elhunyt Páka Jolán

Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 86. esztendejében elhunyt Dr. Naszvadiné Páka Jolán, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott magánénekesnõje.

Végső nyugalomba helyezése június 29-én lesz a Farkasréti temetőben, református szertartás szerint.

----------

Páka Jolán

(1920 - 2005): énekesnő (szoprán). A Kolozsvári Nemzeti Színházban mutatkozott be 1941-ben Violettaként (Verdi: Traviata). 1944-ig a színház tagja, majd 1945-1963 között az Operaház énekesnője. Az egyik legjobb m. koloratúrszoprán, rendkívüli technikai képességekkel rendelkezett. F.Sz. Gilda (Verdi: Rigoletto); Constanza (Mozart: Szöktetés a szerájból); Lakmé (Delibes); Lucia (Donizetti: Lammermoori Lucia).

-------------

Három színiévad a Kolozsvári Nemzeti Színháznál

Páka Jolán budapesti operaénekesnővel beszélget Sebestyén Kálmán

A kolozsvári színjátszás régi hagyományokra tekint vissza: a kincses város "játszó társasága" - 210 évvel ezelőtt - 1792. november 11-én kezdte meg előadásait. 1821-ben a Farkas utcá-ban épült fel az első magyar kőszínház, mely a korabeli Közép-Európa egyik legszebb színháza volt. Ezen a színpadon olyan művészeknek tapsolhatott a közönség, mint: Kósti Patkó János, Egressy Gábor, Déryné, Jókainé Laborfalvi Róza, Jászai Mari, E. Kovács Gyula, Szent-györgyi István, Poór Lili és mások. A színház létét pedig olyan mecénások biztosították mint idősebb báró Wesselényi Miklós, gróf Mikó Imre, báró Kemény János.

1940-1944 között Észak-Erdély visszatért az anyaországhoz, ezekben az években a Kolozsvári Nemzeti Színház egyik kiemelkedő időszakát élte. A magyar kultuszkormányzat mindent elkövetett, hogy Erdély szellemi fővárosában a nagy hagyományokhoz méltó színház működjön. Hóman Bálint miniszter kiváló művészeket nevezett ki a színház élére: báró Kemény János író főigazgató, Táray Ferenc volt kolozsvári színész, a budapesti Nemzeti Színház művésze prózai igazgató, Vaszy Viktor karmester az operaegyüttes igazgatója lett.

Ezekről az évekről beszélgetünk Páka Jolán budapesti operaénekesnővel, a kitűnő kolora-túrszopránnal, a kolozsvári társulat egykori vezető művészével. Kezdjük a beszélgetést egy személyes vonatkozású kérdéssel.

 

• Mikor kezdődött a művésznő pályája és hogyan szerződött Kolozsvárra?

1941-ben a budapesti Zeneművészeti Főiskola elsőéves operaszakos hallgatója voltam, Farkas Ferenc, Molnár Imre és Jászó Györgyné tanítványa. Korán érő típus voltam, a pályámat is korán kezdtem, tizenhét éves koromban már a Nagyvigadó zenekari hangversenyein énekeltem. 1941 nyarán Vaszy Viktor zeneigazgató, Vitéz Tibor főrendező és Endre Béla kar-mester szervezte az operaegyüttest, főleg fővárosi, fiatal énekeseket szerződtettek, így kerültem én is Kolozsvárra.

A prózai társulatot Kemény János főigazgató és Táray Ferenc művészeti igazgató szervez-te, elsősorban a kisebbségi időszak idején működő kolozsvári Thália Színház művészeit szerződtették, köztük Krémer Mancit, Réthely Ödönt, Tóth Eleket.1 Visszatért a városba a népszerű Tompa Sándor, és több fiatal tehetséges budapesti színész is a kincses városba szerződött, mint Görbe János, Kamarás Gyula, Versényi Ida. Néhányan vidékről érkeztek, mint Andrási Márton, Sebestyén Kálmán és a dramaturg Szabédi László.

 

Hogyan fogadta a kincses város az új társulatot?

Kolozsvár nagy szeretettel fogadta az új társulatot, a régi és az új színészeket, a város magyarsága akkor nagyon boldog volt. Bátran kijelenthetem, hogy az országban alig volt még egy város, amelynek közönsége lelkesebb, odaadóbb híve lett volna a színháznak, mint a ko-lozsvári.

