Czillei és a Hunyadiak

Vörösmarty Mihály utolsó drámáját Spiró György fordításában játsszák a Nemzetiben. Móricz Zsigmond - akit Spiró nem kedvel - javasolta átírni köznapi nyelvre a magyar klasszikusokat. Így végzett a Magyar Elektrával és Kemény Zsigmonddal. Idõnként kipattan a gondolat, hogy restaurálják a XIX. században írott drámákat.
NSZ - 2004. március 1. - Szerzõ: M. G. P.

A drámai óságok közbeszédhez igazításában van színházi ráció. Bár sikert még nem hozott. Színházak táji rémhír, könnyű nekünk modern nyelven Shakespeare-t játszani - azóta Aranyt is avultnak tartják, lecserélik -, de súlyos megbirkózni angoloknak az Erzsébet-kori nyelvezettel. A dolgok állása szerint az angolok valamiként mégis elvannak Shakespeare-rel. A régies kifejezések kihúzása vagy átírása nem szavatoltan lelkesíti a gimnáziumi ifjúság színházjáró részét. Szókincsét azonban szegényíti az ó nyelvi fordulatok hiánya.

Spiró fordítása Benczúr Gyula emelkedett ünnepélyességétől nem jut el Derkovits Gyula szárazságáig. Megmarad Madarász Viktornál, képzőművészetileg kifejezve a változást. Katona József Jeruzsálem pusztulásának átírásával Spiró már kísérletezett. Illyés Gyula "átigazította" a Bánk bánt. Mészöly Dezső televíziósította Katonát. Hubay Miklós a Balassi Menyhárt árultatását és Madách Csak tréfáját átírta. Keresztúri Dezső a Mózest. A magyarról magyarra fordítás megoldására az eddigi tapasztalatok szerint ihletett színházi előadás képes. Vörösmarty szövege homályos, szerkezete zavaros. Spiróé világos, racionális, logikus, áttetsző, érthető, mellékalakoktól megtisztított, dramaturgiailag eszesen korrekt. Szinte valamennyi javításával, változtatásával egyetérthetünk. Vörösmarty tébolyult verbalizmusát, őrjöngően szónoki költészetét kiváltotta az ésszerűség. Tananyag lehetne, miként kell megreparálni egy vad, romantikus drámát. Tanítani kellene, nem előadni.

A Nemzeti Színház vasárnap este restaurált drámai műemlék helyett romantikus modorban elkészített színdarab előadásával kiváltotta a hagyományőrzés föladatát. Az eredeti II. felvonás kezdetén Hunyadi János pompás temetésén a rímtelen jambusokat prózával váltja a sokaságban triviális tréfákat beszélő gyásznép. A darab meg nem jelenő főszereplője - Hunyadi János - gyászünnepsége a közvélekedést kifecsegő sírásókkal nemcsak shakespeare-izál, hanem shakespeare-i. Az előadásban ebből annyi maradt, hogy Bodrogi Gyula szabatos színészi életösztönnel viccesnek mutatkozik Ivan pór szerepében. Kiaknázza a nevettető alkalmakat, a háborúba és történelembe belecseppent agg jobbágy bölcs távol tartását a kincstári hazafiasságtól. Ripacsság? Az. Ilyen ripacs volt Shakespeare, ennyire ripacs színházi költő Vörösmarty.

A költőt színházi gyakorlatlansággal vádolni légből kapott. Estéit színházban töltötte. Megnézte a Pesti Színház minden előadását. (Gondolják meg: minden este a Nemzetiben!) Gyakorlati színháztudóként velős elemzéseket írt Bajza elvi kritikáival szemben. Előadások után Egressy Gáborral, Lendvayval, Megyerivel a közeli Csiga vendéglő különtermében szálakra szedték a színpadon és a nézőtéren történteket. 1844-ben mindössze kétszer játszották el a Czillei és a Hunyadiak drámáját. A júniusi részvétlenség fő oka, hogy január 27-én tüntetésszámba menő sikere a Nemzetinek Erkel Hunyadi László című azonos cselekményű operája. A "Meghalt a cselszövő..." Ausztria-ellenes titkos sláger lett.

Az előadást rendező Lendvay Márton soknak találta a szöveget. Közösen meghúzták a történeti drámát. A játszott szövegkönyv megtalálható a Széchenyi könyvtárban.

Kapisztránnak a temetésen királyt jósló hisztériáját Spiró kiegyenesítette. Az eredeti 48 sor 17-re csökkent. A növekvő dinamikájú nagyária nemcsak színészi magánszámnak szerkesztődött, nemcsak költői bőbeszédűség, de látomás, jóslat, cselekményhajtó gyúanyag. A költő lángbeszédét kioltotta a dramaturg. A megrészegült verseket Spiró kijózanította. A szabálytalan Vörösmarty helyett egy szabályos Gabányi Árpád-színdarabot fujtat el Papp Zoltán. Szövege belefúl a szavalótechnikába. Mellette áll azonban ifjú Hunyadi Mátyásként az Operettből idevetődött Bródy Norbert. Tekintetéről leolvasható a kihúzott jóslat szövege is. (Vörösmarty drámája első előadásán a 28 éves - s az évben elholt - Hubenayné nadrágszerepként játszotta az uralkodásra tudatosan készülő, felvágott nyelvű 16 éves, majdani nagy uralkodót.)

