Súgó Csiga Díjkiosztó Gála 2004

Negyedik alkalommal vehették át a közönség szavazatai alapján az idei év legnépszerûbbnek megválasztott színészei (szám szerint 12) a Súgó Csiga díjat.


A Budapesti Operett Színházban tartott díjkiosztó gála a tavalyihoz képest lényegesen jobban sikerült, nagy kár azonban, hogy a hazai mûvészvilág nem örvendeztette meg sem a közönséget, sem a rendezvény létrehozóit azzal, hogy nagyobb számban képviseltette magát.

Elvégre ez az este a színpad és a nézőtér közötti távolság csökkentésén is dolgozott - volna. Sok esetben csak elsuhanó árnyakat láthattunk a potenciális díjazottakból, akik közül nem is jelent meg mindenki. De ne szaladjunk a dolgok elejébe. Az est házigazdája, Hajós András gyerekkora színházi anekdotáival melegítette be a nézőtéren helyet foglalókat.


Többek között azt is megtudhattuk tőle, mennyi kókuszgolyó illetve üdítő jár egy Wagner-opera végighallgatásáért, amikor az ember fia még csak 11-12 éves. Szórakoztató volt őt hallgatni, még ha - saját bevallása szerint - nem is mozog igazán otthonosan a színházi közegben.A nevetgélés percei után betekintést kaphattunk a Budapesti Operett Színház nemrégiben bemutatott előadásába, a Rómeó és Júliába.


A még kivonataiban is lenyűgözően látványos produkció szemet és fület egyaránt elkápráztatott. Igényes kivitelezésű jelmezek, erőteljes, jó hangú énekesek (a szereplők közül később hárman is megkapták a közönség elismerését jelző díjat). A franciaországi ősbemutató óta szinte kultuszdarabbá vált musical részleteiből azok is megismerhették a színház tehetséges fiataljait, akik eddig nem, vagy csak ritkán jártak a Nagymező utcai teátrumban.


A díjak átadását megelőző szünetben több program közül is választhattunk, a Raktárszínházban bérversmondás Galkó Balázstól, egy másik teremben a MATÁV Szimfonikus Zenekar koncertje, a Balett-teremben stílszerűen táncos produkció a Budapesti Tánciskola növendékei és az OFF Társulat előadásában, az előcsarnokban bábjáték volt.


A meghívóval érkezőket ezenközben elegáns állófogadás keretében vendégelték meg az emeleten. Miután Hajós mesterségesen generált tapsviharral és rikoltással visszacsalogatott mindenkit a színházterembe, a Bolyki Brothers lépett színpadra. Lenyűgöző vokális zenéjükkel nemcsak a spirituálék világába, de a dzsungelbe is elkalauzolták a közönséget. Majd következett az idei színházi világnapi üzenet Galkó Balázs tolmácsolásában.


Ha már szomorú módon sok színházban elmulasztották felolvasni március 27-én, legalább itt részesei lehettünk Fathia El Assal egyiptomi írónő gondolatainak. Végül elérkeztünk az ünnepélyes díjátadáshoz. Először a Népszabadság által alapított Üstökös-díjat adta át a lap megbízott főszerkesztője, Vörös T. Károly a Katona József Színház fiatal művészének, Szantner Annának.


Ezután Gáspár Máté, a Súgó alapítója mondott pár szót a díj létrejöttéről, és miután annak támogatóit is a színpadra szólították, végre sor került a díjazottak bemutatására, akik a következők:
















Bertók Lajos














Csányi Sándor

















Dolhai Attila

















Eszenyi Enikő

















Miller Zoltán

















Őze Áron














Szabó P. Szilveszter

















Szervét Tibor


Mucsi Zoltán és Udvaros Dorottya nem voltak jelen, így Csigájukat nem tudták átvenni. Rudolf Pétert a technika segítségével sikerült utolérni, őszintén reméljük, teljesül az a kívánsága, amellyel nagy derültséget keltett: hogy minden este ekkora tapsot kapjon telefonon keresztül. A Súgó Csiga vándordíjat az őrizheti egy éven át, aki a legtöbb szavazatot kapja.


Idén Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operett Színház tagja vihette haza a különlegesen szép tengeri csigaházat, amelyet a tavalyi közönségkedvenc, Vári Éva adott át neki.

Gratulálunk a nyerteseknek!


- ballafruzsi -

fotók: Színházi Portál