Tupír

Görgey Gábor: Rokokó háború

Szántó Judit


- Koncz Zsuzsa felvétele -

Amikor az elõadást meghirdették, eltûnõdtem: mi vonzhatta Görgey Gábor "tragikus bohózatnak" nevezett szatírájához, ehhez a közepes színvonalú, száraz, konstruált darabhoz a modern rendezõi színház merész, kreatív, bár nemegyszer vitatható munkáiról ismert képviselõjét, a román Cátálina Buzoianut, aki magyarországi vendégrendezésein eddig csak klasszikus szövegeket realizált. Csak arra gondolhattam: a darab mindenestõl fiktív világa, esetleg a groteszkkel való kacérkodása ígért alkalmat rendezõi fantáziájának kibontására, az írói ötletek továbbfejlesztésére, valamilyen totális színházi kompozícióra.

Görgey Gábor: Rokokó háború

Szántó Judit


Amikor az előadást meghirdették, eltűnődtem: mi vonzhatta Görgey Gábor "tragikus bohózatnak" nevezett szatírájához, ehhez a közepes színvonalú, száraz, konstruált darabhoz a modern rendezői színház merész, kreatív, bár nemegyszer vitatható munkáiról ismert képviselőjét, a román Cátálina Buzoianut, aki magyarországi vendégrendezésein eddig csak klasszikus szövegeket realizált. Csak arra gondolhattam: a darab mindenestől fiktív világa, esetleg a groteszkkel való kacérkodása ígért alkalmat rendezői fantáziájának kibontására, az írói ötletek továbbfejlesztésére, valamilyen totális színházi kompozícióra.

A Rokokó háborút 1967-ben a kaposvári színház mutatta be, tisztes kritikai sikerrel, de - az Élet és Irodalom egy korabeli agresszív glosszája szerint - csak a nyugat-németországi Christ und Welt kritikusának jutott eszébe, hogy a Budapester Rundschauból szó szerint átvett cselekményismertető mondatok után így vonja le a konklúziót: "Az ifjú drámaírók rokokó kosztümbe és parókába bújtatják színészeiket. Az álruhák révén büntetlenül ronthatnak neki a környezetnek és a pártnak." A kritikus afféle Móricka lehetett, akinek mindenről "az" jut az eszébe; magam ilyen ellenzéki finomságokat nem olvasok sem ki, sem bele a szövegből/be. A játék inkább steril allegória a demokratúrával álcázott diktatúráról és az imperialista háborúkról, s ha valamin, úgy legföljebb az USA vietnami háborúján üt. (A dzsungelháborúból eszelőssé brutalizálódva hazatérő katona e háború számos művészi feldolgozásából ismerős.) A rokokó külsőségek - melyek egyébként a bármivel helyettesíthető parókákra korlátozódnak - nem többek funkciótlan ötletnél, mint ahogy vérszegény ötlet az ellenzék tautologikus ábrázolása is: a Fiú semmi olyat nem mondhat a polgári álellenzékiségről, amit a Professzor már ki ne merített volna.

A dráma dimenzióin Cátálina Buzoianu sem változtatott, semmilyen irányban nem tágította vagy hosszabbította meg őket; a Rokokó háború most sem szól többről, másról, mint eredeti formájában. (Pedig a nyitó percekben megjelenő szövegváltoztatás, a triviális "zsírnak" "nyersolajra" való szellemes átcserélése még további, radikálisabb beavatkozásokat ígért.) Úgy tetszik: a rendezőt egyáltalán nem érdekelte az a kérdés, hogy a világ nagy összefüggésrendszerében a darab milyen jelenségekre, mozzanatokra rímeltethető; beérte az anyaggal mint semmire sem kötelező fikciós mesével, amelynek vázára csinos rendezői csecsebecséket lehet felaggatni.

