Fekete tej

Egészen biztos, hogy Vaszilij Szigarjev írt egy színdarabot és Tompa Andrea azt becsületesen lefordította magyarra, viszont amit a Katona József Színház színészei a Kamrában Gothár Péter rendezésében eljátszanak, az nem Vaszilij Szigarjev színdarabja, hanem Parti Nagy Lajos drámája. A színlap annyit ír: Parti Nagy színpadra alkalmazta az orosz anyagot. A látható és hallható eredmény lángba és bájba fordítja a szavakat. Költõ veszi át a prímet a színpadon, és nemcsak azért kénytelenség ezt leírni, mert Parti Nagy verseket is írt. Úgy költõ (a s g dialógokat tud létre sûríteni a valóságból. Keserû báj és kétségbeesett derû, bölcs szomorúság hatja át a partinagyi mondatokat, sajátos dallamait és sajátos kibicsaklásait. Olyan, mint amit a nagyszalontai csinált a strattfordi szövegével. Nem is a Szentivánéjire célzok ezzel - amivel az elõadást rendezõ Gothár Péter már megpróbálkozott (igaz: más fordításban), hanem a Sok hûhóra, ahol Galagonya az éjjeliõr annyi hivatalos butasággal, kitekert nyakú komor mondattal kelt derût, mint a forradalom elvesztésétõl fasiszta módón félõrült Misenyka, ez a félszegségbõl és emberölõ erõszakosságból szõtt, megszeppent félõrült, akit Lengyel Ferenc mély színészi intelligenciával butaságtól bõgõ baromkénti bemutatásában láthatunk.

NSZ - 2004. január 19. - Szerzõ: M. G. P.

Forras: Observer

Szantner Anna, Csomós Mari és Kocsis Gergely (kép: MTI - Sándor Katalin)

A világ lumpenproletárjai egyesülnek színpadainkon. A Katonában Spiró Koccanásában a mohó szerezni vágyók magyar megfelelői, az általános elfaragatlanodás arcképcsarnoka van a színen. Gothár többször sikert ért el filmen is, színpadon is a szocialista utódállamok mufurci létének ábrázolásával. A szellemi lét alsó határain kereskedik. Jelenkori drámánk is többet hasznosít a lumpenlét humorából, mint dokumentál a teljes társadalom életéből. Nem-csak az aránytalanság aggasztó, hanem a bizonyos fokú részvétlenség, nevetés a lecsúszott elmaradottságon, a köz hibájából elsivárosodáson.

A Fekete tej előadásának első része gúnyos fölényt kínál nézőinek, és ráijeszt a másodikban érzékenységével. Az első rész, mintha Vampilov-darab volna, a másik fele pedig Dosztojevszkijé.

Szantner Anna a butuska, elkényeztetett moszkvai Barbie-babából lélekkel rendelkező asszonnyá válás ziccerszerepében az olcsó komikumból hiteles szépséggel átvált rebbenő finomságú szenvedés-ábrázolásba. A fiatal színésznő tehetsége figyelmes színházi gazdálkodással mind nehezebb terhekre lesz alkalmas. Kocsis Gergely tajvani kenyérpirítóval szélhámoló zsibárusként egy meglehetősen passzív szerepet mindvégig belülről tart életben. Kitöréseinél érdekesebb érték sokatmondó hallgatása: férjnek született családfő, nyel, tűr, hatalmaskodik, de rutinos hízelgéssel menten kibékít. Valóságos házassági antológia olvasható le Kocsis arcáról. Amióta Szirtes Ági kilépett a naiva szerepkör hámjából, mind nagyobb biztonsággal sokszorosítja piszkos szájú, nyers modorú, szeretetre méltó asszonyságait. Bertalan Ágnes (Pása Lavrentyeva) apácából, kedves nővérből, jó tündérből és szektaőrült térítőből összegyúrt üdvhadseregbeli bábaasszony. Kiáll a színpad hajóorrába. Távolra néz: befelé inkább, semmint kifelé. Látja Istenét, de figyelmes minden köznapi apróságra is. Hangtalanul, alig moccanó ajkakkal magában motyog: föladatait veszi számba vagy Urához fohászkodik.

Csomós Mari vendégként jóságosan álnok, szánalmasságával zsaroló bábuska színét-fonákját egyszerre láttató magánszámában megkapó. Ujlaki Dénes tejesembere ódon vurslitrükköket reprodukál meghökkentően. A földbe derékig beásott, érzéketlen, alkoholba merült, emberi formájából kiment rongycsomagban csak a szeszek szagára pislákol vékonyka élet. Az első rész végén araszoló küzdelme egy befőttesüveg mérgezett vodkáért megrendítő pantomim-monológ. Somody Kálmán, Czakó Klára és a Kovács Andrea változékony toprongyait viselő haragvó tömeg, kezükben használhatatlan toast-sütőkkel a jobbágyi megszeppentségből még ki nem kászálódott megannyi emberi arc.

Az előadás az előcsarnokban kezdődik fénykép- és fölirat-kiállítással. Mintha a Marxim pizzeriában vagy a Vigadó oldalában lévő Restiben volnánk, vagy az NDK Trabant-korszakát föltáró iparművészeti tárlaton. A fényképek, mintha a cár sanyargatta nép életét ábrázolnák, valójában a rendező friss fölvételei. Ne felejtsük azonban, hogy amikor 1962-ben Zola Germinálját megfilmesítette Yves Allegret: hozzánk jöttek forgatni, nem találván odahaza ilyen szép XIX. századi módra karbantartott elhanyagoltságú kőszénbányákat. Gothár Péter igen jó ritmusú, a parányi helyet szellemesen tagoló díszletének előnye, hogy a nézőtér valamennyi helyéről egyforma rosszul látni a színészeket. Orbán György kísérőzenéje annyira funkcionálisan beépül az előadásba, hogy utólag meg nem mondom, mikor szólt.

A színészet ünnepe az este. Tehetségük teljes skáláján szólnak: az emberalatti gonosz humortól a megtisztuló alázatig. Vagy a költészet ünnepe? A pontatlanul pontos szavaké, az értelmét vesztett, bolond világot kajla szépséggel fölmutató kétségbeesett életörömé, ami abból a felszabadultságból ered, hogy bátran kitárhattuk az addig bezárt ablakokat, körülnézünk birtokunkon, és tele tüdővel magunkba szívjuk a föltörő csatornaszagot.


NSZ - 2004. január 19. - Szerző: M. G. P.
Forras: Observer