Sok hûhó a nagyvárosban

- Schiller Kata felvétele -

William Shakespeare: Tévedések vígjátéka

Urbán Balázs


Efezosznak írja a színlap és a mûsorfüzet a Tévedések vígjátéka színhelyének nevét. Nemcsak az írásmód tér el a hagyományoktól: Efezosz mai nyüzsgõ nagyváros, csillogó-villogó butikokkal, night clubokkal, kuplerájokkal, kommandósokkal. Kentaur látványos, invenciózus díszlete a forgószínpadra állított épületegyüttes tömbjeibe a "bûnös" nagyváros képzetéhez tapadó sztereotípiák jó részét belezsúfolja. Itt és most játszódik a mû cselekménye - mondhatnánk, ha akár az "itt"-ben, akár a "most"-ban biztosak lehetnénk.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. decemberi számában jelent megWilliam Shakespeare: Tévedések vígjátéka

Urbán Balázs


Efezosznak írja a színlap és a műsorfüzet a Tévedések vígjátéka színhelyének nevét. Nemcsak az írásmód tér el a hagyományoktól: Efezosz mai nyüzsgő nagyváros, csillogó-villogó butikokkal, night clubokkal, kuplerájokkal, kommandósokkal. Kentaur látványos, invenciózus díszlete a forgószínpadra állított épületegyüttes tömbjeibe a "bűnös" nagyváros képzetéhez tapadó sztereotípiák jó részét belezsúfolja. Itt és most játszódik a mű cselekménye - mondhatnánk, ha akár az "itt"-ben, akár a "most"-ban biztosak lehetnénk.


{kozep}Jelenet - az előtérben Hegyi Barbara (Adriana){/kozep}

Eszenyi Enikő vígszínházi rendezése nem veszi komolyan a megjelenített sztereotípiákat. A modern környezetbe helyezés nem azt a célt szolgálja, hogy párhuzamot teremtsen a műben megjelenített világ és napjaink (magyar vagy akár európai) valósága között. A tárgyi környezet (melybe a díszleten kívül Bartha Andrea sokféle színből és sokféle anyagból készült, hol válogatottan ízléses, hol válogatottan ízléstelen ruhái is beletartoznak) és a hozzá kapcsolódó, valamint a mai szituációkat megidéző játékötletek lényegében a helyzetkomikum erőteljesebb, invenciózusabb kiaknázását segítik. Az a néhány rész, ahol Eszenyi megpróbál direktebben asszociáltatni társadalmi problémákra is, az előadás leginkább problematikus pontjai közé tartozik. Önmagában szellemes ötlet például, hogy Solinus herceg a politikai és gazdasági hatalom összefonódásának gátlástalan megvalósítójaként lépjen színre, ám ehhez a sima modorú, a médiát jól használó, a beruházásokat saját bétéjével megvalósító demagóghoz meglehetősen nehéz kapcsolni az előadás más jeleneteiben megjelenő terror, a totális rendőrállam képét.

A Tévedések vígjátéka persze amúgy sem alkalmas mély társadalmi konfliktusok megjelenítésére. Shakespeare e korai, bohózati síkú vígjátékát egyértelműen a helyzetkomikum élteti. Jellemkomikumot nehéz keresni ott, ahol, ha a pszichológiai hitelesség igényével vizsgálnánk a szereplőket, többségüket gyengeelméjűnek kellene tartanunk. (S e megállapítás nemcsak az elrajzoltan ábrázolt mellékszereplőkre igaz, hanem a központi figurákra is: a két Antipholus és a két Dromio egyaránt tisztában van ikertestvére létezésével, ám soha, egyetlen pillanatra sem ébred fel bennük a gyanú, hogy mi okozhatja az ép ésszel megmagyarázhatatlan félreértések sorozatát.) Vagyis keresve sem lehetne alkalmasabb Shakespeare-komédiát találni arra, hogy a rendező invenciózusan eljátsszon a megjelenített sztereotípiákkal, telezsúfolja játékötletekkel a színpadi történéseket, "modern színházi" ötletekkel fokozza a szituációk komikumát, egyszóval: minden eszközt a komédiai hatás szolgálatába állítson. (Ellenpéldaként említhető lenne ugyan Mohácsi János egykori kaposvári rendezése, mely hátborzongató kafkai víziót kreált az anyagból, de ilyen szándék és invenció elvárásként egyetlen előadással szemben sem fogalmazható meg). Az Eszenyi Enikő rendezte előadással kapcsolatos hiányérzeteim tehát nem elvi okokhoz, hanem a megvalósításhoz kapcsolódnak. Magyarán: nem érzem elég szellemesnek, ötletesnek, szórakoztatónak a produkciót.

Problematikus a szövegkönyv is, melyet Zöldi Gergely fordításából Böhm György, Szűcs Anikó, Eszenyi és a fordító alakított ki. A shakespeare-i sorokat mai szóhasználatba oltó és kínrímekbe rendező munka egyértelműen Romhányi József szövegkönyveit idézi. S egyes sikerült sorai néha valóban nagyon szellemesek is. A probléma az arányokkal van. Nemcsak a sikerült és a sikerületlen sorok arányaival, hanem a ragrímekével is. Pontos becslésre első hallás után nem vállalkoznék, ám abban, hogy arányuk meghatározó, bizonyos vagyok. Ha e tekintetben Romhányi bármelyik hasonló munkájával összevetnénk a Tévedések vígjátéka szövegkönyvét, az eredmény, tartok tőle, Zöldiékre nézvést meglehetősen kedvezőtlen lenne.

