Krzysztof Bizio: MÉRGEK (TOKSYNY)

Krzysztof Bizio: MÉRGEK (TOKSYNY)
Teatr im. Stefana Jaracza (£ód¼, Lenygelország)

Április 21. 20:00, Merlin Színház

Szereplők:
Idősebb Férfi - Bronisław Wrocławski
Fiatalabb Férfi - Sambor Czarnota

Rendező: Wiesław Saniewski
Díszlet: Marek Braun
Fény: Krzysztof Sendke

Játékidő: 90 perc, szünet nélkül


Szinopszis
"A toxin - szótári meghatározása szerint - olyan mérgező szubsztancia, amely káros hatással van az élő szervezetre, sőt annak halálát okozhatja. Az elő szervezet Bizionál a társadalom, a toxin pedig a magány, a szeretet hiánya, az erőszak, a megingott értékrend, az egymás megértésének lehetetlensége, a lelki üresség."

A darab öt epizódból áll: Epizód a gyilkolásról, Epizód a vásárlásról, Epizód a szeretetről, Epizód a magányról, Befejező epizód. A részek különálló történeteket mesélnek el, ám kompozicionálisan és nyelvileg összetartoznak. Mindegyik epizódnak egy idősebb (40-50 év) és egy fiatalabb (20-25 év) férfi a szereplője, az utolsó jeleneten kívül mindegyik lezáratlanul, nyitottan hagyja a történetet, a nyelvük pedig zaklatott, ismétlésekkel és mindennapi nyersességekkel teli. Egyes mondatok visszacsengenek a következő jelenetekben, a dráma kezdő és záróképe pedig ugyanaz: az egyik férfi egy székhez kötözve, a másik pisztolyt szegez a fejéhez. Az extrém helyzetekben a két férfi közötti viszonyok folyton változnak: hol egyikük, hol másikuk kezében van a hatalom, a dominancia és az erőszak. A jelenetek konfliktusai alapvetően generációs jellegűek, s bár az öt epizód közül csak kettőben találkozunk apa-fiú kapcsolattal, mindegyik jelenet középpontjában - akárcsak Bizio más drámáiban: Beszélgessünk életről és halálról, Lamentáció - a család (tegyük hozzá: szétesett vagy szétbomlasztott család) áll.

Az első jelenetben az idősebb férfi bosszút akar állni a fiatalabbikon, aki egy barátjával pár éve halálra verte a fiát, a következőben az idősebb férfi egy vállalat regionális koordinátora, a fiatalabb pedig kiszemelt utódja, ám ahhoz, hogy elnyerje az állást, a fiúnak el kell tüntettetnie a tetoválásait, amelyekhez ragaszkodik, ám főnöke mintha meg sem hallaná az ellenvetéseit. Majd drogdílerként látjuk viszont a fiatalembert, az idősebb férfi pedig a kliense, aki váratlanul bejelenti, hogy ő a fiú apja, akit az soha életében nem látott. A következő jelenetben a két férfi, akik - húsz év eltéréssel - ugyanabban az árvaházban nőttek fel, összeverekednek a nemrég meghalt árvaházi igazgató emlékének felidézése közben. Végül az utolsó epizódban az idősebb férfi van kiszolgáltatva a fiának: a fiú apja szemére veti, hogy alkoholizmusa miatt egész gyerekkorában szégyenkeznie kellett, de az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor viselkedésével tönkretette a születésnapi buliját.

 

Teatr im. Stefana Jaracza

A II. világháborúban földig rombolt, majd a szocialista város lengyel díszpéldányaként újjáépített Łódźban a háború előtt pezsgő, sokszínű színházi élet volt: lengyel, német és zsidó társulatok működtek egymás mellett. A ma Stefan Jaracz nevét viselő színházat 1888-ban alapították Teatr Polski (Lengyel Színház) néven. Abban az időben - Lengyelország hármas felosztása alatt - államiság hiányában az irodalom, de főképp a színház kitüntetett szerepet kapott a nemzeti lét megőrzése, alakítása szempontjából. Így a łódźi színház repertoárján is elsősorban a prófétákként tisztelt nagy lengyel költők és drámaírók - Mickiewicz, Słowacki, Krasiński, Wyspiański - művei szerepeltek. A két háború között, valamint közvetlenül a II. világháború után Leon Schiller rendezései határozták meg a színház arculatát. Schiller a monumentális színház eszményére törekedett, amelyet a "próféták" műveihez méltó egyetlen formának tartott, 1949-ben azonban - a társulat gerincét alkotó színészekkel együtt - Varsóba költözött. Schiller távozása után a színház műsorán többségében politikai darabok szerepeltek, s a szocialista város színháza hűen szolgálta a szocialista kultúrpolitikát. Ezen irány csak a hetvenes évek közepén szakadt meg, amikor egy másik nagy rendezőegyéniség, Jerzy Grzegorzewski került a színházhoz, valamint megnyílt a kamaraterem, ahol a cenzúra szeme elől is jobban el lehetett bújni. A színház művészi felvirágzására azonban a nyolcvanas évekig kellett várni, ekkortól viszik színre sorban a lengyel és a világirodalom legújabb műveit: Gombrowiczot, Słobodzianeket, Strindberget, Stoppardot. A modern drámára való nyitottság a mai napig jellemzi a színházat: többek között Nyikolaj Koljada, Eric Bogosian, Krzysztof Bizio szerepel a színlapon.