Gigantikus babaszoba

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Arthur Miller: Az ügynök halála

Perényi Balázs


Hollandiában egy kiállításon ormótlan berendezési tárgyakkal rendeztek be egy családi otthont. Egy négy méter hosszú kanapén ücsörögve elveszett és jelentéktelen volt az ember. A bizarr környezet rádöbbentett, milyen lehet a kisgyerekeknek olyan környezetben létezni, melyet nem az õ lehetõségeikhez, képességeikhez igazítottak. Különleges, felforgató élmény: az arányok megváltoztatása arra készteti a látogatót, hogy eleve adottnak gondolt jelenségeket újraértelmezzen, ezáltal érzékenyebb, együttérzõbb "óriáslény" legyen. Hasonló érzéki élményt kínál a Tháliában Az ügynök halála. Willy Lomanék házában ijesztõ bútormonstrumok terpeszkednek, amelyek között az idõs házaspár esendõ törpének, szánalmas kis állatkának tûnik.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. decemberi számában jelent megArthur Miller: Az ügynök halála

Perényi Balázs


Hollandiában egy kiállításon ormótlan berendezési tárgyakkal rendeztek be egy családi otthont. Egy négy méter hosszú kanapén ücsörögve elveszett és jelentéktelen volt az ember. A bizarr környezet rádöbbentett, milyen lehet a kisgyerekeknek olyan környezetben létezni, melyet nem az ő lehetőségeikhez, képességeikhez igazítottak. Különleges, felforgató élmény: az arányok megváltoztatása arra készteti a látogatót, hogy eleve adottnak gondolt jelenségeket újraértelmezzen, ezáltal érzékenyebb, együttérzőbb "óriáslény" legyen. Hasonló érzéki élményt kínál a Tháliában Az ügynök halála. Willy Lomanék házában ijesztő bútormonstrumok terpeszkednek, amelyek között az idős házaspár esendő törpének, szánalmas kis állatkának tűnik.


{kozep}László Zsolt (Biff), Bodrogi Gyula (Willy Loman) és Vári Éva (Linda){/kozep}

Kentaur díszlete első látásra meghökkentő, lenyűgöző. A színpad közepét egy fehérre mázolt étkezőasztal uralja, megvan vagy két méter magas. Két oldalán méretben passzoló székek. Jobbra elöl bársonyhuzatú, bíborszín karszék. Hüvelykvastag karfája jó másfél méter. A vele összeépített dohányzóasztal és vászonburás állólámpa akkora, mint egy utcai kandeláber. Balra hátul a fogyasztói társadalom jelképe, egy irdatlan hűtőszekrény áll. A bútorzat egyes darabjaira lépcsősor fut fel. Lépcső visz a Loman fiúk emeleti szobájához is. Ez egy keresztbe vezető fémfolyosó, amit korlát határol - itt füvezik lábát a mélybe lógatva Happy Loman (Czapkó Antal) és Biff Loman (László Zsolt). A két fiú szerepét nem véletlenül játsszák kivételesen magas színészek. Az öregek alig érnek gyermekeik melléig.

A játék az arányokkal az előadás "nagy" ötlete. Alföldi Róbert legfőbb törekvése, úgy megkomponálni a képeket, hogy a szereplők térbeli helyzete - az érzet, hogy mennyire törpülnek el, illetve magasodnak ki - kifejezze viszonyaikat, pillanatnyi státusukat, eltitkolt érzelmi állapotukat. Willy Loman az asztal előtt áll szétvetett lábbal, és széles mozdulatokkal szónokol. Igazán elemében van: szapult-imádott idősebb fia képtelen üzleti terveiről szövi újabb öncsaló ábrándját. A Loman família nyomorult diktátora szól alattvalóihoz. A két fiú székeken áll mögötte, hatalmasnak, diadalmasnak tetszenek - ők váltják be apjuk habzó álmait. Biff csecsemőpózba húzódik össze, zokogva édesapja ölébe kucorodik, miután kiokádta magából az életét megnyomorító hazugságokat. Végre elfogadja hajdan bálványozott, majd megvetett édesapját. Willy Lomannek nem kell felszegett állal felsandítania lázadó gyermekére - tékozló fia visszatért hozzá. A fiúk mélyen meghajtják fejüket apjuk előtt az előadást záró "rekviemben". Asztal alá szorulnak az ügynök temetésén. Így - összehúzódva - majdnem akkorák, mint apró édesanyjuk.

