Elza von Trabant

Amint felhagynak a nézõk atavisztikus "Éljen Rákosi, éljen a Párt!" ritmikus tapsukkal és illetlen zenebonával kifejezik nemtetszésüket: ünnep van a színházban. Azt jelenti, hogy a széksorokban összegyûltek nem rutinból foglaltak helyet. Nem a kulturális kegyhelyen megjelenés sznobizmusa vonzotta oda õket. Vérre megy a játék. Valahányszor fütyülnek és pfujolnak színházban: megéled az unalom csarnoka. Személyesen megérint az elõadás. Megcsalja a közönség várakozását. Megsérti ízlésüket. Próbára teszi fogékonyságukat. Nem számított ingerekkel hat.

NSZ - 2004. május 17. - Szerzõ: M. G. P.

Perencz Béla és Marton Éva (kép: MTI - Földi Imre)


Amint felhagynak a nézők atavisztikus "Éljen Rákosi, éljen a Párt!" ritmikus tapsukkal és illetlen zenebonával kifejezik nemtetszésüket: ünnep van a színházban. Azt jelenti, hogy a széksorokban összegyűltek nem rutinból foglaltak helyet. Nem a kulturális kegyhelyen megjelenés sznobizmusa vonzotta oda őket. Vérre megy a játék. Valahányszor fütyülnek és pfujolnak színházban: megéled az unalom csarnoka. Személyesen megérint az előadás. Megcsalja a közönség várakozását. Megsérti ízlésüket. Próbára teszi fogékonyságukat. Nem számított ingerekkel hat. Általában újdonságokért váltanak jegyet színházba. De lehetőleg már látott vagy hallott újdonságokért. Röviden: ha kitör a nézőtéren a színházi vihar - az igen örvendetes dolog. A színház halhatatlanságának bizonyítéka. Az Erkel sok nagy bukást megért, lehasznált épületében Ljubimov Don Giovannija óta nem indultak fel úgy a nézők, mint Wagner Lohengrinjének felújításán. A tüntetéses bemutató telitalálatára jellemzően a városban mindenkinek illet pártállást nyilvánítani Lohengrin-kérdésben. A premierről nem haditudósíthatok. Későbbi, békésebb előadáson illendőségből búúúztak lekésett wagneristák, néhány kulccsal elvégzett füttyszó is felhangzott. A közönség nagy része azonban (előre tudva dolgát) ellentüntetőkből állt. Tenyerükkel ünnepeltek.

Pierre Boulez meg a prózai rendező Patrice Chéreau 1976-ban a Ring századik évfordulójára Bayreuthban színre vitt Niebelungen-tetralógiát antikapitalista megfontolásból a mű keletkezésének korába helyezték. Lett is belőle skandalum. Azóta ez a modern Wagner-értelmezés. Az ízlés szokás és közmegegyezés kérdése. Összművészeti szentté avatása előtt Wagner Richárdot is csupán eredetieskedő fickónak tartották.

Wagner írta 1848 után: "teljesen magányos sétáimon nagy megkönnyebbülésemre gondolatban egyre tökéletesebben kidolgoztam egy elképzelést az emberi társadalomnak arról az állapotáról, amelyhez az ekkor rendszerük kiépítésén fáradozó szocialisták és kommunisták legmerészebb óhajai és törekvései csupán a közös alapot nyújtották, míg számomra ezek a törekvések csak attól a ponttól kezdve nyertek jelentőséget és értelmet, ahol megérkeztek a politikai fordulatokhoz és konstrukciókhoz, mert itt kezdhettem el én a művészetre vonatkozó új elképzeléseim megvalósítását." Idézi Peter Wapnewski Wagner-könyvében.

Bayreuth 84 éves vezetőjének, Wolfgang Wagnernek 1978-ban Bayreuthban született Katharina Wagner lánya - aki az ünnepi játékokon az apja felújította Mesterdalnokoknál, Berlinben Harry Kupfer oldalán és Tokióban volt segédrendező - egy Würzburgban megrendezett "Hollandi" után második rendezéseként az Erkelben megbotránkoztatta a müncheni festészeti modorban megfestett színpadi vásznakat hiányoló wagneristákat, akik még mindig romantikusan bámulnak. A tervek szerint jövőre a Trisztánt, 2007-ben a családi Bayreuthban a dédnagypapa Mesterdalnokokját viszi színre a trónörökös operahercegnő.

Alexander Dodge tervezte mai viseletekben és egyszerűsített Jessner-lépcsősorral, Robert Sollich dramaturg támogatásával Lohengrin suta diplomata aktatáskáján az egykori erzsébetvárosi Hattyú gőzmosoda - a Patyolat ellopta - emblémájával oldalán jelenik meg, és ugyanezzel a logóval díszített T-shirtökben mutatkoznak hívei.

