Stíluskeresés

- Koncz Zsuzsa felvétele -


PR-Evolution II.; Pólusok

Tóth Ágnes Veronika


A fiatal koreográfus eldöntheti, hogy jellegzetesen egyedi formanyelve keresésére vagy a kísérletezésre, a folytonos megújulásra helyezi-e a hangsúlyt, de a két folyamat természetesen nem zárja ki egymást: csak éppen egy alkotói pályán belül, adott idõszakban hol az egyik, hol a másik szemlélet kerül elõtérbe. Igen tanulságos ebbõl a szempontból elemezni a Trafó néhány januári bemutatóját, a PR-Evolution II.-t és a Pólusok-estet: az elsõ eseményre inkább a megtalált stílusjegyek, míg a másodikra a kísérletezési szándék volt jellemzõ.

PR-Evolution II.; Pólusok

Tóth Ágnes Veronika


A fiatal koreográfus eldöntheti, hogy jellegzetesen egyedi formanyelve keresésére vagy a kísérletezésre, a folytonos megújulásra helyezi-e a hangsúlyt, de a két folyamat természetesen nem zárja ki egymást: csak éppen egy alkotói pályán belül, adott időszakban hol az egyik, hol a másik szemlélet kerül előtérbe. Igen tanulságos ebből a szempontból elemezni a Trafó néhány januári bemutatóját, a PR-Evolution II.-t és a Pólusok-estet: az első eseményre inkább a megtalált stílusjegyek, míg a másodikra a kísérletezési szándék volt jellemző.

A PR-Evolution első része néhány hónapja akkorát robbant a Trafóban, hogy helyből átrendezte az erőviszonyokat. Attól a pillanattól lehetett tudni, hogy a Rambert Dance Companyból hazatért Kun Attila és a Harangozó-díjas Venekei Marianna profizmusa bizalmat érdemel. Számomra akkor Kun Attila 7 című koreográfiája volt az igazi reveláció: a táncosok zaklatott, aszimmetrikus hangsúlyokkal uralták, szinte dekonstruálták a teret, és ezt a hatást Kovács Gerzson Péter kiváló, folytonosságot és töredezettséget vegyítő neonfényei még inkább aláhúzták. Impulzív, kitörő energiahullámok találkozásainak képzetét keltette a darab, melyben nem az egyes személyiség volt a fontos, hanem a testek pattanásig feszült, mégis hűvös és halálpontos összjátéka, mely leginkább talán megvadult óraszerkezetre emlékeztetett.

Most a PR-Evolution második részében már természetesnek vesszük a két hazai koreográfus stílusjegyeit, a letisztult mozdulatképleteket, a hangsúlyosan koreográfiai - és nem színházi - ötletekből szőtt látványt, a tiszta tánc meghonosításáért folytatott elszánt küzdelmet, és drukkolunk a táncosok (a Jeremy James-darabban leginkább szembeszökő) összecsiszolódási folyamatának.

Egyrészt örömteli, hogy a hónapokkal korábban bemutatott Jeremy James-koreográfia, a Gaps Lapse and Relapse ilyen szépen beérett, másrészt viszont éppen ez a körülmény emeli ki, hogy Kun Attila új darabjában, a Fetishben a szereplők még nem mozognak teljes biztonsággal, apróbb ritmusproblémák, döccenések akasztják meg mozdulataik áradását. Az előadás a fogyasztói társadalom kritikája; Kun Attila a szórólapon a pénz és a hatalom utáni vágyat a "délibábfétisek" uralkodásának nevezi. A színpadtérben a magas oszlopokon álló, bekapcsolt, villódzó tévék dominálnak, melyeken hírek, tőzsde- vagy együgyű reklámok képei futnak. A kissé leegyszerűsített problémákat elsősorban a vetítés és a tévéken futó képek közvetítik, az oszlopok tövében mozgó testek önmagukba zárt, repetitív lüktetése ezer más jelentéssel is bírhatna. Persze fontos kérdés, hogy mennyire vagyunk manipulálhatók, és mennyit őrizhetünk meg magunkból, de maga a koncepció nem hat a reveláció erejével: Kun Attila erőssége inkább a tisztán mozgásra épülő, ezernyi friss, meglepő ötletet tartogató testköltészet.


{kozep}Jelenet a Fetish-ből - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}

A sirálytánc két nagyszerű táncos, Kun Attila és Venekei Marianna tudására, testére íródott. A koreográfus, Venekei Marianna ismét találkozásokról mesél, de ezúttal mintha melegebben, barátságosabban, intimebben tenné, mint előző, szikár szépségű darabjában, a II. fejezetben. Az éterien tiszta és absztrakt képletet néha egy-egy viccesebb (a sirályokra utaló), már-már imitatív gesztus színezi, a pár érzékeny rezdülései, rebbenő, egymásba fonódó mozdulatai tökéletes szakmai összehangoltságot tükröznek. A szemet gyönyörködtető darab mégis hagy maga után egy kevés hiányérzetet, mintha a fegyelmezett, mindent tudó estek kínokon edződött, könnyed szépségében teljes egészében a klasszikus balett problémamentes, idilli világképe mentődött volna át.

A Pólusok-esten a Műhely Alapítvány által támogatott fiatal koreográfusok mutatkoznak be: ez alkalommal Duda Éva, és a (Civil Negyedet rejtő) Finita la Commedia hozott egy-egy új darabot a Trafóba.

