Ünnepi szellemidézés a Rádiószínházban

Október 24.-én, vasárnap este a Kossuth rádióban, a szokott színházi idõben a kaposvári Csíky Gergely Színház nyolcvanas évekbeli, legendás - sõt, kultikus - elõadása hangfelvételének mûsorra tûzésével kapcsolódik a Rádiószínház október 23. megünnepléséhez.





2004. október 21., csütörtök 10:23
2004. október 24. vasárnap
Kossuth Rádió 20.38
PETER WEISS: MARAT HALÁLA
Közvetítés a kaposvári Csíky Gergely Színházból
Fordította: Görgey Gábor
A versszövegeket írta: Eörsi István
Rendezte: Ács János



Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában c. darabja, vagy ahogyan a kaposváriak játszották: Marat halála (sőt, így is emlegettük: Marat/Sade) akkor már túl volt egy sikeres budapesti bemutatón (Nemzeti Színház, 1966), sőt, a mozikban vetítették a Peter Brook rendezte változatot is, mégis revelatív, megrendítő, világlátást, színházi ízlést megváltoztató erejű volt. Játszotta is a Csíki Gergely Színház évekig; nemzetközi fesztiváldíjakat, haza díjak özönét hozva a társulatnak; értelmiségiek, diákok zarándokoltak érte Kaposvárra, s a budapesti vendégjátékokon rendőrkordonnal kellett vigyázni a Vígszínházat, annyian szerették volna látni- Sőt, 1989 őszén fel is újították...

Mi volt e siker titka? Nehéz pontosan megfogalmazni. Ács János rendezése nagyon jól működött, pontosan tudta, mit akar mondani és mit akar kezdeni a színészeivel. Minden a helyén volt, ahogyan az illik, sőt, ahogyan az remekműveknél megszokott. Volt ezen túl valami olyan erő az akkori kaposvári társulatban, ami sorra minden előadását kiemelte a kor produkcióiból: a közösségi munka máshol szokatlan intenzitással jelent meg a színpadon. De ez olyan közösségi munka, ahol az egyén nem felolvad a tömegben, hanem teljesítménye maximumát képes nyújtani mindenki… Szóval, hihetetlen erős sugárzása volt ennek az előadásnak (is).

Mindezen felül volt még valami, amit a mai néző már nem nagyon érthet, mert nem nagyon tapasztalja. Valami olyanról szólt az Ács János által pontosan elemzett, keményen instruált és ragyogóan komponált előadás, amiről máshol nem nagyon lehetett beszélni. Az elvetélt forradalomról. S bár a színpadon a francia forradalom hősei (maguk bolondok, persze!) érveltek, csattantak, a magyar nézőnek a (bemutatókor épp negyedszázada) elabortált magyar forradalom fájdalma jelent meg lelkében, húsában. Az előadás zárójelenete, kissé elkanyarodva a német szerző eredeti szándékától, pontosan meg is fogalmazta ezt a kapcsolódását 1956-hoz: az elmegyógyintézet falai összedőlnek, az ápoltakat maga alá temetve, s a háttér körfüggönyén a Corvin köz régi képe, hatalmasra nagyítva... A földön húshegyek, közöttük egyetlen, a talpán maradt figura, az ifjú Máté Gábor által megformált Kikáltó - a kortárs értelmiségiek szürke ballonkabátos alteregója - áll, kezében utcakő, s ő zokogva nem képes mihez kezdeni helyzetével...

Nagyon érdekes, hogy még az 1989-es felújításról szóló kritikák, a rendszerváltás szabadszájú, eufórikusan szókimondó pillanataiban sem merték ilyen konkrétan felvállalni a budapesti forradalmi eseményekre utaló momentumokat- Szóljon hát október 24.-én este a Kossuth rádióban a Marat/Sade hangfelvétele a negyedszázad előtti emlékezésre emlékezve.


Solténszky Tibor (a Rádiószínház vezetője)

( Az előadásról készűlt fotók a rendező magánarchívumából származnak. )