Jordán Tamás szerint a szakma továbbra sem szereti a Nemzeti Színházat

Pénteken este tartotta idei elsõ bemutatóját a Nemzeti Színház . A társulatot vezetõ Jordán Tamással arról beszélgettünk, milyen tanulságai vannak a vezetésével lezajlott elsõ programadó évadnak, és mindebbõl mit tapasztalhat a közönség a 2004/2005-ös szezonban.

forrás: Observer szerzõ: Koren Zsolt, Népszava

- Mindössze hét percig tartott a Nemzeti évadnyitó társulati ülése, ahol szó esett a színház mûvészi arculatáról is. A témára szánt idõ rövidségébõl két dolog következhet: hogy egyértelmûen van, vagy egyértelmûen nincs ilyen ebben a színházban .

- Egy új arculat kialakítására általában három, négy vagy öt évre van szükség. Mi most az elsõ éven vagyunk túl, amelyben saját képünk kontúrját próbáltuk megrajzolni - ennek jegyében értékelhetõ a tavalyi szezon. Én csak a kinevezésem határidejéig tervezhetek, tehát három év alatt kell elérnünk azt, hogy a Nemzeti Színház egy markáns arculatot mutasson. Amikor elkezdtem a munkát, az elsõ szempont az volt, hogy megszüntessük a haditeret: a Nemzeti a politikai csatározások egyik kedvenc terepe volt. Ma már nincsenek a színház körül botrányok, nyugalom van és a Megyejárás nevû sorozat is beváltotta a hozzá fûzött reményeket - arra volt hivatott, hogy tettekben jelezze, a Nemzeti az egész, és nem egy megosztott ország színháza . Mindenkié. Legalább ennyire volt fontos egy ütõképes társulat kialakítása. Rosszmájú kritikusaink azt szokták mondani, ez minden szempontból szedett-vedett társaság. A valóság viszont az, hogy a társulatunk tagjai mind kiváló és ismert színészek.

- Egy kiváló névsor még nem jelent mûködõ társulatot.

- Nem vitatom, viszont meg vagyok róla gyõzõdve, hogy az elmúlt év ilyen téren is komoly eredményeket hozott, amelynek a gyümölcsét most kezdjük élvezni. Mohácsi János Sárga liliom-próbái egykori kaposvári emlékeket idéznek fel bennem. Rengeteg színész dolgozik olyan korrekt közösségi munkában, ami nem szokványos - a Nemzetiben kivált nem. Itt most jó a légkör, erõs a csapat, és azt hiszem, a mûvészeink kezdenek egy nyelven beszélni.

- Magáról a Nemzetirõl is?

- Ahány ember, annyiféle Nemzeti Színház van a fejekben. Abban megegyezhetünk, hogy vannak bizonyos prioritások az intézménnyel kapcsolatban. Ilyen a hagyományok õrzése, ápolása, klasszikus magyar mûvek mûsoron tartása. Elvárható az is, hogy mai magyar szerzõket segítsen a közönség közelébe. S nem kevésbé fontos szempont, hogy mindeközben az újításokban és az útkeresésben is legyen élen járó. Elsõre magyar évadot terveztünk, mert a társulat kialakítását tartottam a legfontosabb szempontnak. Ezért azt gondoltam, az elsõ évben nem eshetünk abba a csapdába, hogy egy rendezõ valamilyen furcsa Moliére- vagy Brecht-feldolgozással, feje tetejére állított külföldi klasszikussal próbálkozik itt. Ez nem biztos, hogy a kitûzött célt szolgálná. Úgy éreztem, ha Vörösmartyról, Karinthyról, Weöresrõl van szó, könnyebben tudunk azonos nyelven beszélni, hiszen a neveltetésünk, a múltunk és a mûveltségünk ezen a területen nagyjából azonos. A hagyományok ápolásához hozzátartozik, hogy a bemutatott darabok nagy többsége klasszikus, de a szó ortodox értelmében Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak címû darabjának Spiró-féle átirata mindenképpen a Nemzeti Színház színpadára kívánkozik. De ezt tartom a Holdbeli csónakosról is, ami a színházra való nevelés fontos állomása volt, és jelképezi évadunkat is. Tehát a klasszikusok ápolásával összefüggõ elvárásoknak a Nemzeti Színház eleget tett.

- Akkor is, ha levette mûsoráról Az ember tragédiáját és a Bánk bánt?

