Chicagói krónika

Barátaim hívták fel figyelmemet a Chicago Sun-Times címû napilapban talált színikritikára, amely egy új musical, a ’Saint Peter’s Umbrella’ bemutatója utáni napon jelent meg, Misha Davenport tollából. A neves kritikus frappáns bekezdése mindjárt felkeltette érdeklõdésemet, ugyanis azt írta: "Mindazok, akik arról panaszkodnak, "Miért nem írnak olyan darabokat manapság, mint ezelõtt?" - azoknak melegen ajánlom ezt az elõadást".

 

Továbbolvasva meggyőződtem, a szemem nem csalt. Valóban a magyar elbeszélő próza kivételes nagymestere, Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyőjének musical változatáról szólt a kritikus beszámolója, amely a Recommended - Javasolt - osztályozást kapta a Sun-Times-ban. Nem úgy a Chicago Tribune-ban, ahol a kritikus Chris Jones, egy teljesen más, sokkal gyengébb darabot látott. Ebben a kritikában Mr. Jones kijelenti: "Mikszath was a satirist" - vagyis Mikszáth szatíraíró volt, ez persze nem fedi a valóságot. Mikszáth először is anekdóta-elbeszélő volt, majd leírta, amit elmesélt és így lett belőle korának egyik legkiválóbb írója. De miért tudná ezt egy chicagói színikritikus, örüljünk, hogy legalább Mikszáth kedves humoráról olvasott valamit. Mondanom sem kell a kritikák után azonnal elhatároztam, az új musicalt meg kell néznem. 

Mielőtt a darabról írnák, meg kell említenem, hogy Mikszáth Szent Péter esernyője című, 1895-ben írt regényéből ez idáig három film készült. Az első 1917-ben Korda Sándor rendezésében, amely némafilm volt fekete-fehérben. A második 1935-ben Cziffra György rendezésében szintén fekete-fehér filmen lett bemutatva, s ebben a kor legjobb színészgárdája Básti Lajos, Pethes Sándor, Makláry Zoltán, Rátkai Márton, Gombaszögi Ella etc. felvonult. A női főszerepet, Veronikát bizonyos Gervai Marica játszotta, akiről nincs emlékem, miután abban az évben születtem. A harmadik 1958-ban készült, színes magyar-csehszlovák játékfilm, melynek rendezői Bán Frigyes és Vladislav Pavlovic voltak. A filmben, a fénykorában lévő Törőcsik Mari játszotta Veronika szerepét, míg a férfi főszerepet Karol Machata alakította. Erre a filmre emlékszik a mai generáció, pedig a régebbi szüzséje közelebb áll Mikszáth világához.

A regényben, filmekben és a chicagói musicalban is a piros esernyő dominálta a történetet, hiszen a legenda szerint az ernyőt maga Szent Péter küldte a kislány megmentésére. Az előadást a Theatre Building Chicago társulata mutatta be Diana Basmajian rendezésében, aki a szoros színpadi térben, a szórványosan elhelyezett díszletek és a zenekari emelvény között nagyszerűen mozgatta a tömegnek tűnő tizenöt színészt. A sztori a zeneszerző-lírikus Denise Wright és szerző Dave Hudson jóvoltából átkerült a felvidéki tót atyafiak világából Spanyolországba, Saldana városába. Talán ez volt az oka annak, hogy a musicalban több spanyol dallamot, közöttük egy kitűnő tangót is hallottunk. Feltételezhető, hogy a musical szerzőinek fogalmuk sem volt a magyar kultúráról, zenéről és népviseletről, ezért az általuk ismertebb spanyol helyszínt választották a darab helyszínéül. A zenei aláfestést egy szál zongorista és egy dobos szolgáltatták, hozzájuk beszállt néha gitáron az egyik szereplő, amikor éppen nem volt más dolga a színpadon. A musical kezdete után öt-tíz perccel egymásra néztünk kritikustársammal, mindkettőnk arcáról sugárzott a kérdés, mi a fenének is jöttünk ma este ebbe a színházba? Valószínű, hogy Mikszáth Kálmán is az öklét rázta a sírjában.

A gengszter sztorinak indult darab, azonban hamarosan Szent Péter esernyőjévé változott. A kedves és fülbemászó dalokat, a bárgyú szövegek sem tudták megzavarni. A 18 dal - amelyből kettő ismétlés -  kicsit soknak tűnt, s ha a muzsika kevésbé, az énekesek közül többen inkább kritizálhatók. Az együttesből messze kiemelkedett Veronika, itt Teresa szerepében Andrea Prestinaro és a Kepa nevű csecsebecséket áruló cigánylányt alakító Sarah Charmoli, valamint Sonia-t játszó Elizabeth Haley. A férfiak közül Wibra György, itt Roberto szerepében Jonathan Raviv alakítása úgy hangban, mind tánctechnikában elmaradt női partnerével szemben. A maradandó alakítás Antonio szerepében Karl Sean Hamilton nevéhez fűződött. A társulatból sokan több szerepet is formáltak a darabban, ezért elég nehéz volt követni az arcok és szerepek változását. A darab végére már csak a pozitív emlék maradt a chicagói krónikásnak, és gondolom odafent az égben Mikszáth Kálmán is mosolyogva fogadta az amerikai előadást.