Az előadást meghatározó színpadi metafora könnyen megfejthető: az ügynök fölé fenyegetően tornyosul hitelre vásárolt háza, hűtője, garnitúrája. Bármikor ráomolhatnak a lehetőségeit meghaladó, túlköltekező életforma félelmetes rekvizitumai. Willy úgy lépked föl bútoraira megtörten, ahogy egy buddhista szerzetes baktat föl ködbe burkolózó szentélyének lépcsősorán.

Sajnos azonban az előadáshoz kulcsot adó szimbolikus tér nemcsak Lomant nyomasztja - agyonnyomja az előadást is. A színpadkép rendkívül expresszíven mutatja a végállomást; a drámai folyamatok zárlatát. Mielőtt Miller szerencsétlen utazó ügynöke szemünk láttára összeomlana, készen kapjuk a magába roskadt idős ember szuggesztív képét. Az előadás állóképek sora. Az első pillanatok döbbenete után kiderül, hogy a játék közege megfojtja a produkciót. Kentaur terve a Loman-portán játszódó jelenetekre született. A házon kívül zajló eseményekhez a zenekari árok süllyesztőjéből érkeznek újabb díszletek. Kínos lassúsággal emelkedik ki Willy Loman főnökének irodája - high-tech számítógépasztal; Stanley bárja - egy könnyűfém bárpult; a Loman-ház kiskertje - egy furnérlap. Szükségmegoldás!

A dramaturgiai változtatások a színpadképhez hasonlóan csapdahelyzetet rejtenek. Vörös Róbert dramaturg és Alföldi Róbert mindent kigyomlált Miller drámájából, ami korhoz, illetve helyhez kötné. Az alaposan meghúzott szövegből eltűnt minden, az amerikai álomra vonatkozó utalás. Kimaradnak a (vad)nyugat végtelen távlatára, a szabadság, a valódi megmérettetés honára utaló mondatok. Nem fontos a vágyakozás a pionírok kemény és férfias életére. Az amerikai mitológia lényege a hit a nehézségeknek feszülő és diadalmaskodó emberi akaratban. Gyökere ennek a gondolkodásnak a honalapító atyák világnézete, az eleve elrendelést valló protestáns ethosz, a meggyőződés, hogy az embert az e világi boldogulás - siker - minősíti, mert megmutatja mennyire értékes - istennek tetsző - életet él. Az amerikai kultúra nagy elbeszélései sikertörténetek. A bukás - bűn! Ezzel a világképpel szembesít Arthur Miller. Mi marad az "amerikai álom" távlata nélkül? Egy családi történet - nem túlzottan mélyen - pszichologizáló rajza. Az előadás tanulsága: a dráma nem elég egyetemes ahhoz, hogy társadalmi miliőjétől elvonatkoztatva, örök érvényű tragédiaként hasson.


{kozep}Bodrogi Gyula és Vári Éva - Koncz Zsuzsa felvételei{/kozep}

Méltányolható, hogy az alkotók jelen idejű magyarországi történetként olvasták Az ügynök halálá t. Érthető, miért isznak Lomanék uniócsillagos bögréből. Alig akad ma húsbavágóbb kérdés, mint a feleslegessé váló ötvenes, hatvanas generáció lépten-nyomon megtapasztalható életválsága. Egy nemzedék jó része méltatlanul, önhibáján kívül lett vesztessé. Bizonyítja mindezt, hogy az előadás legtorokszorítóbb jelenete az, amikor az unott harmincas yuppie - Howard - porig alázza hatvanas beosztottját. Bodrogi Gyula feszengve húzza össze télikabátját, egyik lábáról a másikra áll, úgy könyörög nyikhaj felettesének. Hevér Gábor egészen kiváló ebben a jelenetben. Howard a dominanciajátszmák minden trükkjét beveti. Fejét fenyegetően mozdulatlanul tartja. Dermesztő higgadtsággal beszél. Aggályosan ügyel arra, hogy ő szabja meg a társalgás ritmusát - indokolatlan szüneteket tart. Alig pillant beosztottjára, elfoglaltságot színlel - pasziánszozik a számítógépén. Váratlanul üvölteni kezd. Végül PC-jére veszi Willy esengését, majd blazírt arccal vissza is játssza a felvételt. Ki vagy rúgva, Willy! - ENTER. (Az ötlet, hogy a darabban a magnójával babráló Howard a színpadon komputerre vegye és lejátssza Willy mondatatait, egyike a rendezőre jellemző nagy leleményeknek. Kár, hogy megelégedett a "nagy" metaforával - a díszlettel -, és kevés ilyen ötletet találunk a produkcióban.) Megrázó jelenet. Sajnos azonban a darab "szabályos lélektani drámává" egyszerűsítve nem tűnik megfelelő alapanyagnak ahhoz a nemes vállalkozáshoz, hogy drámai erővel színpadra fogalmazzák egy nemzedék megalázó kudarcát.

