, ha a rendező nem a primőrjét hozza - hiszen már harmadszor viszi színre e két darabot -, és akkor is, ha az estén fellépő kilenc színész közül ketten őskaposváriak, és benne voltak már az Ascher-féle magyarországi ősbemutatóban is. (Eredetileg csak Pogány Judit érkezett volna a rendezővel, Máté Gábor részvételére Mácsai Pál megbetegedése miatt került sor.)

A Madách Kamara Ionescója alkalmasint nagy nyeremény volt a próbáló színészek számára, és ennél összehasonlíthatatlanul kisebb élményt nyújt a közönségnek. (Mindig vannak ilyen előadások, amelyeket megcsinálni valószínűleg sokkal jobb, mint megnézni.)



{kozep}Járó Zsuzsa (A tanítvány) és Gálffi László (A tanár) a Különórában - Schiller Kata felvétele{/kozep}

A különórával kezdődik az este, elvégre nálunk ez a sorrend honosodott meg. Ignjatovic Krisztina egyszerű, tiszta, áttekinthető díszlete perspektivikusan nyújtja el és szűkíti be a színpad mélye felé a tanár szobáját. Vagyishogy nem szoba ez, csak a legszükségesebbekre szorítkozó helyszín, ahol lebonyolódhat a játék. (A legszükségesebb megítélése - a kellékek szintjén - legalábbis változó. A tanítványnak van kézzelfogható ásványvizesüvege és ceruzája, Marie-nak van tányérja, csak a Tanárnak nincs semmije - ő eljátssza a krétát is, a kést is.)

Elsőként Pogány Judit bukkan fel gutaütésesre sminkelt arccal, nagymintás blúzban és otthonkában (Benedek Mari jelmeze az igényes ízléstelenséget találja telibe). Pogány lesz az, aki valamilyen sejtelmes, megfoghatatlan szörnyűséget enyhén mégis kiéreztet a történet mögül. Egyelőre csak beengedi Járó Zsuzsát, aki mint afféle Colombina, egy csupa élénk szín és minta ruhában virít. Az érkező növendéknek a színpad előterében álló asztal bal oldalán akad ülőhelye, alighanem figyelemmel arra is, hogy a fiatal színésznő arca jobb oldalon griberlis - zömmel ezt a felét látjuk. Hamarosan bekódorog Gálffi László Tanárja csapzottan, kifényesedett öltönyben, irtózva attól, hogy a lány hozzáérjen. Ó, ismerjük Gálffitól ezt a tétova, gátlásos figurát, az elkenődött arcával, a madárszerű, hirtelen fejmozdulataival. Ugyanakkor minden okunk megvan feltételezni, hogy a színész - aki az utóbbi évadokban igen jó formát mutat - hoz majd valami újat. (Nem hoz, de ez nem feltűnő.)

A két főszereplő játszmája felépítésénél fogva váltakozón fókuszálja a nézői figyelmet. Eleinte Gálffi Tanárján csüggünk rokonszenvvel, majd hitetlenkedve hallgatjuk, amint tudós magyarázatait követően hirtelen hülyeségeket kezd beszélni. Ez idő alatt Járó Zsuzsának nem sok eszköz áll rendelkezésére ahhoz, hogy ő is észrevétesse magát. Jobbára diáklánysablonokból dolgozik: készségeskedik, töpreng, ceruzát rág, duzzog. Hanem amikor a Tanár beszédrohamai gyötrelmessé válnak, a Tanítványnak pedig fájni kezd a foga, akkor a minimálisan empatikus néző már csak erre a fokozódó, láthatóan mind elviselhetetlenebbé váló fájdalomra koncentrál. Gálffi (valószínűleg) még mindig magyaráz, miközben Járó már eltörte kínjában a ceruzáját, füzetlapokat, majd a sálát tömi a szájába, a földön fetreng, kúszik-mászik, az asztal alatt vergődik, és nem jutunk annál előbbre, mint hogy a magam részéről diagnosztizálom, hogy nagyjából a jobb alsó hatosa fájhat.