Duda Éva darabja, a Húsba tépve mintha nem tenne többet, mint közhelyeket halmozna a "se veled, se nélküled" állapotról. A környezet szándékoltan rideg, az egyetlen díszletelem egy kör alakú, leginkább betongyűrűre emlékeztető ágy. Ez a bútordarab egyben céltárgy is, mivel az (anti)love-story, amelyet látunk, jórészt ezen az ágyon játszódik. A férfit, (Szász Dániel) és a nőt (Duda Éva) mintha csupán a kielégítetlenség hajtaná egymáshoz, valódi kapcsolat nincs köztük, csak közöny, végig idegenek maradnak egymásnak. A testek besüppednek a kör alakú szivacsba, lecsúsznak a földre, vagy éppen egymásnak csapódnak - nincs igazán jelentősége. A szerepek szinte parodisztikusan spleenesek, az alkotó nem mer humort csempészni a banális klisék mögé. Nem baj, se Szász Dánielt, se Duda Évát nem kell sajnálni e kevéssé sikerült stíluskeresési próbálkozás miatt, hiszen mindkettőjüknek van már annyi művészi hitelük, hogy elhiggyük: valójában sokkal többet tudnak ennél.

A Finita la Commedia (az eddig Civil Negyedként ismert alkotópáros, Fehér Ferenc és Juhász Anikó, alias O. Caruso) Medusa piercing című előadása a teljes megújulás jegyében született. Juhász Anikóék már dolgoztak együtt a fiatal képzőművészekből álló Corporation csoporttal az Exit című darabban, ahol nemcsak a zene egy részét bízták rájuk, hanem például a Merz Házban tartott esten a szólista, Fehér Ferenc mozgását parallel videovetítés sokszorozta meg. Mégis, aki valamennyire ismeri a Corporation csoport sokszínű, szerteágazó tevékenységét, az érzi, hogy a Medusa piercingben kaptak igazán teret saját világuk bemutatásához. Tevékenységük a festészettől a számítógépes grafikán, a kísérleti elektronikus zenén és videoinstalláción át egészen a többnapos önálló fesztiválokig terjed, de a csoport rendszeresen szerepel a POSZT off-programján és zenei fesztiválok mellett több tucat kiállításon is.


{kozep}Venekei Marianna és Kun Attila a Sirálytáncban - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}

Utazás, látomás, rémálom, csak keresgélni lehet a szavakat a Medusa piercing nyújtotta élmény megfogalmazásához. A Corporation apokaliptikus világképe videón jelenik meg: szinte a teljes padlón mozgóképek futnak, utcák, házak szaladnak, közben egy lányt, Lőrinc Lilla festőt látjuk kómában, mintha az egész az ő víziója lenne, eltorzult szabályos arca szinte egy vízihulláéhoz hasonlít. (Mellesleg ő máskor sem kispályázik: egyik kiállításukon, a Merzben saját, üveglapok közé passzírozott vérét használta egy képéhez, és a csoport a teljes folyamatot videón rögzítette.) A vér, a véráldozat szimbóluma ezen a videón is hangsúlyos, vékonyka vörös patak csordogál a mosdókagylóban; máskor egy szemet vágnak szét; brutálisan nyers felvételek kergetőznek a felvállalt hit tételmondataival: "Isten szeret téged"; közben egy furcsa vadállat vészjósló szeme villan. A képek mintha egyenesen a tudatalattiból dőlnének kifelé a maguk összevisszaságában, mindenféle kontroll nélkül.

A szólista, Fehér Ferenc tetőtől talpig koromfeketére festve vibrál, lüktet a zene és a képek sodrában, arca láthatatlan, jelenléte szinte személytelenül riasztó. Van olyan táncos, aki civilben és a színpadon egyaránt azonos önmagával, ismerős, míg mások elképesztő mértékben átalakulnak a színpadon, a művészet megsokszorozza jelenlétük intenzitását. Például Fehér Ferenc kaméleonként kifordul önmagából, felismerhetetlenné válik, de nemcsak civil énjéhez nem hasonlít, hanem az előző darabokban megismert kalapos, copfos figurához sem, akit néhány hete még az Exitben láthattunk bőröndjén ülve. Apró fricska ez azok felé, akik nem hittek abban, hogy a Civil Negyed bármikor képes száznyolcvan fokos fordulatra. A szerep kedvéért az előadó haját szinte teljesen kopaszra nyírták, arcvonásait és testét ellepi a festék, szemében fehér kontaktlencse, fenyegetően idegen, uralhatatlan, akár egy elszabadult árnyék. Ez a fiú zseniális: ösztönös, vele született tehetsége, a rengeteg munka, gyakorlás, kísérletezgetés, a megtalált formák lerombolása és újjáépítése nyomán, mára a sokszorosát éri. Juhász Anikó, Fehér Ferenc koreográfusa és társalkotója pedig biztos érzékkel vonzza magához azokat a nyitott szemléletű művészeket, akikkel járatlan utakat fedezhet fel.

A Civil Negyed/Finita la Commedia stílusváltása ez esetben valóban radikális, a Corporationnal való találkozásból sokkoló remekmű született.


PR-Evolution II.
(Trafó)


Venekei Marianna: A sirálytánc

Kun Attila: Fetish

A PR-Evolution táncosai: Kopeczny Kata, Kovács Dóra, Kun Attila, Réti Anna, Szabó
Csongor, Tonhaiser Tünde, Venekei Marianna.


Pólusok
(Trafó)


Duda Éva: Húsba tépve

Zene: Kunert Péter

Díszlet: Bátonyi György

Jelmez: Duda Éva, Csabai Attila

Látvány: Kovács Gerzson Péter

Előadók: Duda Éva, Szász Dániel


Finita la Commedia (Fehér Ferenc, O. Caruso): Medusa Piercing


Médium: Fehér Ferenc

Projekt, design: Corporation

Zene: Corporation, Indigo

Art-line: O. Caruso4