Első lépések

Pár napja sikerült csak megfogalmaznom, mit is akarok én Avignonban Avignontól. Általánosnak hangzik, mivelhogy az is: megismerni, megtapasztalni, esetleg megérteni. Vagy nem megérteni. A három folyamat közül a megismerés az egyetlen, ami nem feltétlenül csak jelenidejű, elkezdődhet korábban is, például most. Nyilván az életben sem egy önéletrajz elolvasása a megismerkedés legtermészetesebb módja. Viszont sajnos egyelőre, kizárólag földrajzi okokból, nem áll módomban meginni egy kávét az Avignoni Fesztivállal, úgyhogy, jobb híján, be kell érnem egy unalmas, bár informatív, kronologikus szemléletű fesztivál-történettel. A jelen helyett a múlttal.

Jean_Vilar
Jean Vilar
fotó: Agnès Varda/Agence Enguerand

1947-ben Jean Vilar rendezte az első fesztivált Avignonban. Vilar a kor híres, elismert színházi embere volt, színészként és rendezőként is dolgozott. Két műgyűjtő, Christian és Yvonne Zervos nyaranta kiállításokat rendeztek a gyűjteményükből Avignonban, a Palais des Papes-ban. 1947-ben felkérték Vilart, mutassa be itt egyik híres rendezését, a Gyilkosság a székesegyházbant. Vilar nemet mondott, azonban felajánlotta, rendez három előadást kifejezetten erre a helyszínre. Ettől kezdve minden évben megszervezték az akkor még csak egy hetes színházi fesztivált, szinte kizárólag önkormányzati támogatással. A Fesztivál lassanként háromhetesre duzzadt, a Palais des Papes mellett számos új helyszínnel gazdagodott, a hagyományos értelemben vett színházi események mellett egyre nagyobb szerepet kapott a tánc. Vilar 1971-as halála után általános volt a bizonytalanság: Vilar alakja szemmel láthatóan túlságosan rányomta bélyegét a Fesztiválra, s az 1968-at követő színházi decentralizáció is a Fesztivál ellen dolgozott. A következő évtizedben a vezetés lényegében Vilar eszmeiségét követve próbálta folytatni a munkát, ez azonban nélküle nem sikerülhetett. Ezért sem véletlen, hogy éppen a hetvenes években alakult ki a nem-hivatalos, intenzív utcai élet, egyre sűrűbbé vált a más szemléletet képviselő off-program.

1980-ban az igazgatóváltással szemléletváltás is történt. Az új igazgató, Bernard Faivre d'Arcier európai léptékű eseménnyé tette a fesztivált. A vilari örökséget valóban örökségként kezelte, de új arculatot adott a fesztiválnak. Kézenfekvő gondolat, hogy az új arculatot összekapcsolta az új színházi nemzedékkel, de ehhez meg kellett változtatnia a fesztivál financiális és technikai kereteit. Az önkormányzati támogatással működő programok hátterét alapítványba szervezte, az Avignoni Fesztivál 1980-ban jogilag önálló szervvé alakult. Ebben az egymást követő baloldali kormányok kulturális tárcái mindig partnerek voltak, s 1980-tól kezdve folyamatosan növelték a Fesztiválnak juttatott állami támogatás összegét.

image_img_BFAweb
Bernard Faivre d'Arcier
fotó: Agnès Varda/Agence Enguerand

A következő években a fiatal színházi alkotók, mint Daniel Mesguish, Ariane Mnouchkine, alapvetően meghatározták a Fesztivál arculatát megosztva ezzel a Jean Vilari eszméhez szokott közönséget. Bernard Faivre d'Arcier 1985-ig tartó igazgatósága alatt megújult a fesztivál, rendeződtek az anyagi-jogi keretek, megváltozott a művészi koncepció, az alkotói fókusz. A kisléptékű, hagyományszerető fesztivál modern eseménnyé alakult át, előtérbe kerültek a fiatal színházi alkotók.

