Körbe esõ díjak

A nemzetközi elismertség után itthon is díjazzák a Krétakör Színház munkáját. A Pécsi díjáradat után - a legjobb elõadás és a legjobb férfi alakítás - a Siráj Budapesten is arat. A Fõvárosi Közgyûlés kulturális bizottsága Láng Annamáriának adta a pécsi, harminc év alatti színésznõnek járó kitüntetés mellé a legjobb nõi alakítás díját.

NSZ - 2004. június 25. - Szerzõ: Árvay Orsolya


A nemzetközi elismertség után itthon is díjazzák a Krétakör Színház munkáját. A Pécsi díjáradat után - a legjobb előadás és a legjobb férfi alakítás - a Siráj Budapesten is arat. A Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága Láng Annamáriának adta a pécsi, harminc év alatti színésznőnek járó kitüntetés mellé a legjobb női alakítás díját.

Először Láng Annamáriát kérdezzük. - Gratulálunk a díjakhoz. Ez az elismeréseső újdonság, vagy volt már részed benne?

- Gyerekkoromban több díjat kaptam vers- és mesemondó versenyeken; színházi díjat én személyesen Julikáért kaptam (A diákzsűri különdíját az Országos Stúdiószínházi Fesztiválon 2001-ben. Molnár Ferenc: Liliom, r.: Schilling Árpád. - A Szerk.) A társulattal viszont számos díjat hoztunk el hazai és külföldi fesztiválokról.

- Azért az egy kicsit más érzés, ha személyesen, te kapod a díjat?

- Egy kicsit, de amikor egy előadás kapja, vagy a társulat, abban én ugyanúgy benne vagyok és viszont: a nekem járó elismerést sem lehet különválasztani a többiek munkájától. Ez csapatjáték, ha együtt nem vagyunk jók, külön-külön sem sikerülhet.

- Az elismerés mellett a szakmában kapcsolódik irigység a díjakhoz?

- Nyilván. Én nem tapasztaltam. Ehhez a díjhoz sokan gratuláltak. Ha valakit díjazásra méltónak tartanak, én inkább elismerést és tiszteletet érzek iránta, nem irigységet.

- Mesélj egy kicsit arról, hogy mikor és hogyan léptél a pályádra vezető útra?


(kép: Népszabadság - Kovács Bence)
- Már gyerekkoromban érdekelt a színjátszás, viszonylag korán megéreztem, hogy mennyire izgalmas világ ez számomra, és édesapám révén, aki ugyancsak kacérkodik a színészkedéssel, hamar bekerültem a helyi színjátszó körbe. Ezt később különböző nyári színjátszó táborok követték. Itt találkoztam Gaál Erzsivel, Máté Gáborral, Ascher Tamással, a velük való munka lelkesített fel igazán; ekkor dőlt el, hogy tényleg tűzön-vízen át ezt szeretném csinálni.

- Szervezett, iskolai keretek között tanultad a szakmádat?

- A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségiztem, majd később a sikertelen színművészeti főiskolai felvételi után az akkor induló Új Színházban voltam stúdiós, ahol foglalkoztak velünk, tanítottak beszédtechnikát, mozgást meg minden olyan dolgot, amit a főiskolán is. Ez volt az oktatás része, és mellette voltak kisebb szerepeim is különböző műsoron lévő előadásokban. Itt nagyon közelről láttam a színházcsinálást, és olyan művészekkel találkoztam és szerepelhettem egy színpadon, mint Csomós Mari, Lázár Kati, Udvaros Dorottya, Tóth Ildi.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a Krétakörrel?

- Igazából ez eleinte Schilling Árpádot jelentette, hiszen egészen 3-4 évvel ezelőttig előadásokra összeálló csapat volt, egy alternatív társulat, vagy nem is tudom, mi lenne a megfelelő szó rá, egy kör, amit a rendező tartott össze. Süsüt - Schilling Árpádot - színjátszó táborban ismertem meg, mint a legtöbb velem egykorú kollégámat. Az első közös krétakörös munkánk a Teatro Godot volt, ezt a Kicsi, avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van? című előadás követte. Az egyik legkedvesebb szerepem ebből az időszakból Sophie Barger Brecht Baaljában, amit Süsü főiskolás vizsgaként rendezett, de később hosszabb ideig volt a Katona műsorán a Kamrában. Ezt a szerepemet azért kedveltem különösen, mert az előadás feléig a nézők között ültem, és nézőként figyeltem a darabot. Ebben az volt az izgalmas, hogy a többi nézőt megtévesztve szinte civilként kellett beleugranom a történetbe. Az első igazi nagy hazai és nemzetközi sikert is ez az előadás hozta meg számunkra.

