A személyiség kétarcúsága

Spolarics Andrea a két nõi fõszerepet játssza a Bárka Színház Stuart Máriájában

Ma este tartják Schiller klasszikus drámájának premierjét a Bárka Színházban, Zsótér Sándor rendezésében. A Stuart Mária címszerepét, a bebörtönzött skót királynõt és Anglia uralkodóját, Erzsébetet is Spolarics Andrea alakítja. A különös szerepösszevonásról beszélgettünk a tavasszal Jászai Mari-díjjal kitüntetett színmûvésszel.

" target="_blank" >Koren Zsolt Népszava 2004. május 21.

Spolarics Andrea a két női főszerepet játssza a Bárka Színház Stuart Máriájában


fotó: Koncz Zsuzsa

Ma este tartják Schiller klasszikus drámájának premierjét a Bárka Színházban, Zsótér Sándor rendezésében. A Stuart Mária címszerepét, a bebörtönzött skót királynőt és Anglia uralkodóját, Erzsébetet is Spolarics Andrea alakítja. A különös szerepösszevonásról beszélgettünk a tavasszal Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművésszel.



- Egyetlen poént muszáj lelőnünk a bemutató előtt: a királynő minden előadáson a legfrissebb Népszavára írja alá Stuart Mária halálos ítéletét. Miért?

- A darabban többször elhangzik "a nép szava" kifejezés. A rendező nyilván azt akarta, hogy ez valami furcsa, groteszk pillanat legyen. Ugyanakkor igazán egyértelmű szimbólum.

- A királynőt és Stuart Máriát is ön alakítja. Miért volt szükség a két női főszerep egyesítésére?

- A két személyiség között valamiféle nagyon izgalmas összetartozást sejtet a darab. Különös és különleges gondolat, mégis nagyon könnyen elképzelhető egy mai színházi felfogásban. Ugyanis megmutatja, hogy a két nő mennyire azonos, mennyire egymáshoz láncolva élnek húsz évig, amíg Erzsébet börtönben tartja Stuart Máriát, miközben végig kísérti ez a döntése. Egyik sincs már a másik nélkül, pontosan olyan állapot, mint amikor egy embernek két személyisége van, de sosem lehet eldönteni, hogy melyik a jobb és a rosszabb azok közül.

- Ugye, ez nem kötődik külsőségekhez?

- Nem beszélek két különböző hangon, nem váltogatok szőke és fekete parókákat, amikor belépek a színpadra. A legérdekesebb az ebben, hogy adott pillanatban gyilkos lehetek, míg a másikban ugyanennek a gyilkosnak az áldozata. Nagyon izgalmas játék, ahogyan mindez megfér egy személyiségben, és ahogyan ezt az ember színészként megpróbálja előkeresgélni magában.

- Valamifajta tudathasadásos állapot ez?

- Semmi ilyesmiről nincs szó. Vannak színpadi helyzetek, amikor Erzsébetet látjuk és van, amikor Stuart Máriát. Egy színész ábrázolja mindkét figurát, de mindig a szituáció dönti el, hogy kit mutatunk éppen.

- Mi az, ami mégis megkülönbözteti a két embert?

- Tulajdonképpen semmi. A személyiség kétarcúsága, vagy a vágy, hogy mások legyünk, és megtaláljuk magunkban a másik embert is valahol. Lehet, hogy meglepő, de nem volt szándékomban valami jópofa színészi truvájként két szerepet egymás mellett, ki-be rohangálva játszani. Szerintem nevetséges lett volna, csak könnyítette és gyengítette volna az összképet, így viszont egy olyan pszichodráma lett a Stuart Máriából, amit nekünk sem és a nézőknek sem könnyű végigélni.

- A lelemény akkor inkább a dramaturgé, vagy a rendezőé?

- Igen. Illetve, magáé a gondolaté, ami sajátos aspektusát hozza elő Schiller darabjának. Zsótér Sándor rendező nagyon mély emberi problémákról akar beszélni ebben az előadásban, ahogyan különleges és tehetséges képességével rávilágít a maga egyszerűségében és puritánságában ezekre az emberi pillanatokra. Úgy élem meg belül, mintha valami hatalmas nagyító alá kerülne minden pólus, hirtelen.

- Zsótér két jelentős rendezésében a színészek jóformán végigülték az előadást a színpadon. Most is része ez a koncepciónak?

- Nem. Van, aki ül, van, aki megy, én pedig jó sok időt töltök hanyatt fekve a színpadon. Nem gondolom, hogy minden előadásnak egyformának kell lennie, hiszen minden darab és minden bemutató újabb kérdéseket tesz fel, ezért újabb formák és megoldások felé kell nyitni.

" target="_blank" >Koren Zsolt Népszava 2004. május 21.