Professzor Cipriani igazsága

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Örkény István: Tóték

Perényi Balázs



Hiába szeretnék Mátra(.) lakói kihúzni csendben a zord idõket, csak átsöpör rajtuk a világháború. Nincs az a menedék, nincs olyan isten háta mögötti boldog falu, ahova a vérzivataros években visszahúzódhat a normális élet. Nincs az a tradicionális, patriarchális kisközösség, amely megvédené önfeledt és önérzetes tudatlanságban élõ tagjait a világtörténelem gigantikus, pusztító masinériájától. Hõsi halottja is van a településnek - amennyiben hõsi lehetett az értelmetlen katonahalál a Don-kanyarban -, a Tóték fia, a Gyula. Az erdõ ölelte csendes otthonokba kisszekrény méretû csöves rádió hozza be a világégést.


Örkény István: Tóték

Perényi Balázs



Hiába szeretnék Mátra(.) lakói kihúzni csendben a zord időket, csak átsöpör rajtuk a világháború. Nincs az a menedék, nincs olyan isten háta mögötti boldog falu, ahova a vérzivataros években visszahúzódhat a normális élet. Nincs az a tradicionális, patriarchális kisközösség, amely megvédené önfeledt és önérzetes tudatlanságban élő tagjait a világtörténelem gigantikus, pusztító masinériájától. Hősi halottja is van a településnek - amennyiben hősi lehetett az értelmetlen katonahalál a Don-kanyarban -, a Tóték fia, a Gyula. Az erdő ölelte csendes otthonokba kisszekrény méretű csöves rádió hozza be a világégést.


{kozep}Szűcs Nelli (Tótné), Tóth László (Tóth) és Orosz Melinda (Ágika){/kozep}

Magyar katonanóták, "szív küldi" üzenetek a frontról, agresszív német indulók, meghamisított hadijelentések, átcsoportosításnak hazudott katasztrofális vereségek és taktikai lépésnek beállított kaotikus visszavonulás félig igaz hírei, légoltalmi közlemények harsognak folyton az ódon szerkezetből. Háttérrádiózás - háttér-világháború. Az Őrnagy látogatásának három hetében lezajlik a második világháború. Sűrített színpadi idő: a három óra játékidő három hét, a három hét a világégés három éve 1942-től 1945-ig.

A Tót porta nem intim családi fészek, ahová csak a szabadságos Őrnaggyal költözik be a magánéletet tönkrezúzó telhetetlenül terjeszkedő hatalom. Alekszandr Belozub terében nem válik el élesen a kint és a bent. Szerte a színpadon villanypóznák állnak, balra elöl egy vezetékről régies - drótkarikában rugózó - mikrofon lóg; ebbe olvassák behízelgő hangon az egyre reménytelenebb, manipulált haditudósításokat. Jobbra Tóték háza: fatüzelésű apró sparhelt, mellette kecskelábú asztal és lóca, arrébb fabudi, amelynek tetején malomkeréknyi gólyafészek gondoskodik a vidéki atmoszféráról. A kortalan, időtlenül múlt századi enteriőr háttere kékesszürke vászonfal, amelyet olykor lágyan meglibbent a kora esti szél. A falon zaklatott színekkel, vad expresszionista ecsetvonásokkal átmázolt fekete-fehér családi portrék függnek. Falvédős, stílusosan - "vidékiesen" - ízléstelen lakályosság árad mindenből, de valahogy nagyon ingatag, nagyon kiszolgáltatott ez az egyszerre levegősen nyitott, mégis kényelmetlenül szűkös miliő.