- Ez volt az egyetlen történet, amely az elmúlt szezonban megzavarta a színház békéjét. A döntésemet visszaigazolta az azóta eltelt idõ. Egy másik fontos szempontnak tettünk eleget dráma-pályázatunk kiírásával, melyre hihetetlen érdeklõdés mellett 231 pályamû érkezett. A legjobbak közül Háy János a Senák címû darabját színre is vittük. Kísérletezõ, formabontó elõadásokkal is jelentkeztünk: három jelentõs alternatív társulat közremûködésével hoztunk létre bemutatókat, egy kivételével mind siker. A külföldi szerzõk bemutatását pedig a most következõ évadban pótoljuk.

- A Pécsi Országos Színházi Találkozón többektõl kérdezte, hogyan minõsítenék a Nemzeti Színház programadó évadát, ha osztályozni kellene. Ön is értékelt, "négyes alát" adott az elsõ teljes, saját évadára. Miért?

- Hat saját premierünk volt, ezek közül az elsõ, a Holdbeli csónakos minden szempontból beváltotta a hozzá fûzött reményeket. Valló Pétertõl azt kértem, hogy ez a gyermekelõadás maximálisan használja ki azt a színpadtechnikát, amely - talán nem túlzás mondani - Európában is párját ritkítja. De nemcsak a látvány, a színészi játék is nagyon erõs ebben az elõadásban . A Györgyike drága gyermek jelentõs közönség-siker, de lehet osztani azt a nézetet, hogy nem elég mély az elõadás . Mondták, nem elég Szomorys, ha ugyan létezik egyáltalán ilyen. A közönség és a színészek viszont imádják. A Czillei és a Hunyadiak átirata fantasztikusra sikeredett, Spiró György ugyanis megõrizte és érthetõvé, világosabbá tette Vörösmarty szellemét és nyelvezetét. Talán a mi hibánk, de némi ellentmondást érezhetek abban, hogy a szerzõ neve okán a nagyszínpadon mutattuk be az elõadást , miközben annyira meghitt és filozofikus a darab , hogy nem minden pillanatban él meg a monumentális színpadképben. A szinte már operai kivitelezésben olykor elvész a gondolat. A Stúdiószínház közönsége nagyon szereti Karinthy darabját , a Holnap reggelt. Talán merész kísérlet volt a Nemzeti Színház új szakaszának elsõ évadában bemutatni a darabot , amit az írótársadalom sem tekint remekmûnek. Ha elölrõl kezdeném, akkor is mindenképpen bemutatnám, de nem ilyen korán.

- A kritika igencsak elmarasztalta ezt az elõadást .

- Vállalom a hibái ellenére is, pedig küszködünk a nézettséggel, nincs mindig telt ház, de akik eljönnek, azok nagyon élvezik ezt az elõadást . Tehát nem bukás, csak valahogy nem találta meg a helyét ebben a mûsortervben. A Buborékokról nem az én tisztem beszélni, hiszen magam rendeztem- de azt elmondhatom, hogy hónapokra elõre nem lehet rá jegyet kapni, ilyen szempontból az egyik legsikeresebb bemutatónk volt. A Senák volt az egyetlen kortárs darab , a kivételes képességû Háy János írta, aki szerintem megújítója lesz a magyar drámának. Az évad végén mutattuk be, így csak néhány elõadás volt belõle, de minden bizonnyal ez is közönségsiker lesz. A kritikusok is jókat írtak róla, bár hozzá kell tenni, a szakma továbbra sem szereti a Nemzeti Színházat . Összességében tehát mindez négyes alá, szerintem.

- Mit tesz másodikban a jeles osztályzatért? Egyáltalán, mit tenne még - a Karinthy- darabnál tett erre utalást - másként, ha elölrõl kezdené a színház vezetését?

- A választ megnehezíti, hogy továbbra sem tudható, milyen összegbõl lehet gazdálkodnunk. A terveim közül sok minden nem tud létrejönni, csak azért, mert nincsen pénz a színház oldalában lévõ amfiteátrum beépítésére. Sokak számára érthetetlen, miért lovagolok ennyit ezen a témán, de be kell vallanom, a nyáron bele akartam halni, hogy a Duna túlpartján, az A38-as hajón zajlik a Mindentudás Egyeteme nyári szezonja, mikor ilyesminek kitûnõ terepe lehetne a Nemzeti, ha lenne erre alkalmas tér az épületben. Nincs. Rengeteg ötletem van, televíziós partnerek vennének részt hasonló kezdeményezésekben, igazi szellemi találkozóhely lehetne a Nemzeti Színház - ezt akartam létrehozni, ezért pályáztam. Az a tény, hogy korábban soha nem jelentkeztem semmiféle színház vezetésére, jelzi, hogy nem a klasszikus értelemben vett színházigazgatás az elsõdleges ambícióm. Azért készítettem el a dolgozatomat, mert azt gondoltam, itt kulturális fellegvárat lehet csinálni. Még bízom benne, hogy ez nem csak ábránd marad és a ködösnek tûnõ, de bennem elég erõs kontúrokkal élõ programokat meg lehet szervezni.

