Túl sok

- Dusa Gábor felvétele -

Tranzit

Tóth Ágnes Veronika


Vannak koreográfusok, akik minden darabjukkal egymástól egészen különbözõ világokat hoznak létre, míg mások - mint érzésem szerint Kovács Gerzson Péter is - éveken át ugyanazt a világot építgetik, tökéletesítik. KGP a Tranzit címû legújabb koreográfiájában ugyanazt a munkát folytatja, amit a CULT, a CODA, a CO-AX vagy akár a Sziklarajzok címû darabban elkezdett, az utóbbi fél évtizedben létrehozott munkái mintha elõképei lennének a mostani bemutatónak. A Tranzit ezért - közvetve legalábbis biztosan - hosszú évek alkotófolyamatát foglalja magában, sõt, mintha egyenesen a "tökéletes mû" létrehozására törekvõ utópisztikus vágyat is tükrözné.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2005. januári számában jelent megTranzit

Tóth Ágnes Veronika


Vannak koreográfusok, akik minden darabjukkal egymástól egészen különböző világokat hoznak létre, míg mások - mint érzésem szerint Kovács Gerzson Péter is - éveken át ugyanazt a világot építgetik, tökéletesítik. KGP a Tranzit című legújabb koreográfiájában ugyanazt a munkát folytatja, amit a CULT, a CODA, a CO-AX vagy akár a Sziklarajzok című darabban elkezdett, az utóbbi fél évtizedben létrehozott munkái mintha előképei lennének a mostani bemutatónak. A Tranzit ezért - közvetve legalábbis biztosan - hosszú évek alkotófolyamatát foglalja magában, sőt, mintha egyenesen a "tökéletes mű" létrehozására törekvő utópisztikus vágyat is tükrözné.

Ennek a jelenségnek jócskán vannak pozitívumai és árnyoldalai. Pozitívuma, hogy KGP legújabb munkájából is egy magabiztos és érett művész "otthonossága" árad a saját maga által teremtett, karakteres mozgásuniverzumban. Halálbiztos ízlés, humor, profizmus, egyedi stílusjegyek és valamiféle elszánt, befelé figyelő makacsság jellemzik darabjait. A koreográfus nem kevés önmitizálási hajlammal bír: a városi sámán, az utolsó értékőrző, a transzcendens kapocs szerepkényszerével. Ez egyrészt megmosolyogtató (ugyan melyik művész nem hiszi magáról, azt hogy kinyilatkoztatási kötelessége van?), másrészt viszont halálosan komolyan veendő, hiszen olyan alkotóról van szó, aki valóban nem alkalmazkodik senkihez és semmihez.

KGP-nél fel sem merülnek a koreográfusi sallangok, az öncélú dekorativitás, a túlesztétizálás, a technikás kunsztolás, inkább azt a jelenséget követhetjük nyomon, ahogy egy nagy tudású művész szép komótosan megválik eszközeitől. Útja egészen abszurd mozgástartományok felé vezet, a végletekig lelassított mozgásba, gyakran a mozdulatlanságba, sőt, a "bebetonozott" lábakig. Olykor minden feladat a groteszkül kicsavarodott törzsre, a karokra, kezekre, sőt, a grimaszoló arcokra hárul, anélkül hogy a lábak egy tapodtat is elmoccannának helyükről. Az eszközöknek ez a visszavétele és a szokatlan lassúság nem egyszerű stílusjegyek csupán, hanem a koreográfiai gondolkodás lényegét érintik: KGP-nél mindig szakrális a tér, és az előadás ideje mitikus idő. Az, hogy ezt mi túl hosszúnak, vontatottnak, esetleg csupán egyetlen pillanatnak, vagy ellenkezőleg, az idő kimerevítésének észleljük, a mi dolgunk. De a Tranzit ból az eddigieknél hangsúlyosabban kitetszik, hogy az időkezelés öntörvényűsége és a darab hossza bőven túl van azon a határon, amit még koncentrált figyelemmel követni lehet. Az alkotó tökéletesen figyelmen kívül hagyja a közönséget (vagyis a felvállalt szerepnek éppen a közösségi jellege nem érdekli).


