Színházi kozmológia

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Térey János: A Nibelung-lakópark III.

Kiss Gabriella


"A mítosz nem valamilyen gondolaton alapul, ahogyan ezt egy mesterkélt kultúra gyermekei vélik; a mítosz maga egyfajta gondolkodásmód: a világról alkotott elképzelést közöl, de folyamatok, cselekvések és szenvedések egymásutánjában. A nibelung gyûrûje roppant gondolatrendszer, a gondolkodás fogalmi formája nélkül" - írja Nietzsche, meghatározva a wagneri vízió belsõ logikáját, amely azért és úgy aktualizálja az európai kultúra egyik alaptörténetét, hogy az emberiség jövõjére hasson. A jövõbe vetett hit ez esetben a "szerelmi megváltás" lehetõségébõl táplálkozik, amely a vezérmotívumok kapcsolatvarázsába illeszti a világégés látványát. A zenedráma záróakkordjainak azonban Térey János szövegében a Norna Network stúdiójában megrendezett kerekasztal-konferencia zárszava ("Végünk van, hogyha puhul a pöröly, / Amely Nidhögg méregfogát kitörte; / Ha níbelungok napja tündököl, / S történelmet csinálhat bárki törpe.") feleltethetõ meg, Mundruczó Kornél rendezésében pedig a Hagen ujjaival szemünk láttára kielégített Brünnhilde önvallomás-értékû riposztja: "A másodperc törtrészéig se hittem, / Hogy élet."

Ez a cikk a Színház folyóirat 2005. januári számában jelent megTérey János: A Nibelung-lakópark III.

Kiss Gabriella


"A mítosz nem valamilyen gondolaton alapul, ahogyan ezt egy mesterkélt kultúra gyermekei vélik; a mítosz maga egyfajta gondolkodásmód: a világról alkotott elképzelést közöl, de folyamatok, cselekvések és szenvedések egymásutánjában. A nibelung gyűrűje roppant gondolatrendszer, a gondolkodás fogalmi formája nélkül" - írja Nietzsche, meghatározva a wagneri vízió belső logikáját, amely azért és úgy aktualizálja az európai kultúra egyik alaptörténetét, hogy az emberiség jövőjére hasson. A jövőbe vetett hit ez esetben a "szerelmi megváltás" lehetőségéből táplálkozik, amely a vezérmotívumok kapcsolatvarázsába illeszti a világégés látványát. A zenedráma záróakkordjainak azonban Térey János szövegében a Norna Network stúdiójában megrendezett kerekasztal-konferencia zárszava ("Végünk van, hogyha puhul a pöröly, / Amely Nidhögg méregfogát kitörte; / Ha níbelungok napja tündököl, / S történelmet csinálhat bárki törpe.") feleltethető meg, Mundruczó Kornél rendezésében pedig a Hagen ujjaival szemünk láttára kielégített Brünnhilde önvallomás-értékű riposztja: "A másodperc törtrészéig se hittem, / Hogy élet."

Míg 1835-ben Jacob Grimm számára "egy durva, ritkás bozóttal benőtt sziklás tájhoz voltak hasonlatosak" a Német mitológia elsüllyedt világának szegényes töredékei, addig a Szép Ernő-díjjal kitüntetett mű első rendezésében a budavári katonai Sziklakórház atmoszférája formálja térbeli és időbeli (következésképp testi) élménnyé Alberich bosszúját és a bosszú sértett eszközének, Hagennek hamuszín gyűlöletét. Szűk és alacsony folyosókon, málló gipszvakolatú falak mentén, elrozsdásodott és évek óta nem tisztított mosogatódézsák között kalandozunk, az elemlámpák fényénél morfiumos ládákra és kórházi feliratokra ismerhetünk. Két jelenet között néha az az érzésünk, mintha egy világháborús film (vagy éppen a 78-as busz Szent Johannája ) kockáin mozognánk, miközben nagyon is valósan fázó fáradt testünk recsegő padokon, összekötözött szíjakon, a kórházterem ágyaiban vagy éppen a földön guggolva pihenhet meg. A Térey-dráma Nyugat-Európa és az USA metropoliszainak szimbolikus helyeiből szőtt fantáziaterét az előadás egy már bekövetkezett összeomlás utáni világ képeivel azonosítja, ami oly módon írja át a Ragnaröck történetét, hogy - nem felerősítve, hanem komolyan véve és tudatosítva a germán-skandináv mitológia mélyen eschatologikus jellegét - egy pillanatig sem engedi elfelejteni: ennek a sötét és erőszakkal átitatott szövegegyüttesnek egy már a kezdet kezdetén szomorú és egyre kedvetlenebb isten (Wotan) a hőse, aki csak egy ember (Siegfried) segítségével szerezheti vissza hatalmát és akadályozhatja meg az istenek alkonyát. Az "alkony-paradigma" mibenlétét azonban ezúttal nem a megszeghetetlen isteni és vérszerződések, illetve a Walhalla égése, hanem a lex Nibelung ("mindig az erősebb / Kutya baszik; mindig, még akkor is, ha / Termetre kisebb hájas partnerénél.") és a Notung-felhőkarcoló ellen intézett, a WTC ikertornyainak összeomlását felidéző terrortámadás határozza meg, ami radikálisan újraértelmezi a Rajna kincsének problematikáját.


