Nem mind csillog, ami kipukkad

- Schiller Kata felvétele -

Csiky Gergely: Buborékok

Szántó Judit


A Buborékok, mint mondják, ötven évenként esedékes feltámasztásának mostani etapja a darabot magát tekintve nem okoz sem csalódást, sem kellemes meglepetést; Csiky Gergely fontos eleme szegényes drámai örökségünknek, de illúziók nem tapadnak hozzá. Derék, szorgos, ügyes kezû adaptálója volt a kor francia drámatechnikájának (nem hiába járt öt hónapos párizsi tanulmányútjának minden estéjén színházba); s becsületére válik, hogy a szakmai fortélyok alá honi matériát, konfliktusokat, típusokat rendelt...

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. áprilisi számában jelent megCsiky Gergely: Buborékok

Szántó Judit


A Buborékok, mint mondják, ötven évenként esedékes feltámasztásának mostani etapja a darabot magát tekintve nem okoz sem csalódást, sem kellemes meglepetést; Csiky Gergely fontos eleme szegényes drámai örökségünknek, de illúziók nem tapadnak hozzá. Derék, szorgos, ügyes kezű adaptálója volt a kor francia drámatechnikájának (nem hiába járt öt hónapos párizsi tanulmányútjának minden estéjén színházba); s becsületére válik, hogy a szakmai fortélyok alá honi matériát, konfliktusokat, típusokat rendelt. (A kitűnően szerkesztett Buborékok e tekintetben is egyik csúcspontja az oeuvre-nek.) Művei azonban nem sok ihletet tartogatnak a rendezők számára; a cselekményeknek éppúgy nincsenek rejtett dimenzióik, mint a jellemeknek (utóbbiaknak többnyire még a harmadik dimenziójuk is hiányzik), lévén a legnagyobb baj, hogy Csikyben, akit akár a "magyar Augier-nek" is nevezhetnénk, semmi sincs a költőből, a szuverén látomással megvert-megáldott alkotói egyéniségből.

A mai színház szemszögéből nézve ezek a hiányosságok egyszersmind semlegesítik azt a vonzerőt, amelyet Csiky drámái az előző rendszer színházaira gyakoroltak, vagyis az egykorú feudálkapitalista magyar társadalom jellegzetes konfliktusainak "kritikai realista" ábrázolását. Ezen belül megtévesztő a látszat, miszerint a közbeszerzési pályázattal járó bonyodalmak, valamint a hivatali korrupció motívumainak éles mai időszerűsége különös töltetet adhatna a felújításnak; a szöveg semmivel sem mond többet minden egyes néző elemi ismeretanyagánál, és legföljebb a "már akkor is..." kevéssé termékeny megállapítására késztet. Mellesleg az "akárcsak ma" valamivel dinamikusabb feltárulása sem kelt napjainkban különösebb figyelmet; az általános irányvesztettség, rosszkedv és szkepszis időszakában az e tekintetben érintett előadások inkább csak tehertételként cipelik magukkal gondosan kiszerelt "társadalmi mondanivalójukat", amelyet az izgalmasabb rendezők manapság tudatosan semlegesíteni-hatástalanítani is szoktak. Még azt is megkockáztatnám, hogy az író jelentőségére nézve jellemző adat, milyen engedelmesen veti alá magát e procedúrának. (Bizonyos értelemben kasztrációt is mondhatnék.) A kaukázusi krétakör Brechtje például eltűri Zsótértól ezt a tézise elleni erőszakot - de mivé lenne a Buborékok, ha valaki kivonná belőle a Körös-szabályozás körüli panamát?




