Volt idén Színházi Világnap?

Nem ünneplik külön programmal a magyar teátrumok a szakma nemzetközi ünnepét Vélhetõen a korábban tapasztalt érdektelenség lehet az oka annak, hogy a hosszú évek óta megünnepelt színházi világnapon idén már nem készülnek külön programmal a magyarországi színházak. Ugyanakkor számtalan premiert tartanak a társulatok, ma este a világ összes játszószínpadán felolvassák a világnapi üzenetet. Tavaly még nyitott próbákkal, kiállításokkal fogadták a nagyérdemût, színházi bejárásokon kalauzolták az érdeklõdõket, akik általában eléggé kevesen jelentek meg e programokon. A színházak részben jogosan érezhetik azt, felesleges fáradozás külön megemlékezni a világnapról.


Ugyanakkor nem marad el a szakma "központi ünnepsége" - a MASZK Országos Színészegyesület gálaestjét idén a Madách Színházban rendezik. Itt adják át ma este a Hevesi Sándor-, Gobbi Hilda-, Soós Imre- és Vámos László-díjakat. Az ünnepség két házigazdája Piros Ildikó és Huszti Péter lesz, konferálni Pikali Gerda és Crespo Rodrigo fog. Hegedűs D. Géza rendezi a gálát, melyen fellép számos művésztársa mellett Básti Jufi, Béres Ilona, Bőrcsök Enikő, Csákányi Eszter, Haumann Péter, Kulka János, Molnár Piroska, Udvaros Dorottya és Vári Éva is, a zongoránál pedig Darvas Ferenc és Selmeczi György ül majd. Az est jegybevételének nagy részét az Ódry Árpád Színészotthon lakóinak ajánlják fel.

Az ünnep estéjén az előadások előtt minden színpadon elhangzik a világnapi üzenet, melyet idén Fathia El Assal egyiptomi feminista drámaírónő fogalmazott meg. "Minden művészetek atyja a színház. Ez a vitathatatlan igazság ezért ő az egyetlen és igaz szenvedélyem" - így kezdi sorait az egyiptomi nőírók szövetségének elnöke, aki több mint 120 rádiójáték és közel hatvan televíziós sorozat szerzője. Hat drámát is írt, melyeket a legjelentősebb egyiptomi színházak játszanak, legutóbb A néma asszony címűt mutatták be Kairóban. "...hiszem, hogy a színház fény, mely megvilágítja az emberiség útját. Fény, mely szerves kapcsolatotbiztosít a nézővel azáltal, hogy melegséget teremt közöttünk - akár csak ha olvassa a darabunkat, akár ha a színpadon nézi azt" - fejezi be sorait Fathia El Assal.

Függetlenül a színházi világnaptól számos premiert tartanak ezen a hét végén a társulatok.

A Katona József Színházban tíz év után újra Csehov darabot rendezett Ascher Tamás: az Ivanov címszerepét Fekete Ernő alakítja, a premiert ma este hétkor tartják.

Kaposvárott egy másik Csehovklasszikus kerül műsorra, mégpedig a Ványa bácsi Jeles András rendezésében. A főszerepeket Kovács Zsolt, Varga Zsuzsanna, Znamenák István, Hunyadkürti György játssza, a dajkát Lázár Katalin, a cselédet Tóth Ildikó alakít] a.

A budapesti Katona Kamrájában már csütörtök óta látható Vörösmarty Csongor és Tündéje Zsótér Sándor feldolgozásában. A ma is színre kerülő előadás érdekessége, hogy a próbafolyamat során Tünde szerepét ki- talap szakmai díjjal kitüntetettMedea húzták a mtíből, a megjelenítés for- című produkcióhoz, melyet Zsótér az mája pedig igencsak hasonlit a szám- előző szezonban a Radnóti Színház ban állított (ültetett) színpadra. Csongort Kocsis Gergely, Balgát Szacsvay László, Mirigyet Elek Ferenc, Az éj szerepét Tóth Anita játssza.

Kortárs svéd szerző művét rendezi Pinczés István a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán. Niklas Radström regények, versek, forgatókönyvek, drámák szerzője, a svéd irodalmi nagydíj, az "August-díj" tulajdonosa és a Svéd Akadémia elitcsoportja, "A kilencek" tagja.

A Búcsúkvartett négy színészre és egy vonősnégyesre íródott színmű, a fordító Deres Péter, a szerepeket Kubik Anna, Csernus Mariann, Cserna Antal és Szélyes Imre alakítja. Békeffy István Okos mama című darabját a Városi Színházban a Turay Ida Társulat Cseke Péter rendezésében mutatja be.

A Stúdió K-ban Hánoch Levin művét, a Nőtlenek és hajadonok címűt Cserje Zsuzsa állította színpadra.

A Bárka Színház csapata hosszú ideje készült Gombrowicz darabjának színrevitelére. Az Operettet Czajfik József rendezte, aki Kardos Róbert, Ollé Erik, Lucskay Róbert, Gados Béla, Kovács Vanda, Egyed Attila, Szikszai Rémusz, Varga Gabriella és Czukor Balázs alakítását instruálta az elmúlt hetekben. A dalszövegeket Parti Nagy Lajos írta, a koreográfus Magyar Eva volt, a díszletet és a jelmezeket Gadus Erika tervezte.

Miskolcon Georges Feydeau népszerú' komédiáját Mészöly Dezső fordításában mutatják be, a Bolha a fülbe rendezője Méhes László. Poche-t Szirtes Gábor alakítja, Camille Chandebise szerepében Fandl Ferenc lép színpadra.

Koren Zsolt írása a Népszavából.

forrás: OBSERVER