A Spiró-féle térfigyelõ rendszer

- Koncz Zuszsa felvétele -


Spiró György: Koccanás

Békés Pál


"Végül is az élet fontosabb, mint az irodalom" - végszavazta Spiró György a Magyar Rádió egy késõ esti beszélgetõmûsorát néhány nappal Koccanás címû darabjának bemutatója elõtt.

Spiró György: Koccanás

Békés Pál


"Végül is az élet fontosabb, mint az irodalom" - végszavazta Spiró György a Magyar Rádió egy késő esti beszélgetőműsorát néhány nappal Koccanás című darabjának bemutatója előtt.

Amit a Katona színpadán látunk, nem egészen irodalom (amúgy is vitatható, hogy a színművek - főként azon változatuk, mely végül is elhangzik a színpadon - irodalomnak nevezhetők-e), és nem egészen élet. Leginkább arra emlékeztet, amit a nagyobb útkereszteződések stratégiai pontjain elhelyezett rendőrségi kamerák - az úgynevezett térfigyelő rendszerek - rögzítenek a nap huszonnégy órájában; ha "esemény" adódik, a szaggatott mozgóképek visszajátszhatók, és a történtek úgy-ahogy rekonstruálhatók. A koccanás, mely a kereszteződést egyetlen reménytelen dugóvá változtatja, kétségkívül esemény. És a Spiró-féle térfigyelő rendszer rögzít.

Huszonöt kiváló színész egy új magyar darab nagyszínpadi bemutatóján! Annyi (jogos) nyafogás után be kell látni: igenis történt valami. A szereposztás parádés, és aki a parádét vezényli, Zsámbéki Gábor, tudja, melyik színésze melyik apró szerepben alakíthat nagyot.



{kozep}Fenyő Iván (Rendőr), Rajkai Zoltán (Ételszállító), Bezerédi Zoltán (Vállalkozó), Mészáros Béla (Srác), Nagy Ervin (Ételszállító), Elek Ferenc (Törzs) és Fekete Ernő (Rövidgatyás) - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}

Khell Csörsz pontos jelzései egyetlen autóalkatrész felhasználása nélkül is megérzékítik az összetorlódott kocsik kaotikus kavalkádját, a Katona-csapat mindvégig fegyelmezett, szakszerűen összehangolt játékának színterét.

Hétköznapjaink jól kiválasztott típusai futnak egymásba a kereszteződésben. Mindannyiunk számára ismerős sorsok, alkatok - jószerivel egyetlen olyan sincs köztük, aki az újdonság erejével hatna. E figurákat nevezhetjük jellegzetesnek, és nevezhetjük közhelyesnek is. Ám a szerző képes olyan sűrítményt alkotni az önmagukban különös jelentéssel nem bíró elemekből, hogy a végeredmény ütő- és hatóképes színmű, amely nem a konfliktusok feszültségéből, hanem a szüntelen és egyre fokozódó pörgésből meríti erejét. Az előadás általában lépést tart a darab megkívánta sebességgel, ahol mégsem, ott a produkció érzékelhetően veszít erejéből, és erre is van példa, főként az első felvonásban. Ez azonban nem változtat azon, hogy a Koccanás majdnem mindvégig kínos röhögésre készteti nézőjét.

A gyerekét egyedül nevelő, beteg anyját ápoló, romos Skodáján állás után reménytelenkedő Nő (Ónodi Eszter) és a fényes cégautón csőre töltött mobillal az infarktus felé robogó humánerőforrás-igazgató Férfi (Gáspár Sándor) tulajdonképpen e darab központi hősei lennének, ha volna hős, és volna központ. Amikor e két véletlen összekoccantotta ember egymásra néz, s egy pillanatra mintha meg is látnák egymást, az a darab egyetlen szívhangja. Reménytelenül halk.

Elnyomja a Vállalkozó (Bezerédi Zoltán) agresszív harsánysága. Ő korunk hőse, a szennyzuhatagokon otthonosan lapátoló vadevezős, aki pillanatok alatt felvirágoztatja a dugó közepébe telepített büféjét, berendez, munkára fog, alkalmaz, ad-vesz-átver-legázol, mohó és visszataszító, ám ő teszi lakhatóvá a lakhatatlant.