- Mennyiben más a munka a Krétakör Színházban, mint máshol? Meg lehet-e fogalmazni, hogy mi teszi a különbséget?

- Halálosan komolyan vesszük egymást és a munkát.

- Változtatott-e valamit a társulat munkához, élethez való hozzáállásán a siker, a nemzetközi és mostanában már az itthon is jellemző elismertség?

- Elbizakodottak nem lettünk, magabiztosabbak talán. Visszaigazolás ez, hogy jó, amit csinálunk, s ezt már nemcsak mi gondoljuk így, mások is észrevették.

- Hogyan egyeztethető össze a színházi lét a magánéleteddel? Az éjszakákba nyúló próbákra és munkával töltött táborokra gondolok.

- Nekem ez az életritmus ideális, másoknak nem, ezért nem véletlen, hogy hosszabb ideig csak szakmabeli bírja ki mellettem. Fontos, hogy olyan emberrel legyek, aki érti, hogy mi történik velem, mert a munka nem ér véget a próbákon.

- Olyannyira, hogy a színházi próbák mellé alapítottatok egy zenekart is…

- Igen, nagy büszkeségünket, a Krétakör SzínészTánczenekart, aminek július végén az első fellépése helyszínén, a Művészetek Völgyében, Monostorapátiban lesz az egyéves és egyben huszadik koncertje.

Nem vesztegetik idejüket a krétakörösök. Annamari már indul is a vonathoz, ami visszaviszi őt a zempléni táborba, ahol a társulat Schilling Árpád dirigálásával a szeptemberi bemutatóra készül a Hazámhazám folytatásának tekinthető, aktuális témákra reflektáló új darabjukkal, a Feketeországgal. Gyabronka Józsefet is a díjakról, munkáról, életről kérdeztük.

- Mit jelent neked a díjazás, hogyan viszonyulsz az elismerés ezen formájához?

- Egy kicsit úgy tűnik nekem, hogy az állami kitüntetéseknek feltétele a színházi fesztiválokon, találkozókon szerzett díj. A Veszprémi Színházi Fesztiválon 5-6 évvel ezelőtt a De mi lett a nővel? című Kiss Csaba rendezésében bemutatott produkcióért - ami ugyancsak Csehov-novellákból összeállított mű - kaptunk díjat, majd egy évre rá Jászai-díjban részesültem. Én érzek összefüggést a kettő között. A szakma demonizálja a fesztiválokat, én nem tartom olyan nagy dolognak.

- A POSZT-ot sem szereted?


(kép: Népszabadság - Kovács Bence)
- Nem vagyok rajongója a fesztiváloknak, nem szeretem a banzájokat. Pontosan nem tudom, mi a bajom vele, egy kicsit feszengek a sok szakmabeli között. Olyan ez, mint egy premier. Sok embernek kell köszönni, de nem mindenkihez van közöm. Sokan mondják, hogy milyen fantasztikus, hogy ennyi ember van együtt, és lehet a szakmabeliekkel beszélgetni. Szerintem ha beszélnem kell valakivel, akkor azt egyébként is megteszem.

- Változtatott-e a Krétakör társulatán a hazai sikeresség, elismertség?

- Én nem érzem. Az, hogy a Krétakör hozta el a legtöbb díjat a POSZT-ról, szám szerint ötöt, okozhat visszatetszést is a szakmában. Sokan csóválhatják a fejüket, hogy azért ennyire talán nem volt ez jó, kicsit túlnyertétek magatokat. Szemlélhetik majd úgy előadásainkat; no, akkor lássuk, mit csinálnak azok, akik ilyen díjözönnel távoztak a fesztiválról.

- Úgy érzed, nem érdemeltétek meg?

- Ha mindenki tiszta szívvel és lelkiismerettel döntött a zsűriben és a közönség soraiban, akkor megérdemeltük. A Siráj szeptembertől átköltözik a Thália stúdiójába a Fészekből, ami egy nagyobb előadótermet jelent, ha ott is tartjuk az előadásra eddig jellemző érdeklődést, akkor azt lehet mondani, hogy stimmel az az öt díj. A három színészdíj esetében ha azt másik három színész kapta volna, az is teljesen rendben lenne.

- Milyennek látod egyébként a Krétakörben a munkát? Van-e valami különbség más társulatoknál tapasztaltak között?

