Ötös fokozat

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Vaszilij Szigarjev: Fekete tej

Tarján Tamás


Fiatal, hidrogéntõl szõke nõ, estélyi melegítõalsóban, kurta mûbundájára büszkén. Fiatal, kopaszodó férfi, nem a cuccokra megy rá, de cigi, rágó van a zsebében, mani is az övtáskájában. Ki ne találkozott volna már velük? Sötétben arról ismerhetõk fel, hogy zizegnek, füstölnek, rágnak és százötven szóval is megértetik magukat. Most éppen Moszkvából a nagy orosz haza eldugott szegletébe ruccant vándor árusok, akik ingyen osztogatott tajvani kenyérpirítóval házaltak (csak szállítási díjként kell perkálnia kétszázat a vevõnek), s a lepusztult állomásról indulnának haza, ha nem kellene órákat várni az elektricskára.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. áprilisi számában jelent megVaszilij Szigarjev: Fekete tej

Tarján Tamás


Fiatal, hidrogéntől szőke nő, estélyi melegítőalsóban, kurta műbundájára büszkén. Fiatal, kopaszodó férfi, nem a cuccokra megy rá, de cigi, rágó van a zsebében, mani is az övtáskájában. Ki ne találkozott volna már velük? Sötétben arról ismerhetők fel, hogy zizegnek, füstölnek, rágnak és százötven szóval is megértetik magukat. Most éppen Moszkvából a nagy orosz haza eldugott szegletébe ruccant vándor árusok, akik ingyen osztogatott tajvani kenyérpirítóval házaltak (csak szállítási díjként kell perkálnia kétszázat a vevőnek), s a lepusztult állomásról indulnának haza, ha nem kellene órákat várni az elektricskára. Szantner Anna (Sura) folyton úgy rázogatja a kézfejét, mintha hatalmas műkörmein sohasem akarna megszáradni a féltett vörös lakk. Kislányosan-éneklősen beszél, műveletlenségének gurgulái egy csapost is megtaníthatnának új káromkodásokra. Kocsis Gergely (Ljovcsik) jobb csuklóján, belül hordja a karóráját. Amikor unalmában, fintoros-lassan odanéz, akár Az idő és az ember című, soha el nem készítendő gyurmaszoborhoz is modellt állhatna. Halálosan unják egymást, csak a reklámszlogen egy fordulatát képesek kánonban kiejteni. A nem a szűziességéről híres Sura gyűlöli a nem a gyengédségéről nevezetes Ljovcsikot, Ljovcsik sunyi tekintete undorodik Sura báva pillantásától - s mindkettejüket majdŐ szétveti a düh, hogy mi a f...-nak (francnak stb.) kerekíti az asszony hasát a magzat, aki ugyan csak a közeljövőre ígérte magát, ám egy hevesebb állomási konfliktustól akár itt is megszülethet; és meg is születik. Vége az első résznek.




{kozep}Kocsis Gergely (Ljovcsik), Szantner Anna (Sura)
és Bertalan Ágnes (Pása) - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}



A már eddig is számos darabja közül főleg a Gyurmával nemzetközi hírnevet szerző ifjú Vaszilij Szigarjev többféleképp csinálhatna drámát ebből az ironikus életképből, amely a visszavásároltatni szándékozott kenyérpirítóikkal hadonászó derék és nyomorúságos orosz népfiak, különböző zugvodkafőzők és vodkaáldozatok megjelenése ellenére az atmoszferikus és stiláris hatásosságon kívül kevés drámaisággal kecsegtet. S csinál is, a legnehezebbet választva. A szülés élményének hatására Sura radikálisan megváltozik: szláv lelke némi védőnői biztatás segítségével rányílik az istenire. Többé nem akar kenyérpirítózni, Moszkva bűnös nyüzsgésétől is megcsömörlik. Csak egy itteni kis ház, a felújítható fűrészgép, a tisztességes ipar és a szolid, gyermeknevelő hétköznap érdekelné. Nem úgy persze a vétkeiben megátalkodott Ljovcsikot!

Szantner és Kocsis a korábbi, üresebb-kabarésabb karikírozás, repetitív iskolázás helyett sebzőbb összetűzéseket, veszedelmesebb konfliktusokat mutat a második részben. Csak három hét telt el, s a nőből díszeit, tűlevelét vesztett, szedett karácsonyfa lett. A férfi is nyúzottabb, magabiztosságának maradékát erőszakkal pótolja ki. Egyikük lecsendesedése, másikuk felhangosodása jó rendezői és színészi tempóérzék szerint szabályozza a figurákban sokkal szegényebb, csak a családi hármasra közelítő hatvanöt percet. A sokáig bohózatosan viselkedő szocioesztrád rémes végkifejlettel fenyeget. Mivel az előadás előtt a Kamra titkárságán megkaptam a rendező üzenetét, hogy az utolsó öt percről semmi szín alatt ne írjak - mert "mintha egy detektívregény poénját lőném le..." -, konzultánsaimmal tippelő susmorgásba kezdtem, mi is lesz a vég. Minden jel arra vallott, hogy vagy az anya vagy az apa az érkező elektricska elé fogja vetni az újszülöttet. Mivel az üzenet hallatán, első meglepődésemben titkot fogadtam, csak annyit mondhatok: nem az ócska babakocsi az a díszletelem, amely nyomra vezet.

