Beszédszõttesek

Az arab éjszaka - Kortárs német drámaírók antológiája

Györffy Miklós


A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek legfontosabb német nyelvû drámaírói Tankred Dorst, Franz Xaver Kroetz, Thomas Bernhard, Botho Strauss és Heiner Müller voltak. Hogy ezek nagy nevek, amelyekhez formateremtõ mûvek kapcsolódnak, azt valószínûleg minden hazai szakember tudja és elismeri. De hogy ez tükrözõdött volna akár könyvkiadásunkban, akár színházaink mûsorában, azt nem mondhatnánk. Egyik-másik szerzõnek megjelent ugyan kötete magyarul - inkább régebben, mint újabban -, némelyiküket elõ is adták - inkább újabban, mint régebben -, de mély nyomot nem hagytak sem színházmûvészetünkben, sem a hazai nézõk emlékezetében. Hogy õk vagy mi vesztettünk ezzel többet, ki-ki maga eldöntheti, ha egyáltalán mérlegelésre érdemesnek tartja a kérdést.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. októberi számában jelent megAz arab éjszaka - Kortárs német drámaírók antológiája

Györffy Miklós


A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek legfontosabb német nyelvű drámaírói Tankred Dorst, Franz Xaver Kroetz, Thomas Bernhard, Botho Strauss és Heiner Müller voltak. Hogy ezek nagy nevek, amelyekhez formateremtő művek kapcsolódnak, azt valószínűleg minden hazai szakember tudja és elismeri. De hogy ez tükröződött volna akár könyvkiadásunkban, akár színházaink műsorában, azt nem mondhatnánk. Egyik-másik szerzőnek megjelent ugyan kötete magyarul - inkább régebben, mint újabban -, némelyiküket elő is adták - inkább újabban, mint régebben -, de mély nyomot nem hagytak sem színházművészetünkben, sem a hazai nézők emlékezetében. Hogy ők vagy mi vesztettünk ezzel többet, ki-ki maga eldöntheti, ha egyáltalán mérlegelésre érdemesnek tartja a kérdést.

Időközben mindenesetre befutott a német drámaírók új nemzedéke. És rájuk mintha gyorsabban és élénkebben rezonálnának magyar kortársaik. Marius von Mayenburg Lángarc át, amelynek 1998-ban volt az ősbemutatója, már 2000-ben bemutatta a Radnóti Színház Zsótér Sándor rendezésében. Huszonnyolc éves volt ekkor a szerző. Azóta két újabb színművét is lefordították és játszották Magyarországon. Egy másik, díjakkal elhalmozott drámaíró, Ronald Schimmelpfennig (1967) sokat ígérő színházi pályafutása 1996-ban kezdődött, és 2002 óta tőle is láthattunk két darabot, az egyiket (PUSH UP 1-3) két előadásban is. Theresia Walser (1967) 1998-ban írt darabját, a King Kong lányai t 2002-ben szintén láthattuk a Kamrában. És nemrég Az arab éjszaka címmel, Szilágyi Mária szerkesztésében, megjelent a Kortárs német drámaírók antológiája, benne hat olyan darabbal, amelyek egyike sem régebbi keletű 2000-nél. Az előző évtizedek termésére vonatkoztatva ez nagyjából azt jelentette volna, hogy a hetvenes évek végén kiadják és/vagy előadják például Dorst Jégkorszak át, Botho Strauss Kicsi és nagy át, Thomas Bernhard A tudatlan és az őrült jét vagy Kroetz Hajtóvadászat át stb., csupa olyan jelentős darabot, amelyet tudtommal a mai napig nem játszottak nálunk.

Történik tehát valami, ami nemigen illik az általános képbe? Összefüggésben volna ez azzal, amit a magyar antológia utószava idéz Theresia Walsertől a Theater heute 1999. októberi számából: "Pillanatnyilag csak jó dolgokról lehet beszámolni. (...) Mintha a színházak egyszerre ősbemutató-éhesen ébredtek volna, (...) egyszerre mindenhol új darabot akarnak, egy szerző nem is elég, öt, hat vagy hét kell..."? A német dráma és színház fölpezsdülése - olyan nagy válságban persze azelőtt sem voltak - valami módon éreztetné a jótékony hatását nálunk is?

