Jelenlét

Mûsorváltozás: egy napot "pihen" a SZASZSZ, mivel a Fantom Csoport Dühöngõje nem jött el. Helyette viszont újra látható Oleg Zsukovszkij elõadása - amelyet sokan csúsztattunk át mára, a zsúfoltságot elkerülendõ. A rendes napi szakmai programok folynak tovább - például az "Izzasztó" és a "Cerka" (ez itt a beharangozó, holnap mindkettõrõl beszámolok), és nem utolsó sorban van egy kis idõnk ráérõsen beszélgetni-kávézni a mai, kissé szellõsebb program mellett.

Még a Hűsítőben is a jelenlétről esik szó. Pontosabban a színészi jelenlétről és az előadás jelenben állásáról. Annak ellenére is, hogy a vitaindító Imre Zoltán, ha jól emlékszem, legalább kilenc megtárgyalható kérdést vetett fel. Vonzóak a parttalan témák. Viszont sikerül fondorlatosan szóra ingerelni a tegnapi Arabeszk alkotóit, akik a számukra elsődleges munkafolyamatról beszélnek, az előadást illető kérdéseket pedig nyitva hagyják (teszik pedig mindezt számomra elfogadható, szimpatikus módon). A megbeszélés után végre eljutok a Wagner-teaházba, Dusa Gábor táncfotóihoz.



Szögi Csaba két dologra hívja fel a figyelmemet: a kiállítás kakukktojására és az áfonyateára. Utóbbit szakszerűen forrázzák-előkészítik, majd asztalomon hűl. Ezalatt végigpásztázom az érzékeny fekete-fehér kompozíciókat; a mindenütt egy vagy két táncosra, vagy esetleg csupán egyetlen felemelt karra összpontosuló fotókat (szinte azt írtam, nem véletlenül: fotógrafikákat). Ladányi Andrea, Pálos György, Gazsó György a képeken - és persze sokan mások is. Illetve: talán nem is ők azok, hanem inkább legnagyszerűbb pillanataik zárványai. A kakukktojás-kép ugyanazzal a technikával, látásmóddal készült, ám tárgya ezúttal a természet, méghozzá annak is Olaszországban legelésző tehene. Az állat bájosan elüt, az emberi, táncos-jelenlét pedig erőteljesebb kontúrt kap.



Délután, a régi Hungáriában volt látható az oroszországi Oleg Zsukovszkij másodszor, Hárfeusz című előadásával, amely Orfeusz mitológiai történetéből - vagy talán inkább a dalnok mitikus személyéből - merítkezik. A színpadot kétségkívül egyedül is uralni képes Oleg Zsukovszkij egyénként már játszott Budapesten is, Szegeden is, a Derevo színház tagjaként is. Eszköze, hangszere elsősorban a teste. Hozzá csörgők és dobok, továbbá néhány, váratlan módon hangot adó tárgy csatlakozik. A technika, a találékonyság, a humor lenyűgöző. A némelykor elhangzó rövid orosz szövegeket nem értem, és azt sem tudom, hogy ha a szavak számomra érthetővé válnának, mit adna hozzá az előadáshoz. Az ötlettől ötletig ugráló esemény-töredékek a látható-hallható virtuozitáson túl nehezen olvashatóak. Minthogy kénytelen vagyok korán feladni bármely, szervesülő történéssor követését, a poénok, bravúrok vigaszágán evezek - és ezzel alighanem a teremben ülők nagyobbik részének sorsára jutottam.



Kicsit később kezdődik a Fosszília (a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarának lapja) lapbemutatója, a JATE Klub pedig változatlanul meleg és oxigénhiányos. A folyóirat szerkesztői és szerzői azonban meghálálják az irdatlan fülledtségben is kitartók hűségét: humorral és fokozással. A lapbemutató rövid és pragmatikus: a főként szépirodalmi és bölcseleti munkákat közlő folyóirat a kisebbségi kultúrákra összpontosít, a párbeszéd lehetőségét keresi, és különös figyelemmel fordul a délszláv irodalom felé. Továbbá hamarosan színházelméleti írásokat is közölni szándékozik, ugyancsak elsősorban a délszláv kultúrkörre koncentrálva. Ezt követi a késő esti, humorba fojtott "gender studies" (létezik olyan magyarul, hogy "nemekkel kapcsolatos tanulmányok"?), a szerzők előadásában. Előbb a férfiúi szemszög, Pap Balázs monológjában, majd a női oldalt taglalja Darabos Enikő monológja. Végül Podmaniczky Szilárd dialógusa következik (a fentebb megjelölt témához semmi köze), a szerző szinte szégyellősen visszafogott és Balog József gátlástalanul keresetlen előadásában. A dialóg szövege és előadása minimializáló, finoman abszurdba hajló, megnevettető. Közben ugyancsak finoman, alattomosan lappang benne a mélység és a keserűség. Egyedül, csendben hazaiszkolok.

Sebestyén Rita

fotók: Katkó Tamás