{kozep}Gyabronka József (Gunther) és Rába Roland (Hagen){/kozep}

"Rajnai Ipar: Nyereség Garantált" - olvasható azon a gyűrűn, amelyet a szerelemről való lemondás árán megszerzett aranyból kovácsoltatott magának a hatalomért következetesen minden bűnre és áldozatra kész Alberich. A mítosz Térey-féle átiratában a (világ)hatalomra törő vágy és akarat iránya a fogyasztói társadalom és a piacgazdaság rendjén belül jelölhető ki, ami nagyon is e világi dimenzióba helyezi a szerelem és a szeretet témáját. Mundruczó rendezésében ezt leginkább a Siegfried ujjára húzott karika nyalogatásának-szopogatásának visszatérő képe értelmezi, ami a filmrendező munkáinak brutalitásában is festői motívumszerkesztését idézi (gondoljunk csak a Nincsen nékem vágyam semmi megnyúzott nyúlára!). A rajnai sellők isteni tudása az előadás egyetlen testi fájdalommal járó szexuális aktusának kontextusában nyilatkozik meg, amikor az Albi ölében nyalókát szopogató, mintegy "megbaszott Woglinde" (Tóth Orsi) úgy figyelmezteti Gunther születésnapi partiján Siegfriedet a gyűrű feliratának másik olvasatára (mely szerint "Rajnai Ipar: Nincs Garancia"), hogy az közben análisan közösül vele. A darab másik egykor transzcendens alakja és Hagen első áldozata, a növényzetet, a termést, a gazdagságot és a békét ezúttal operabeszédben és kertészként megszemélyesítő Frei (Csákányi Eszter) rutinosan, a falnak dőlve elégíti ki az egykor isteneket, most a Wälsungwerke elnök-vezérigazgatóját őrző Heimdallt (Scherer Péter). A walkűr nem szavakkal, hanem egy, a kórházterem sötétjéből az elemlámpa elmosódó fénykörével kivágott, s így képpé merevedő mozdulattal menti meg a hűtlen férfit a terrorakciótól: utolsó találkozásukkor a kórházi ágyon fekvő nő magasra emelt, nyújtott lába összekapcsolódik az ágy fejénél fél lábon egyensúlyozó Siegfried alsó végtagjával, stabil támaszt nyújtva a már csak kábítószeren élő hősnek. A tetralógia esetében a mégoly apokaliptikus vég egyik lehetséges kimenetelének szokás tekinteni az abszolutizált szerelem megváltó erejét. Ha azonban Wotan lányának és a "félelmet soha nem érzett" ifjúnak ekképp megjelenített szerelmi halála kapcsán felidézzük az Alföldi Róbert rendezte Trisztán és Izoldá nak azt a jelenetét, amelyben a Michael Neumann zenéjében és ultraviola fényben fürdő, meztelen hófehér női és fekete férfi test egyesülése láttatta a tiszta érzékiség már-már emberfeletti szépségét, akkor egyértelművé válik, hogy Mundruczó Kornél rendezése a test egészen más nyelvén mondja el Hagen gyűlöletbeszédét.


{kozep}Nagy Zsolt, Katona László, Scherer Péter és Tilo Werner - Koncz Zsuzsa felvételei{/kozep}

"Lehet, hogy a divat a bizonytalanság érzéséről szól, de jó módszer a feszültség oldására. (...) Engem tökéletesen magába szív a divat. Keresem. Vágyódom utána. Heti hét napon, napi huszonnégy órában"- nyilatkozza Victor Ward, Bret Easton Ellis Glamoráma című regényének főhőse, aki minden további nélkül otthonra lelne a Rajnapark apartmanjaiban vagy a Hél pince tánctermében. A Sziklakórház rideg szomorúságú atmoszférájában azonban a Krétakör utcai ruhában játszó színészeinek testéből épül fel a Térey-dráma dizájnos miliője: az előadott szerzői instrukciónak megfelelően a társulat tagjai karok, ujjak vagy éppen arcizmok művi átrendezésével jelzik a Gibichungok sorháza előtti angolkert növényeinek legjellemzőbb tulajdonságait, a csaknem két méter magas Katona László pedig saját testfelépítéséhez hasonlítja a kardkereszt alakú Notung-felhőkarcolót, és magán mutogatja el a benne elhelyezkedő multiplexet, szépségszalont, irodákat. A falnak támaszkodva előrehajló, majd hídba ereszkedő Sárosdi Lilla viszont azáltal testesíti meg a "tűzpiros, / Dögös, komfortos Notung-cabriót", hogy - kifejezve csodálatukat - a születésnapi parti valamennyi férfi vendége rámászik, a produkció pedig össznépi röhögésbe fullad. A színpadi alakok megformálásának esetében azonban a dramatikus tér azonosításának ez a módja a színészi játékmódok olyan lenyűgöző együttesének lesz a kiindulópontja, amelyet összetettsége és sokfélesége felől érdemes megközelíteni.

