Egri csillag

Kezdjük talán onnan, hogy Kovács Patrícia harmadévesen eljátszotta egy film abszolút fõszerepét. Abban az osztályfõnöke, Máté Gábor alakította a nevelõapját, szeretõjét, gyilkosát, áldozatát.

Népszabadság • Stuber Andrea  • 2005. május 20.

Népszabadság • Stuber Andrea  • 2005. május 20.

A Szerelemtől sújtva című filmmel a színinövendék eljutott Los Angelesbe, Kairóba, de Egerbe jobban vágyott. Friss diplomásként ötödmagával szerződött a Gárdonyi Géza Színházhoz, ahol immár harmadik évada egyik bemutatóból veti magát a másikba. Kikapcsolódás gyanánt havonta négyszer Pestre megy, hogy a Györgyike, drága gyermek címszerepében lépjen fel a Nemzeti Színházban.

  


    
  
- Kicsit nehéz szívvel szoktam útra kelni - mondja Kovács Patrícia -, mert az előadás nem lett olyan, amilyennek lennie kellene, én pedig nem lettem jó Györgyike. Máig összeszorul a torkom a gondolattól, hogy megkaptam ezt a remek szerepet, mégis elmentünk egymás mellett. (Az Ahogy tetszik Rosalindájával jártam ugyanígy.) De öröm is ér Pesten, mert a közönség szereti az előadást, és mert remek partnerekkel találkozom. Szeretettel és figyelemmel viseltetnek irántam. Törőcsik Mari gyakran behív az öltözőjébe, iszom a szavait ilyenkor. Molnár Piroskával pedig nagy biztonságban érzem magam a színpadon. Ha csak annyit teszek, hogy figyelek rájuk, minden pici rezdülésükre, baj már nem érhet. Mérhetetlenül sokat lehet tanulni tőlük. Amit pedig felszedek, viszem Egerbe, ahol olyan jó dolgom van, amilyen sehol máshol nem lehetne.

Kísérletező kedvét tekintve a Gárdonyi Géza Színház ma felveszi a versenyt bármelyik pesti művészszínházzal, még ha a szakma figyelme erre nem is terjed ki annyira, mint szeretnénk. Nagyon jó a társulat, egyre többen tudunk egymást értve és egymást inspirálva dolgozni. Idén négy bemutatóban vettem részt. Az Éjjeli menedékhely kapcsán újra találkozhattam Máté Gáborral. Megrendezte már velünk Gorkij drámáját harmadéves korunkban - én akkor is Vasziliszát játszottam -, de az a vizsga kudarc volt. Most, úgy érzem, kiköszörültük a csorbát. Radoslav Milenkovic a Tudós nőket vitte színre, a próbák alatt még duzzogtam, úgy éreztem, pont az én szerepem rossz, de aztán rákaptam az ízére.

   
    
 A legkedvesebb munkám az Anger Zsolt rendezte Halleluja lett, ott talán mindent kihoztam a szerepből, s az egész előadás igen jól sikerült. Kár, hogy nem túl sokan látják. Ez nagy fájdalmunk. Hogy amit mi színészek a legszívesebben játszunk, azt a közönség kevéssé díjazza. Eddig még csak az Elveszett paradicsomnál találtunk egymásra a nézőkkel. Engem azóta szeretnek Egerben. Ebben az évadban már eljutottam odáig, hogy nem remeg a lábam, ha az előadásunkat megnézi egy kritikus vagy egy szakmabeli, vagy egy volt osztálytárs. Megfelelési kényszerben telt az egész ifjúkorom, ez mostanra elmúlt. Talán mert otthon érzem magam az egri színházban. Bíznak bennem, és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nem kell "viselkednem" sem a portással, sem a kollégákkal, sem senkivel szemben. Mintha ez még mindig a főiskolai osztályom lenne.


Halleluja, Eger, Gárdonyi Géza Színház, május 20.