Lehetséges, és ha ez így van, akkor ez főleg az élénkülő kapcsolatoknak köszönhető. Berlinben, a német színház fellegvárában nyüzsögnek a kíváncsi, fogékony magyar fiatalok, Rácz Erzsébet dramaturg és fordító szövi a szálakat, Mayenburg és Schimmelpfennig ellátogat magyarországi bemutatójára, Schimmelpfennig - aligha véletlenül - a Peter Karpati nevet adja egyik szereplőjének, Schilling Árpád a Schaubühnében rendez, Wulf Twiehaus viszonzásul a Krétakör társulatával Mayenburg-darabot visz színre a Millenárison, Szilágyi Mária és munkatársai évről évre Kortárs Drámafesztivált rendeznek; Zsótér Sándor és Bagossy László kortárs német darabok előadásában remekelnek.

Bagossy éppen a kötet címadó darabját, Schimmelpfennig Az arab éjszaká ját rendezte meg legutóbb a Madách Kamarában. Ez a virtuóz színdarab "beszédesen" reprezentálja az új német darabok egyik paradox jellegzetességét: egy-két mondatnyi "dőlt betűs" rendezői utasításon kívül (például: "Csengetnek" ) a mű nem más, mint a szereplők szájából elhangzó beszéd megszövegezése. Ez a beszéd pedig csak részben párbeszéd, részben egyes szám első személyű epikus leírás arról, ami az egyes szereplőkkel történik. Ilyenkor egy-két mondatos monológdarabokkal van dolgunk, amelyek helyenként akár a klasszikus "félre" különleges eseteiként is érthetők. "Beindítom a robogót", vagy: "Tanácstalanul állok a lift sötétzöld fémajtaja előtt", mondja például az egyik szereplő, de nem egy másiknak és nem is magában, hanem a színpadi történést helyettesítő (?) közlésként.

Az arab éjszaka mint színdarab tehát merő verbalitás, ami látszólag szöges ellentétben van a kortárs színház autonómiára irányuló törekvéseivel, totális vagy önreflektáló jellegével, az irodalmi drámaszöveg degradálásával. Schimmelpfennig darabja lemond a színpadi láttatás változatos technikai eszköztáráról, és a színészi beszéd síkjára helyezi vissza a színházi hatáskeltést. Bagossy - állítólag a német előadásokénál is következetesebb radikalizmussal - ezt úgy értelmezte, hogy az öt színész végig egymás mellett ü, és a nézők felé fordulva mondja el mind az egymásnak szóló, mind a bennük magukban "elhangzó" szövegeit. Ez a beszéd persze korántsem az a beszéd, tudniillik a klasszikus drámai történés fő hordozója, hanem egyfajta akusztikus vagy zenei beszéd, amelynek csak egyik funkciója az információközlés, a másik a beszédrészletek összeszövése által létrejövő (kamara)zenei vagy lírai hatás. Az arab éjszaka olyasféle beszédszőttes, mint a Madách Kamara előadásában a függönyt alkotó perzsaszőnyegek.

A verbalitás elvonatkoztató értelmű és egyben többnyire ironikus-groteszk felhangú túltengése nem új jelenség az újabb német drámában: más-más mintáit Thomas Bernhard, Botho Strauss és Peter Handke teremtette meg. Az utóbbi "Sprechstücknek" is nevezte korai darabjait. Schimmelpfennig egyik fő újítása az, hogy elődei pszichologizáló irodalmiasságától és radikális végleteitől eltérően a lehető legbanálisabb helyzetekből és a legközönségesebb emberek szóbeli megnyilatkozásaiból szerkeszt szöveget. Amikor azonban egy ponton észrevétlenül groteszk fantasztikumba fordul a játék, kiderül, hogy nincs is ez olyan messze Botho Strausstól - lásd például a Kicsi és nagy ot. Talán nem véletlen, hogy mindketten a berlini Schaubühne am Lehniner Platzhoz kötődtek pályafutásuk egy szakaszában.