Nem zárja a történetet a negyvenes évek Magyarországán játszódó háborús filmekből jól ismert "couleur temporale-ba" az előadás tárgyi környezete. A jelmezeket mintha egy XX. századi színműveket játszó színház kelléktárából válogatták volna, más-más évtizedet képviselő sorból emelve le az egyes darabokat. Tót úr tűzoltó-alakulatának egyenruhái mintegy ötven esztendőt reprezentálnak. A parancsnok korhű, feszes uniformist, veretes fémsisakot visel, az egyik köztűzoltón foszforeszkáló betétes kezeslábas lóg lazán. Az Őrnagy egyenruháján nincsenek a játékot pontosan datáló rangjelzések (stráfok, csillagok), hatalmi jelképek. Trill Zsolt egyik lábán csizma, másikon ormótlan kapca. Szedett-vedett, szakadt katonagúnyájában, lebbenő szárnyú piszkos posztókabátjában úgy fest, mintha egyike lenne Mednyánszky elborult tekintetű, rongyos harcosainak. Ezek az elmosódott kontúrú kísértetalakok az Örök Háború kietlen tájain bolyonganak, a mérhetetlen szenvedés letörölte arcukról egyedi vonásaikat, az elviselhetetlen viszontagságok lemarták egyenruhájukról az azonosító jeleket. Ilyen állapotban száll le a buszról az Őrnagy. Borotvált fej, borostás arc, nyugtalan, égő pillantás. Túl van az enyhe hadi ideggyengeségen, Don-kanyar- (Vietnam-, Afganisztán-, Balkán-)szindrómában szenved. Rémálmai vannak, hallucinál. Retteg! Arca eltorzul az állandó belső feszültségtől, szeme nyugtalanul cikázik, reakciói aránytalanok, egyik pillanatról a másikra üvölteni kezd, fenyegetőzik, tombol, vagy éppen nyüszít, mint a szűkölő állat. Helyre kis bunkert eszkábál Tóték nappalijában, tetejére álcahálót terít, ahol kibiztosított fegyverrel a párnája alatt, (fél) csizmában alszik, már ha tud aludni egy-egy kiadós dobozolás után. Ha megijesztik, habozás nélkül nyúl pisztolyához a roncsolt idegzetű harcos. A kakukkos óra hangja is riadót fúj zavart elméjében, szét is lövi a giccses házikójából kimerészkedő ártatlan gépmadarat. Szánalomra méltó szörnyeteg az Őrnagy. Trill Zsolt ambivalens figurát formál rendkívül expresszíven, kitűnő humorral. Energikus alakítása idegbajtól űzött, betegesen nyugtalan figurát állít elénk. Éles váltásai, szélsőséges gesztusai egy széthullott személyiség egzaltált megnyilvánulásai. Egyszer együtt sajnáljuk Ágikával ezt a korán tönkrement gyenge embert ("alig áll a lábán szegényke"), máskor gyűlöletesnek látjuk, ahogyan terrorizálja a családot, ahogyan zsarolja vendéglátóit elesettségével. Ócska kis manipulátor, aki elborultsága ellenére nagyon is tudja, mikor ég lába alatt a talaj Tótéknál, ilyenkor "véletlenül" szóba hozza a fronton gyötrődő Gyulát, mellesleg megemlíti, hogy a fiú sorsa félig-meddig az ő kezében van. Ha kell, üt, ha kell, simogat; ha kell, hízeleg, ha kell, gúnyolódik. "Felpezsdülve intézkedik!" Trill Zsolt impozáns plaszticitással mutatja fel az Őrnagy-félék primitív agyafúrtságát, bicskanyitogató basáskodását. A felülkerekedés, az akaratérvényesítés groteszk játszmáinak lépései nála nevetségesen kiismerhetőek, szánalmasan kisszerűek (dobozol-e Tót úr, s ha dobozol, ásít-e közben), mégis igazi nagy drámai összeütközések, férfias csaták. A tét: az egyetlen fiú javuló-romló életesélyei a családfő maradék önbecsülésének megőrzése ellenében. Ha igaz, hogy minden közösség megérdemli - "megszolgálja" - a maga zsarnokát, akkor a Tóték faluja - Magyarország - budin söröző, kedélyes, már-már szerethető paranoiásokat "választ", akik egyik pillanatról a másikra lapítva taktikázó idegbetegből tomboló őrültté fajulnak. Az Őrnagy úr szépen belelendül a dobozolásba, megkaparintja a frissen eszkábált gigantikus margóvágót, amely leginkább guruló vesztőhelyre hasonlít, és fékeveszetten nyargal a színpadon. Meg-megáll, felemeli a fém instrumentum - guillotine - pengéjét, lesújt, és vágtázik tovább. Mellette katonanadrágos, félmeztelen férfiak járják fenyegető vadsággal legényes lépéseket torzító különös táncukat, miközben leginkább egy megfékezhetetlenül rohamozó könyörtelen alakulatra emlékeztetnek. Lajkó Félix zenéjének eksztatikus hegedűfutamai süvítenek a hangszórókból. A kandeláberek izzói felvillannak és kialszanak, mintha bombák hullanának a magasból. Az Őrnagy, a háborús apokalipszis taligás démona eszeveszetten letépi Tóték vászonfalát, és a pengék közé gyűri, vágja, szeli, darabolja. Vége az első résznek.