Engem például "tiszteletbeli erdélyivé" fogadtak és én erre a címre nagyon büszke voltam, úgy éreztem, mintha valamilyen nagy kitüntetést kaptam volna. 1941-ben a színház állami kezelésbe került, s a művelődési kormányzat nagy gonddal és ál-dozatkészséggel korszerűsítette az épületet. Amikor a felújítással elkészültek a szakemberek, azt mondták, hogy pillanatnyilag ez Európa legmodernebb színháza, forgószínpada, sülylyesztője, világító berendezése valóságos technikai bravúrnak számított. Persze akkor még szívügyének tekintette a kolozsvári színházat.

 

• Milyen volt a színház műsorpolitikája, az előadások színvonala?

Kemény János kitűnő főigazgató volt, a következetes műsorpolitika, a színvonalas előadások híve. Mint ember mindenkivel közvetlenül és udvariasan viselkedett, ezt a társulat magas színvonalú művészi munkával igyekezett viszonozni. Kemény nagyon kellemes ember volt, könnyen szót lehetett vele érteni, én nagyon szerettem.

A színház vezetői gyakran hangsúlyozták: ennek az új színészgenerációnak meg kell értenie, hogy a korszak színészetét nagy felelősség terheli, és csak akkor van helye a színház színpadán, ha lelke legjavát, igaz tehetségét viszi oda.

A színház kitűnő rendezőkkel dolgozott: Szabó Lajos és Tompa Miklós a budapesti Nemzeti Színháznál Németh Antal mellett tanulták a rendezés mesterségét.2 Tompa Miklós a színpadon stilizált látványvilágot teremtett, Kőmíves Nagy Lajos a szövegértelmező rendezői szemlélet meghonosítására törekedett. A megújulásra kész színházszemléletnek hívei és hordozói a színészek között Táray Ferenc, Görbe János, Tompa Sándor stb. voltak. Az opera vezetői Vaszy Viktor igazgató, Vitéz Tibor főrendező, Endre Béla, Stefánidesz József karmesterek, Farkas Ferenc karigazgató, mind nagyon igényes, kitűnő muzsikusok voltak, akiktől sokat lehetett tanulni. Az előadások gördülékenyen mentek, igen sokat próbáltunk, egyik bemutató a másikat érte. Az opera magánénekesei nagyon jók voltak, különösen a női hangok és a férfi baritonok remekeltek, azonban a tenorral gyakran adódtak nehézségek, első-sorban ott, ahol magas c-t kellett énekelni.

Külön megemlítem, hogy Varga Mátyás csodálatos díszleteket tervezett. Az ő idejében a díszlettervezés elnyerte méltó helyét a színházban: gazdag fantáziáján és festői látásmódján túl, felhasználta az építészeti elemeket is és ezáltal a modern színpadtervezés egyik megte-remtője lett.

A Kolozsvári Nemzeti Színházat a színésztársadalom az ország második legjelentősebb és legnagyobb színházaként tartotta számon, tagsága ugyanannyi volt, mint a budapesti Operaházé.

 

• Hogyan emlékszik művésznő a megnyitó előadásra?

Hát az csodálatos, nagyon ünnepi volt, szinte lebegett az ember a gyönyörűségtől, amikor látta a fényárban úszó színházat, a díszmagyarban pompázó előkelőségeket. A csillogó, aranyozott nézőtér alig tudott versenyezni a közönség gazdag ragyogásával.

Az ország társadalmi, egyházi, művészi, tudományos élet vezetői mind képviseltették magukat. Jelen volt: Hóman Bálint kultuszminiszter, báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, az Erdélyi Párt személyiségei, gróf Bánffy Miklós a Felsőház és gróf Teleki Béla a Képviselőház részéről. Inczédy-Joksmann Ödön Kolozs megye főispánja, Keledy Tibor a város polgármestere, dr. Szentpétery Zsigmond az egyetem rektora. A budapesti Nemzeti Színházat Tasnádi Nagy Ilona, Berki Lili, Uray Tivadar és mások képviselték.

