Hol él ez az ember?

- Benda Iván felvétele -

Henrik Ibsen-Arthur Miller: Dr. Stockmann

Stuber Andrea


Az elsõ jogos bírálat a kritikust illeti, aki egy hétköznap délután ötkor kezdõdõ elõadásra ment el Gyõrbe. S miután riadtan helyet foglalt fél háznyi önajzó, röhögékeny kisgimnazista között, a nézõtéren, lidérces élményre számított. Hirtelen támadt rossz elõérzete azonban hamar elmúlt. Az elõadást nem idegesítették az iskolások, s az iskolásokat nem idegesítette az elõadás. Csendben, rendben, figyelemben zajlott le a találkozás Dr. Stockmann-nal (A nép ellenségével), s ez mindkét felet dicséri.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. áprilisi számában jelent megHenrik Ibsen-Arthur Miller: Dr. Stockmann

Stuber Andrea


Az első jogos bírálat a kritikust illeti, aki egy hétköznap délután ötkor kezdődő előadásra ment el Győrbe. S miután riadtan helyet foglalt fél háznyi önajzó, röhögékeny kisgimnazista között, a nézőtéren, lidérces élményre számított. Hirtelen támadt rossz előérzete azonban hamar elmúlt. Az előadást nem idegesítették az iskolások, s az iskolásokat nem idegesítette az előadás. Csendben, rendben, figyelemben zajlott le a találkozás Dr. Stockmann-nal (A nép ellenségével), s ez mindkét felet dicséri.

Az Ács János rendezte pontos, szívósan építkező előadásból úgy tetszik, hogy itt az ideje ennek az Ibsen-drámának. Valószínűleg nem tűnt ennyire "naprakésznek" 1891-ben, amikor - még a szerző életében - megbukott a budapesti Nemzeti Színházban. Akkor sem, amikor 1974-ben szintén a Nemzeti játszotta el, ezúttal nagy sikerrel. Legközelebb 1989-ben a Vígszínházban került színre egy alkalmas pillanatban, s az aktuális események közepette (Bős-Nagymaros, Ófalu) a környezet veszélyeztetettségéről látszott szólni. Azóta számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak, minélfogva az idei győri bemutató - akárcsak az 1995-ös békéscsabai - még többet mond nekünk: a társadalom veszélyeztetettségéről beszél.

Ibsen tézisdrámája okos, viszonylag jól konstruált és akkurátusan végigvitt. (Érdekes, hogy Csehov épp spekulatív mivolta miatt nem méltányolta Ibsent. Hamisnak, mesterkéltnek és színházszerűtlennek tartotta a norvég kolléga színpadi machinációit. Mit szólt volna Brechthez?!) Ugyanakkor A nép ellensége korántsem hűvös színdarab. Még szép, hogy nem az, hiszen nyilván dühből született, nem sokkal a cenzúrával, bojkottal és népharaggal sújtott Kísértetek után. A drámát 1950-ben átdolgozó Arthur Miller - túl a saját, antimccartista asszociációin - voltaképp a színdarab indulatait terelte mederbe. Az ominózus népgyűlésjelenetnél például megvont némi szöveget a helyenként mégiscsak vadakat beszélő dr. Stockmanntól, egyúttal csinos beszédet adott a polgármester szájába, bemutatva a tömeg manipulálásának módját.

