Szíszüphoszék társbérletben

M.G.P.:A Rigai Új Színház tervezõje (Monika Pormorale) az 5. Kortárs Drámafesztivál keretében Alvis Hermanis: A hosszú élet elõadásához átformálta a Trafót.

Szűk folyosón jutunk ülőhelyünkre. Lim-lomok lerakata. Szeméttelep. Hulladékgyűjtő. Kiürült kefires poharak. Halomba rakott lejárt újságok. Ócskaságok. Lomtalanítások zsákmányai. Odabent házfalak takarják a helyszínt. Feketébe öltözöttek leválasztják a homlokzatot. Sötét van. Szuszogások, hörgések, horkolás. Hajnali ébredések zajai. Egymásba folyó három nyomorú társbérletben ébredez öt lakó. Két házaspár és egy agglegény. Villanyt gyújtanak. Igyekeznek az illemhelyre, amit vödörben tárolt vízzel kell leönteni. A teret ódon, haszontalanságok raktára tölti ki.

Az a fajta színház ez, ahol a kellékesnek sok munkája akad, amíg összeszervezi a beszélő tárgyak sokaságát. A modern színház dezinficiálta kellékektől a játékot. Naturalizmustól aggódva kipucolta a színpadokat. Hamlet lassan elvesztette tőrét, Ophelia virágait. Titus Andronicus vacsoratálait. A képzeletszerűség uralkodott hosszasan. Alvis Hermanis rendező visszaszolgáltatta a tárgyakat a színészeinek és a társadalomnak. Hipernaturalista szőrszálhasogatással megtöltötte a játékra szolgáló teret tárgyakkal. A velük való viszony nem a lélek mélyeit pattintja föl, hanem társadalmi viszonylatokról beszél. Átveszik a tárgyak és a velük kapcsolatba lépő emberek a verbális párbeszédek szerepét. A tárgyak mindig a konkrét társadalmi valóságot jelölik ki a színpadon. A tárgyaktól megszabadulás a színészre (az énre) összpontosít. A tárgyak a társadalommal való kapcsolatról pletykálnak.


A hosszú élet: egyetlen nap cselekvéssorozata hajnaltól lefekvésig. Tisztálkodás, szöszmötölés az öltözködéssel, reggeli, vérnyomásmérés, injekcióadás, egy tárgy elérésének szüszifoszi kínjai. Fürdés a kádban. Főzés. Mosás, teregetés. Friss rádióhírek a kinti érdektelen világból. Öt különböző személyiség ragadt bele ebbe az áporodott világba. Egyikük művészlélek: elektromos orgonáján, rossz hallással, csiricsáré dalokkal vidítja magát komor pofával. Kényszeres tevő-vevő a másik. Keservesen vonszolja elnehezült testét, berozsdállt forgóit, valóságos artistamutatványokat végez változtatni környezete egyhangúságán.

Egy csípőficamos asszony vásárolni indulván körülményesen megválasztja öltözékét, hosszú percekig szedi elő kiszolgált süteményes dobozából a megfelelő kalárist. Egymásba kapaszkodva, egymásra támaszkodva, néha ingerülten a másik értetlenségétől működik egy házaspár. Nem tudni pontosan reszketnek egymásért vagy egymástól. Hol terhes a másik, hol aggodalmat okoz bajával. A rigaiak mesterműve nem agg-gúnyoló bohóság, de nem is pityeregtető játék a napsütésből kihullottak, elesettek fizikai nehézségei fölött merengőn, akiket a halál gravitációs ereje vonz. Nem áll tapsot fakasztóan a cselekmény a reteráton, de az elfekvőben kötelező álszent képet sem ölti.

Száraz klinikai tárgyszerűséggel ábrázolja a monoton mindennapokat. A lopva befalt desszert sem hoz megváltást. Az esti társas összejövetel is arcra fagyasztja a jókedvet. Az a begyakorolt pedantéria, amivel egyikük szabályos szeleteket hasít ócska hírlapokból, gonddal kiviszi a nyomorú fürdőszobába, leülve a budira rutinnal meggyűri a törlőpapírt; amint egy majdnem magatehetetlen agg varrógépén új öltönyt készít szomszédjának, az ismétlődő tevékenységek és kényszeres áltevékenységek az életért való, fel nem adott harcot jelentik. S amikor elsötétedik, vackaikra heverednek (egy felemelt paplanszárny valóságos veronai szerelmi vallomásként várja párját éjszakára), az apró fizikai cselekvések tömege a nehezen lélegezők, és lassan hortyogásba merülők az élet győzelmét szuszogják himnuszként. Újra nyertek egy gazdag eseményekkel teli napot az életből. Nem adták föl magukat. Vergődhetnek holnap is.


A lassú nehézkességgel mozgó aggastyánokat öt életerős, jelentős színész - Baiba Broka, Vilis Daudziņš, Ģirts Krũmiņš, Kaspars Znotiņš, Guna Zariņa (maszk és öregséget illusztráló klisék nélkül), mint hírlik egy évnyi próbafolyamattal hozták létre szépséges teljesítményüket.


Ha így megy tovább, azt is megérjük a modern színházban, hogy lassan felhúzódik a bársonyfüggöny és mögötte realista előadás folyik az évszázadnyi színházrázást követően.

Szerző: M.G.P.

Kedves Mindenki aki kimásolod majd innen ezt a cikket!
Kérjük  feltüntetni, ebben a formában:

forrás: Magyar Színházi Portál