Az viszont kétségtelen, hogy a szöveg jól mondható, s vélhetően segíti a színészek munkáját. A színészi alakításokat panasz nem érheti; ha kiemelkedő teljesítményeket nem is, de sikerült, ügyes, technikás alakításokat bőven láthatunk. Csőre Gábort láthatóan nem zavarja, hogy a Dromiók Antipholusokhoz való viszonya kevéssé van tisztázva az előadásban (hiszen a klasszikus szolgaszerep a modern átdolgozásban értelmezhetetlen, a függőségi viszonyt viszont a szöveg feltételezi). Efezoszi Dromiója igazi balek, szerencsétlen flótás, akin a ház apraja-nagyja kitöltheti mérgét. Annak szirakúzai mása viszont belevaló, gátlástalan mai lókötő, aki határozottan befolyásolja a maga Antipholusát. A két jól elkülönített karaktert Csőre egyforma lendülettel, kiváló mozgáskészséggel, a komikus szituációkat jól kiaknázva hozza színre. Pindroch Csaba Antipholusaiban ugyan kevesebb az átütőerő, de figyelemre méltó az a komolyság és ízlés, mellyel a szerepeket formálja (s ami korábban nem mindig volt jellemző rá). Pindroch is elválasztja a két karaktert: a szirakúzai Antipholus kissé együgyű, jó szándékú, naiv turista, míg efezoszi ikertestvére szangvinikus, ellentmondást nem tűrő despota. Ez utóbbi feleségeként Hegyi Barbara a klimax felé haladó, megfáradt, de férjének tetszeni próbáló háziasszony típusát keveri ki. Ennek húgát, Lucianát feltűnő lendülettel, kiválóan poentírozva, erős komikai vénát mutatva hozza színre Tornyi Ildikó Fesztbaum Béla és Lajos András markáns eszközökkel végletesen elrajzolják a nem pusztán legális tevékenységeket folytató üzletemberek típusait, Varju Kálmán blazírt humorral hozza a rendőr figuráját, Cseh Judit nyers, erős színeket mutat a prosti szerepében.


{kozep}Varju Kálmán (Rendőr) Pindroch Csaba (Antipholus) és Csőre Gábor (Dromio) - Schiller Kata felvételei{/kozep}

Sarádi Zsolt finom iróniával játssza a város délceg despotáját, akiért leányhadak visítoznak. A kegyelemről, az emberi érzelmekről szóló szavait is a kameráknak mondja. Igazi érzelmekkel csak Cserhalmi György fiait kereső, megsebzett, megfáradt Égeonja és Venczel Vera amolyan vígjátéki deus ex machina ként megjelenő Emíliája bír. Cserhalmi színészi ereje, kisugárzása, komoly szövegmondása elegendő ahhoz, hogy a kevés szöveg ellenére is hangsúlyos figurává tegye Égeont, de ahhoz nem, hogy a komolyabb, komorabb hangok jogosultságát indokolja ebben a környezetben. Hiszen Eszenyi számos apró játékötlete közül is azok a frappánsak, hatásosak, amelyek a felszabadultan komikus szituációkhoz kapcsolódnak, s ezt segítik a Milan Mikulcik tervezte mozgássorok is. Igaz, ezek többnyire hosszúra nyúlnak, s ha látványosak is, nincs bennük több percre elegendő ötlet - ez talán a játék végi "párbajnál" a legnyilvánvalóbb. A második felvonásban akadozik a ritmus, nehezebben telnek a percek; ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy mindvégig hiányzanak a játékból azok az igazán eredeti, sajátosan szellemes ötletek, melyek "megbolondíthatnák", különlegessé tehetnék a produkciót, és valóban sodró, magával ragadó színpadi kavalkádot teremthetnének. Így marad a magabiztos, professzionális színvonalon megvalósított játék, mely ha különösebb meglepetéssel nem is szolgál, az előadás nagy részét szórakoztatóvá tudja tenni. A fület néha sértik a ragrímek, a tempózavarok következtében a néző ki-kiesik a ritmusból, de a játék jobb pillanatai, sikerültebb jelenetei azért tagadhatatlanul hatnak; tele szájjal nevetni ugyan keveset, mosolyogni viszont sokat lehet. Ezért érződik kivált feleslegesnek, amikor Eszenyi ennél többet akar aggatni a produkcióra. Még akkor is, ha ezek a "függelékek" önmagukban színvonalasak. Bármennyire erős atmoszférával bír is az első felvonás fináléja, a Szőcs Artúr által magyarul elénekelt "Imagine" köré szervezett jelenet, ha Solinus herceg összes katonája rám szegezné fegyverét, akkor sem tudnám megmondani, hogy ehhez a kedvesen súlytalan játékhoz mi köze lehet szegény John Lennonnak és a kirajzolódó "peace" feliratnak.


William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Vígszínház)

A vígszínházi változatot Zöldi Gergely fordítása alapján Böhm György, Eszenyi Enikő, Szűcs Anikó és Zöldi Gergely készítette. Dramaturg: Böhm György, Szűcs Anikó. Díszlet: Kentaur. Jelmez: Bartha Andrea. Film: Zakál Edit. Mozgás: Milan Mikulcik. Zene: Jan P. Muchow. Rendező: Eszenyi Enikő

Szereplők: Sarádi Zsolt, Cserhalmi György, Pindroch Csaba, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Varju Kálmán e. h., Szőcs Artúr e. h., Lajos András, Telekes Péter e. h., Venczel Vera, Hegyi Barbara, Tornyi Ildikó e. h., Cseh Judit e. h., Gilicze Márta e. h., Viszt Attila.