A díszelőadáson a Himnusz eléneklése és Táray Ferenc igazgató ünnepi beszéde után Shakespeare: Hamletjének részlete következett: a "Lenni vagy nem lenni" monológ hangzott el először a színpadon, az előadás ott folytatódott, ahol 1919-ben a hatalom félbeszakította.

A kolozsvári színészet hőskorát idézte Szentjóbi Szabó László: Mátyás királyról szóló játék bemutatása, amely az egykori Farkas utcai színház első társulatának első előadása volt. Az operaegyüttes Erkel Ferenc: Hunyadi László című dalművéből adott elő részleteket.

 

• Mi jellemezte az első évadot, melyeik opera volt a művésznő első premiere?

A színház vezetése a műsor összeállításánál különös gondot fordított arra, hogy a kisebbségi időszak alatt elő nem adhatott magyar szerzők darabjaival megismertesse a közönséget.

Az anyaországi szerzők közül bemutatták Herczeg Ferenc: Bizáncát, amellyel a mű kolozsvári hagyománya folytatódott és Németh László: Villámfénynél című színjátékát.

Az erélyi írók műveinek színrevitelét is egyik legfontosabb feladatának tekintette a színház. Ebben az évadban az erdélyi repertoárt Tamási Áron: Énekes madara, Nyírő József: Jézusfaragó embere, Bánffy Miklós: ANagyúra és Kós Károly: Budai Nagy Antala képviselte. Kivételes művészi élményt nyújtott Shakespeare: Minden jó, ha jó a vége című vígjátékának első kolozsvári bemutatója.

A kisebbségi korszakban Kolozsvárnak operaegyüttese nem volt, most a kormányzat bőkezűsége operatársulatot is adott a kincses városnak. Az opera első bemutatója Erkel Ferenc: Bánk bánja, az első premierem a Traviata volt, amelyben a címszerepet, Valery Violettát énekeltem. Ez számomra igen nagy megtiszteltetést jelentett, hiszen 21 éves voltam és akkoriban még nagyon ritkán adták a Traviatát ilyen fiatal énekesnőnek.

A feladatot - a kritikák szerint - nagyon jól megoldottam, nagy sikerem volt és aztán egymás után jöttek a szebbnél-szebb szerepek.

Különben ez az időszak volt pályámon a legszebb, persze egy fiatal, tehetséges énekesnőnek minden jó, mosolyognak reá, szeretik, tapsolnak neki, elismerik. Ez csodálatos érzés, ami csak egyszer van az életben, a pálya kezdetén.

A repertoár gerincét Verdi (Aida, Traviata) és Puccini (Bohémélet, Pillangókisasszony, Tosca) operák adták. A klasszikus operettek közül Lehár Ferenc: A mosoly országa, A víg özvegy, és Strauss: Denevérje jelentettek nagy sikert. Asajtó különleges táncművészeti eseményként méltatta Delibes: Coppelia című balettjének bemutatását.

Az új, fiatal együttes rendkívüli teljesítmény nyújtott tíz operának egy évadban való szín-padra állításával. A következő színiévadban a bemutatott darabok száma csökkent ugyan, de az előadások és a nézők száma ugrásszerűen növekedett. Erről a rendkívüli teljesítményről meggyőző statisztikai adatokat olvashatunk a színház évkönyvében.

 

• Milyen emlékezetes előadásokat, eseményeket hozott a második évad?

Amásodik színiévad nyitóelőadása Madách Imre: Az ember tragédiájának bemutatója volt, a főszerepeket Kamarás Gyula (Ádám), Versényi Ida (Éva) és Táray Ferenc (Lucifer) játszották.

1942. november 15-én ünnepelte a kincses város a kolozsvári színjátszás 150 éves évfordulóját.

Az ünnepségek egész nap folytak: a Rhédey-házon a kolozsvári magyar színjátszás első hajlékán elhelyezett emléktáblát megkoszorúzták, a Kolozsvári Nemzeti Színház örökös tag-jává nevezték ki Beness Ilonát, Laczkó Arankát, Réthely Ödönt, és Tóth Eleket. Elhatározták az Országos Színművészeti Múzeum felállítását a magyar színjátszás emlékeinek összegyűjtése, megőrzése és bemutatása céljából. (E szép terv megvalósulását a háború és az azt követő események megakadályozták.)