Vidnyánszky Attila rendezése nagyszabású kataklizmavízió, vagyis nem - pontosabban nem csak - a Tót família és az Őrnagy úr kamaradrámáját látjuk. Mint egy monstruózus organizmus lüktet, hullámzik, dagad és apad, szuszog és nyög, lódul és torpan a színpadi masinéria. A beregszászi társulat a buszmegállóban várakozó falu népe, a díszlépésben menetelő tömeg, a kantinban mulatozó katonák, az elcsigázottan vánszorgó sereg, az életuntan földre kucorodó, fásultan cigarettázó (légó)pincelakók csoportja. Rokonszenves szemüveges fiatalember, ő a rádióbemondó, apró bajszot ragaszt, és tébolyultan üvöltöző Hitlerré alakul. Később selyemsálas, frakkos dandy mellett charlestonozik bajtársaival egy korabeli bugyuta sláger pattogó ritmusára: "Kislány, kezeket fel" - ugye "bájos" nóta háborús időkben? A sokaság színre kerülésének és kiáramlásának sajátos koreográfiája van, a hátulról beáramlók elöl tűnnek el, állandó a körfogás a világ(háborús)színpadon. A káosz rendje hozza mozgásba a névtelen emberáradatot (a rafináltan mozgatott tucatnyi szereplő egész tömeget képez). A fenyegetettség érzetét kelti a súlyos csendekben megszólaló baljós dallamtöredék, amelyet mielőtt visszavonhatatlanul megunnánk, egy még nyugtalanítóbb rézfúvós futam vált fel a második részben. Élőzene - a társulat zenélő tagjai egy komplett rezesbandát adnak ki -, énekszó, hangszóróból harsogó katonaindulók, népdalok, nóták, siratók, slágerek, Lajkó Félix és csatazaj verik fel a hegyi üdülő csendjét. Vidnyánszky Attila látomásos előadásában háború van mindig és mindenütt. A háború, a katasztrófa az ember normális létmódja; a nyugalom, a béke az abnormitás.

Nagy baj lenne, ha az autonóm rendezői vízió pöffeszkedve agyonnyomná Örkény fergetegesen szórakoztató tragikomédiáját. Ha a látvány mögül hiányozna az előadás. Erről szó sincs! A társulat bölcs bohózatként, a helyzetek groteszk humorát végsőkig feszítve "megcsinálja" a Tóték at. (Sőt azok a jelenetek is bennmaradnak, amelyeket rendre ki szoktak húzni a darabból, az előadás szünettel együtt közel három óra hosszú.) Ötleteiket szemérmetlen játékkedvvel a végsőkig kijátsszák, semmit nem hagynak veszni belőlük. A dobozolás bizarr rituáléjában a lócáról felpattanó Ágika oldalán megemelkedik a lóca, a lejtőn meglódulnak a tárgyak. A némafilmek artisztikusan szaggatott, komikusan gépies mozdulatait idézi a vissza-visszatérő akció. A rádió nemegyszer a legrosszabb pillanatban szólal meg (megáll a kés a levegőben), például ha a magáról megfeledkező Tót tenyérrel rácsap, vagy zavarában nekimegy valaki az antennának. A lepuffantott kakukk jó néhány méteres óriás rugóval bír, percekig próbálják visszagyömöszölni házába, miközben a család többi tagja igyekszik elterelni az Őrnagy úr figyelmét, hiszen annyira kínos a tiszt "merénylete". Ügyes, mesterien lebonyolított lelemény és mély értelmű akció, ahogyan Cipriani ideggyógyász (Kacsur András remek kabinetalakítása) mint afféle ellen-szabadulóművész fehér köpenyébe gabalyítja magát. A világ bolond - mondja, és kényszerzubbonnyá lesz rajta az orvosi köntös. Íme a XX. század egyik alapvető toposza - a tébolyult világban az egészséges tetszik őrültnek -, nagyon könnyeden, nagyon szellemesen elővezetve.

Az alapos szituációelemzést, a helyzetek aprólékos kidolgozását, a gondos és tehetséges színészi munkát nem pótolhatnák a kacagtató lelemények. Szerencsére a beregszásziak produkciója ezzel sem marad adós. Tóth László tűzoltóparancsnokának konok hagyománytisztelete mögött megsejteni a lázadó kisembert. Van valami "deviáns" ebben a konzervativizmusban. Tót anarchista patriarcha. Szabálykövető lázadó. Növekvő nyugtalansága, fokozódó méltatlankodása, lázadó gesztusai - ásítása, budiba menekülése - törvényszerűen vezetnek oda, hogy a hátsó kertben felnégyeli az Őrnagyot. Jót tesz az előadásnak, hogy Tóth László nem az a tekintélyes családfő, akinek Örkény figuráját elképzeljük. Szerep és színészi alkat kontrasztja elmélyíti, újabb árnyalatokkal gazdagítja a magyar drámairodalom egyik nagy szimbolikus figuráját: Tót Lajos tűzoltóparancsnokot.