- Izgalmas feladatok elé vagyunk állítva. Úgy harminc évvel ezelőtt az volt a jellemzőbb, hogy a rendezők nagy vonalakban vázolták fel az előadás lényegét, és az aprólékos munkát, a szerepformálást a színészekre hagyták. Manapság közelítünk egy olyan módszer felé, ami akkor Keleten és Nyugaton is a jó színházakban megszokott volt, vagyis a rendező erős gondolata vagy víziója hagy nyomot az előadáson, amit jó esetben egy képzett, tehetséges társulat valósít meg. Az előbbi módszer nagy szólistákat igényelt, ez utóbbi nagyon jól muzsikáló kamarazenészeket, akiket nem az egyéni ragyogás, hanem az együtt zenélés öröme érdekel. Fontos, hogy a társulat hogyan tud együtt gondolkodni a rendezővel. A krétakörös munkára inkább ez utóbbi a jellemző. Nap mint nap tükör előtt állunk – belső tükör előtt –, amiben vizsgáljuk magunkat, gyarlóságainkat, rutinjainkat és a jó tulajdonságainkat. A tükör mindent mutat. Olyat is, amit egyébként nem szívesen látunk. Mégis katartikus élmény szembesülni a nem hízelgő részünkkel, és azon túljutni, vagy azt legyőzni. Ezért nem is izgat annyira a fesztiválozás, nem a fesztiválon való megmérettetés a színész feladata, hanem ezeket az utakat bejárni. De nem akarom bántani azokat, akik szeretik a fesztivált, és nem szeretném senkinek sem az örömét elvenni.

- Van-e olyan feladat, szerep, amit mindenféleképpen meg akarsz oldani, el akarsz játszani?

- Nincs. Mindig az érdekel, amit éppen játszom vagy próbálok. Ha van olyan szerep, amit másodszor játszom el, mert volt ilyen az életemben, az is csak akkor érdekel, ha a rendezőnek, vagy nekem, van valami új gondolatunk, vagy ötletünk. Ezért nem is értem azt a bevett gyakorlatot, hogy ugyanazt az előadást pénzért vagy hiúságból egy másik városban szinte ugyanúgy megrendezik. Ez nem színház, hanem üzlet. Ennek nem látom értelmét. A színház nem film, amit kiveszel a dobozból, és újra lejátszod, itt az az érdekes, hogy mi, ma hogyan csináljuk.

- Hogyan kerültél a Krétakörbe?

- Három éve Schilling Árpád megrendezte a Megszállottakat, ott találkoztunk, majd fél év múlva hívott a társulatba.

- Mi történt a tv-s karriereddel, hiszen régebben sokat voltál képernyőn?

- Mostanában nincsenek olyan műsorok, ahová szívesen adnám a nevemet. Alig-alig készül tv-film vagy tv-játék, melyekben a színész a szakmáját gyakorolhatja. Nem árasztanak el felkérésekkel, de néha hívtak bizonyos „tegezős műsorokba”, ahol jópofizni kell, és bepillantást engedni a magánéletedbe. Én a színészi játékkal szeretnék szórakoztatni. Persze lehet, hogy csak gyáva vagyok, és nem szeretném, ha kiderülne rólam valami.

Ha valamilyen színházi előadás népszerűsítéséről van szó, akkor is kellemetlennek érzem a szereplést; két perc alatt el kell hadarni az információt, a kérdezőnek, nincs sok köze a témához, érződik az egészen, hogy gyorsan le kell zavarni, és nincs tartalma.

- Jut-e idő a Krétakörön belüli munkádon kívül mással is foglalkozni?

- Játszom a már említett De mi lett a nővel? című darabban, ami már nyolcadik évadát kezdi meg szeptemberben, és a Mi újság a múlt században?, ami a Madách Kamarában van műsoron. Illetve idén elkezdtünk Bächer Ivánnal felolvasóesteket adni a Spinoza Házban, ahol a felolvasás része hárul ránk, a szerző zongorán kíséri a produkciót. Mostanában a filmes világ is érdeklődik, de erről még nem szívesen beszélnék, mert ez valóban az érdeklődés stádiumában van.

- Játszol a Krétakör zenekarában?

- "Special Guest"-ként veszek részt. Három számban vagyok benne, amiből egyet szoktunk játszani, a többit csak bizonyos alkalmakkor.

Megköszönöm az interjút, ami csak telefonon jöhetett létre, mert a Zemplénből hazaérkező színésznek egy nap adatott családjával, másnap indult a társulat Londonba vendégszerepelni. Dolgoznak.

Most kapott díjak:

A SÚGÓ díja: Legjobb 30 év alatti színésznő: Láng Annamária Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest)

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: Legjobb férfi alakítás: Gyabronka József Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest)

A szakmai zsűri díja: Legjobb előadás: Csehov: Siráj Rendező: Schilling Árpád (Krétakör Színház, Budapest)

Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága: A legjobb női alakítás díja: Láng Annamária (Siráj - Krétakör Színház)


NSZ - 2004. június 25. - Szerző: Árvay Orsolya