Párt-fogás a színházban

Nemrég Chirac elnök Schilling Árpádot és a Krétakör Színházat emlegette abban az interjúban, amit a Népszabadságnak adott. Mit jelent ez azonkívül, hogy Chirac elnöknek tájékozottak az interjúírói - magyar elnök vagy miniszterelnök tudtommal még nem emlegette interjúban Schillinget, csak egy színigazgató emlegette nemrég a miniszterelnököt, hivatalos helyen, kvázi buzogányként forgatva a nevét, mint egy Toldi Miklós, hogy úgy vigyázzanak vele, ott van a feje fölött. Kérdem: mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Chirac elnök és Schilling Árpád Európában vannak, "Toldi Miklós" színigazgató és számos kollégája pedig még nincs ott. Schilling elõadását mint csúcselõadást negyven holland kurátor választotta ki Hollandiának hatszáz más közül, de az alföldi lapályon nem õk választanak színigazgatót az alföldi lapálynak, hanem a polisz ügyeivel hivatalból foglalatoskodók - és az eredmény nem ugyanaz.

NSZ - 2004. május 11. - Szerzõ: Koltai Tamás

(kép: Marabu)

Schilling itthon albérlő, nincs színháza, de otthon van Európában. A főbérlőink egy része itthon van otthon, de nem való Európába, ne vigyük őket magunkkal. A "kis lak" a nagy Duna mentében - az sem oda való. Mi holmi tévedésből úgy gondoljuk, hogy a nemzeti színházak föltétlenül udvari színházak. Az udvari színház reprezentatív és protokolláris, de a színház - a jelző nélküli színház - soha, semmi szín alatt sem az; nem az önreprezentác0ió, a megfelelni vágyás, a hízelkedés - van erre egy szép magyar szó: a smúz - helye. A jelző nélküli színház a nagy önvizsgálatokról szól, a nagy konfliktusokról, nem a nagy kiegyezésekről; még akkor sem, ha a polisz ügyeit intézők kalákában premierfényképezkednek a házigazdákkal, és a csoportképen előzetes bejelentkezés után kritikusok is szerepelhetnek az általuk választott poliszügyintézők társaságában. Ez a tabló nem a fantázia játéka, és nem Gogol Revizorából való.

Dicsérni jöttem, nem temetni. Jelentős színházi értékeink vannak. Mondok négy nevet: Vidnyánszky Attila, Tompa Gábor, Bocsárdi László, Mezei Kinga. Ők vidéken csinálnak színházat. Beregszászon, Kolozsvárott, Sepsiszentgyörgyön és Újvidéken. Hallom a lelki fölszisszenést. De ez nem Trianon-revízió, ezek a legizgalmasabb vidéki magyar színházak; jó, még Kaposvár is az. Szeretném őket visszacsatolni - értékként mindannyiunk gondolkodásához. Hogy azt ne higgyük, azok a legjobbak, akiknek a legjobb a pr-juk. Akiket szüntelenül reklámoznak a televíziók. Akik a legtöbbet szerepelnek a bulvárlapokban. Vidnyánszkyt és Tompát ismerik Európában; a pártkinevezetteket nem. Európában más a színházi érték; ott evidencia, hogy a sikerérték és a minőségérték nem mindig - hangsúlyozom, mielőtt félreértenék: nem mindig - fedi egymást. Támogatni nem a sikert, hanem az értéket kell, épp azért, hogy sikeres legyen, ha még nem az. Kérdés, hogy van-e reális értékmérő. És ha van, akkor az esztétika az, vagy az üzleti és a politikai pártfogás? Az érvelő szakmai minősítés vagy az önmenedzselő technika?