- Miért ködös vajon ez?

- Mert nincs leírva, hogy miként szeretnék angol nyelvû felolvasószínházi sorozatot hirdetni, hogyan lehetne a költõk és az iskolások bevonásával a versmondást helyben instruálni, amiben rengeteg tapasztalatom van. Létrejöhetne Benedek Miklós ötlete, a Gondolatok az antikváriumban, ami élõ elõadássorozat lenne a magyar klasszikusokról középiskolásoknak. Kellene egy hely, ahol bemutató elõtt felkészíthetjük a közönség érdeklõdõbb részét. Ezekben a feladatokban tudnám kiélni magam, és nem igen törõdnék azzal, hogy mindennek mi az azonnali hozama. Rendkívül fontos hosszú távon, hogy kialakuljon egy olyan közönség, amelyik a Nemzeti Színházhoz kötõdik.

- A kulturális minisztériumnak egy egyszeri döntése hiányzik mindössze?

- Igen, de nincs fedezet a terveinkre. Nem mondhatom, hogy nem értik meg, vagy teljesen elzárkóznak, de ebben a gazdasági helyzetben, amikor a fûnyíró állandóan megtépázza a kultúrára fordítható pénzeket, bizony ez még várat magára.

- Csökken a premierek száma is a tavalyi évhez képest. Milyen egyéb kényszerintézkedésekre volt még szükség?

- Limitálnunk kellett a bemutatókra szánt pénzösszegeket. Vissza kellett vonni olyan gesztusokat, amelyek több szabadságot jelentettek például a táraknak, a színház egyes részlegeinek. Itt gyorsan leszögezem: mindenki azt gondolja, hogy a Nemzeti rettenetesen jól van ellátva pénzzel. Szívesen kiterítjük a kártyákat: ugyanúgy szenvedünk, mint a többi színház , a nagyságrend azonban más. Ennek az intézménynek a fenntartása, mûködtetése borzasztó sok pénzbe kerül. Másfélmilliárd körüli az a rendelkezésre álló keret, melyet mindenki kétmilliárdnak hisz.

- Állítólag nagy volt a házban az elégedetlenség tavasszal, a színészek szerzõdtetése idején.

- Mi tagadás, le kellett mondanunk dolgokról, és ebbe a körbe az õ fizetségük is beletartozott. Nem kapnak kevesebb pénzt, de lényegesen többet kell ugyanannyiért dolgozniuk.

- A dramaturgia létszáma a felére csökkent - ennek szakmai vagy szintén pénzügyi okai voltak?

- Egyik következik a másikból. Duró Gyõzõ és Upor László távozása is visszavezethetõ a színház pénzügyi helyzetére. Mindkettõ nagyon felkészült, értékes szakember, és kettejük ötletei a permanens kurtítás áldozatai lettek. Ínséges idõkben mindig azok az ötletek véreznek el, amelyek nem látszanak égetõen fontosnak. Nem tudtak létrehozni kiadványokat, nem tudták külföldi kortárs darabok szinopszisait magyarra fordíttatni, nem tudtak szerzõket meghívni, tehát nem élhették ki azokat az ambícióikat, amelyekért õk idejöttek. Ez volt a fõ indok.

- És a többi?

- Másodlagosan talán az - ami valamennyire a színház vezetésének a hibája is lehet -, hogy nem tudtunk teljesen azonos állásponton lenni a mûsortervet illetõen.

- Magyarul nem adták a nevüket a jövõ évi programhoz?

