Csillaghullás

Nem egyszerű. Egy aktívan vagy kevésbé aktívan eltöltött forró avignoni nap után beülni egy kocsiba, és követni a jól elhelyezett útjelzőtáblákat a Carrière de Boulbon-ig, a kőbányáig, az könnyű. Még utána sem nehéz: a hatalmas területen parkolóhelyre lelni, és a tömeget követve megtalálni a kőfejtőben a nézőtér vastraverzeit, és elfoglalni ülőhelyünket. Utána már nehezebb, mert az embernek mindig és automatikusan vannak prekoncepciói, aminek az esetek túlnyomó többségében senki és semmi nem tud teljesen megfelelni. Mert mit várunk, ha Amos Gitai rendez? És ha nem filmet, hanem előadást? És ha mindezt egy kőbányában teszi?

Amos_Gitai-foto
Amos Gitai

 

Gitai építészmérnöknek tanult, és lényegében a Yom Kippur-háborúban szerzett megrázó tapasztalatai hatására lett filmrendezővé bő harmincöt évvel ezelőtt. Azóta a politikailag igen határozottan állást foglaló dokumentumfilmjeivel világszerte elismert lett - de talán a legnépszerűbb Franciaországban, ahol egy évtizeden át élt is, és mind a mai napig alkot. Épp ezért nem meglepő, hogy a Velencei Biennálé szervezői után az avignoniak is felkérték egy színi előadás megrendezésére.

Most, 2009-ben Avignonban Josephus Flavius krónika-értékű művét, a Zsidó háborút dolgozta fel. Az előadásnak már a címe is árulkodó: La Guerre des fils de lumière contre les fils des ténèbres, vagyis a Fény fiainak háborúja a sötétség fiai ellen. Bár Flavius saját bevallása szerint objektív és pontos képet fest a római-zsidó háborúról, Gitai a tőle megszokott határozottsággal foglal állást az egyik fél mellett. A probléma mégsem ezzel van, hanem a móddal, ahogyan teszi ezt. Persze általános hiba ugyanazon elvárásokkal élni egy filmessel szemben, mint egy színi rendezővel, de ha ráadásul az illető is görcsösen próbál megfelelni az elvárásoknak, akkor lényegében lehetetlenné válik a kritikus szemlélet mellőzése. Gitai pedig sajnos bele esett abba a hibába, hogy előadásában nemcsak a politikusságot, hanem a színháziságot is igazán komolyan akarta venni - felemás eredménnyel. Pedig valóban izgalmas és érdekes kérdéseket, problémákat vetett fel. Csupán az az egy megoldása is elgondolkodtató, miszerint Josèphe, az eseményeket megélő, majd - saját állítása szerint pontosan - lejegyző narrátor szerepét egy nőre osztotta. Különösen érdekes ez a döntése, mivel a színésznő nem „csak" egy nő, hanem a franciák ikonikus alakja: Jeanne Moreau.

Jeanne_Moreau

Jeanne Moreau
TOVÁBB A FOTÓGALÉRIÁHOZ >>>

 

A legendás színésznő egy asztal mögé ülve olvassa fel a történetet a grandiózus méretű sziklák között - az egykori bányászok által kialakított térben, de körülötte hiába vannak mások is, a cselekmény a szemünk előtt sosem elevenedik meg. Hiába a lélegzetünket elállító, a fantáziánkat viszont beindító kőrengeteg, Gitai talált ugyan egy helyszínt, bejátszatni viszont már nem tudta. Előadása egyértelműen szövegközpontú, és leginkább a hanghatásokra épít - hol jól, hol rosszabbul, néha pedig a véletlen gazdagítja az összképet. A franciák nemzeti ünnepének előestéjén nem igazán meglepő a tűzijáték, mégis váratlan hatást tud kelteni, ha csak a hangját halljuk a hátunk mögött olyankor, amikor éppen egy csata borzalmait részletezik nekünk. A helyzetet bonyolítja, hogy mindezt több nyelven teszik. A francia mellett héberül, arabul, jiddisül és - a hódító és elnyomó római vezérek - angolul szólalnak meg. Ez utóbbi kifejezetten erős döntés a rendezőtől korunkban, amikor az angol nyelv ismerete nélkül egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk, mégis csak egy felvillantott probléma-lehetőség marad, amit megszakítanak a zene, vagy éppen a kőfaragás fel-felcsendülő ritmikus hangjai. Közben pedig az elmondott események nem érnek el, nem érintenek meg. Miriam (Mireille Perrier), egy zsidó nő arról beszél, hogy ő sem tud enni adni gyermekének, miközben körülötte mindenki éhezik Jeruzsálemben. Eléazar (Éric Elmosnino) Massadában arra buzdítja társait, hogy inkább végezzenek magukkal, minthogy a rómaiak öljék meg, vagy a rabszolgáikká tegyék őket. De ezek csak szavak maradnak és elszállnak az éjszakában a hangszórókból - még csak nem is a kőfalakról visszhangzanak. Hiába Gitai, és hiába Moreau hátborzongatóan szép érdes hangja, egyszerűségében is csodálatos jelenléte. Nem tud annyira lekötni az előadás, hogy fel-felnézve a tiszta nyári égre ne vehessek észre egy hullócsillagot. Gyorsan körbesandítok, hogy más látta-e, és magamban kívánok valamit. Valamit Avignonnal kapcsolatban...

Balassa Eszter

 

Az Intenzív Projekt Avignon további írásai:

 

Az Intenzív Projekt Avignon fotógalériái:

 

----

Az Intenzív Projekt Avignon 2009. támogatói: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Párizsi Magyar Intézet, Polgár Krisztina Emlékalap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, NKA, Budapesti Francia Intézet, Magyar Közlöny- és Lapkiadó, Filmworks, valamint a litera.hu, a nol.hu és a szinhaz.hu weboldalak.