Elhunyt Bessenyei Ferenc

Megrendülten tudatja a Magyar Színház, hogy társulatának színészóriása 2004 december 27-én, életének 86. évében elhunyt. Temetésérõl késõbb történik intézkedés.

"Bessenyei Ferenc színészi nagyságához az is hozzátartozott, hogy nagy embereket játszott el. Történelmi nagyságokat vagy nagy hõsöket. A színházhoz hozzátartoztak a nagy érzések, a magasztos erkölcsi eszmények. Úgy tetszik, valamikor a hatvanas években ez végképp elmúlt. A nagyság kiveszett a világból, a színházból, kiveszett a nézõk lelkébõl a nagyság iránti vágy. Hazug idealizálásnak kezdett látszani mindaz, ami korábban eszményinek tetszett, s ez talán halálig dühítette Bessenyei Ferencet..."
Zappe László írása

Elhunyt Bessenyei Ferenc

- Zappe László írása -

Elhunyt Bessenyei Ferenc színművész. A Kossuth-díjas, kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színészét 86 éves korában érte a halál. Temetésérõl késõbb intézkednek.


"Ha ma lennék pályakezdő, nem biztos, hogy ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni. Semmi olyasmi nem maradna meg számomra, mint amit most érzek, ha visszagondolok azokra az évekre, amikor még aktív színész voltam."



Ezt a közelmúltban mondta egy újságnak. De amikor aktív színész volt, akkor is arra panaszkodott a Madách Színházban eljátszott Othellója kapcsán, hogy a nézőtéren csupa Jago ült. Már akkor úgy érezte, hogy az a belső hév, tragikus erő, tiszta indulat, ami nemrég még magával ragadta nézőit, a hatvanas években már nem ment át a rivaldán.

Nyilatkozatai alapján a régi dicsőségre révedő megkeseredett embernek is gondolhatnánk. Úgy hihetnénk, az ötvenes években volt nagy korszakához mérve mindent, rég kiesett az időből, bármily nagy volt is egykor.

S lehet ebben igazság is. Bessenyei Ferenc színészi nagyságához az is hozzátartozott, hogy nagy embereket játszott el. Történelmi nagyságokat vagy nagy hősöket. A színházhoz hozzátartoztak a nagy érzések, a magasztos erkölcsi eszmények. Úgy tetszik, valamikor a hatvanas években ez végképp elmúlt. A nagyság kiveszett a világból, a színházból, kiveszett a nézők lelkéből a nagyság iránti vágy. Hazug idealizálásnak kezdett látszani mindaz, ami korábban eszményinek tetszett, s ez talán halálig dühítette Bessenyei Ferencet.

Pedig legnagyobb sikerei idején sem volt eszményítő színész. Az eszményi hősöket, a tragikus nagyságokat is árnyaltan, átgondoltan, gazdag színészi eszköztárat mozgósítva ábrázolta. A szenvedélynek, az emelkedettségnek is számtalan színét tudta megjeleníteni. S persze nemcsak Othellót és Lear királyt, Bánkot és Kossuthot, Széchenyit és Görgeyt és Ádámot játszotta. Nevezetes szerepe volt Svángya matróz, volt Kerekes Ferkó a Csárdáskirálynőben. De Tevje és Higgins szerepében is nagy sikert aratott. És eljátszotta Németh László és Brecht egymástól oly igen eltérő Galileijét is. Nemcsak hős volt, hanem igazi, mindenre képes komédiás. Vígjátékban, operettben és musicalben is remekelt. Hatalmas orgánumával, gyönyörű énekhangjával mindent tudott. A közemlékezetbe persze haragos és harapós interjúin kívül a Dúvad címszerepe is bevitte az egyetlen nagy szenvedélyből élő, életét végigtomboló figurát. Pedig színészete tele volt humorral, játékossággal, könnyedséggel is.

Pályáját 1940-ben Szegeden kezdte, az énekkarban. 1942-től Miskolcon, 1945-1950 között a Budai Színházban játszott. Tízévi gyakorlatban tanulta meg a mesterséget, hogy elementáris szenvedélyeket hozzon a színpadra. Ezután tizenhárom esztendőt a Nemzetiben töltött, majd a Madách Színházzal próbálkozott. 1967-ben visszaszerződött a Nemzetibe, de 1973-ban ismét a Madáchba tért. Nyilvánvalóan nem találta a helyét, nagysága nem fért be az átalakuló, változó magyar színházi világba. Végül hű maradt ahhoz a társulathoz, amely legalább nevében emlékeztetett egykori legnagyobb sikereinek helyszínére. A Nemzeti tagjaként játszott a Hevesi Sándor téren, onnan ment nyugdíjba, ott lett a nemzet színészévé, amikor régi társulatától a nevét is elvették.

Halálával egy színházi stílus, egy letűnt korszak, de egy színészi habitus, színházi szemlélet is eltűnik. Az emberi nagyságba vetett hit megrendülésével együtt pedig félő, hogy a színház, a színjátszás fontosságába vetett hit is kopni kezd. Bessenyei Ferenc folytathatatlan életművének emléke pedig éppen erre, a játékosok feladatának komolyságára fog mindig emlékeztetni.

NÉPSZABADSÁG, 2004. december 28.
Zappe László írása