A tömegjelenetek valószínűleg a szegedi tánctervező Juronics Tamás számláját terhelik. Van egy báli kép. Táncol vagy tizenkét pár a színen, de táncosnak csak a színész Schell Judit mutatkozik. A többiek vagy Szegedről utaztak és elfáradtak a vonaton, vagy itt voltak a Nemzeti építkezésénél és maradtak a cégnél. Ők a történelmi tömeg is az előadásban. És minél többen bejönnek a színre, annál kevesebben vannak a színpadon. Valahogy kiszorul a levegő. És karajban ülnek, mint a Parasztbecsület egyik staggione-előadásán, vagy állnak Khell Zsolt díszletablakában, élettelenebbül, mint maga a kulissza. Juronicsnak van még egy tánca - ha ki nem dobták a főpróba óta -, karjukat égnek vető apácák táncolnak Hunyadi János temetésén. Ilyent utoljára Halász Péter koreografált a Portugál apácához, ott is megkapóan rosszul hatott. Halász azonban alternatív. Babarczy viszont egymaga a színészképzés, a rendezőképzés hazánkban. Egy-két színészegyetem atyja. A pesti színészeti egyetemé, ami működik, és a kaposvári színészeti egyetemé, ami még nem működik, csak fizet. Babarczy okosan elgondolta, hogy a Hunyadiakban a mai politikai élet tükörképét megmutatja a Nemzetiben, de nem tudta megcsinálni az előadást. Úgy fest héttől fél tizenegyig az előadás Khell Zsoltnak túl bő díszleteiben, mintha rendezve volna, még sincs megrendezve.




A "puha és férfiatlan" V. László bábkirályt Keszég László, a kaposvári színház rendezője adja. Időnként kimegy a jelenetből. Visszajön Hunyadi Lászlóként: Szakács Györgyi átöltöztette fekete bányászünneplőbe. Amikor közös jelenete van V. Lászlónak és Hunyadi János öregebbik fiának, szívességből Schmied Zoltán öltözködik be magyar királlyá Keszég helyett. Az előadást záró politikai apoteózisban Schmied ugyancsak helyettesíti Keszég rendezőt horvát bánként. (És áll fegyelmezett másolatként. Ne tudja meg a rendező, mire gondol ilyenkor Schmied: legkevésbé a magyar történelem vérzivatarosságára.) Így a király politikai hamissággal maga mellé ölelheti Hunyadi fiait – mint IV. Béla teszi Bánkkal az idevonatkozó tragédia végén. Hárman kompromisszumosan összeölelkezve távolodnak a szín fenekére. Kevésbé színházi ötlet, inkább publicisztikai gondolat: a politikai ellenfelek egyike tizenkilenc, húsz a másik. Erről szól az előadás. A dráma ezenkívül ábrázolja a rangkórságot. A szerzési éhséget. Ragaszkodást címhez, hatalomhoz, előnyös helyzethez. Babarczy megfaggatásukhoz érzéketlen. A süllyesztőből kibukkan két kabaré-török, gyönge viccel lezáratlanul hagyja a kínos estét. (Vörösmarty biztosabb színházi kézzel zárta tervezett drámai trilógiájának elkészült első részét.)

A jelentékeny Básti Juli sokáig nem húzza fel arcáról Szilágyi Erzsébet politikaian demonstratív özvegyi gyászfátylát. Csak hangja hallik. Fél szeme villan néha a tüll alól. Több óra múlva mégis meglátni Holbein-képként: a fekete bársonyból kifehérlő arcát gazdaságosan visszafogott, mégis erős jelentésű mimikájával. Kérdés: a nagy, egyedi tehetségnek miért kell évadbeli egyetlen szerepét másodrangú föladattal eltékozolnia harmadrangú előadásban? Sinkó László Czilleiként rendezői elgondolásból is szakít a szerep cselszövői fölfogásával. Halk, megnyerő eszű, előkelő. Súlyos színészi fölénnyel metszően okos Polonius államminisztert száguldoztat farkasétvágyú becsvággyal. Élvezi a játékot. Élvezi, hogy kezében tartja a politikai bábúk madzagjait. "Félre"-szólásai, magánbeszédei őszinték: lenézett sakkfigurái előtt kísérletet sem tesz álcáznia magát. Sinkó nem színházi intrikus, politikai játékos. Szarvas József Gara nádorként buta Polonius: politikai érdekből árulja leányát, de úgy tesz, mintha semmiből semmit sem értene, és tényleg nem ért semmit.

Biberach hatású szerepében Kulka János kallódó ritterként elénekli (a többi között) "Ha férfilelkedet egy nőre feltevéd..." sorkezdetű, Vörösmartynak önállóan Keserű pohár címmel is megjelent, a dráma bordalaként működő strófáit. Erkel helyett Selmeczi György megzenésítésében. Schell Judit hálóingben és báli ruhában, apródnak öltözötten a dráma szereplői között ágyról ágyra járó hivatásos ágyasként mindvégig megőrzi okos, önálló, fanyar személyiségét. Vörösmarty a többszörösen átjátszott politikai szívkirálynő szerepébe odalopta a shakespeare-i Rosalindát: fiúnak öltözött lány és fiút szereplő színésznő kusza kettősét. Az egészséges színészi ösztön költőibb a dramaturgiai tanács fondorkodásánál: Schell megérzékíti azt is, amit kivágtak szerepéből.

Fölsorolandó a résztvevők közül továbbá Kaszás Attila, Trokán Péter, Gazsó György, Újlaky László, Horváth Ákos, Balikó Tamás és Gubás Gabi. Az előadás színészi stílusa a gyönge kezű rendezőket jellemző színészi ki mit tud: a köznapi közléstől skálájuk az üres szavaló öblögetésen, a dráma hangremegtetésen, áldrámai bömbölésen át tévelyeg az amatőr színjátékig.