Beszélgetés, irónia (?) és hagyomány

"Hûsítõ". Azaz: szakmai megbeszélés. Elsõ alkalommal a SZASZSZ és a THEALTER történetében. Valamivel korábban felkászálódunk az emeleti Grand Caféba. Néhány perc Katkó Tamás fotóival: hol kék, hol sárga-vöröses impressziók az Arvisura bõ húsz évébõl; szépen illeszkednek, hozzászólnak személyes élményeinkhez - nekem például a homályos videofelvételhez (Magyar Electra), a kamaszkori revelációhoz (A Mester és Margarita), és a nemrég látottakhoz (Bálványosvár).

Tehát Hűsítő - amely nemcsak hagyományteremtő szándékozik lenni a fesztivál történetében, hanem egyben elmozdulni kíván az előadásokat minuciózusan szétboncolgató (azaz a szakmai beszélgetéseken általában megszokott) metódustól. A beharangozott moderátor Nánay István távolléte okán (ezúton is mindenki jobbulást kíván) Imre Zoltán színháztörténész veszi át a vitaindító szerepét. Valóban az előadások által felvetett problémákra helyeződik a hangsúly, mi több, lassanként ennél is átfogóbb, befogadó-esztétikai és műelemzésbeli kérdésekre. A felkért hozzászólók pedig éppen a két végpontot súrolják. Durván leegyszerűsítve: B. Konkoly Edit újságíró a befogadói nyitottságban, a mű általi megszólítottságban, a filozófus Hegedűs Sándor pedig inkább a mű önnön világában keres megközelítési lehetőségeket.(Máris belefutottam a bajba: a kettő úgysem ilyen egyszerűen elkülöníthető. Nos, például erről is szó esett.). A vita természetesen nem eldöntendő kérdések mentén halad; a beszélgetés folytatható és folytatandó.



A Hűsítőről az utolsó pillanatban érkezünk a Széchenyi-téri Hejjgetőre, a Magyar Királyi Bábszínház előadására. A csángó, évkezdő nagy áldást felidéző szabadtéri játék ősi rítusok egész arzenálját villantja fel: a búza misztériumát, a farsangot, a határjárást. Úgy sejtem, a rítusokat a lehető leghűbben emelik be ebbe a felmutatásba, amely nem színészi játékot, hanem a mitikus szerepek megidézését, "felöltését" kívánja meg az előadóktól. Nem tudom, mennyiben lehetséges éppen ezt a fajta játékot úgy bemutatni, hogy ma is átüssön rajta szakrális ereje, de emlékszem egyikük arcára, a teljes önátadásra, befelé figyelő tekintetére - és ez mindenképp jó élmény.



A két éve alakult Artéria Társulat előadása Arabeszk címmel (alcíme: A férfibánatról) egy Mauriac-regényből (A szerelem sivataga) merítkezik. Ha jól érzékelem, Baráthy György, aki az adaptációt készítette, és az előadást rendezte, az előszeretettel moralizáló Mauriac regényének figuráit, helyzeteit helyenként ironikusan kezeli, másutt pedig egy-egy szituációt kibont, elmélyít. A fehér alapszőnyeg és fehér háttérvászon által megszabott játéktérben a szereplők néhány multifunkcionális kellékkel, és főként játékukkal rajzolják meg a helyszíneket, úgy, hogy időnként egyes jelenetek tere egymásra csúszik. Így például a templomi jelenetben éneklő család "megfagy" addig, míg a családapa kétes hírű páciensét látogatja. A játékstílt, amely a kijelölt térre korlátozódik (azon kívül néhány funkcionális, felvállalt kellékezés történik), és amely a kifutón tetszelgő modell-megjelenést és a majdnem pszichologizáló dialógusokat váltogatja, a színészek hűen, pontosan megtartják. Ennek ellenére kissé nehezemre esik az előadás súlyát és súlypontját megtalálnom. (Azaz: valóban komolyan vehető ez a színpadra felvitt erkölcsi rend és annak problémája? Akár iróniával, akár anélkül?)
Végül Mitsoura-koncert a Régi Zsinagógában.



Háromévnyi csend után született meg az együttes most hallható zenei anyaga, a régi cigánydalokat értőn és érzőn transzponáló hangzás, amelyre nem szeretném a divatos "világzene" címkét ragasztani, bár kétségkívül ezzel írható le a legkényelmesebb módon. Az apró termetű Juhász "Miczura" Mónika torkából bámulatos regiszterek buknak fel, miközben a zenekar többi tagja akusztikus és elektronikus hangszerkíséretével brillírozik - némelykor, szintén nagy örömünkre, szólózik. A tradíció megtartatik és újrateremtődik. Azt hiszem, amit a zenekar művel, a legjobb, amit a hagyománnyal kezdhet. Benne van. És lép is tovább.

Sebestyén Rita

fotók: Katkó Tamás

2004.07.18.