Kivetkõzés

Az 1966-ban befejezett darab elé illesztett szerzõi teória és látomás legalábbis verseng magával a három felvonással. Az operettmûfaj "isteni idiotizmusa" (másképp beszédes magyarításban: "monumentális idiotizmusa") negatív világképként/világmagyarázatként csalta Witold Gombrowicz tollára a történelmi alászállás, kivetkõzés e kacajos rémlátomását (bizonyos vonatkozásokban Örkény István híres, többször átírt novelláját, a Tengertáncot tekinthetjük szemléleti rokonának).

Tarján Tamás - Népszava 2004. május 25.

Forrás: Observer

Az 1966-ban befejezett darab elé illesztett szerzői teória és látomás legalábbis verseng magával a három felvonással. Az operettműfaj "isteni idiotizmusa" (másképp beszédes magyarításban: "monumentális idiotizmusa") negatív világképként/világmagyarázatként csalta Witold Gombrowicz tollára a történelmi alászállás, kivetkőzés e kacajos rémlátomását (bizonyos vonatkozásokban Örkény István híres, többször átírt novelláját, a Tengertáncot tekinthetjük szemléleti rokonának). Az embervásárra is kész elhülyült előkelőségek operettlépcső-magasából szállunk alá a lakájforradalom siralmas síkvidékére. A háttérbhen ott felhőződik a nagy metafora, a reménykedés antropológiai tévedése: hogy a meztelenné vedlő, takaratlanságával a paradicsomi állapotokat újraidéző homo sapiensnek még lehet esélye...



A Bárka Színház előadása markáns, virító felütéssel indít, de a paródiába mívesen belefeledkező rendező, Czajlik József, valamint a karikírozást élvező színészek - főleg a Firulet grófként és Charme grófként egymást vonaglón, félelmetes mimikával tükröző Lucskay Róbert és Ollé Erik - túldimenzionálják a hátborzongató operettcsúfolót. Mintha az első felvonás előtt lett volna valamikor egy nulladik felvonás, s az fajult ide. Himaláj hercegék udvarában Gados Béla adja az idült melankóliát, Kovács Vanda a kegyetlenkedő erélyt, Szikszai Rémusz (Professzor) az elaggottság gusztustalanságát, Kardos Róbert (Fior mester) a militáns erőfitogtatást a maszkos kavalkádnak (kopasz fejen lóg a hajfürt, célirányosan tombol a festék és a csicsa). Az első szünet utáni folytatás a leglankadtabb. Mintha már igencsak készülődnének, hogy - az átrendezett Vívóteremben, az immár máshol ülő, tehát változott státusukat érzékelő nézők előtt - az utolsó rész helyenként nagyon szép (bár darabelemzésben s bölcseletileg problematikus) mozgásszínházi képeinek, a "forradalomnak" nekirugaszkodjanak. Czajliknak a meztelenség ideájából kiindulva olyan jelsort kell ma is jelentésessé tennie, amely Gombrowicz koncipiálta formájában már évtizedekkel ezelőtt is lekéste a 20. századot. A művelet Varga Gabi mindenáron meztelenedni akaró Albertinkájának teltkarcsú, tragikomikus alakjával, a rendezői dinamizmuson belül e vágyódó nőfigura meglassult, álomittas játékával ér célt. Nagy szó, hogy a színésznő egy-egy megállított pillanatba képes csitítani a totális káoszt, melynek fő szólamai ugyan egyértelműek, ám koreográfia, maradék maszk, ének és szövegelés színbontása, "üzenetekre" szedése nem menne egykönnyen.

Gadus Erika m.v. pompázó - horizontálisan és vertikálisan is szétcsúsztatott - operettdíszletében fontos előadásépítő elem a hamarosan kitetsző csóróság. Jelmeztervezőként nem tett féket fantáziájára - csupán a koloritot szabályozta -, hogy a kifejletben annál inkább csinálhasson rongycsomókat a ruháikat vesztő bábokból. (Ruha és ember a pőreség nagy kiszolgáltatottság-tablójában külön kupacokká válik.) Kiválóak a fél embernyi óriásálarcok. Magyar Éva m.v. társrendezői rangot vív ki magának a vég, a haláltánc áthevített mértanával. Eörsi István és Pályi András többször is kipróbált fordítása új lendületre kapott Parti Nagy Lajos dalszövegeitől, melyeknek egyikét-másikát a költő köteteiben is szívesen olvasnánk. Faragó Béla - aki fura némafilmaktorként vezényli is fáradhatatlan kis zenekarát - az író elképzelései szerint szedett össze és forgatott át egy regiment klasszikus operettfoszlányt, tépett és koszlott vörös szőnyeget hengerítve ezzel a színmű alá (mely valószínűleg egy szemernyi zene nélkül is interpretálható lenne).

Az előadás komoly erőfeszítés emlékét hagyja - és vegyes benyomásokat. Egyed Attila (Hufnágel) vibráló, sodró jelenléte, a fülükben ruhatári bilétát viselő, eleinte szomorúan lehajtott fejű lakájok kara ne maradjon említetlenül. Mégsem fojtható el a felismerés, hogy - mint a Bárkában oly sokszor - a kevesebb megint több lenne.



Witold Gombrowicz: Operett

Bárka Színház

Rendezte: Czajlik József


Tarján Tamás - Népszava 2004. május 25.