Theresia Walser is nyelvi síkon teremti meg öntörvényű színpadi világát a Közel sincs már e vadság erdeinkben című darabjában, amelyben a nyelvi megformálás szerepét a magyar fordító, Parti Nagy Lajos még nyomatékosította is. Míg azonban Az arab éjszaká ban a beszédmozaikok végül kiadnak valami történetet, itt a poétizálás és absztrahálás odáig terjed, hogy az egyes jelenetek között legfeljebb áttételes, motivikus kapcsolatok teremthetők. Ugyanakkor Walsernél a társadalmi miliő szociológiai jelentéssel telítődik: egy pályaudvaron vagyunk, és a szereplők a társadalom peremére sodródott, kisemmizett páriák. A túlfeszített nyelvi és kompozicionális stilizáció azonban eltávolít a társadalmi problematikától, vagy elbizonytalanít arra nézve, hogy egyáltalán arról van-e szó.

Marius von Mayenburgtól a Millenáris Fogadóban már játszott A hideg gyermek olvasható a kötetben. Ez is bravúros darab, bravúrja megint az abszurdba hajlóan redukált beszéd szövésének módja, a sem térben, sem időben egymástól el nem különülő és ezért meghatározatlan színpadi létmódú jelenettöredékek filmszerű vágástechnikája. Az abszurd dimenzió a kötet más darabjainak is fontos rétege. David Gieselmann Kolpert úr című remek komédiája a Nem félünk a farkastól t idézve egy vendéglátó és egy vendégeskedő házaspárt léptet föl, akik között az okoz horrorisztikus végkimenetelű bonyodalmat, hogy egy ládában, amely a lakás berendezését képezi, csakugyan ott található-e élve vagy halva, esetleg fel is darabolva Kolpert úr, egyikük hivatali felettese, vagy mégsem. Moritz Rinke kissé túlírt és túlbonyolított Vineta köztársaság a viszont Dürrenmatt Fizikusok jára emlékeztet: egy rezervátumszerűen elkülönült intézetben kiválasztott mérnökök, politikusok, topmenedzserek egy utópisztikus város megalomán tervein dolgoznak, mígnem lassanként kiderül, hogy valójában túlpörgött, bekattant világmegváltók foglalkoztatási terápiáját látjuk. A cím egyébként egy mondabeli elsüllyedt keleti-tengeri városra utal. Sybille Berg Helge élete című csúfondárosan groteszk darabjának előjátéka Goethe Faust jának parodisztikus parafrázisa: Isten asszony és a Halál fogadnak, hogy ki kormányozza valójában a világot, és a fogadás tárgya Helge élete, amelyet a földi élet állati túlélői, a Tapír, élettársa, az Őz, valamint üzlettársuk, a Hörcsög tévéműsorként néznek végig és kommentálnak. A játék szellemes ötlete, hogy megszemélyesített figuraként föllép benne Helge, valamint szerelme félelme, és a két Félelem időnként egymással is kommunikál. Végül nemcsak a hajdani emberpár, hanem Félelmeik is meghalnak, de hogy ki győzött, Isten asszony-e vagy a Halál, annak tétje ekkorra végképp értelmét veszti.

A hat kitűnő kortárs német színmű ízléses és igényes kiállítású kötetben, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Creativ Média kiadásában jelent meg. A kitűnő fordításokat Forgách András, Parti Nagy Lajos, Perczel Enikő, Szilágyi Mária és Veress Anna készítette. Kár, hogy a kötet érdemeit szépséghibák csorbítják: Szilágyi Mária szerkesztői utószavában egy tizenkét soros bekezdés kétszer egymásután olvasható, Sibylle Berg neve a darabja szövegét kísérő felzetben mindvégig Sibyll Berg formában szerepel és más sajtó(?)hibák is akadnak. Theresia Walser idézett kijelentését minimálisan módosítva mégis azzal fejezném be: pillanatnyilag jó dolgokról lehet beszámolni.



Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Creativ Média, 2004