{kozep}Varga Mária (Szerafin) és Murányi Tünde (Malvin) - Schiller Kata felvétele{/kozep}



Jordán Tamás, aki a Nemzeti Színház magyar évadán belül Csiky Gergely művét színre vitte, nagyon helyesen nem is kísérletezik ilyesmivel. Szolidan megmarad a realista kánonon belül (aminek többek között Horesnyi Balázs, illetve Dőry Virág hagyományos, ám tetszetős, látványos és jellemző erejű díszleteit, illetve jelmezeit köszönhetjük), még a határokat sem feszegeti, miközben a szöveg értelmezése és kiegészítése terén mégis tanúsít bizonyos kezdeményezőkedvet. A szövegbe először is beleír, illetve megrendelőként beleírat, nem is keveset; hogy csak egy-két példát említsek: a Morosán-féle (színüres) családi fényképalbum felvezetésének vagy a korabeli újságidézeteknek megfogalmazása nyilvánvalóan a dramaturg, Hamvai Kornél sokak által joggal méltányolt tollát dicséri. (Morosán Tamás jelen verziójának Hamvai legalábbis társszerzője lett.) De ugyanilyen tudatos rendezői döntés lehetett a két főszereplő házaspár közül az idősebb, Solmay Ignác és Szidónia néminemű megfiatalítása csakúgy, mint a Csiky őszinte rokonszenvét élvező Rábay házaspár devalválása a "mache", a hiszti, a komikum s nem utolsósorban az erkölcsi könnyelműség irányába (ami egyébként vitatható - de erről később). Ugyancsak becses volt Csiky számára a világnézetében a pozitív pólust, a szimpatikus polgáriasulást képviselő apa-fiú páros, Morosán Demeter és Tamás alakja, Jordánnak azonban itt is különvéleménye volt: Hollósi Frigyes pontos ábrázolásában az apa nem kedélyes, rokonszenves, még némi bölcsességre is hajló polgár, hanem tolakodó, erőszakos, az ostobaságig korlátolt, gátlástalanul fecsegő natúrburs, míg ifjabb Morosánként Stohl András kissé tétován, szaggatottan, egy hebehurgya, nevetséges mamlaszt állít elénk.

Ezzel a beállítással, amellyel Jordán megvonja a darabtól az összes rokonszenves figurát, lehetne vitatkozni; annak idején, az ánti-ántiban, Sinkovits Imre mély erkölcsi komolyságtól áthatott, sugárzó pozitív hőst formált Rábay Miklós alakjából, amelyet most Rátóti Zoltán nem egészen meggyőző alakításban gyengére, puhányra, gerinctelenre vesz, és asszonyosan lágy, lányosan töredelmes és szepegő volt bűbájos ifjú feleségeként Szörényi Éva, akinek utódaként most Varga Mária minden mozzanatában hamis, teátrális és üres Szerafinját kapjuk (a jelzők a figurára és az alakításra egyaránt értendők; s ráadásul Dőry Virág egyedül a legidősebb Solmay lány valőrjeit vétette el vénlányhoz vagy matrónához illő, bájtalan fekete-szürke jelmezeivel). A Buborékok nem lett jobb darab e hangsúlyeltolásoktól, igaz, érzékelhetően rosszabb sem; a változtatások mélyebb értelmére nem derül fény, viszont beleférnek a rendezői autonómiába, amely talán az eredetinél sötétebbnek akarta láttatni a komédiát vagy annak mai képmását. Viszont éppen ez az alapjában realista felfogás tulajdonképpen akkor igazolhatná magát, ha az előadásból színészparádé kerekednék ki; Csiky típusai ugyanis nagyon jól, színesen, élettelien játszhatók, ráadásul abban a stílusban, amely színészeink zöméhez még mindig a legközelebb áll.




{kozep}Blaskó Péter (Somlay Ignác) és Udvaros Dorottya
(Szidónia) - Schiller Kata felvétele{/kozep}