- Õk a mûveltségük és a tudásuk alapján egy elitszínházat szerettek volna, amely ízlésében képes megverni a Katonát. Olyan ínyencségeket akartak idehozni, amelyek túl szûk réteget szólítanak meg - ezt én korainak tartottam. Tom Stoppard Travesztiák címû darabjára nem vállalkozom, mert elõször egy stabil népszínházi programot kell megteremtenünk, és csak azután kísérletezhetünk olyan elõadásokkal , amelyek az értelmiségnek is csak egy részéhez szólnak. A konfliktus nem az ízlésrõl, hanem egy koncepcióról szólt. A Nemzeti Színházban a böhönyei lakatosnak, a pasaréti vállalkozónak és a belvárosi értelmiségnek egyszerre kell jól éreznie magát.

- Ez kinek az elvárása egyébként?

- Errõl bizonyos tények beszélnek: hatszáz fõs nézõterünk van egy új épületben, amelyre nem csak a politikai villongások miatt kíváncsiak az emberek. Nekünk az a célunk, hogy aki elõször belép ide, úgy menjen haza, hogy tudja és tudhatjuk, visszajön. Az ellenlábasaink rendre összekevernek alapfogalmakat. A népszínház azonban nem az igénytelenség szinonimája.

- Ez azért nem minden népszínházra igaz.

- Az én felfogásomban a kínálat olyan, ami bárkit megérinthet, és a kivitelezésnek kell mûvészi színvonalon megvalósulnia. Ezt teljesítettük tavaly is.

- Nem kell mindennek bizonyos rendezõszemélyiségekhez kötõdnie? Lesznek itt rendezõk is társulati tagok?

- Mindenképpen kell egy olyan mûvészi ízlés, ami egy adott színházra konstans módon jellemzõ. Türelem ahhoz kell, hogy megtapasztaljuk, kik tudnak jól együtt dolgozni a mi színészeinkkel.

- A most kezdõdõ évadban csupa olyan rendezõ vesz részt - Szász János, Zsótér Sándor, Alföldi Róbert -, akik nem éppen hagyományos színházat mûvelnek. Mihez kell igazodniuk?

- Nem ez alapján lettek kiválasztva. Szász Jánost mindenképpen látni akartam a Nemzeti új évadában - a Mester és Margarita éppen az õ mûvészi habitusához való. Hasonlóan bátor vállalkozás Füst Milántól a Boldogtalanok, ezt azért vesszük elõ mégis, mert két olyan zseniális színmûvész tartozik hozzánk, akiknek "szerep van írva" a mûben: Törõcsik Mari és László Zsolt. A Macskalápon címû darabot rendezi majd Rale Milenkovic, aki híres arról, hogy nagyon jól bánik a színészekkel. Zsótér Sándorról tudjuk, nem feltétlenül tömegízlést képviselnek az elõadásai , de mindenképpen szükségünk van olyan rendezõre, akitõl mindenképpen kap valami nagy értéket a társulatunk. A világirodalom egyik legszebb darabját állítja színre, Básti Julival a Pentheszileia címszerepében. Hogy Zsótér vállalkozott egyáltalán arra, munkát vállal a Nemzetiben, az önmagában perdöntõ tény. Valló Péter pedig már második rendezésére készül, beleszól hosszú távon a színház életébe, sõt, a színészmesterséggel kapcsolatos kurzust indít.

- A Nemzeti társulatának?

- Igen. Nagyon hiányolom, hogy nem kerül sor olyan beszélgetésekre, amelyek azt egyeztetik össze, ki mit gondol a színházról . Meg kellene olykor fogalmazni, a színészi alakítás vajon min múlik - biztosan nem csak rendezõhöz kell, hogy kötõdjék. Különösen fontos ez ma, amikor a televíziós sorozatokat nézõ, színházba talán egyáltalán nem is járó fiataloknak az ízlését, színészetrõl való elképzeléseit nem befolyásolja semmi. A szappanoperákban felmondott szöveg, ami csak eligazít a cselekményrõl, semmiféle kapcsolatot nem tart alakítással, karakterrel. Aki ezen nõ föl, ha véletlenül színházba téved, nem fogja érteni, hogy hol van, pontosabban nem lesznek elvárásai, maximum az, amihez hozzászokott. Egyenesen kimondott szövegek, világos, tiszta szituációk, kétdimenziós, papírmasé-szerû jellemek. Amint egy kicsit tünékenyebb, rejtettebb, áttételesebb, mint amilyen maga a mûvészet, az éppen az ellenkezõ hatást váltja ki. Minél igényesebben van megfogalmazva, annál hatástalanabb. Ebben a helyzetben nõ a színészet felelõssége, ezzel kívánunk szembenézni.

Koren Zsolt, Népszava

forrás: Observer