Hová tûnt a Vidám Színpad?


Áprilisi tréfának véltem, amikor az ominózus napon, április elsején (bolondok napján) három újság is megkeresett a fenti kérdéssel. Kinek fontos ez most? - kérdeztem magamban.

NSZ - 2004. június 22.

Pont most, amikor a közvéleményt olyan körmöt rágóan aktuális témák tartják izgalomban, hogy...

- Dopeman hogyan tud visszavágni Majkának az elszenvedett vereségért;

- Gregor Bernadettet ezen a héten miért nem pofozta meg egyetlen szerelme sem;

- David Beckham kocsijára kerékbilincset raktak!

Visszatérve a nekem szegezett kérdéshez. Mindenkit szeretnék megnyugtatni. A Vidám Színpad mint épület a helyén maradt. A szelleme viszont - ami sokaknak bántotta a szemét - valóban eltávozott a mennyekbe.

A "sokak": Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Legfőbb Vezetői, és Kulturális Bizottsága.

Látják, csupa nagybetűvel írtam, ahogyan az egy "nemecsektől" (csupa kisbetűvel!) elvárható. Mert egy ilyen magamfajta öregedő kis nemecseket nem nagy kockázat víz alá nyomni.

Még jó, hogy a golyóimat meghagyták!

(A valóságshow-k törzsnézőinek tájékoztatásul: nemecseket egy Molnár Ferenc nevű ember találta ki, aki régen írt egy könyvet A Pál utcai fiúk címmel. A könyv pedig az, ami olyan, mint az újság, csak vastagabb, és kevesebb benne a kép.)

De visszatérve a kérdésre.

A fenti - a nagyközönség előtt nem deklarált, de elhatározott - színházeltüntető szándék végrehajtásához szükség volt eleddig két, alapjában tisztességes, új igazgatóra is. Nem igazán lehet őket szakmai szempontok alapján összehasonlítani, mert míg Bóka B. László fejében még csak lassan körvonalazódik, hogy mik egy színház működésének minimális föltételei, Puskás Tamás egy professzionista színházi szakember. Jó művészszemmel, hasznos politikai kapcsolatokkal. Biztos vagyok benne, hogy ő évtizedekig színházigazgatóként fog működni. Talán később, ha megismer, még ezeket a nyilatkozatokat is meg fogja nekem bocsátani, és meghív majd vendégnek valamelyik színházába, valamilyen kedves, nekem való szerepre.

- "Olaj!!" (Idézet Molnár Ferenc egy másik művéből.)

Meg kellett állapítanom viszont, hogy a két igazgatónak van egy közös vonása. A színigazgatók és rendezők azon népes családjához tartoznak, akik a "humor" szó hallatán lázas keresgélésbe kezdenek az értelmező kéziszótárban. Hangsúlyozom, ez nem bűn! Ettől még valaki szuperigazgató lehet. Csak más nyelven beszélünk.

A jelenleg még Vidám Színpadnak nevezett épületben (mert fenti okokból a Bodrogit követő igazgatók legfontosabb igyekezete, hogy mielőbb megszabaduljanak a számukra ingoványos területet és kényszert jelentő "VIDÁM" kifejezéstől) jelenleg valóban nagyon színvonalas drámai előadások láthatók. Az erre kíváncsiak most választhatnak, hogy a Madáchban, a Katonában, a Vígben, a Nemzetiben, a Pesti Magyarban, a Radnótiban, a Bárkában stb. stb. stb. vagy az ex-Vidám Színpadon nézzék meg Shakespeare valamelyik remekét.

Viszont az a néhány millió néző, aki - eléggé el nem ítélhető módon - nehéz napjai után egy kis felhőtlen hahotára vágyik, most választhat a Mikroszkóp Színpad 160 férőhelyes nézőtere és a Mikroszkóp Színpad 160 férőhelyes nézőtere között. Vagy nem választhat, mert a 160 férőhelyes estéről estére tele van.

Hogy mondta Kellér Dezső úgy 30 évvel ezelőtt?

"Ha a Vidám Színpadból drámai színház lesz, lehet, hogy Budapest gazdagabb lesz egy színházzal - de szegényebb lesz egy színfolttal."

Nos, szegényebb lett.

Úgy is mondhatnám: a kilenclyukú híd helyén felépült a Róbert Károly körúti felüljáró. Menni lehet rajta, csak a Hortobágy tűnt el. Meg a délibáb.

De ha már a humor lassan feledésbe merülő nagyágyúinál tartunk, engedjék meg, hogy idézzek a kabaré atyja, Nagy Endre "önjelölt" menedzserének a mester igazgatójához intézett szavaiból:

-" Ön csak egy termet bérel, uram! Ez még nem Nagy Endre kabaréja. Nagy Endre kabaréja ott van, ahol Nagy Endre van!!"

Ahová ez a szellemiség (Nemzeti Kulturális Örökség??) tart, ott lesz a Vidám Színpad. Ha lesz. Ha még kell valakinek.

Mert mi (már nagyon kevesen) csak szeretett "grundunkat" veszítettük el. A humorunkat nem.

De a regénybeli nemecsekkel ellentétben a mi megalázottságtól csöpögő, szégyenkezve elkullogó kis csapatunk mögött nem hangzik fel Áts Ferinek a nemes ellenfelet elismerő vezényszava: Vigyázz!!

És a tisztelgő sorfalat sem látjuk sehol.

A Vidám Színpad elhunyt. Emlékezésbe kényszerített nevét néhány millióan megőrizzük. Általam is sokszor szégyellt silányságait nem érdemes, nem is szabad átörökíteni. De szórakoztató szellemi örökségét, szakmai profizmusát, elképesztő közönségkapcsolatát, a világon egyedülálló, a nézőket öven éve ezer kilométerekről idevonzó hangulatát kötelező!

Olyan fiatalokkal, akik nem szégyellik, hogy egy öltözőben kell ülniük azokkal, akiknek sorskönnyítő humorán felnőttek a szülei, akiken még a nagypapa is tudott nevetni.

Ezért kértem cikkecském fejében ezt a kis hirdetési felületet:

Álláshirdetés

52 éves, fiatalosnak mondott, pártfüggetlen, de közönségfüggő, nem dohányzó úriember keresi párját olyan - humorérzékkel is rendelkező - polgármester személyében, aki hajlandó némi áldozatot hozni azért, hogy kerületében (városában) újjászülessen az Ország Legnépszerűbb Színháza, a Vidám Színpad!

Referenciák:

Gyógyszergyártó szakmunkás, táncdalénekes, színész, rendező, író, dramaturg, koreográfus, producer, zeneszerző, szövegíró, kommunikációs igazgató és előadó, reklámszakember, rendezvényszervező stb.

- 30 éves színházi gyakorlat,

- kb. 1200 televíziós produkció,

- 20 televíziós rendezés,

- kb. 80 színházi főszerep,

- 16 színházi rendezés.

Eddigi legelítélőbb kritika:

"Hálátlan feladatát tisztességgel megoldotta."

Eddigi legszebb kritika:

-" újfent bizonyítja, hogy a mai magyar komédiajátszás egyik legnagyobb mestere".

Amennyiben színházkereső hirdetésem visszhang nélkül maradna, felhívom az ország ezen írásban vérig nem sértett színházigazgatóinak figyelmét fenti nemzeti értékünk (straub dezső) leköthető színészi, rendezői kapacitására is!

A válaszokat "vidám temetés" jeligére kérjük a szerkesztőségbe.

Straub Dezső

A cikk a szerző neve nélkül jelent meg a Népszabadság Online
kiadásában.


Forrás: NSZ - 2004. június 22.