{kozep}Kántor Kata, Kun Attila, Nemes Zsófia és Kocsis László - Dusa Gábor felvétele{/kozep}

Negatívuma KGP alkotásainak, hogy világa roppant zártnak, szigetszerűnek tűnik, és csak önmagával mérhető, hiányzik belőle a nyitottság, a véletlen és a kölcsönhatásra való készség. Ezért van talán az is, hogy a Tranzit ban a koreográfussal dolgozó művészek egyszerűen inkorporálódnak egy dominánsabb egyéniség erőterébe, oly módon, hogy a kölcsönösségnek még a gyanúja sem merül fel. Ezen a ponton feltétlenül le kell szögeznem, hogy az előadásnak azt a verzióját láttam, melyben KGP (és nem Venekei Marianna) táncolt Kántor Katával, Kocsis Lászlóval, Kun Attilával és Nemes Zsófival. Csupa kiváló táncos, megannyi bravúros szólóhelyzet, nagyszerű egyéni teljesítmények, és mégis leginkább az a különös felismerés maradt meg bennem, hogy a gerzsoni mozgásvilág megtanulható, tehát mégsem egyszemélyes műfaj.

Mivel KGP az "emlékezet metaforájának" nevezi bevezetőjében a Tranzit ot, kikerülhetetlenné válik az összevetés Goda Gábor Retina című darabjával, mely szintén az emlékezet problémáját feszegette. Annál is egyértelműbb az összefüggés, mert a Retiná ban Gerzson egy mozdulatlan, kómába esett, utolsó emlékképeinek fogságában küszködő lényt alakított. Önkéntelenül is felesel egymással a két darab, ugyanúgy központi szerepet kapnak az ismétlés, a variációk apró elmozdulásai.

A Tranzit mintha divatbemutatóval kezdődne, hófehér ruhakölteményekben libegnek be a szereplők, majd egészen a színpad szélére állva öntetszelgő pózokba vágják magukat. Vaku villan, majd éles pukkanást hallunk, töksötét lesz, és modelljeink elvágódnak a földön, hogy néhány pillanat múlva ismét tenyérbe mászó mosolyokat eregessenek felénk: bábok ők, kissé didaktikus jelképei a XXI. századnak. Sokadszorra bukkan már fel ez a kép KGP-nél, rengeteg lélektelen, monotonon zakatoló bábut tett már színpadra, a tömeges kommunikációképtelenségre, elszigeteltségre, magányra, önzésre, manipulálhatóságra hívva fel a figyelmet. Ezek a bábuk annyiban mások, hogy egyértelműen mai figurák, a fogyasztói társadalom oly nagyon lenézett, narcisztikus robotjai. KGP mint fénytervező komoly dramaturgiai szerepet enged a fényeknek és árnyékoknak: a magányos bábuk találkozásának, kommunikációjának lehetőségét éppen az éles fénykörök között megjelenő hidak jelzik, máskor a sziluettek vagy az ősi körtáncra késztető fény válik jelzésértékűvé.

A korábban szinte lecövekelt alakok egyre vadabb hullámzása végül kontrollálatlan mozgásörvényben csúcsosodik ki, mely engem arra az ismert népmesére emlékeztet, melyben egy egész falu táncol a végkimerülésig. A Tranzit óriási vállalásnak tűnik, melyhez nézőként éppen monumentalitása miatt nehéz kapcsolódni; tökéletes pillanatok sorozatát felvonultató, nagyszerű alkotás, és heroikus, öncélú maraton egyben.


Tranzdanz: Tranzit (Trafó - Kortárs Művészetek Háza)

Koreográfus, rendező, látvány- és világítástervező: Kovács Gerzson Péter. Jelmeztervező: Szűcs Edit. Technikai munkatárs: Payer Ferenc.

Táncosok: Kovács Gerzson Péter/Venekei Marianna, Kántor Kata, Kocsis László, Kun Attila, Nemes Zsófia.

Zenészek: Kovács Ferenc, Dresch Mihály, Szandai Mátyás, Banai Szilárd, Barabás Tamás, Kovács Zoltán, Sipos András, Egerházi Attila, Budai Sándor.