Spiró panoptikumában végeláthatatlan sorban vonulnak az új meg új bábok, az anyag- és figurabőség kimeríthetetlennek látszik. Itt van a padról padra űzött Hajléktalan (Hajduk Károly), a csúcstechnológiába kapaszkodó, virtuális tajvani rizsszállítmányokon virtuális milliárdokat kaszáló online-bróker (Fekete Ernő), a titokzatos Mester zavaros tanaiba szédült Naccsága (Bodnár Erika) - itt a Kárpát-medence egész flórája és faunája. Csapatokban zúdulnak a színpadra a híradókból ismert talpas hadak, a meccsre tántorgó bőrfejűek, a furgonba nyomorított, kizsigerelt vendégmunkások, az útelzárásra készülő, ám az elzárt út miatt az utat elzárni képtelen tüntetők, az idegenbe szakadtságból hazaturistáskodó amerikaiak. És ahányszor azt hinnénk, nincs tovább, újabb és újabb patronok durrannak: emitt - szinte csak úgy odavetőleg - agyonlőnek valakit, majd a mellékes tetemet kivonszolják a színről, amott néhány elegyes nemzetiségű maffiózó ejt szót arról, hogy hőre érzékeny robbanószer izzik a napon rekedt kocsijukban, majd tébolyult asszony billeg a felüljáró szélén, hogy a beton réseiben halódó kókadt gaznak vizet adjon, és szappanopera agyú, mocskos szájú kismamák lóbálják át a színen a babakocsiba dunsztolt jövendő nemzedéket.

A kavalkád szédítő, az elemek egymásra rétegződnek, kölcsönösen erősítik egymást - ha merném, talán azt írnám, hogy ehelyt a mennyiség minőségbe csap át, de hát nem merem, úgyhogy nem is írom.

A Koccanás konkrét - a darabban megnevezett - helyszíne, a Hungária körút és a Salgótarjáni út kereszteződése, az események előrehaladtával mintegy felemelkedik az aszfaltról, és észrevétlenül átlebeg a lábszagú hótreálból az allegóriába.

Spiró György Zeitstückjeinek vonulata - talán, mert a szívós szerző nem törődött az intéssel, a fanyalgással, a ledorongolással - beérett. A Koccanás e Zeitstückök eddigi leghatásosabbika. Egyben korábbi színművek emlékezetes alakjainak találkahelye. Talán nem szándékos idézetekről van szó, ám az azonos írói világ óhatatlanul átjárást biztosít egyik darabból a másikba. A Törzs és a Rendőr (Elek Ferenc, Fenyő Iván) a Csirkefej rendőreinek reinkarnációi, a kismamák (Pelsőczy Réka, Rezes Judit) mintha szintén a Csirkefejet idéznék, a tinilányokat, a Nő és a Férfi pedig az Ahogy tesszük válófélben lévő értelmiségi párjára hajaz. Mintha a zenés mű főszereplői találkoznának újra, hosszú-hosszú évekkel és egy egész rendszerrel később. "A szövetség, a szövetség, az volt lehetetlen", énekelték fájdalmasan annak idején Másik János zenéjére a Vígben. Most a Katonában komolyan már föl sem merül, hogy szövetséget lehetne kötni. Amilyen a Zeit, olyan a Stück.

Spiró világképére sosem volt jellemző a felhőtlen derű. Új darabja epekeserű komédia, amely talán minden eddiginél lehangolóbb képet nyújt tárgyáról: viszonyainkról és rólunk. A nézőnek az a benyomása, hogy a szerző már nem csupán keserű, hanem viszolyog; a Spiró-féle térfigyelő rendszer utálkozva rögzíti e két rendszer diribdarabjaiból összegányolt, reménytelenül alacsony létezést. A Koccanás szerzője az ezredforduló Magyarországának legkövetkezetesebb és legkíméletlenebb szatirikusa. A swifti fajtából való - se könyörület, se fölmentés.

Az a benyomásom, ha a Kárpát-medencébe hirtelen visszatérne a Pannon-tenger, megtöltené csurig, és tisztára mosná, ám a katasztrófa elvonultával valami csoda folytán éppen Spiró György színműveire bukkanna az iszapban a leletmentő osztag, a darabok alapján pontosan rekonstruálható volna mai állapotunk. Csupán az a kérdés, hogy a jövendő leletmentői nem kezdenének-e viszolyogni maguk is, és nem hőkölnének-e vissza: ugyan miért kéne rekonstruálni azt, aminek e művek oly röhejes-rémisztően hiteles lenyomatai?



Spiró György: Koccanás
(Katona József Színház)

Dramaturg: Fodor Géza.

Díszlet: Khell Csörsz m. v.

Jelmez: Szakács Györgyi m. v.

Zenei konzultáns: Sáry László.

Asszisztens: Tiwald György.

Rendező: Zsámbéki Gábor.

Szereplők: Gáspár Sándor m. v., Ónodi Eszter, Mészáros Béla, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Hajduk Károly e. h., Kun Vilmos, Máthé Erzsi, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Máté Gábor, Lukáts Andor, Bán János, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Bodnár Erika, Kiss Eszter, Illés Györgyi m. v., Tóth Anita, Vajdai Vilmos, Varga Zoltán, Tóth Zoltán, Takátsy Péter, Nagy Ervin, Rajkai Zoltán