Gálffi Tanárja egy sajátos nyelvészeti eszmefuttatás végén imitált késével leszúrja Járó Zsuzsa Tanítványát. Az aggódó Pogány Judit - akinek Marie-je inkább házinéni, mint szobalány - jól leszidja fékezhetetlen lakóját, majd megsajnálja, ölbe veszi, vigasztalja. Van itt egy árulkodó pillanat. Pogány valami Auguste-öt, vőlegényt vagy szeretőt emleget, mire Gálffi sértődötten elfordítja fejét az asszonytól. Ez a gesztus - és amiről szól - a legkevésbé sem következik kettejük eddig eljátszott viszonyából. Viszont poén, amire bejön a nevetés.



{kozep}Máté Gábor (Mr. Smith) és Kerekes Éva (Mrs. Smith) A kopasz énekesnőben - Ilovszky Béla felvétele{/kozep}


Az est második részéhez, A kopasz énekesnőhöz kedvesen avíttas, hatvanas évekbeli miliőt kerített a díszlettervező. (Istenem, kiskorom falikarja és foteljei! A forgó változatban Orion űrhajósosat is lehetett játszani!) Ugyanezt a kort idézik a jelmezek, a sminkek, a női frizurák. Tehát egy hatvanas évekbeli, magyar Miszisz Szömisz - ahogy Kerekes Éva mondja pazarul, egy angol nyelvtanfolyam igyekvő résztvevőjének modorában - kezdi a darabot. (Itt jegyzem meg, hogy valószínűleg Kerekes Éva meggyőző, átütő és szívderítő játékkedve az egyetlen, amit a néző a maga virtuális pakkjában hazavisz a színházból ezen az estén.) Máté Gábor egyelőre egy nagy kiterjedésű napilap nyitott oldalai mögül krákogja hozzá a magáét a kedélyes háziasszonyi szólamhoz. Utóbb majd meglátjuk, hogy Máté Mr. Smithként megnőtt tüsifrizurás, idétlen bajszú, nem egészen sima modorú, pöfeteg figura. Kettejük szalonidilljébe kisvártatva betör Kiss Mari - aki némiképp zavarba esettnek látszik a hisztérikus szobalány szerepétől -, majd pedig megérkezik az ifjú házaspár, a kedvesen mosolygó Dömötör András és a szolidan stílusos Járó Zsuzsa, hogy négyesben ábrázolják az udvariassági formák által meghatározott vendégeskedés sztereotípiáit egyfelől (zavart hallgatás, idétlen mosolyok, egymásra várás stb.), a négy ember között létrejöhető pillanatnyi kapcsolatverziókat másfelől (édelgés, irigység, flört, féltékenység, összeveszés, durc stb.). Közben variábilisan viszonyulnak magához a szöveghez. Hol a szó szoros értelmét játsszák el (az igazság középen található - állapítja meg Máté, s odamutat a szoba közepére), hol a mondat jelentését illusztrálják, hol pedig leválnak a szövegről, s ellenében dolgoznak. Gálffi László Tűzoltóparancsnoka az értelem fényét látszik behozni a társaságba - jóllehet talpig azbesztben mindenekelőtt bombaszakértőnek látszik A padlás második felvonásából -, mígnem egy remek magánszámként előadott, se vége, se hossza anekdotával szétfoszlatja azt a naiv nézői elképzelést, hogy esetleg egy normális figura tévedt a színre.

A vége felé kitör a verbális őrület, a szereplők járnak fel-alá, összefüggéstelen mondatokat hajtogatva zaklatottan, majd az elcsendesülés után Járó Zsuzsa elkezdi az elejéről a darabot. Hogy közben mi történt vele a hátsó traktusban, azt az én helyemről nem lehetett látni. Láttam viszont az est első felében, hogy A különórában szereplő asztal alja ki van bélelve kissé. Nyilván azért, hogy az alatta hánykolódó főszereplőt sérülés, bántódás ne érje. Ilyen az előadás is: kímélő, kíméletes.


Ionesco: Különóra - A Kopasz énekesnő
(Madách Kamara)

A Különórát fordította: Gáspár Ildikó (Vinkó József fordításának felhasználásával)

A kopasz énekesnőt fordította: Gera György

Díszlet: Igniatovic Krisztina

Jelmez: Benedek Mari

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Zene: Ágoston Béla

Rendező: Ascher Tamás.

Szereplők:

(Különóra)

Gálffi László, Járó Zsuzsa, Pogány Judit

(A kopasz énekesnő)

Mácsai Pál, Kerekes Éva, Dömötör András, Járó Zsuzsa, Gálffi László, Kiss Mari.