Este a színház díszelőadáson mutatta be Katona József Bánk bánját parádés szereposztásban: Táray Ferenc Bánk bánt, Kormos Márta Melindát, Tóth Elek Tiborcot játszotta. Ebben a színiévadban a színház vezetése neves budapesti színészeket hívott meg vendégszerepelni. A vezetés célul tűzte ki a nagy magyar színészek játékának bemutatását a kolozsvári közönségnek, valamint a színház fiatal művészeinek lehetőséget kívánt nyújtani, hogy európai hírű művészekkel játszhassanak együtt.

A vendégszínészek valóban rendkívüli művészi élményt nyújtottak: Bajor Gizi, Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné című színjátékában és Zilahy Lajos: Szépanyám című színművében volt felejthetetlen - ez utóbbiban Tímár József partnereként aratott nagy sikert. Kodolányi János Földindulásában Páger Antalnak, Rostand Sasfiókjában Kiss Ferencnek tapsolhatott a közönség.

A budapesti Operaházból gyakran érkezett Kolozsvárra Pataky Kálmán, a kitűnő énekes, aki a Lakméban Geraldot, a Sevillai borbélyban gróf Almavivát és a Szöktetés a szerájból című operában Belmontét játszotta. Külföldi vendégművészként szerepelt Katona Gyula (Hamburgi Operaház) és Tatjana Menotti (Milánói Scala).

 

• Melyik volt a művésznő kedvenc és legsikeresebb szerepe?

Legkedvesebb szerepem talán a Lakmé volt, nagyon szerettem, hangilag rendkívül igényes szerep, és művészileg is bonyolult feladatokat rótt a színészre, de amellett lehetőséget nyújtott, hogy egyéni képességeit kibontakoztassa. Boldog voltam, amikor elénekelhettem, és amikor másnap idegen emberek megállítottak az utcán, hogy gratuláljanak, ez végtelenül jól esett.

Másik kedves szerepem a János Vitéz francia királykisasszonya, mely szintén igényes és nagyon mutatós szerep volt, sokszor énekeltem, szinte pályámon elkísért. Kolozsváron még énekeltem Adélt (Denevér), Constanzát (Szöktetés a szerájból), Musette-t (Bohémélet), Máriát (Hunyadi László), Rosinát (Sevillai borbély) stb.

 

• Külföldi szerződést ajánlottak-e a művésznőnek?

Igen, 1943-ban Berlinben énekeltem Mozart: A Varázsfuvola című operájának Éj királynőjét. Szerződést is ajánlottak, de nem maradtam, alig vártam, hogy hazajöjjek. Berlinben már látszottak a háború nyomai a lerombolt és palánkokkal elkerített városrészek, a bombatölcsérek, ezek megrémítettek.

 

• Milyen bemutatók voltak az utolsó évadban?

Az 1943-1944-es utolsó színiévad nagyon gyorsan eltelt. A bemutatók egymást követték:

Sophokles Antigonéjának címszerepét a kitűnő drámai hősnő Versényi Ida játszotta. Ebben a darabban mutatkozott be a kolozsvári közönségnek Gaborjáni Szabó Klára színésznő (Szabó Lőrinc leánya). Rendkívüli művészi élményt nyújtott Dario Niccodemi: Az árnyék című színműve Tasnády Fekete Mária vendégszereplésével. Bemutatták Ibsen: Solness építőmesterét, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündéjét, Zilahy Lajos: Fatornyok című színművét. Az évad legnagyobb sikere, művészileg legszebb előadása - a színikritikák egyöntetű véleménye szerint - Shakespeare: Makrancos hölgye, Sallay Kornélia és Görbe János felejthetetlen alakításával.

Az operaegyüttes is kitűnő előadásokkal tette emlékezetessé az utolsó évadot, ekkor mu tatták be: Gounod: Faustját, Verdi: Rigolettóját és Wagner: Bolygó hollandiját. A Verdi opera címszerepét Szabadi István énekelte, aki valóságos őstehetség volt és egy ős-Rigolettót alakított, Gildát én játszottam.