Ilyenek aztán vannak is szép számmal. Both András díszlete a csak önmagára jellemző tigrismotívumot nagyítja ki; képernyőkön peregnek a háborús felvételek, a jelenetek nagy részét végigkíséri Mircea Florian különben érdekes, atmoszférateremtő zenéje. Munkához jutott a koreográfus, Florin Fieoriu is: az öt-öt főre redukált férfi és női statisztéria mutat be nem túl invenciózus csoportos mozgásokat; kivétel az öt nő udvarhölgyi szerepkörében alkalmazott, mulatságosan parodisztikus "rokokó" kellemkedés. Buzoianu különösen az ellenzék ábrázolásában gyümölcsöztette fantáziáját; külön ellenzéki tolvajnyelv-gesztikát dolgozott ki a három illetékes szereplő: Blaskó Péter (Professzor), Jordán Adél (Lány) és Ruszina Szabolcs (Fiú) részére. Ügyes ötlet, hogy a rendbontó fiatalok tilalmas idilljét kamera (majd telefonlehallgatás) követi, és találó, ahogy az ifjú ellenzékiek maguk-kelletőn mórikálnak, megjátsszák magukat az operatőrnek. Még egy érdekes ötletet említenék: tetszett, ahogy a bábminiszterek csak lemozogják a szöveget, amelyet helyettük az őket dróton rángató Lakáj ad elő. Hatásos a felvonásvég, a Katonának ejtőernyőzsinórokon való leereszkedése is; darabzáró poénnak azonban csak annyi jutott, hogy az Elnök (Bodrogi Gyula) a többször elismételt "Hát lopom én a pénzt?" mondatot kérdésből állításba fordítja. Ez bizony kabarészint.


{kozep}Szilágyi Enikő (Elnökné) és Bodrogi Gyula (Elnök) - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}


Essék még szó a második rész nagy effektusáról, ahogyan a Katona nyílt színi vérfürdője szétrobbantja a hátország tespedt látszatbékéjét. Nagyon nehéz feszültséget indukálni ott, ahol mindkét fél egyaránt taszító és ellenszenves, nem szólva arról, hogy a látszólagos ellenfelek egész létükkel, életformájukkal egymást feltételezik (és az összeütközésnek még konzekvenciája sincs: a status quo egykettőre helyreáll). Buzoianu színpadán egyenesen az történik, hogy még inkább a Katona (Száraz Dénes) nyers, őszinte brutalitása válik rokonszenvessé a bábszerű, arctalan, mechanizált környezethez képest. Mindamellett itt is kiütközik, hogy a rendező nem kívánta értelmezni a jelenetet, és csupán a belőle kiaknázható mozgáselemekre, esztétikai hatásokra összpontosított.

A szereplőkre sem az író, sem a rendező nem fordított túl nagy gondot; olyan szerepek ezek, amelyeket csak konstans, személyiségfüggő belső erőforrásokból lehet jelentékennyé növelni. A szereposztás két ásza, Bodrogi Gyula és Blaskó Péter ilyen erőforrások címén leginkább komikusi rutinjára támaszkodik, bár Bodroginak, amikor az Elnök nagyon is éber ravaszságát, veszélyességét kell eljátszania, akadnak eredeti, már-már félelmetes megoldásai is; ezek néhány pillanatra megidézik azt a jelentős színészi múltat (hívószavak: II. Richárd, Marcus Antonius hangja), amelyre Bodrogi nem szereti, ha emlékeztetik. Szilágyi Enikő (Elnökné) nagy fegyelemmel tipegi le a koreográfiai kottát; és szinte szétfeszíti a szokványos naivaszerepet Jordán Adél szenvedélyesnek és rendhagyónak tetsző személyisége. Számomra ő volt az előadás felfedezése.

Buzoianu asszony a Bárkából átruccant a pesti Broadwayre, de önálló vízió kibontakoztatása helyett ezúttal csupán csak feltupíroznia sikerült egy jelentéktelen szöveget.


Görgey Gábor: Rokokó háború
(Thália Színház)


Díszlettervező: Both András

Jelmeztervező: Velica Panduru

Koreográfus: Florin Fieoriu

Zeneszerző: Mircea Florian

Zenefelvétel: Arts and Sciences Atelia / Tralalart - Németország. A zenei felvételen közreműködik a Galga Zenekar

Rendező: Cátálina Buzoianu

Szereplők: Bodrogi Gyula, Szilágyi Enikő, Száraz Dénes, Blaskó Péter, Jordán Adél, Ruszina Szabolcs, Cserna Antal és az Állami Népi Együttes szólistái.