 

image_img_crombecque

Az új igazgató, Alain Crombecque szellemi értelemben tovább alakítja a Fesztivált 1985 és 1992 között. Kortárs szövegek, zenei programok, ismeretlen kultúrák irányaiba nyitott az új igazgató. Innentől kezdve minden fesztiválprogramban szerepelnek kiállítások és a színházi programmal összefüggő filmes programok. Crombecque célja Avignont a kortárs színházi élet nagy találkozóhelyévé tenni, az eseményt magát pedig találkozássá. Híres előadások, például 1985-ben Peter Brook Mahabharatája illetve Antoine Vitez 1987-es
Soulier de satin-
rendezése fémjelzik az új korszakot. A legfontosabb ebben a korszakban a művészeti ágak közötti összefonódás és a kultúrák közötti találkozás.



1993-ban újra Bernard Faivre d'Arcier lesz az igazgató, aki folytatta nagyszabású terveit. Óriási színházi központot akart létrehozni Avignonban, kutatási, kiállítási helyszínt, igazi lieu de mémoire-t akar létrehozni részint állami, részint önkormányzati támogatással. Ez a terv végül kudarcot vallott, s ezzel párhuzamosan, de talán tőle függetlenül, Avignon veszít a jelentőségéből, pontosabban egyre komolyabb konkurenciát jelentettek a bécsi és a salzburgi fesztiválok. Bernard Faivre d'Arcier úgy döntött, hogy óvatosabb szellemben vezeti tovább a fesztivált, a programban az újdonságok és a hagyományos előadások egyensúlyára törekszik. Megtartotta azonban az interkulturalitás és intermedialitás szempontját, miközben próbálta megfiatalítani a rendezvényt. Ennek értelmében sok fiatal alkotót hívott meg Avignonba, illetve fiatalokat vont be a fesztivál szervezésébe.

2002-ben két harmincas évei elején járó fiatal, Vincent Baudriller és Hortense Archambault veszi át a fesztivál igazgatását. Közvetlenebb párbeszédet szeretnének kialakítani az alkotókkal, ezért létrehozzák az artiste associé (társult művész) intézményét. Ettől kezdve minden évben egy másik színházi alkotó válogatja ki a következő évi programban szereplő előadásokat, s ez az ötlet igen izgalmasnak bizonyult.


image_img_Baudriller_Archambault
Vincent Baudriller és Hortense Archambault
fotó: Ilka Kramer


2003-ban a színházi dolgozók sztrájkja miatt elmaradt az Avignoni Fesztivál. Ez az esemény nagyban befolyásolta a közönséghez fűződő viszonyt, a közönség elvesztette bizalmát a szervezőkben. S 2004-ben, hosszú évtizedek óta először, problémát jelentett a jegyek eladása. Végül a Thomas Ostermeier ízlése szerint összeállított program mégis kifejezetten sikeres fesztivált eredményezett. Nem mondható el ugyanez a következő évre, amikor Jan Fabre az artist associé, a program pedig meglehetősen nagy teret szánt a hagyományos értelemben nem kimondottan színházi jellegű akcióknak: a kortárs táncnak, az írásnak, a képzőművészetnek. Az új igazgatók alatt Avignon megint haladó, harcos, karcos, kortárs fesztivál.

Ennyit tartalmaz az önéletrajz. Hamarosan jöhet a kávé, kezdődhet a tapasztalás.

 

Marsalkó Eszter
Első lépések a megismerkedés rögös útján

Az Intenzív Projekt Avignon további írásai Avignonból:

 

----

Az Intenzív Projekt Avignon 2009. támogatói: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Párizsi Magyar Intézet, Polgár Krisztina Emlékalap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, NKA, Budapesti Francia Intézet, Magyar Közlöny- és Lapkiadó, Filmworks, valamint a litera.hu, a nol.hu és a szinhaz.hu weboldalak.