A találgatásokra az is módot adott, hogy már rég nem a Szigarjev lerakta vágányon haladtunk. Parti Nagy Lajos - Tompa Andrea fordítása alapján készített - átirata (valószínűsíthetően a rendező, Gothár Péter nyomatékos akaratából) az eredeti szöveg cselekményét, hangütését és jellemeit is alaposan módosította. Talán ez az első eset, hogy a partinagylajosság nem egészen vált be. A darab műfajilag gazdátlanná lett, illogikus mozzanatok csempészték magukat a jelenetekbe, se orosz, se magyar, se modellarca nincs a színműnek. Pedig az oroszosságot az orosz nyelven (is) megszólaló felütéssel, az előcsarnok cirill betűs alkalmi felirataival, a posztszovjet Oroszország keserves valóságfotóinak nyúzott kiállításával, a büfé kaviáros feketekenyér-szendvicseivel is erőlteti a rendezés. Bertalan Ágnes a csecsemő számára egy uborkásüvegbe tejet, kisbőröndbe szegényes bébiholmikat csomagoló Pásájának sem tett jót, hogy öt saját és öt fogadott gyermeken edződött anyai tapasztalata egy dosztojevszkiji vallási zavarodott hangtalan imamormolásaival kell keveredjék. Lengyel Ferenc az Auróra időszámításából ki nem kecmergett, fegyverrel handabandázó Misenykáját is bevitte ez a felfogás az erdőbe. Szirtes Ági mint az állomás inkább vodkahamisítással törődő - és az ebből következő halálesetre nagyon érzékeny - jegykiadója visszamentette magát s az alakot arra a tájra, ahol Parti Nagy Lajos ugyancsak a gyehennát (ott az öreg ház pincéjében izzó, emberégető tüzet) felszító, Mauzóleum című darabjában, ugyanebben a színházban mozoghatott. Az általa ábrázolt primitívség - a népi nevetéskultúrának ez a negatívja -, loncs és lomp félelmetes keveréke még Gothár bravúros architektúrájú és miliőjű, ám túlcifrított (az alapromokban és alaproncsokban nem eléggé bízó) díszletét is lerázta magáról. Akárcsak Csomós Mari (Petrovna), aki a folklór siratóasszonyait, a bolondokháza hazudós nénikéit és az erőt ki tudja, miből merítő világárváit egy fekete kendős vertikálisban összesűrítve az elhibázott teremtés egy leszakadt rögét képes kiformálni (nem feledve és nem feledtetve, hogy neki is a visszaváltandó kenyérpirító szabályozza egyetemes és dilinyós eszmekörét). Ujlaki Dénes (Ványa), épp ellenkezőleg, beleágyazódik a díszletbe, annak részeként vegetál. Abszurd drámák beásottja? Nem; az ő alkoholizmusa alatt roskadt be, mélyült egyre - egészen sírrá - a föld.

Gothár erős akaratú és okosan kitervelt (a díszlet osztottságával, zegzugosságával összehangolt) színészvezetése négy-öt szép alakítást termett (az előadás elsősorban - megérdemelten - Szantnert és Kocsist emeli a ranglétrán). Kovács Andrea a jelmezekkel egy kis lepukkanás-kavalkádot varázsolt a penészzöld, koszszürke állomás sivárságába (még Csomós Marin is harsog a fekete, a gyász). Rengeteg ötletet és munkát ölel fel a Fekete tej. Érdemes lenne például leltárszerűen leírni, mi minden van a látszólag üres és kicsiny fülkében, ahonnan Szirtes Ági Pénztárosnője nem ad ki jegyet (majd később már az sincs, aki ne adjon ki jegyet). Annyi ajtóval, ablakkal, szerelékkel ékes ez a fémes hasáb, hogy mindig újdonságot, látványviccet, térosztó tartalmat remélve mered rá a szem.

Egy becsületes kenyérpirítón általában hét fokozat található. Bizonyára az olyan, kevésbé becsületesen is, mint amilyet Sura és Ljovcsik sóz a pazarlásukat késve megbánó gyanútlanokra. Noha a színházi előadásokat nem szokás a pirítóerővel mérni, Gothár Péter rendezése - hetes skálát véve - ötös fokozaton működik.



Vaszilij Szigarjev: Fekete tej
(Kamra)


Fordította: Tompa Andrea.

Színpadra írta: Parti Nagy Lajos.

Jelmez: Kovács Andrea m. v.

Díszlet-rendezés: Gothár Péter.

Szereplők: Szantner Anna, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Lengyel Ferenc, Bertalan Ágnes, Csomós Mari m. v., Ujlaki Dénes, Somody Kálmán m. v., Czakó Klára.