Mundruczó Kornél írből színpadra fordított vers-estje

M.G.P.: A Trafó a British Councillal folytatja angol irodalmi-estjeit. Átépítése elõtt, a kiszemelt romok közt Csányi János rendezésében rádiójáték nyilvános próbájaként bemutatták Irvine Welsh Transpotting-ját. Két éve Zsótér költött színházat Carol Ann Duffy verseibõl.

Zérus címmel most a 33 éves észak-ír Sinead Morrisey költőnő versei láthatóak a Trafóban. Nem jelzi a színlap, ki fordította magyarra a verseket. Mundruczó Kornél rendező ugyanis átültette színházzá a költeményeket. Nem verbális színház jött létre versekből. Hanem olyan színház, ahol a rendező nem látomásait és hallomásait rámolja színpadra, de komolyan nekilát újrakérdezni a színpadi törvények alapelemeit: mit jelent a kimondott szó, ha más is hallja, ha többen hallgatják? Mi a kimondott szó és a megjelenített gesztus viszonya? Mit jelent a tér ereje? Melyik erősebb, melyik hallgatagabb pontja? Mit tehetnek a fények a hangsúlyozásért? Mi az az erotikus hatás, amit jobb híján "varázslatnak" szoktak vartyogni? Hogyan idézhető elő feszült erotikus erőtér a színpadon, ami csak deszka, vasak, traverzek és az unalom tág mezeje rendszerint?

Mintha Menczel Róbert tervezői rajzlapjáról lekerült szkematikus korinthoszi oszlopsor vonulna a színpad mélye felé: zsinóron függ húsz, erős pontfénnyel megvilágított levesestányér. Mögöttük összecsukható fémszékek. Középen - félhomályban nőgyógyászati vizsgálatok kínzópadja. A homályban angolkóros Velazquez-törpe kuporog. Fénybe léptekor látjuk: nem torz kisfiú, hanem Tóth Orsi, akinek dikciója nyugtalaníthatja a nézők egy részét, én szeretem nézni kiszámíthatatlanságát, kiszámíthatatlan életkorát (a gyermeki léttől, aggkori, varázslónői bölcsességig), titokként őrzött mélységeit.


Két nő járkál a mértanilag kiszögelt és fényekkel szabályozott térben. Keringenek. Súllyal lépnek, jóllehet: nem tudjuk céljukat. Szövegeket mondanak. Egy részük eljut értelmünkig. A többséget elnyeli a mozgás, a sötét és fény, fölszívja a tér, ami a mindenség ez alkalommal. A szín fenekén vakító fényből szürke egyen-zsávolyba öltöztetett, meztéllábas hallgatagon komor fiúk érkeznek, mintha Twist Olivér árvaházi társai ebédhez sorakoznának: Törőcsik Tamás, Pásztor Tibor, Bodor Richard, Szabó Gábor, Marosi Viktor, Fülöp József, Á. Szabó Ajtony, Farkas Dénes, Kovács Gergely, Kovács Péter, Mohai Tamás, Lörincz Nándor, Diószeghy Dániel, Nagy Bálint, Puskás Tibor.

Kitakarított rend. Visszafogott mozdulatok. Célszerűen szófukar gesztusok. Rendteremtő akarat, mint a rendezés első számú alapeleme. Mindezen mértan tisztaság mögött zűrzavar, riadalom, visszautasítás, sóvár közeledés, vagy csupán kukkolás, bátortalan gyöngédség, kihívó szemérmetlenség. Vagyis: életünk. Énünk. Jegelt szenvedélyeink. Kultúrával palástolt emberevő étvágyunk.

Poharak kerülnek elő a semmiből. Evőeszközök. Világra szült üveggömbből ételt tálalnak. Esznek. Isznak. Vágyakoznak. Áttekinthetetlen sakklépések szerint helyet cserélnek. Szamosi Zsófia közben mondja a köznapi kérdésekből költészetet vegyítő sorokat. Énekelnek. Feszülten figyelnek. Renyhén magukba süppednek. Különböző színekben szikrázik a fiúk szája. Jelentőségteljesnek érezzük a meztéllábak minden előrecsosszanását. A rejtélyes mozdulatokat. Nem tudjuk, mit látunk. Mégis érdeklődést keltő színház tanúi vagyunk. Mundruczó skáláztatja a teret, a mozdulatok ritmusát, az egymáshoz való távolság értékeit. Megfejti magának a színpad rejtező törvényeit. A mese nélküli mesélést.

De ki fordította Sinead Morrisey verseinek szövegét?

szerző: M.G.P. forrás: Magyar Színházi Portál | www.szinhaz.hu