A Mundruczó-rendezés oly módon hozza játékba A nibelung gyűrűje és A Nibelung-lakópark közötti időbeli távolságot, hogy még a tökéletesen demitologizált drámai alakok "hitelességét" és egészlegességét is megkérdőjelezi. Ezt pedig egy, a színházi illúzió természetét elemző színészi játékkal éri el, amely lényegében a szerepjátszás mibenlétére reflektál. Arra a kérdésre például, hogy a rendezés hogyan értelmezi a történet főszereplőit, csak az előadás egyes részeit tekintve helyes Tilo Werner válasza, mely szerint Brünnhilde, Gutrune és Siegfried "gazdag fiatalok", vagyis korunk olyan sztereotípiái, mint a xanaxos hisztérika, a trendin nyafka buta kislány, az öntelt, macsó tuti fiú. Ezeket az egyébként minden tekintetben - és a hazai színjátszás egyik legnagyobb hiányosságát a hangmoduláció szempontjából is orvosló - tökéletesen, mi több: élvezetesen kidolgozott szerepeket egy "alakításon" belül is (!) zárójelbe rakják az olyan testképek, mint a leszbikus nyelves csók hosszan elhúzódó előjátéka, a két fekvő nő csókolózása, SárosdiGutruneLilla meztelensége vagy RábaHagenRoland és PéterfyBrünnhildeBori - a W - munkáscirkusz testnyelvét idéző - pettingje. Ezúttal ugyanis (de ennek köszönhető a technoszámok előadásának nemcsak hangulatfestő, de egyenesen téralkotó szerepe) a játékosok léte hússá és izommá, lényege pedig energiává válik, és nem a megtestesített alak, téma, gondolat, eszme, hanem maga a megtestesítés kerül a nézői figyelem középpontjába. Kevésbé radikális és látványos, de nem kevésbé hatásos az ellenpontozásnak az a finomabb és a hazai színjátszás hagyományába jobban illeszthető módja, amely a mellékalakok, illetve Gerda és mindenekelőtt Hagen esetében figyelhető meg. Míg az előbbiek (Bánki Gergely, Scherer Péter, Katona László, Terhes Sándor) saját színészi kliséiket tudatosítva s azokból mint mozaikokból rakják ki a computerfreak rendszergazda, a betépett DJ vagy a bumfordi testőr típusát, addig a mániákus gyűlölködők épp azáltal válnak emberivé, hogy finoman és következetesen jelzik a fanatizmus és az intrika emberi oldalát. Az öngyilkos merényletre készülő Gerda (Láng Annamária) esetében például a zenei minőségre koncentráló előadásmód, vagyis egy másik színházi műfaj: a koncert kerete ruházza fel a lélektani motiváció erejével a Depeche Mode "Personal Jesus" című számát, míg Hagen (Rába Roland) az intrikus-, illetve az áldozatszerepkör ezerszer látott elemeit képes ismerősségében ismeretlenné tenni. A nézőkkel funkciója szerint folyamatosan kommunikálni köteles Tilo Wernernek viszont szinte minden gesztusa és (hol anyanyelvén, hol németül elhangzó) mondata segítőkészséget sugároz, megkérdőjelezve, sőt cáfolva a játszott figura SS-tisztre emlékezető hidegségét és kegyetlenségét - amire talán egyedül a "jetzt kann es los gehen" visszatérő fordulata emlékeztet. A Gunther (Gyabronka József), illetve Frei (Csákányi Eszter) alakjának mintaértékű megformálását jellemző hagyományos szerepjátszással együtt tehát a Krétakör Színház produkciója egy, a színészi játék mibenlétéről szóló tanulmányt is ír, amely - mivel felmutatja az európai színházi hagyomány szinte valamennyi meghatározó elemét - nemcsak a Wagner-mítosz újraértelmezése, de a színházi jelhasználat szempontjából is kozmológiának tekinthető.


Térey János: A NIBELUNG-LAKÓPARK (III. RÉSZ: HAGEN AVAGY A GYŰLÖLETBESZÉD) (Krétakör Színház)

ÍRTA: Térey János. DÍSZLET : Menczel Róbert. ZENE : Tallér Zsófia. JELMEZ : Breckl János. FÉNY : Nagy András. DRAMATURG : Petrányi Viktória. PRODUKCIÓS VEZETŐ : László Flóra. RENDEZŐASSZISZTENS : Tüű Zsófia. RENDEZTE : Mundruczó Kornél.

SZEREPLŐK : Nagy Zsolt, Gyabronka József, Péterfy Borbála, Sárosdi Lilla, Rába Roland, Láng Annamária, Somody Kálmán m. v., Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Scherer Péter, Tóth Orsi m. v., Katona László, Terhes Sándor, Tilo Werner.