A szép hangú, hajlékonyan éneklő Sümegi Eszter Elza von Brabant szólamának lírai szépségeit lefegyverzően megszólaltatja. Brabanti Elza helyett neurotikus Elza von Trabant. Feszengő vádlott csizmásan, barna hacukájában. Legviszszatetszőbb - a szcenikailag az előadásból kilógó és naturalistán aprólékos - nászszobában elvégzett ügyetlen cselekvéssorával, ahogy leporolja válláról lovagjának keze nyomát, ahogy a televízió távirányítójával bajlódik, és sértett, mert elzárták előle a délutáni tévéadást és végül azt a közönséges mozdulatát nehezen bocsáthatjuk meg, amint melltartóját igazgatja, valószínűleg csábereje növelése érdekében. Hogy a rendező beérte a híg jelzésekkel, az csatlakozik az előadás néhány szakmai hibájához: a televíziókamerák és sajtófotósok egyhangú túltengéséhez, a kar színészi feladatainak kevéssé tagolt megvalósításához, valamint az amatőr felvételek monoton sleifnibe ragasztott filmes bejátszásaihoz. (Az eredeti híradómontázsok Berlin, Prága, Budapest, Bukarest, Marosvásárhely és a soproni vasfüggönyátvágás a lábbal szavazó NDK-sok előtt: kitágítják az előadás értelmezhetőségét.)

Lohering (Kiss B. Attila) és A király hirdetője (Cserhalmi Ferenc) két siralmasan föltett parókában úgy fest, mint egy DEFA-Mosszovjet koprodukció pozitív pártitkárhőse. Fried Péter Henrik királyának emberi és hangbéli a súlya. Telramund (Perencz Béla) elvész a központi bizottsági ülésen. Hogy csak a kivitelezés gyakorlatlanságáról van szó, és szereposztási kényszerekről: azt Marton Éva varázslatos Ortrudja bizonyítja. Egyszerre apparátus-dáma és varázslónő, modern demagóg és romantikus intrika. Marton Éva együtt lélegzik az előadás gondolatával. Az előadói terem hőségét enyhítendő a legyezőnek használt sillabusz meglebbentésével adja tudtul a kórusban ülését. Majd apró gesztusokkal, Telramundnak fülbesúgott megjegyzésével előadóművészi igazolását adja a pártülésnek. Könnyeden fogalmaz. Kedvvel játszik. Súlyos, áradó személyisége kivéd minden ellenvetést. Legyen az akár a rendezői koncepció kifogásolása, akár Wagner elárulásának vádja. Előbbit hitelesíti, utóbbit megszólaltatja. S még az sem zavaró, hogy a harminc évig a világon körbehordott hangjának évgyűrűi vannak. Színészi nagysága, fölényes színpadi biztonsága, tömör előadói plaszticitása egy művészi ereje teljében lévő nagy személyiséget csodáltat meg. Jurij Szimonov vezényletével meggyőző zenekart, Szabó Sipos Máté karigazgató keze alatt a kis karakterszerepekre felbontott, de tiszta erővel szóló kart hallhattunk.

A kimaradt hattyú a gúnyos anekdotára emlékeztet: Burian Károly hőstenor alkoholos befolyásoltság miatt lekéste a színpadra beúszó hattyút, majd megkérdezte az elképedt ügyelőt: Mikor jön a következő hattyú? Az előadás láttán a közönségnek meg kell várnia a menetrendszerű következő hattyú érkezését. Lohengrin szélsebes távozását egy utasszállító repülőn látjuk a vetítővásznon. A talányos és nem igazán kielégítő operai befejezés a dédunoka és dramaturgja értelmezésében idegesítővé lesz: Lohengrin azért akart névtelen maradni Elza előtt, mert táskájában kémfelszerelések lapulnak. A lovag valamilyen ügynök. Vagy a maffia lovagja. Isten sem ismeri ki magát napjaink zűrzavarában ki hova tartozik és mennyivel. A befejezés rendezőileg több felvonással korábban exponálódik: a szín bal oldalán, a díszleten kívül egy hátizsákos homeless piszmog. Kívül az uralkodó osztályon, kívül a népfelkelőkön, kívül a librettón és a zenedrámán ténfereg. A fináléban riadt tehetetlenséggel ráébred: királlyá öltöztetik. A politikai csirkefogókkal csereszabatos bármelyik koszos csavargó. Ez nem Richard Wagner, ez Katharina Wagner betoldása. Az első két felvonás azonban engedelmeskedik Wagner világnézeti zenéjéhez. Ez nemcsak arra utalás, hogy a protonáci zenei és színházi lángelme a drezdai forradalomtól könnyedén átlépett udvaronci muzsikusnak, sem arra, hogy a nemzeti szocialista időkben a Führer érezte magát hattyún érkező megváltó Lohengrinnek. Wagner muzsikája világnézeti, még akkor is, ha Lohengrin és a Wartburgi dalnokverseny mondáival Párizsban legjobb barátja, a tudós filológus Samuel Lehrs ismerteti meg. Vagyis a tősgyökeres német zenedrámához egy zsidó vezeti el a romantika nagy reformerét, aki három J-t gyűlölt igazán: - Juden, Journalisten, Jesuiten - zsidókat, újságírókat, jezsuitákat.

NSZ - 2004. május 17. - Szerző: M. G. P.