Alföldi Róbert elveti Miller időjátékait, nem elevenednek meg a múlt jelent értelmező eseményei: legfeljebb Willy Loman mormolja maga elé néhai mondatait. Nem látjuk az ügynököt mint körülugrált, magabiztos "nagyfőnököt". Nem lehetünk tanúi annak, ahogy fellengzős ábrándjaival tökéletesen összezavarja fiait. Csak az összetört és tehetetlen Willyt látjuk. Az áldozatot. Elhagyták azokat a motívumokat, melyek Willy vesztét okozó gőgjére utalnak. Kihúzták a lenézett barát, Charlie figuráját, aki állást kínál Willynek, azt azonban az ügynök büszkeségből visszautasítja.

Miller számos megoldása valóban poros és divatjamúlt, valóban nehézkesnek tetszik a múlt drámai fordulópontjainak álomképszerű színpadra állítása, valóban mókás lenne László Zsolt mint focimezes tizenéves. Ezért elmarad a Willy Loman tudatában megjelenő emlékképek teatralizálása. Ben, a családi legendárium hőse, a dúsgazdag nagybácsi a szoba falára vetített kép csupán. Jordán Tamás határtalanul bölcs, fáradt és rezignált arca - árnykép. Viszont a dráma cselekményidejében szerepet kapott figurák sokkal lazábban kötődnek a konfliktushoz, mint a múlt meghatározó - kihagyott - figurái. Howard kivételével a mellékszereplők nem többek a cselekmény lebonyolítását "segítő" epizodistáknál. Nem szerepek.

A Loman család tagjait alakító négy színész akár igazolhatná is a "kamaradráma" elgondolás életképességét, ha aprólékosan kidolgozott, mégis szenvedélyes játékukat nem nyomná agyon a gigantomán színpadkép. A szerencsétlen díszlet felelős azért, hogy a rezdüléses pszichologizáló játék hátraszorul a zenekari árok mögé, jókora gödör szigeteli el a nézőtértől. Az óriásbútorokhoz komponált képek nem emelik el, csak megdermesztik és eltávolítják a hiteles realista alakításokat.

Pedig Bodrogi Gyula hosszú évekig emlegetett Willy Loman lehetett volna! Formátumos, nagy színészetet látunk tőle, amelynek hatása sokkal gyengébb, mintsem értékei indokolnák. A tárgyi környezet folyamatosan lenyomja Willy figuráját; így képtelenség tragikus hőssé emelni a legendás alakot. Bodrogi személyiségének súlyát akkor érezzük, amikor kisétálhat a megalomán babaházból. (Gyanítható, hogy a dramaturgiai átalakítások szürkébb és kevésbé nagyszabású figurát kreálnak. Izgalmasabb lett volna megfogalmazni a fiatal, elszántan optimista, magabiztosságot sugalló családapát - a régi Wilyt - is az összeomló, kudarcot valló ügynök mellett.)

László Zsolt féktelen kitörése az előadás végén még így - ebben a térben is - letaglózó erejű. Vári Éva nemesen egyszerűen, szép alázattal formálja meg Linda csendes odaadását, magától értetődő mártíriumát. A fiatal Czapkó Antal energikus játéka igazán érdekes Happy Lomant állít elénk, helyenként rendkívül szellemesen.

Willy Loman meghalni indul, átlép a szoba falába vágott láthatatlan ajtón. Semmibe tartó alakjának árnyképe felmagasodik. Végre ember léptékűnek látjuk a szobát, emberléptékűnek a drámát. Kár, hogy csak a befejezésben. Nem született fontos előadás. Rabul ejtette a gigantikus babaház.


Arthur Miller: Az ügynök halála (Thália Színház)

Fordította: Ungvári Tamás. Dramaturg: Vörös Róbert. Díszlet: Kentaur. Jelmez: Bartha Andrea. Mozgás: Király Attila. Operatőr: Márton Balázs. Rendezte: Alföldi Róbert.

Szereplők: Bodrogi Gyula, Vári Éva, László Zsolt, Czapkó Antal, Jordán Tamás, Hevér Gábor/Alföldi Róbert, Mészáros István/Domonkos Béla, Fodor Annamária, Bartsch Kata/Semjén Nóra.