1944. szeptember 11-én a színház az új évadot is megkezdte Kerecsendi Kiss Márton: Elsők című színjátékának bemutatójával. A darabot Páger Antal rendezte, nagy siker volt. Néhány nap múlva azonban - a háborús események miatt - az előadásokat felfüggesztették. Az utolsó szomorú előadásra a szerző így emlékezett vissza:

"A színpad és a nézőtér egyaránt nyomott hangulatú (...) A kolozsvári Nemzeti Színház nézőterén zsebkendők fehérlenek. A darab végén fel-felcsuklik a sírás. A tapsnak is más hangja van, mikor kihívják a művészeket a függöny elé. Én is közöttük állok( ...) Váratlanul felhangzik a Himnusz. Mi is könnyezünk már, fent a színpadon egymás kezét fogva. Átérezzük a legmélyebb drámát."

 

• Mi történt az utolsó hetekben?

Az 1944-1945-ös évadra a kolozsvári szerződést én már nem akartam aláírni, úgy gondoltam,

hogy otthon Budapesten a szüleim mellett nyugodtabban várhatom a bizonytalan jövőt és a szörnyű háború végét, de Farkas Ferenc új operaigazgató, egykori tanárom unszolására végül mégis aláírtam. 1944 szeptemberének első hetében Budapestről visszautaztam Kolozsvárra. Aháborús események miatt - légiriadók, bombázások, robbantások - az út nyolc napig tartott. Kolozsváron a barátaim riadtan fogadtak és azt tanácsolták, hogy sürgősen utazzam vissza Budapestre, mert az oroszok már a Feleki-tetőn vannak.

Közben a színház vezetősége bejelentette, hogy az előadásokat felfüggesztik, néhány nap múlva pedig azt, hogy a színházat áttelepítik Budapestre. 1944. szeptember 15-én a társulat egy része - velem együtt - vonatra ült és elindult a főváros felé.

A vezetőség a háborús helyzetre való tekintettel úgy látta jónak, ha mindenki egyénileg utazik. A színház ingóságait - irattárát, díszleteit, kellékeit stb. - is elszállították. Az utolsó vonatszerelvény október 10-én indult, az egyik lezárt vagonban a ruhatárat vitték, a jelmezek közé rejtőzött el a társulat utolsó kis csoportja. A szerelvény áthaladása után a hidakat azonnal felrobbantották.

 

• Budapesten milyen előadásokat tartott az együttes?

A Kolozsváron megkezdett színiévadot Budapesten 1944. október végétől a Magyar Művelődési Házban (ma: Erkel Színház) folytattuk. Bemutattuk az egész repertoárt, illetve azokat a darabokat, amelyeknek a tárgyi kellékei megérkeztek. Afővárosi közönséget nagyon érdekelte az, hogy milyen is az a híres kolozsvári társulat, mindig zsúfolt házak előtt játszottunk.

Aprózai együttes Vörösmarty: Csongor és Tündéjével lépett a közönség elé, az operatársulat első előadása Kacsóh: János Vitéze volt, az első operett pedig Lehár: Mosoly országa. Játszottuk a Makrancos hölgyet az emlékezetes kolozsvári szereposztásban, Tamási: Énekes madarát, Niccodemi: Tacskóját. Az operatársulat bemutatta a Carment, a Rigolettót, a Pillangókis-asszonyt, a Traviatát stb.9 Fergeteges sikerű előadások voltak, nagyon jó sajtónk volt, sok dicséretet kaptunk.

1944 karácsonyán azonban megkezdődött Budapest ostroma, az előadások sora ekkor végleg megszakadt, a Kolozsvári Nemzeti Színház egyik nagy korszaka véget ért.

 

• Mi történt a kolozsvári színészekkel?

A világháború szétszórta a társulatot, többen visszatértek Erdélybe és újra vállalták a kisebbségi színjátszás megpróbáltatásait. Sokan Budapesten maradtak, néhányan a magyar színházművészet meghatározó személyiségei lettek, mint Görbe János, Takács Paula, Tompa Sándor színészek, Farkas Ferenc zeneszerző, Varga Mátyás díszlettervező. Vaszy Viktor karmester biztatására többen Szegedet választották, Marosvásárhelyre ment Kemény János fő-igazgató, Tompa Miklós rendező.

1945-1953 között én az Operaház énekesnője lettem, de ez már teljesen új korszakot jelen-tett az életemben.

forrás: 2002/5 A Honismereti Szövetség Folyóirata,  XXX. Évfolyam.

 

Dorkó Zsolt