Kapolcs: 7. Nap - Két (esõ)víz közt

Öcsön, a régi posta épülete elõtt minden reggel kilenctõl Csi-Kung és természetgyógyászat. Borús és szeles az idõ, így behúzódunk az épületbe; mestereink (középkorú szegedi házaspár) szerint ugyanis a szél nem kedvez a gyakorlatoknak. Elõbb fülmasszázs, amely alatt majdnem elájulok - gondolom, a kialvatlanságnak komoly szerepe van ebben. Azután viszont valóban Csi-Kung: a nyolc brokáttekercs gyakorlataiból. Még álomittasoknak is ajánlom, mert minden lila köd nélkül való - egyszerûen felébreszt és megmozgat.

Öcsön, a régi posta épülete előtt minden reggel kilenctől Csi-Kung és természetgyógyászat. Borús és szeles az idő, így behúzódunk az épületbe; mestereink (középkorú szegedi házaspár) szerint ugyanis a szél nem kedvez a gyakorlatoknak. Előbb fülmasszázs, amely alatt majdnem elájulok - gondolom, a kialvatlanságnak komoly szerepe van ebben. Azután viszont valóban Csi-Kung: a nyolc brokáttekercs gyakorlataiból. Még álomittasoknak is ajánlom, mert minden lila köd nélkül való - egyszerűen felébreszt és megmozgat.



Miközben egész nap azon hezitálnak a felhők, hogy bocsássanak-é a Völgyre minden időket megszégyenítő özönvizet, vagy sem, előbb Kaplocsig, majd Monostorapátiig teszem kockára a bőrömet. Kapolcson a Malomszigeten Makám koncert, azt hiszem, inkább kicsiknek. Az örök vándor, Szindbád alakja köré fűzik a dalokat, kis, "mesélős" átkötésekkel. Szindbád idő- és térbeli utazgatása laza keret, jó apropó arra, hogy a legkülönbözőbb népek zenéi, kultúrái szólaljanak meg a koncerten.



A Makámnak épphogy vége, és már zuhog is az eső. Azt hiszem, a buszmenetrend kissé csúszik; mindenesetre sokan állunk bőrig ázva és reménytelenül várakozva a megállóban. Nem akarok stoppolni, de sikerül. Egy átutazó lassít mellettem. Csaknem egy órát késve zuhanok be a Krétakör Vándorcirkusz sátrába, ahol Térey János Nibelung Lakóparkjának készülő előadását mutatják be. A beszélgetők épp most hagyják el a színpadot (nagy sajnálatomra Nádasdy Ádám is), a jelenetek pedig ezúttal nem nagyon kötik le a figyelmemet.

És újra koncert. A húszéves Amadinda a katolikus templomban. Akkora a tömeg, hogy a Völgymunkások egyszerűen kituszkolják a fölös nézőket és lezárják a templomkaput. A koncert megkezdődik, és jónéhányan álldogálunk kint frusztráltan. Az első csalódott néző-hallgató hamarosan kijön, mivel - állítása szerint - száz metronómot elindítottak, és az nagyon unalmas. Egyre elszántabban cövekelünk a kapu előtt. Végre az első taps alatt beengednek.


Fotó: Kassay Róbert

Előbb Márta István markánsan áradó, erőteljességéből kis zenei poénra kihegyezett művét, majd húszperces szünet után a zenekar egy-egy tagjának szerzeményét adják elő (remélem, nem tévedek: Váczi Zoltánét és Holló Aurélét). Az egyik a japán minimalizmus jegyében, a másik pedig az emberiség legendás hét korszakára strukturálva (magyarul Hamvas Béla művei az ajánlott irodalom). Hagyományokat újragondoló, gyakran a koncertteremben szokatlan tárgyakat megszólaltató (gondoljanak a szőnyegporolóra), egyidőben mérnöki pontossággal és szenvedéllyel előadott művek. Csak látszólag paradoxonok: kortárs zenei élmény - a tradíciók átszűréséből; nem csak a hallható - de a látható regiszterében is.

Sebestyén Rita