Repertoár - gyerekeknek

Elõször rendezik meg a Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozót, amely a Trambulin Színház és - a vele azonos mûvészeti vállalkozáshoz tartozó és azonos célokat képviselõ - Spiritusz Egyesület kezdeményezésére jött létre. Vannak ugyan fesztiválok, amelyeken láthatók a kicsinyeknek és nagyobbacskáknak készült elõadások, de ezek gyakran bábjátékok, illetve táncszínházi produkciók. Az október 6. és 8. között megrendezendõ találkozón viszont csakis "élõ szereplõs" elõadások vesznek részt. A fesztivál azért viseli a Repertoár nevet, hogy jelezzék, nem kérészéletû kompániák, hanem folyamatosan, megbízható üzemmenetben mûködõ színházak lépnek fel.

Hét társulat kilenc előadásával két helyszínen szerepel. A megnyitó a Gutenberg Művelődési Otthonban (VIII., Kölcsey utca 2.) lesz, ahol elsőként a Nevesincs Színház mutatkozik be. Október 6-án, szerdán 10 órától a Twist Olivért, Dickens regényének színiváltozatát mutatják be, másnap ugyancsak 10 órától pedig az Iciripiciri meséket. Itt játssza Fogi Színháza is október 6-án délután fél háromtól a Vukot, másnap, csütörtökön 1 órától a Holdvilág Kamaraszínház Segítség, ember című produkciója, fél háromtól pedig a Varázsfuvola tekinthető meg, amelyet a találkozót szervező Trambulin Színház a Mozart-opera Schikaneder-librettója nyomán állított színpadra. A Gutenberg Művelődési Otthonban lesz a záró előadás is: október 8-án fél háromtól a Koldus és királyfi történetét eleveníti meg a Hókirálynő Meseszínpad.



A Vasas Művelődési Ház három fesztivál-előadásnak ad helyet. Október 6-án 1 órától Az aranyhal meséjét játssza a Trambulin, amelynek egyébként a székhelye az itteni (VIII., Kőfaragó utca) színházterem. A zárónapon, október 8-án 10 órától a Szegedi Miniszínház lép fel itt A három szabólegénnyel, 1 órától pedig Vígságok és balgaságok címmel mulattatja a gyerekeket a Hókirálynő Meseszínpad. A szemlére várnak szakembereket is, akik délutánonként értékelik, megbeszélik a látottakat.

A Repertoárt nem egyszeri találkozónak szánják. Jóllehet sem pályázaton, sem más forrásból nem jutottak anyagi támogatáshoz, remélik, hogy a költségek fedezésére a jegybevétel elegendő lesz. Annak ellenére, hogy a belépőket igencsak jutányosan, mindössze háromszáz forintért adják.

Forrás: Népszabadság - B. E. -