Nem tartom valószínűnek, hogy a musicalt egyhamar bemutatnák Magyarországon, pedig igazán érdekes lenne az otthoni fogadtatás. Molnár Ferenc A testőr című világhíres vígjátékának musical változata, amely "Enter the Guardsman" címmel ment 2000. decemberében Skokie városában lévő Northlight Theatre társulat előadásában, tudomásom szerint sohasem került színpadra Magyarországon. Amint László Miklós nagyszerű Illatszertár című vígjátékának musical változata sem, amely "She Loves Me" címmel futott az evanstoni Light Opera Works előadásaiban, 1999. októberében.

László Miklós vígjátékából két kitűnő film is készült Hollywoodban, az elsőt 1940-ben a híres Ernst Lubitsch rendezte "The Shop Around the Corner" címmel, s a kor nagy színészei Jimmy Stewart és Margaret Sullivan játszották benne a főszerepeket. A másik, 1998-ban készült Nora Ephron rendezésében "You’ve Got Mail" címmen, a neves Tom Hanks és Meg Ryan nagyszerű alakításával.. A Lubitsch film adta az ötletet a "She Loves Me" musicalhoz, a német rendező a hírek szerint nagyon megszerette a magyar fővárost, mindig ott töltötte a mézesheteit a gyakorta változó feleségeivel.

Molnár Ferenc elnyűhetetlen A testőr című darabjából is számos filmet gyártottak Hollywoodban, számomra a legemlékezetesebb 1985-ben készült, Makk Károly rendezésében "Lily in Love" - Játszani kell - címen, amelyben híres hollywoody-i színészek, Christopher Plummer és Maggie Smith mellett, a kitűnő Szabó Sándor is alakított egy karakterszerepet.

Befejezésül talán csak annyit, hogy végül is a chicagói ’Saint Peter’s Umbrella’ bemutatásával az amerikai közönség Molnár Ferenc, László Miklós és Örkény István mellett megismerkedett Mikszáth Kálmán nevével is.


Tavaly márciusban, egy tehetséges magyar énekesnő fellépéséről írtam a Chicago Opera Theater előadásaival kapcsolatban. A kanadai-magyar szoprán, Szabó Krisztina Octavia szerepét énekelte Monteverdi Poppea megkoronázása  című operájában. A fiatal művésznő pozitív kritikát kapott az angol nyelvű napilapokban és idén újra láthatjuk Chicagóban. A Chicago Opera Theater májusi műsorán Mozart Figaro házassága operáját adják május 4, 6, 8, 12 és 14-én. Szabó Krisztina A Grófné szerepét énekli a kitűnő akusztikájú Harris Theater for Music and Dance színházban, amely a tavaly megnyitott Millennium Park területén található.

Májusban még két fontos magyarvonatkozású kultúresemény lesz városunkban. A Budapesti Operettszínház társulata észak-amerikai koncertturnéja végén, a helyi Orchestra Hall-ban lépnek a közönség elé május 22-én vasárnap este 7 órakor. A turné műsorán Lehár Ferenc A víg özvegy, Kálmán Imre Csárdáskirálynő és Johann Strauss Denevér című operettjeiből láthatunk válogatást a 65 személyt: színészeket, táncosokat és zenészeket felvonultató együttes fellépésén.

Jegyek kaphatók az Orchestra Hall 312-294-3000 telefonszámán, csoportoknak kedvezményes jegyek a 800-545-7807 számon rendelhetők. A Vienna - Budapest - Paris néven futó Operetta Extravaganza New Yorkban május 13-án, Torontoban május 17-én lesz látható. Ezeken kívül a turné állomásai: Hagerstown, MD, május 12-én, New Brunswick, május 15-én, Pittsburgh, május 16-án, Kitchener, Ontario, május 18-án és végül Milwaukee, május 21-én.

Május 28-án, szombat este kerül sor, Eperjes Károly Kossuth és Jászai Mari díjas kiváló színművész chicagói fellépésére, a Szent István Király templom Mindszenty termében. A 80-as évek egyik legjelentősebb magyar férfi színpadi és filmszínészének több filmjét láttuk az évente rendezett Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon. Kapásból Szabó István díjnyertes Redl ezredes, Gothár Péter Szamárköhögés valamint András Ferenc A nagy generáció című filmje ugrik be a gondolataimba. 1985-ben, a Chicagói Filmfesztivál-on a legjobb férfialakítási díjat kapta A nagy generáció-ban, Makai szerepében nyújtott alakításáért. További filmsikeri közül kiemelkedett, A hídember, 6:3, avagy játszd újra Tutti! és az 1999-ben készült Hyppolit. Ebben a felújításban a lakáj, Csortos Gyula egykori szerepét játszotta, Schneider Mátyás szerepét alakító, Koltai Róbert mellett. Nagy érdeklődéssel várjuk Eperjes Károly észak-amerikai turnéját, melynek során számos városban lép az itt élő magyar közönség elé.

Befejezésül pár sorban fel kell hívnom a Washingtonban és környékén élő magyar zenekedvelők figyelmét arra, hogy áprilisban a világhíres magyar szoprán, Rost Andrea hét alkalommal lép színpadra Pamina szerepében, Mozart A varázsfuvola operájának előadásain. A Kennedy Center-ben működő Washington National Opera társulat, A varázsfuvola előadásait április 2, 4, 6, 9, 12, 15 és 17-én tartják.

Harmath István (Chicago)