Az előzmények: dr. Stockmann, fürdőorvos és tudós felfedezi, hogy városának gyógyvízforrásai mérgezettek, betegségeket okoznak. Jelentését elküldi az illetékeseknek (a polgármester történetesen a saját bátyja; no, ez a családi rátét tényleg erőltetett kissé - szólunk vissza mentegetőzve Csehovnak), s a városvezető nekiáll "tematizálni" a históriát. A véleményformáló értelmiség képviselői - újságot írók és kiadók - eleinte dr. Stockmann mellett állnak, de azután a politikai akarat nyomán megváltozik a közhangulat. A tömeg az orvosra támad, aki magára marad igazságával, sőt üldözötté válik. A cselekmény voltaképp a XX. századi amerikai katasztrófafilmek forgatókönyvének archetípusa. Van valaki, aki előre tudja, hogy baj lesz, de hiába figyelmeztet, nem hisznek neki, vagy ha mégis, akkor a bevételekhez a végsőkig ragaszkodó helyi hatalmasságok elhallgattatják. A nép ellensége című színmű meg nem írt hatodik felvonásában láthatjuk lelki szemeinkkel az áldozatokat, akik a források keltette járványban pusztultak el, valamint az életben maradottakat, akiket az előrelátó doktor - esetleg Bruce Willis - mégiscsak megmentett valahogy. (A polgármester Stockmann nem az utóbbiak közt lesz, az fix.)

Ács János győri rendezése - túl azon, hogy értelmesen elbeszéli a történetet - segítőkészen viszonyul a darabhoz. Megpróbálja a ménkű nagy színpad lehetőségeit használva néhány hatásos képpel ábrázolni a helyzetet. És ez nem is olyan egyszerű. Mert előadáskezdésnek az ugyan mindig rendkívül izgalmas, amikor a Győri Nemzeti Színház fémes falán vízszintes rés támad, tágul, s egyre nagyobb részét engedi látni a színpadképnek, de a hatalmas, széles teret dr. Stockmannék polgári otthonaként berendezni - reménytelen feladat. A díszlet a Menczel Róbert tervezőtől már megszokott, sorban álló reflektorok mellett három átvilágított, üveges ajtóból áll, valamint foltokban elhelyezett, hangulattalan lakásrészletekből. (Az első jelenetben a Morten Kiilt játszó Bede Fazekas Csaba ebben a túlméretezett házban pont egy kicsiny, alulpolcos asztalkánál ül, és vacsorál, s csak a combjait szétfeszítve fér oda.) Jobban sikerült, zártabb és frappánsabb helyszín a szerkesztőségé, s komoly vizuális ereje van a népgyűlés szcénának - a lesüllyedt tömeggel -, valamint annak, ahogy később Gáti Oszkár dr. Stockmannja a függönyfal alsó peremére áll, s azon emelkedik egyre magasabbra, mígnem egészen Lenin-szoborszerű lesz.




{kozep}Balsai Mónika (Petra), Gáti Oszkár (Stockmann)
és Gyöngyössy Katalin (Catherine) - Benda Iván felvétele{/kozep}



Jó szándéka jegyében a győri produkció igyekszik rendezői-színészi megoldást találni a darab néhány feltűnő "személyiségzavarára". Ott van például Stockmann-né, akinek hirtelen fordulata mindenképp magyarázatra szorul. Eleinte kifejezetten óva inti férjét attól, hogy szembeszegüljön a hatalmasokkal, azután egyszer csak elszánt fegyvertárssá válik. Gyöngyössy Katalin ezt a váltást a második felvonás első, szerkesztőségi jelenetében játssza el valamilyen felfénylő emlékkel, lánykorát idéző, meghatott mosollyal az arcán. Nem kétséges, ő itt most arra az emberre ismert rá dr. Stockmann vehemens fellépését látva, akibe egykor beleszeretett. És ettől a szép színészi pillanattól kezdve az asszony megadja magát és családját annak a sorsnak, amit férje rájuk mért.