Dicsérni jöttem, nem temetni. Remélem, nem kell temetnem azt az európai jelenséget, amelyet röviden úgy hívnak, Zsámbék. Zsámbékon már egy évtizede európai mércével mérnek; nyaranta kisebbfajta nemzetközi találkozókat szerveznek. Néhány éve alulképzett emberek megzavarták az egyik előadást. Most is a létükért küzdenek. Jelenleg uniós pénzből, amit a Kultúra 2000 pályázaton nyertek - Magyarországról egyedül - egy olyan nemzetközi projekten dolgoznak, melynek adminisztratív teljesítése gondot okoz a jogharmonizáció hiánya miatt. Akik a polisz ügyeit intézik a kultúra szolgálatában - teszem föl, a minisztériumban -, tehetnének róla, hogy jogszabályilag bekapcsolódjunk Európába; ez lenne a dolguk, és nem is kevés. Meg hogy helyzetbe hozzák azt, aki érti a dolgát. Mátyás Irént, a zsámbéki színház kitalálóját már régen meg kellett volna bízni egy állandó nemzetközi színházi fesztivál létrehozásával, amilyen több is van a környező országok mindegyikében, csak nálunk nincs egy sem. Ez szégyen, mondta nemrég a nyilvánosság előtt a fent nevezett Schilling Árpád. Ezen a ponton én sem mondhatom, hogy nem vagyunk alábbvalók másoknál.

Dicsérni jöttem. Az ország most lép be az unióba, de az Európai Színházak Uniójának a Katona József Színház révén alapító tagja vagyunk, és az unió elnöke közmegelégedésre, újraválasztva Zsámbéki Gábor. Tíz év alatt kétszer volt nálunk uniófesztivál, minőségi műsorral, kivételes tapasztalatokkal. A Katona változatlanul nemzetközi etalon, tartja a színvonalát. Nehéz helyzetben, ellenszélben küzdötte föl magát, de mai követőinek a helyzete sem könnyebb. A három T helyett a három P uralkodik: politika, pénz, pitiség. Szorult helyzetében az érték pártfogásra szorul. Nem párt-fogásra, ha értik, mire gondolok. Ehhez először tudni kellene, mi az érték. Nem boszorkányság megtudni. Ha egy magyar színházat külföldről tartanak fenn, az valószínűleg érték, mert józan ésszel nem fűződik a támogatásához semmilyen esztétikán kívüli érdek. Józan ésszel ahhoz sem fűződne, hogy az unióban tovább ragaszkodjunk fülledt színházi bezárkózásunkhoz, hogy ne akarjunk túllátni a magunk provinciáján, ne akarjuk évente legalább egyszer fesztiválra invitálni a fontos külföldi előadásokat. Európa most még jobban kinyílik előttünk. Színházi horizontunknak is ki kell nyílnia, ha nem akarunk megfulladni a saját önelégültségünktől.

Dicsérni jöttem, ezért azzal fejezem be, hogy minden szép és jó. Például szeretem az operát. Élvezem, hogy Marton Éva mostanában többször lép fel itthon. Ő harminc évvel ezelőtt nem kellett a Magyar Állami Operaháznak. Kénytelen volt külföldön világkarriert csinálni. Most egy hasonló magyar világkarrier készül. Németh Judit nevével tele vannak a szakmai világlapok. Főszerepet énekel Bayreuthban, a Wagner-szentélyben. Előbb kis feladatot bíztak rá, aztán észrevették a képességeit, figyelték, meghallgatták, biztatták, megterhelték - karmester, rendező, Wagner-unoka. Itthon csönd volt, csönd van körülötte; rezignáltan veszik tudomásul a világkarrier kezdetét, el se mennek megnézni, nyilván nincs rá keret, szorít az áfatörvény. Bayreuthi szerepében sem fogjuk hallani, pedig a darabot éppen most újítják föl Budapesten. Lehet, hogy már rá se érne itthon föllépni. Majd harminc év múlva sűrűn meghívjuk.

Úgy gondolom, elég a dicséretből. Nemrég két előadással itt járt a híres európai - bukaresti - Bulandra Színház; két rendezőjük, egy fiatal orosz és egy fiatal román sokat dolgozik és tanít külföldön. Időnként otthon vendégeskednek. Pedig hazájuk még uniótag sem lesz napokon belül. Bizony mondom nektek, fiatal magyar rendezők: tanuljatok nyelveket! Aztán majd nézzetek vissza!

NSZ - 2004. május 11. - Szerző: Koltai Tamás