A közreműködők névsora sztárokkal is ékeskedik, s játékmesterük maga Törőcsik Mari volt, az eredmény mégsem tér el attól, amit a színház korábbi előadásai alkalmából a kritika már regisztrált (a Györgyike, drága gyermek kapcsán ugyane lap hasábjain magam is írtam erről): egyéni játékmódok burjánzanak el egymás mellett, a társulat még messze van attól, hogy együttesként reprezentálja magát. Ráadásul a briliáns nevek mögött, az új gárda közép- és alsó rétegeinek verbuválásában előfordult jó néhány mellényúlás vagy talán szükséghelyzet okozta kényszerválasztás; így az előadás első perceit tüstént lenyomja, kedvünket szegve, Orosz Róbert (Róbert), majd Hevér Gábor (Béla) szürke, elkötelezetlen játéka, és a Solmay gyermekekről alkotott képünk Major Melinda (Gizella) és Szalay Mariann (Aranka) fellépésével sem válik kedvezőbbé. (Szerafinról már szólottam volt.) Söptei Andrea formátumosan hoz egy, a lehetségesnél vékonykábbra kiporciózott szerepértelmezést: Sereczkynéje jóformán csak egyetlen pózra: a velejéig hazug grande coquette-éra s főleg annak fals kacajaira van redukálva. Blaskó Pétertől ez a Solmay - amúgy szolid, megbízható, kimunkált alakítás - kevés, de ő persze színvonalat garantál, csakúgy, mint az ugyancsak formátuma alatt teljesítő Rátóti Zoltán Rábayként. Mészáros István (Hámor), tán rendezői szűkmarkúságból, meg sem villanthatja a groteszkre való kivételes hajlamát, Murányi Tünde megannyi eredeti, bizarr fénytörésű alakítására is árnyékot vet ez a mostani, jellegtelenné gömbölyített Hámor Malvin. Kézdy György markáns jelenléte a régi, de ez sem leplezheti, hogy ez a Gombos ügyvéd sincs kitalálva, Újvári Zoltán (Chupor Aladár) viszont túl komótosra-pohosra veszi a kaméleonszerűen rugalmas aranyifjú alakját.

Ámde elhalványulnak mind e prók és kontrák, amikor a színpadon van Solmayné szerepében Udvaros Dorottya: ahogy a megelőző repríz Szomoryja Kulka Jánosról, úgy e Buborékok róla lesz emlékezetes. Vannak - ebben az előadásban is - jó színészek, sőt jelentős színészek, nagy színész azonban ezen az estén egy van: Udvaros. Az Udvaros - pontosítanék; ahogy az olaszban volt s van mindmáig La Duse, a németben Die Bergner vagy Die Weigel. A művésznőt először látom a "komikus anya" szerepében, de ami kell hozzá, máris a kisujjában van. Időzítése, ritmusérzéke, poentírozó képessége, reakciósebessége bevetésével komédiai iskolajátékot prezentál, apró fogásai, sőt bájos modorosságai is - sikkantások, kaccantások, túlrajzolt fintorok - átolvadnak a figura sajátosságaivá, miközben mindvégig érezzük a szuverén, összetéveszthetetlen egyéniség lehengerlő jelenlétét.

Lehetett volna - s ezzel a Csiky-darab egyfajta életképességét szeretném kiemelni - Udvarosnak több vetélytársa is az előadásban, s minél több ilyen adódott volna, annál inkább közelíthette volna a produktum az ideális szintet. Mindamellett engedtessék meg nekem egy gondolatjáték: elvben van rá remény, hogy két-három év múlva, ha a kerekek szerencsésen megolajozódnak, s összerázódnak az alkatrészek, ugyanez az előadás akár ezeknek a színészeknek egy részével is - természetesen Udvarossal a központban - kitűnően megállná a helyét.



Csiky Gergely: Buborékok
(Nemzeti Színház)



Játékmester: Törőcsik Mari

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jelmez: Dőry Virág

Dramaturg: Hamvai Kornél

Rendezőasszisztens: Bencze Zsuzsa

Rendezte: Jordán Tamás

Szereplők: Blaskó Péter, Udvaros Dorottya, Hevér Gábor, Orosz Róbert, Major Melinda, Szalay Mariann, Rátóti Zoltán, Varga Mária, Hollósi Frigyes, Stohl András, Söptei Andrea, Újvári Zoltán, Mészáros István, Murányi Tünde, Kézdy György m. v., Pécs Ottó, Kassai László, Andai Kati, Jóna Szabolcs, Juhász Éva