Kell valami indok dr. Stockmannhoz is, akivel kapcsolatban alighanem az az adekvát kérdés, hogy hol él ez az ember. Felnőtt, ivarérett, többgyermekes férfi, egy városi intézmény alkalmazásában áll, történetesen a saját, minden hájjal megkent bátyja a főnöke már jó ideje. És mindeddig nem vette észre, miként intéződnek a köz ügyei? (Erről szól a győri előadás ugyanis: hogy hogy mennek a dolgok.) Lehet-e egy javakorabeli,i helyi politikai körökben mozgó férfi ennyire naiv, tudatlan, járatlan? (Meg egy kicsit furcsa is. Az első felvonás első jelenetének végén épp csak táncos mulatságot nem rendez abbéli örömében, hogy a szóban forgó, amúgy tragikus és kétségbeejtő felfedezésre jutott.) Viszont elképzelhető olyan interpretálás is, amely szerint nem is dr. Stockmann a naiv, hanem a testvére. Az idősebb Stockmann fiú hazahívta öccsét, aki valahol északon nyomorgott a családjával - erre a mű a milleri átdolgozás előtt még határozottan utalt -, jól fizető álláshoz, biztos egzisztenciához juttatta, s gondolta, hogy ettől majd kezelhetővé válik. De dr. Stockmann nem az az ember, akit hálára lehet kötelezni, amikor a tisztességes és a tisztességtelen között kell választania. Gáti Oszkárhoz alkatilag illik a karakán hős figurája. Ugyanakkor dr. Stockmannjának gyanútlanságát látszik alátámasztani az, hogy a família - legalábbis Gyöngyössy Katalin és a Petrát játszó, markáns, dacos hangú Balsai Mónika - olyan meghitt, aggódó, féltő gyöngédséggel kezeli, mintha ő lenne a gyermek a családban. A gyermeki játékosság például nem is idegen a Gáti megformálta férfitól. Úgy látjuk meg őt először, hogy az egyik fia a nyakában lovagol. Később jön egy olyan jelenet is, amelyikben a felesége - vagy a saját? - kötésén munkálkodik.

Gáti játékának az a legfőbb érdeme, hogy nem késztet cöcögésre. Nem vonakodunk elhinni neki, amit dr. Stockmann tesz. Ellenlábasa úgyis kevés nyomatékot kap, mert Maszlay István Peter Stockmann-alakítása inkább csak látványban erős (elegáns maffiózóstílus: fekete kalap, hosszú fekete bőrkabát), és külsőségekben bőséges (sétabottal való böködés, hajsimítás, alsó ajak lebiggyesztése), de a férfi gyanakvásáról, ellenérzéseiről, rémületéről, elszántságáról, testvéri meghasonlásáról elvétve, legfeljebb jelzésszerűen tudósít. (Mondjuk, ahogy kényszeredett mosollyal megsimítja az egyik kis unokaöccse fejét.) Mindazonáltal Gáti dr. Stockmannjának nem is feltétlenül kell ellenfél. Akkor a legmeggyőzőbb, amikor a vége felé már egyedül hagyják a támadók és támogatók (leszámítva a jó Horster kapitányt, aki Forgács Péter megformálásában tengerszagú, megnyerő és megnyugtató jelenség, s ennek jutalmaként elnyeri Balsai Mónika Petra Stockmannjának szívét). Gáti a magányos harcos erejét sugallja és hangoztatja, mégis úgy ül a kétszemélyes bőrfotelban, mint akinek a csontjait is felőrölte már ez a hiábavaló küzdelem.

Végezetül megosztanám az olvasókkal a "régimódi" újságcsinálás egy apró részletét, amelyről láthatólag az előadás sem tud. A szerkesztőségi jelenetben behozzák a nyomdából a kefelevonatot, és az dossziészerűen össze van csomagolva. Hát ilyen nincs. Friss szedésű levonatot nem hajtogatunk, mert elkenődik rajta a festék, aztán nem lehet elolvasni. A többi stimmel.



Dr. Stockmann (A nép ellensége)
(Győri Nemzeti Színház)


Arthur Miller átdolgozását fordította: Vajda Miklós

Díszlet: Menczel Róbert

Jelmez: Gyarmathy Ágnes

Rendező: Ács János

Szereplők: Gáti Oszkár, Gyöngyössy Katalin, Balsai Mónika, Bede Fazekas Máté, Molnár Donát, Maszlay István, Bede Fazekas Csaba, Forgács Péter, Rupnik Károly, Mesterházy Gyula, Posonyi Takács László