Mariska maga a családot összetartó asszonyi józanság. Szűcs Nelli végig érzékelteti, hogy az asszony szerény alázata éppen nem butaságból ered. Látja ő világosan, hogy micsoda képtelen és megalázó helyzetekbe sodorja őket az Őrnagy hisztériája. Önmérséklete heroikus küzdelem fronton harcoló fiának életéért. Megjátszott naivitása az egyetlen elviselhető szerep, amivel túl lehet élni az Őrnagy úr rettenetes vakációzását. Rendkívül finom, kivételesen érzékeny játék, ahogyan egy-egy elcsúszó hangsúlyával, akaratlan gesztusával a színésznő érzékelteti, mit is gondol ez az egészséges érzelmű, józan eszű asszony erről az egész kavalkádról. Remek - igazán jóféle - humorú alakítás. Érdekes Orosz Melinda tudálékos nagykamasz Ágikája. Szögletesen, túlpörgetett eszközökkel, igen expresszíven formálja meg a tanító báty, a család büszkesége árnyékában felcseperedő szürke egérkét, akinek rajongása az Őrnagyért - a férfiért és világjobbítóért - tudattalan zendülés a szülők világa ellen. Radikalizmusában fiatal mozgalmároknak, szélsőséges pártok ifjú harcosainak riasztóan könyörtelen logikájára, pusztító lendületére, szörnyű tettvágyára ismerünk. Nyers eszközökkel bonyolult figurát állít elénk: Ágikában küzd a gyermeki tisztelet és az Őrnagy imádata. Fejére a bálványozott katona rohamsisakja kerül, könnyáztatta Karády-slágerekkel búcsúztatja a távozó hadfit. Mégis szinte megkönnyebbül, mikor "szerelme" végre elmegy, ő pedig szüleivel rendbe rakhatja a "totális" dobozolás következtében "felrobbant" lakást, és újra bálványozott apukája mellé bújhat. A Tót házban szétárad a kispolgári derű és béke. Ekkor tér vissza az Őrnagy. Mariska és Ágika néma igenlésével tettestársa lesz az Apának, aki a fészer melletti vesztőhelyre vezeti családi életük feldúlóját. Háromszor "megdöndül" a margóvágó.


{kozep}Szűcs Nelli, Orosz Melinda és Trill Zsolt (Őrnagy) Koncz Zsuzsa felvételei {/kozep}

Felüvölt a zene, ismét elszabadul a pokol. Gyuri postás (Rácz József) felgyújtja a rusztikus harmónia szimbólumát, a gólyafészket, ahová a kiszelektált híreket rejtette az évek során. A szomorú bohóc befejezte a világ dolgainak eligazítását. Tűz emészti a múltat, hamuvá lesz az igazság. Lángol a budi! Poroltó borítja ködbe a színpadot. A kétségbeesett emberek krákogva, köhögve botorkálnak a gomolygó portengerben, mint az ikertornyok leomlása után a New York-iak. A zűrzavarban felhangzik az Irak és talán a Szabadka hívószó: örök jelen időbe kerül a "háború volt" kijelentés. Vége az előadásnak.

Korábban a kényszerzubbonyos Ciprianit körülvevő menetelők váltanak át fasiszta indulóból az Amuri partizánok dallásába, s pózolnak egy moszfilmes hősi csoportképbe rendeződve, majd átalakulnak az Only You t éneklő, táncoló amerikai társasággá. Bizonyára sokakat felbőszít majd a teátrális egyenlőségjel a náci Németország, a kommunista Szovjetunió és a világot uraló Egyesült Államok között. Sokan valószínűleg bombasztikusnak, hatásvadásznak tartják a letaglózó hatású színpadi képpé emelt proklamációt, amelyet a történettudomány és a politológia aligha igazol. Az előadás azonban hat, és meggyőz Cipriani professzor provokatív történelemfilozófiájának igazáról: "Jön majd valami más" - állítja az idegorvos, de a mondat hangsúlya, a rezignált arckifejezés egyértelműsítik, hogy a kijelentés ellentéte igaz. Az sem lesz más, ami jön. A protestálás művészi gesztusa meggyőző.


Örkény István : Tóték (Gyulai Várszínház)

Dramaturg: Kozma András . Díszlet: Alekszander Belozub. Jelmez: V. Csolti Klára . Rendezte: Vidnyánszky Attila .
Szereplők: Trill Zsolt , Tóth László, Szűcs Nelli , Orosz Melinda, Rácz József, Sőtér István, Kacsur András, Béres Ildikó, Varga József , Szabó Imre, Ivaskovics Viktor.